Egy felmérésben 60 országban ellenőrizték a legnépszerűbb szórakoztatóipari előfizetések árait, és kiszámították az összes előfizetés árának és a helyi átlagfizetésnek arányát. Magyarországon havonta átlagosan 13 834 forintot kötünk a különböző streamingszolgáltatásokra.
A címvédő Ferencváros 2-1-re nyert a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megerősítette helyét a tabella élén.
Mindent megtesz az újkori Lotus, hogy folyamatosan róla beszéljünk. Első modelljük az Evija meglepő teljesítményadataival hívta fel magára a figyelmet, majd meglépték a kötelezőt, és bemutatták első elektromos SUV-jukat is, ami az Eletre nevet kapta a magyar „életre” szó után. Miközben utóbbira igazán büszkék lehetünk, addig a Lotus még büszkébb le
Egy pszichés beteg férfi láncfűrésszel támadt a volt barátnőjére Leveleken. Dühében szétverte a nő autóját, mert nem bírta elviselni, hogy a nő szakított vele. A dulakodás még a szomszédokat is megijesztette, ugyanis az elkövető halálosan megfenyegette ex-párját.
Az izraeli ellenzék szerint Lapid és Biden rossz alkut hoztak tető alá, elemzők szerint a Hezbollah könyvelhet el győzelmet. Mire volt jó ez az alku és miért kellett ennyire sietni vele?
A Magyar Posta a napokban jelentette be, hogy országszerte 210 településen 366 hivatalt bezár energiatakarékossági okokból. A cég szerint az intézkedés az emberek 87 százalékát nem érinti.
Szinte mindenkinek ismerős lehet az a momentum a gyerekkorából, amikor eljön a lefekvés ideje, és hiába nem érzi magát fáradtnak, nincs más választása, mint engedelmeskedni. Ahogy megöregedtünk, a lefekvéshez kötődő szabályok is eltűntek, holott ezek követése most is jót tenne.
A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a meglehetősen nehéz helyzetben lévő Credit Suisse legalább 20 bankot kért fel, hogy csatlakozzon a 4 milliárd svájci frankot kitevő részvénykibocsátás szindikátusához, mellyel a bank az újabb, többéves szerkezetátalakítási programját finanszírozná.
Az immár második alkalommal megrendezett országos lefedettségű Arany Kupa záró eseményén 18 csapat közel 200 ifjú futballistája lépett pályára, az idei kiírás győztese pedig Tiszabő lett.
Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere számos más dúsgazdag üzletember és világsztár társaságában a Brassó megyei Törcsvár kastélyában szervez halloweeni bulit vasárnap este – írja a Főtér.ro.
A feltörekvő piaci részvényértékeltségek ugyanazt a helyzetet mutatják, amit a 2008-as pénzügyi válságnál is látni lehetett – számol be a hírről a Bloomberg.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke: a székelység jogfosztottságban él, Székelyföldet a román kormányok gyarmatként és kockázati tényezőként kezelik.
Martinsville-ben rendezték a NASCAR Cup Series utolsó előtti versenyét, ahol eldőlt ki jut be a Phoenixi-i döntőbe. Ross Chastain szinte az egész versenyen hátrányban volt a sokáig domináló Denny Hamlin mögött. Az utolsó 100 körben azonban több sárga zászló is volt, ami esélyt adott Chastainnek, aki csak két kereket cserélt. A gyors Denny Hamlin az