„Ahogyan megannyiszor az elmúlt ezer esztendőben, úgy most sem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, mi történjen hazánkkal” – fogalmazott egy közleményben Simicskó István.
Régen nem dominált annyira Sébastien Ogier, mint az aszfaltos Spanyol (katalán) ralin. Péntek délután vette át a vezetést, és azóta az összetett élén tartózkodik, az előnye szombat estére már 20 másodpercre hízott. Ez az ötödik versenye a hibrid Toyota GR Yaris Rally1 autóval, és a második esélye a győzelemre. Monte-Carlóban egy hajszállal lemaradt
A kormányfő a Mindszenty József életére épülő és azt bemutató Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont új épületének ünnepélyes átadásán szólalt fel.
Különleges montázsokon elevenedik meg a múlt: galériánkban megmutatjuk, hogyan néztek ki akkor az 1956-os események legfontosabb helyszínei és hogyan ismerjük őket most.
Az X-Faktor 2022-es évadának első élő showjában a székes feladat kemény próbatétel elé állította a versenyzőket és a mentorokat. Sophia Khan, Beretka Ádám, az Isky & Szkym és Váradi Ábel számára pedig véget ért az X-Faktor. Látványos és különleges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2022 első élő showja. A versenyzők 4 vadonatúj
Zalaegerszegen tartott ünnepi beszédét a miniszterelnök erős vidék-Budapest ellentét felrajzolásával kezdte, majd levezette, hogy lényegében a Nyugat tehet arról, hogy Magyarország negyven évig szenvedett a szovjet prés alatt. A városban ellentüntetők is várták a beteg, köhögő kormányfőt.
„A szezonkezdet előtt világosság tettük, hogy az MTK-nak az első osztályban van a helye, az azonnali visszajutás a minimumcél, ebben nem kötünk kompromisszumot.”
A miniszterelnök az 1956. október 23-i forradalom 66. évfordulóján Zalaegerszegen, a Mindszentyneum új épületének ünnepélyes átadásán mondott beszédet.
Denny Hamlin és Danica Patrick podcastja több csemegét is tartogatott, többek közt azt, ahol Hamlin mindenkori csapattársairól beszélt. Denny Hamlin elismerte, hogy bár sosem voltak baráti viszonyban Kyle Busch-al, mégis versenyzőként nagyon tiszteli őt. “Őszintén szólva, ha arra gondolok, hogy mennyire tisztességesek a csapattársaim a pályán, Kyle
Burleszk filmbe illő jelenetsor játszódott le egy VIII. kerületi állatorvosi rendelőben. A főszereplők: az állatorvos, az asszisztensnője, egy gazdi, és az ő két kilós Yorkshire terrier kutyája, Turbó. Az élet írta történet vége senki számára sem happy end, a legrosszabbul azonban Turbó járt, kitört tejfoggal távozott a rendelőből. A fogvesztést, v
A választási bizottság egyelőre nem közölte a boszniai Szerb Köztársaság leendő vezetőinek nevét, a szerbek lakta országrészben ugyanis felmerült a választási csalás gyanúja, így ott újraszámlálják a szavazatokat.
A kormányfő a Mindszenty József életére épülő és azt bemutató Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont új épületének ünnepélyes átadásán szólalt fel.
Anna Esztert megihlette a forradalom és az elmúlt időszak. Összerakott nektek egy jó kis dallistát, és még abban is segít, hogy ha csak egy dalt hallgatnál meg a szabadságról, melyik legyen az.
A jelenlegi bizonytalan helyzetben kevesen mernek valamiféle jövőképet kialakítani. Russel Napier pénzügyi guru szerint az elkövetkező 15-20 évben a pénzügyi elnyomás lesz a vezérmotívum. A tőkebefektetések fellendülését és a nyugati gazdaságok újraiparosítását fogjuk látni. Ez eleinte sokaknak tetszeni fog, mielőtt az évekig tartó, rosszul eloszto
Egy német fickó, aki sem filmes, sem pedig mesterséges intelligenciával kapcsolatos háttérrel nem rendelkezik, egy egész estés film elkészítésén dolgozik.
Az ukrán elnök az infrastruktúrát ért orosz rakétatámadások után arra kérte a lakosságot, hogy legyenek körültekintőek az áramfogyasztásban, és korlátozzák a sokat fogyasztó készülékek használatát.
Míg korábban egyértelműen az innováció egyik meghatározó lépése volt, ha egy cég az informatikai rendszerét felhőalapúra helyezte, a jelenlegi gazdasági helyzetben ez már költségcsökkentés szempontjából kerül előtérbe. Az informatikai rendszer és működési háttér újragondolásával, hatékonyabbá tételével ugyanis akár milliókat is spórolhat éves szint