Miután Elon Musk megvette a Twittert, sokan azt várják, hogy nagyobb lesz a „szólásszabadság” a platformon, ahogy a milliárdos korábban ígérte – írja a Reuters.
A műsor egy felsorolással kezdődött, amelyből kiderült: majdnem minden kerületben és városban recseg-ropog, bomlik-foszlik a baloldali pártok szövetsége.
Mindössze 26 éves korában elhunyt egykori mérnökére emlékezik a Mercedes F1-es csapata a Mexikói Nagydíjon, egy héttel azután, hogy a Haas volt szerelője előtt tisztelgett hasonló gesztussal. Múlt héten a Haas, ezen a héten pedig a Mercedes jelentette be, hogy elveszítette egy csapattagját. A brackley-i istálló esetében egy volt csapattagról, a min
Takarékossági okból november 1-jétől előreláthatólag a fűtési szezon végéig látogatói üzemszünet lesz a Soproni Petőfi Színházban, az előadásokat a színház helyett a Liszt-központban tartják meg - közölte a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.
Újabb 17 kútját zárja be a lakosság előtt 2022. november 2-tól a Shell, közölte pénteken a cég. Meglepő módon azt írják, „az intézkedéstől a vásárlói elégedettség növekedését és hatékonyság javulását várja a vállalat” – szúrta ki az RTL.
Recep Tayyip Erdogan török elnök az ország következő száz évét meghatározó terveiről és egy olyan új alkotmányról beszélt pénteken, amely szerinte garantálni tudja majd az állampolgárok jogait, ezen belül a szabadságjogait.
Mikor ültél le utoljára alkotni? A festővásznad az arcod is lehet, a halloween pedig jó alkalom arra, hogy gyakorolj egy kicsit és valami újat tanulj. Pallag Evelin sminkes most elmondja, milyen a tökéletes halloweeni smink, és hidd el, neked is sikerülni fog!
A török elnök tervei között szerepel, hogy az ország bekerüljön a világ tíz legfejlettebb országa közé „a politika, a gazdaság, a technológia, a hadsereg és a diplomácia” területén.
Tarantino az összes kedvenc alműfajára rá akarta nyomni a bélyegét, ezért úgy döntött, hogy a bosszúfilmeket, a kung-fu filmeket, a westerneket és a grindhouse-t egy turmixgépbe teszi, így született meg a Kill Bill.
„Ha az a sorsod, hogy elessél egy szent háborúban, akkor ez megtiszteltetés és nagy öröm minden igaz muszlim számára” – kommentálta harcosai elestét Ramzan Kadirov.
A digitális élő fogadás színre lép A sportfogadás nagyon hosszú múltra tekint vissza. Amióta az emberek sportolnak, gyakorlatilag azóta próbálják a fogadók megtippelni a sportrendezvény eredményét és ezt összekötik egy nyereményt biztosító szerencsejátékkal. A fogadás hosszú évtizedeken keresztül kísérte a sporteseményeket, de a digitális korszak b
Mi a közös az orvosi képalkotásban és a nyerőgépes játékokban? Természetesen az informatika. De amúgy nem sok. A https://wazamba.com/hu/games/slots a szórakozáshoz tartoznak, míg az orvosi képalkotás az orvosi diagnosztikához. A fejlődő informatikai megoldások és a mesterséges intelligencia mindkét területen gyors fejlődést idézett elő. Az orvosi k
Az Egyesült Államok a leghatározottabban elítéli, egyúttal terrorcselekményként könyveli el a szólásszabadság elleni, égbekiáltó támadást – közölte Antony Blinken.