Az elmúlt két szezon covidválsága után most teljesen új irányból kapott csapást a turizmus: az energiaárak fektetnék két vállra. A nyárinál bőven energiaigényesebb téli utaztatás olyan kihívásokkal néz szembe, melyre nem számított. Ezt a szezon még biztosan elviszi a lendület, azaz a korlátozások nélküli téli kikapcsolódás öröme, de a korábbi évekn
Nem hiába hallhattuk már annyiszor, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése: több alvással töltött, evés nélküli óra után ugyanis tényleg szükségünk van arra, hogy együnk. Ha ugyanis kihagyjuk a reggelit, egy rossz láncreakciót indít el a szervezetünkben, és csupa olyan dolog történhet velünk, ami aligha mondható kellemesnek.
Az Európa Liga csoportkörének ötödik fordulója előtt matematikailag még az sem volt elképzelhetetlen, hogy az Ftc az eddigi szereplése ellenére lemarad a tavaszi nemzetközi szereplésről, de az is benne volt a pakliban – ahogy ez végül valósággá is vált –, hogy a zöld-fehérek már a zárás előtt egy fordulóval biztosítják nem csak az El-továbbjutást,
Míg 5 éve kevesebb, mint 7, manapság már 14 millió forintot vesz fel egy átlagos lakáshitel-adós a bankoktól. Az emelkedő trendet látva a jogalkotók a realitásokhoz igazították a Thm kimutatást is.
Az idei BMW M Award egy különleges modell: az első gyári kombi BMW M3, méghozzá Competition kivitelben. Utóbbi még vadabb megjelenést, és 503 lóerőt jelent abból a duplaturbós, 3,0 literes sorhatból, amitől reméljük, hogy sosem fognak megszabadulni a bajorok. Mindezt 8-fokozatú automata és M xDrive összkerékhajtás teszi teljessé. Frozen Black fénye
Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést Budapesten. A hosszú hétvégén rendkívüli járatokkal segítik a sírkertek megközelítését, és fokozott rendőri jelenlétre kell számítani a közutakon, főként a temetők környékén.
A Wizz Air 2500 új légiutas-kísérőt vett fel az év első kilenc hónapjában; a vállalat célja, hogy 2030-ig munkavállalói száma elérje a húszezret - tájékoztatta a légitársaság az MTI-t.
Miközben az otthoni wellnesshez készített eszközök egyre jobban képesek megfelelni a környezettudatosság szigorodó követelményeinek, az energiatakarékosság mind inkább zsebre megy. Mit tegyél, ha a növekvő energiaárak mellett is szeretnéd beüzemelni a jakuzzit egy fárasztó nap után?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy portréfilm általában azt jelenti, hogy az embernek át kell gondolnia az életét, vissza kell emlékeznie. Bródy János is így tett az utóbbi hónapokban, a kész mű bemutatója kapcsán pedig a Vasárnapi Blikknek is előszedett egy-két emlékmorzsát.
Aligha van ma befolyásosabb ember, akit ennyire kevesen ismernének, mint Vang Hu-ning. Sorozatban a harmadik kínai elnök főideológusa, és hatalmas szerepe lehet abban, amerre a kínai politika halad.
Egyre több cég foglalkozik az éghajlatváltozás hatásaival, a vezető nagyvállalatok 79 százaléka készít fenntarthatósági jelentést. Ennek ellenére a beszámolók sokszor még mindig nem elég részletesek, és több területen hiányosak a KPMG Survey of Sustainability Reporting szerint. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről szóló beszámolók terén előrelép
A Revolut fintech bank egy kripto fizetési funkcióval bővül, amely lehetővé teszi a felhasználói számára, hogy kripto egyenlegükkel fizessenek minden kártyás vásárlásnál. A kriptopénzes zseb eddig fizetésre nem, csak tárolásra volt használható. A szolgáltatás november 1-től lesz elérhető, először az Egyesült Királyságban, majd Európára is kiterjes
Azt követően, hogy a Deutsche Telekom magyarországi munkavállalói is kézbe vehették a vállalat érzékenyítő kézikönyvét, most kiderült, hogy a cég intranetes felületén is komoly erőfeszítéseket tesz az „elfogadásért”. A hölgyek mostantól ne csodálkozzanak, ha a mosdóban férfi kollégáikkal futnak össze...!
Újabb 17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni.
Világszinten alkalmazható, szabványosított kritériumrendszert dolgozott ki a Hrs nemzetközi szolgáltató vállalattal együttműködve a müncheni székhelyű globális technológiai vállalat, amelynek alapján nyomon követhető és összehasonlítható az egyes szállodák szénlábnyoma. A megoldással a szállodák a jövőben a Zöld Szállás (Green Stay Initiative-Gsi
Több mint félszáz saját kezű alkotást vonultat fel az európai képzőművészet egyik legeredetibb alkotójaként számon tartott krétai-spanyol mestertől, El Grecótól a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása.
A Delta Technologies Nyrt. csoportszintű adózott nyeresége 1 milliárd forint lett a 2021-22-es üzleti évben, az előző évi 142 millió forint veszteség után – közölte a társaság. A társaság csoportszintű nettó árbevétele elérte a 26,6 milliárd forintot, az előző időszak 13 milliárdja után. A közgyűlésen az igazgatóság ismertetette a következő
Őshonos gyümölcsfajtáink tenger-gazdagságából mit sem érzékelnénk ma már, ha néhány lelkes, ráadásul fegyelmezett kutató és gyűjtő el nem kezdte volna ismét felbecsülni, dokumentálni, a génprogram keretében újra szaporíthatóvá tenni a régi fajtákat. Erről szól a Tündérkert program, amelynek egyik aktív képviselője Ambrus Lajos író, borász, pomológu
Jeff Bezos szerint itt az ideje, hogy a vállalatok lassítsanak, mivel recesszió fenyeget, de Elon Musk elmondása szerint a Tesla nem tervez semmi ilyesmit – recesszió ide vagy oda.
Máthé Áron is boldogabb lenne, ha ez az emlékmű nem a Szabadság téren lenne, hiszen nekünk, magyaroknak mindez a külföldi megszállást és a kommunizmust is jelenti, viszont nemzetközi egyezmény rendelkezik róla.
A Wizz Air 2500 új légiutas-kísérőt vett fel az év első kilenc hónapjában; a vállalat célja, hogy 2030-ig munkavállalói száma elérje a húszezret - tájékoztatta a légitársaság az MTI-t.
Az energiafelhasználás csökkentése érdekében a Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését. Háromszáz dolgozójukat pedig elbocsátják. Utóbbi a bejelentés szerint az irányítási és a szolgáltatási területek átalakításának következménye.
Évtizedek óta nem látott inflációs nyomás sújtja az év utolsó hónapjaiban a fejlett gazdaságokat, és egyre nagyobb a kockázata egy általános recessziónak is, amely alól várhatóan Magyarország sem tudja kivonni magát. A recessziós félelmek erősödése következtében a globális bizonytalanság a nyersanyagpiacokat is elérte, miközben a részvénypiacokat i
Szombaton összevont választásokat tartanak Szlovákiában. A szavazópolgárok egy napon választanak polgármestert és önkormányzati képviselőket, valamint megyeelnököt és megyei képviselőket. A választásokat megelőző 48 órás kampánycsend már életbe lépett.
Sokféle jó tanács kikívánkozhat belőlünk, amikor egy várandós kismama kerül az utunkba. Belőlünk, immáron nagybetűs Szülőkből, akikben ott toporog az elmúlt pár év friss tapasztalata, megosztásra várva. Nyugalom, nem mi vagyunk a leglelkesebb jóakarók a környéken. Vannak, akik sokkal több gyerekkel, sokkal magabiztosabban mérik fel a leendő anyatár
Október 30-án ünnepli újranyitásának tizedik évfordulóját a Játékszín; az évad első bemutatóját Teltház címmel december 10-én tartják, az évfordulót 17-én a Menopauza című darab díszelőadásával ünneplik. A 2012-ben magánszínházként megnyitott teátrum első évadbeli bemutatóján Nagy Sándor mutatkozik be a Teltház című egyszemélyes produkcióban. Ber
Idén mintegy 17 millió szál krizantémot termesztettek a magyarországi kertészetek, érdemes a friss, hazai, minőségi árut választani – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, és októberben, november elején talál gazdára a hazai termés döntő többsége.