Az egyiknek sikerül, a másiknak nem! Nyakunkon a bányász kapituláció? A tegnapi cikkünk a CleanSpark stabil pénzügyi hátteréről szólt, a mai viszont a Core Scientific bizonytalan helyzetéről. A bányászcég SEC felé benyújtott papírjai alapján nagyon úgy fest a helyzet, hogy a Compute North után a Core Scientific (CORZ) is csődöt jelenthet. Még júniu
A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be – tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
Piotr Trytek lengyel tábornokot bízták meg az ukrán katonákat kiképző uniós misszió műveleti vezetésével - erősítette meg csütörtök este Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Esztergomban a fűtési idény végéig bezár több művelődési ház és az uszoda, 18 foknál nem lehet több az önkormányzati intézményekben, beruházásokat halasztanak el és minimumra csökkentik a rendezvények számát - erről döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.
Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.
Hónapok óta arról hallani, hogy Oroszország atombombával zárná le a háborút. Ez Moszkva számára kedvezőtlen, ezért nyúlhatott a „piszkosbomba-narratívához”, amellyel Kijevet hozná kellemetlen helyzetbe.
Igazán rájár a rúd azokra, akik új kriptovalutákba fektették be a pénzüket, ugyanis a Morningstar Direct adatai alapján a legtöbbjük majdnem a teljes befektetett vagyonát elvesztette - írja a Financial Times.
A japán kormány 29 ezer milliárd jen értékű (200 milliárd dollár) gazdaságélénkítő csomagot jelentett be pénteken. Az intézkedéstől a növekedés felpörgését és a háztartások pénzügyi terheinek enyhítését várják.
Közgazdasági alapvetés, hogy a gazdaság és a bankrendszer kéz a kézben járnak, ideális esetben kölcsönösen erősítik egymást. A bankszektor alaptevékenysége a gazdaság folyamatos hitelezése, ezért a mostanihoz hasonló válságok esetén különösen fontos, hogy a szektor hitelezési képessége ne sérüljön. A stabil jogszabályi feltételek mellett, kiszámíth
Márciusban játszik a Ferencváros az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülésért, hogy kivel, az majd a február 24-i sorsoláson derül ki. Ha akarják, a zöld-fehérek addig még erősíthetik is a keretüket, hiszen a téli átigazolási időszakban megszerzettek bevethetők.
Mesterségesintelligencia-alapú központi döntéstámogató rendszer jött létre Magyarországon a stroke-ellátás támogatására - jelentették be pénteken az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (Omiii) sajtótájékoztatóján.
Magyarországon egyre többen tanulnak bádogosnak, tetőfedőnek és szigetelőnek - közölte az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ).
Érvényes az Integritás Hatóság vezető tisztvégviselőinek kiválasztására kiírt nyílt pályázat, „mivel mind az igazgatóság elnöki-, mind az elnökhelyettesi pozícióra pályázók száma meghaladta a betöltendő pozíciók kétszeresét” – állapította meg pénteki közleményében a helyzetet Windisch László. Az Állami Számvevőszék elnöke azt is nyilvánosságra hozt
Harry Styles neve egyszerűen megkerülhetetlen, ha a kortárs popzene legkiemelkedőbb művészeiről van szó, a brit énekes az évek során egy egész generáció ikonjává vált – viszont ami a legújabb videoklipjében történik, arra senki nem számított.
Szerző: Heimer György Az ilyesfajta lítium-ion akkumulátorcellák hatodik generációja olcsóbb lesz, nagyobb hatótávolságot és gyorsabb töltést tesz majd lehetővé – állítja Frank Weber, a BMW igazgatótanácsának fejlesztésekért felelős tagja a Reuter hírügynökség által is idézett sajtónyilatkozatában. Mint fejtegette, az újgenerációs cellákban az előz
A Magyar Innovációs Szövetség október 28-án tartotta 33. közgyűlését, amelyen részt vett és felszólalt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.
A japán kormány 29 ezer milliárd jen értékű (200 milliárd dollár) gazdaságélénkítő csomagot jelentett be pénteken. Az intézkedéstől a növekedés felpörgését és a háztartások pénzügyi terheinek enyhítését várják.
Meghan Markle arról beszélt, hogy ismét visszatérhet a filmezéshez, és nem zárkózik el teljesen attól, hogy feltámassza színészi karrierjét. A 41 éves Markle arról ismert, hogy hét évadon keresztül játszotta Rachel Zane jogi asszisztens szerepét a Suits (Brilliáns elmék) című sorozatban. A szórakoztatóipart azonban 2017-ben maga mögöttt ha