2022. október 30. vasárnap

okt. 30
6:54
Oroszország és Ukrajna hadifoglyokat cserélt (Demokrata)
Folyik a további fogolycserék szervezése – közölték a hírszerzésnél.
okt. 30
6:54
És akkor Steiner Kristóf megmutatja, mi az a szabadság – ilyen egy egyhetes görögországi elvonulás (Forbes)
Steiner Kristóf és párja, Nimrod Dagan vegán önismereti elvonulást szerveznek Methana-félszigetére. Ezúttal mi is velük tartunk: egyhetes folyamatos evészet, természetjárás, bulizás következik. Aztán persze kiderül, hogy a retreat teljesen másról szól, mint elsőre gondoltuk volna. Beszámoló.
okt. 30
6:54
Szeretettel keverve (Magyar Mezőgazdaság)
Bak Tímea vállalkozásában igen rendhagyó kézműves lekvárok készülnek. Számos gyógynövényt felhasznál, és olyan hozzávalókat is, amik elsőre meghökkentőnek tűnhetnek, ám a vevők kíváncsisága erősebb a meglepetésnél. Munkájában az egyediségé, a kézműves munkáé és a személyes jelenlété a főszerep.
okt. 30
7:00
XXI. századi hadsereget építünk (Demokrata)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, miért rendelte el a Honvédség készenlétének fokozását, és azt is, miért van szükség ma lovas katonára.
okt. 30
7:00
Amerika választ (Demokrata)
Egész Európa számára felértékelődik a november 8-ai amerikai belpolitikai összecsapás.
okt. 30
7:00
Miért olyan betegek és halnak meg korán a magyar férfiak? (Növekedés)
A magyar férfiak egészségi állapota és halálozási rátája kiemelkedően rossz, ugyanakkor releváns kutatások híján szinte semmit sem tudunk e kedvezőtlen egészségmagatartás hátteréről. Így maradnak a sztereotípiákra és hiedelmekre épülő káros magatartásminták. Elemző cikkünkben háziorvos, pszichológus, health coach és az egészségükkel napi szinten fo
okt. 30
7:06
Amerikai vállalat építheti az első lengyel atomerőművet (Infostart)
A Westinghouse Electric amerikai vállalat fogja megépíteni Lengyelország első atomerőművét – jelentette be a hivatalos döntést a Twitteren Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
okt. 30
7:06
A Westinghouse Electric amerikai vállalat építi az első lengyel atomerőművet (HírTV)
Év végéig döntenek az első három reaktor építési technológiájáról. Az első reaktort 2033-ban helyezhetik üzembe.
okt. 30
7:06
Kampánycéllal csődbe vihetik Budapestet – Interjú (Magyar Hírlap)
Wintermantel Zsolt szerint egyes baloldali politikai erők abban érdekeltek, hogy a fővárost az összeomlás szélére vezessék.
okt. 30
7:06
Úgy tűnhet, több a kirakott kutya, pedig a megmentett kutya lett kevesebb (Forbes)
Egyre nehezebb helyzetben vannak az állatvédő szervezetek, amire a most kibontakozó válság is rátesz még egy lapáttal. Körkép.
okt. 30
7:06
Hansenéknek végre összejött, Heidfeld is belekóstolt a rallycrossba (Racingline)
A Rallycross-világbajnokság első napján végre sikerült a Hansen csapatnak megszerezni a győzelmet. Johan Kristoffersson hiába dominált a nap folyamán, a döntőben csak negyedik lett. Johan Kristoffersson Barcelonában is nagyszerűen kezdett. A szabaedzésen már dominált, majd első lett a superpole-on, a két kvalifikációs futamon, a progression verseny
okt. 30
7:12
Csattant is az első nagy pofon a Twitternek (Infostart)
A Tesla riválisnak számító General Motorsnak esze ágában sincs Elon Musk zsebét tömni.
okt. 30
7:12
Átalakítja 17 benzinkútja működését a Shell novembertől (ProfitLine)
Újabb 17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni - közölte a vállalat a honlapján pénteken.
okt. 30
7:12
60 másodperc alatt alszol el a 4-7-8 módszerrel (Femcafe)
Ismerős az érzés: lefekszel, és gyorsan el akarsz aludni, de az agyad csak kattog és kattog. Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, van egy trükk, amivel állítólag 60 másodperc alatt elalszol.
okt. 30
7:12
Füst, fény, csillagpor (Demokrata)
Jókai Mór novellája alapján készült a Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a kilenc közül? című karácsonyi előadása.
okt. 30
7:12
Bosszúból ráhúzta a kormányt a biciklis futárra (Autószektor)
A VII. kerületi egyirányú Kisdiófa utcában szembe ment a forgalommal egy autós, amit egy fedélzeti kamera rögzített 2021. október 28-án. A felvételen az is látszott, ahogy a szabálytalankodó gépkocsivezető mellett megállt egy biciklisfutár, és kérdőre vonta a vezetőt. A sofőr válaszul a kormányt a kerékpáros felé tekerte, majd gázt adott és elütött
okt. 30
7:12
Ty Gibbs ismét hozta önmagát, csoda, hogy nem lett bunyó belőle (Racingline)
A NASCAR Xfinity Series utolsó előtti versenyén Ty Gibbs úgy lökte ki az utolsó körben csapattársát az első helyről, hogy az bejutó helyen volt. Incidensekkel teli versenye volt a NASCAR Xfinity Seriesnek Martinsville-ben. Ty Gibbs a harmadik hosszabbításban nyerte meg a NASCAR Xfinity Series szombati rájátszásbeli futamát a Martinsville Speedwayen
okt. 30
7:12
Januártól a temetkezés is drágul (rtl.hu)
A szakszervezetek szerint a növekvő energiaárak miatt várhatóan a temetkezések is drágábbak lesznek.
okt. 30
7:18
Az elszálló energiaárak újabb kedvezőtlen hatása: drágul a temetkezés januártól (Portfolio)
Az energiaárak emelkedése miatt a temetkezések is drágulnak januártól - közölte a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének (MATESZSZ) elnöke.
okt. 30
7:18
Még csak most jön az igazi drágulás a magyar temetőkben: ide is begyűrűzik a rezsiválság (Pénzcentrum)
Brutálisan elszálltak a temetési költségek Magyarországon: tavaly szeptemberhez képest mind a hamvasztásos, mind a koporsós temetés is több mint 10 százalékot drágult - 2020 azonos időszakához képest már negyedével kerülnek többe ezek a szolgáltatások a KSH szerint. Kiderült, hogy ma már nagyjából 100 ezer forinttal kell többet fizetni egy koporsós
okt. 30
7:18
Verstappen indulhat az élről Mexikóban (Igényesférfi.hu)
Max Verstappen, a Red Bull már világbajnok pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
okt. 30
7:18
Celeb vagyok, ments ki innen! – Béke poraira! Utolsó útjára kísérték Merci szempilláit (Márkamonitor)
Miközben az elképesztően sok D-s szempillákat Mercivel együtt elsiratták a műsorvezetők, egy újabb táborlakó távozott a játékból!   „Ez már nem csak higiénia, hanem az egészség kérdése” – Fontos döntés elé állították a celebeket Bár a táborlakóknak abban a kérdésben kellett dönteniük, hogy fürdővizet vagy a hazatelefonálás lehetőségét választják, i
okt. 30
7:18
Zöldülő beszámolók a vezető nagyvállalatoknál (KKV Magazin)
A vezető nagyvállalatok 79 százaléka készít fenntarthatósági jelentést és egyre több cég foglalkozik az éghajlatváltozás hatásaival – olvasható a Kpmg Sustainability Reporting kutatásában. A folyamatos fejlődés ellenére azonban a beszámolók sokszor még mindig nem elég részletesek és több területen hiányosak. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentési ere
okt. 30
7:24
Ekkora gépszörnyet sem látott még zakatolni a világ (Infostart)
A Guinness-rekordok könyvébe azért be fog férni.
okt. 30
7:24
Az Mvm végre igyekszik tisztázni a homályos rezsikérdéseket (Agroinform)
A vállalat egy sor videót tett közzé, melyek célja a dolgok érthetőbbé tétele.
okt. 30
7:24
Európa szétzúzása zajlik – Sótonyi Péter a Mandinernek (Mandiner)
Szükség van a tanári bérreformra, de a rendszernek is változnia kell, amit a felsőoktatási intézményekben kell elkezdeni – mondja az Állatorvostudományi Egyetem rektora. A Professzorok Batthyány Körének leköszönt elnökét a társadalmi krízisről, a pedagógusok helyzetéről és a modellváltás előnyeiről is kérdeztük.
okt. 30
7:30
Zelenszkij: folyamatos az orosz nyomás, de az újoncok rosszul vannak kiképezve és a felszerelésük sem megfelelő (ATV)
Az ukrajnai háborúban a délnyugati fronton továbbra is evakuálják a lakosokat. Herszonból az oroszok által elfoglalt területekre szállítják az itt élőket, hogy kimenekítsék őket a harcok elől. Ukrajna deportálásnak nevezi a lakosok kitelepítését.
okt. 30
7:30
Bayer Zsolt: Még egyszer Nádasról (Mandiner)
Nádas – aki afféle ikon német nyelvterületen, jellemző – hülyeségeket beszél olyasmiről, amiről fogalma sincs.
okt. 30
7:36
A kövek alatt nőtt fű - 100 éve halt meg Gárdonyi Géza (Könyves Magazin)
Száz éve, 1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza író, az Egri csillagok - minden idők egyik legolvasottabb magyar regényének - szerzője. Élete tele volt irányváltásokkal, saját magát pedig úgy jellemezte: "kövek alatt nőtt fű".
okt. 30
7:36
Megkezdődött a téli időszámítás (Magyar Hírlap)
Hát újra eljött.
okt. 30
7:42
Éjszakai borzongásra invitálnak Szegeden (Infostart)
Látványetetésekkel, varázslatos mesevilággal, ijesztő rémségekkel várják a gyerekeket és felnőtteket hétfőn a Szegedi Vadasparkban – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
okt. 30
7:42
Itt fő az állatkerti lakoma: egymillió forintot pusztítanak el naponta az éhes állatok (Blikk)
Álmosan nyújtózkodik Indigo, a négyesztendős gorillaleány a majomházban. Odakint alig pirkad, korai még felkelni. Bóbiskol a zsiráf és az orrszarvú is. A hörcsög az utolsó kilométert futja terráriumában, éjszakai állat lévén a napkeltével neki már közeleg az alvás ideje.
okt. 30
7:48
Elképesztően megnőhet a szerepe az ilyen kettős hasznosítású gyümölcsösöknek (Agroinform)
Speciális fotovoltaikus áramtermelők a gyümölcs- és zöldségtermesztésben. Hektáronként 400-500 kw, egyes esetekben akár 1.000 kw áramot lehet előállítani.
okt. 30
7:48
Joe bidennek elege lett - "Minden lelkiismeretes embernek egyértelműen ki kell állnia" (ATV)
Otthonában támadták meg az amerikai Képviselőház elnökének férjét, akin sikeres műtétet hajtottak végre, ezért várhatóan felépül a fejét és a karját ért sérüléseiből.
okt. 30
7:48
Kristálymet-rekord: egymilliárd dollár értékű készletre csaptak le az ausztrál rendőrök Hongkongban (444.hu)
Az 1,8 tonnás drogszállítmányról Mexikóból kaptak tippek az ausztrál rendőrök.
okt. 30
7:48
A legújabb javaslat 5%-ban maximálná a lakáshitelek kamatát (Igényesférfi.hu)
Az építőipari vállalkozók szerint az idei év még erős lehet, arra számítanak viszont, hogy ha nem történik érdemi lépés a kormány részéről, a szektor teljesítménye 2023-ban a tíz évvel ezelőtti szintre is visszazuhanhat.
okt. 30
7:48
Rengeteg postahivatalt zár be a Magyar Posta (Mínuszos)
A Magyar Posta Zrt ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében – jelentette be az állami vállalat. A Magyar Posta közleménye szerint azon a 101 településen, ahol több szolgáltatóhely működik, a fennmaradó postahivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadjá
okt. 30
7:48
Nyugati márkák, amelyek csak látszólag hagyták el Oroszországot (Demokrata)
A csatorna riportere egy olyan tipikus, Moszkvában található plázát választott.
okt. 30
7:48
Heti makronaptár - Külkereskedelmi, lakásépítési adatokat közölnek a jövő héten (Növekedés)
Több statisztikai jelentés várható a következő, mindenszentek ünnepe miatti rövidebb héten, kiemelkedik közülük a külkereskedelmi forgalomról szóló második becslés és a lakásépítések adatai.
okt. 30
7:48
A régi cukrászdák illata és ízei – Spelter Henrik-kiállítás és a sütemények mai változatai (egy.hu)
Spelter Henriknek, Magyarország első aranykoszorús cukrászmesterének pályája egyszerre volt egy gyönyörű, kalandos utazás négy földrész legjobb cukrászműhelyeiben és egy nagyon nehéz, de eredményes küzdelem a két háború közötti magyar cukrászszakma érdekeinek védelmében. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum most kiállítással emlékezik rá
okt. 30
7:54
Megdőlt a harminc éves világrekord: két kilométeres vonatszörny zakatolt át Svájcon (Blikk)
Szombaton hatalmas vállalkozásra adta a fejét a Rhéai Vasút, amikor egy közel két kilométer hosszú vonatszerelvényt engedett az útjára. A vonatszörnnyel egy harminc egy évvel ezelőtti rekordot döntötték meg, ezzel Svájc a világ leghosszabb vonatjával szelte át a szerpentineket!
okt. 30
7:54
LeBron James sporttörténelmet írt, a Lakers viszont folytatja a rémálmot (Igényesférfi.hu)
LeBron James történelmet írt pénteken, de ez sem segített, hogy az LA Lakers felébredjen a rémálomszerű szezonkezdetből.
okt. 30
7:54
Tényleg Amerika harcol Oroszországgal Ukrajnában? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 30
7:54
A Beneš-dekrétumokra hivatkozva kobozna el magyar tulajdonú földeket a szlovák állam (Mandiner)
A magyar lakosságot kollektív bűnösként beállító és a mai napig érvényben lévő Beneš-dekrétumokok alapján akar megszerezni a szlovák állam egy nagy értékű földterületet.
okt. 30
7:54
Hamilton egyetlen fotóval helyretette az őt degradáló Alonsót (Racingline)
Lewis Hamilton reagált a világbajnoki címeinek értékét degradáló Fernando Alonso kijelentéseire, a Twitterre posztolt fotója pedig többet mond ezer szónál. Fernando Alonso nagy felzúdulást keltett a holland De Telegraafnak adott nyilatkozatával, amelyben kifejtette, hogy Max Verstappen két világbajnoki címe többet ér Lewis Hamilton hét vb-elsőségén
okt. 30
8:00
Megszületett a döntés: Ők távoztak a Dancing with the Stars-ból (Blikk)
Számukra ért véget a verseny!
okt. 30
8:00
Így durrogtak a puskák Zala megyében (Infostart)
A kilőhető gímszarvasbikák 66 százaléka terítékre került Zala megyében az őszi vadászaton, a trófeák közel 60 százaléka érmes lett – közölte Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője az MTI-vel.
okt. 30
8:00
Ez is iskola, az is iskola (Magyar Hírlap)
Közeledik november 4., az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének gyásznapja. Ennek kapcsán jutott eszembe egy másik iskola. Pontosabban több iskola.
okt. 30
8:00
Bartus László: Orbánék erős Oroszországot akarnak Európa határainál, amely képes Európa fasiszta pártjait hatalomra juttatni (Mandiner)
Ukrajna nem európai és nem amerikai gyarmat, mint ahogy az orosz és magyar náci propaganda terjeszti.
okt. 30
8:06
Oszter Alexandra: apu érezte, hogy el fog menni (Blikk)
Rendületlenül gondozza édesapja hagyatékát, imádott diósjenői birtokát Oszter Alexandra, aki noha egy különleges helyszínen is megemlékezik majd egy éve elhunyt Oszter Sándorról, gondolatban mindennap beszélget vele. Az utolsó találkozásukra úgy emlékszik, mintha csak tegnap lett volna.

Keresés