2022. október 30. vasárnap

okt. 30
20:12
Tóth Gabi Bari Lacinak: "Na gyere ide, meghúzlak" (Life)
A Sztárban sztár leszek! negyedik élő adásában Bari Laci az Outkast Hey Ya! című slágerét adta elő. A zsűritagok közül leginkább Tóth Gabinak tetszett a produkció, ő 10 ponttal jutalmazta az énekest.
okt. 30
20:12
A Fradi Franck Boliért, a ZTE Ricardo Monizért hajtott a győzelemért – 2-1-es hazai siker lett a vége (Mandiner)
Több szempontból is pikáns bajnokira került sor a Groupama Arénában.
okt. 30
20:14
Jelentős mennyiségű vért találtak a kokainozáson kapott énekesnő lakásán (BorsOnline)
Napok óta attól hangos az internet, hogy az egyik híres magyar énekesnőt kórházba szállították, a vérében pedig kokaint találtak. A Bors megtudta: nagyobb a baj, mint gondoltuk, a drog hatása alatt maga ellen fordulhatott a sztár.
okt. 30
20:14
Brutális testvérgyilkosság történt Zalában (Mandiner)
A 44 éves férfit a helyszínen elfogták.
okt. 30
20:18
Jó hete volt a Ferencvárosnak (Infostart)
Az Európa-ligában kivívott csoportelsőség után az NB I-ben is hozta a magyar bajnok, amit kellett.
okt. 30
20:18
Mentők és rendőrök lepték el egy ismert énekesnő házát, ezért vonultak ki (Metropol)
Napok óta attól hangos az internet, hogy az egyik híres magyar énekesnőt kórházba szállították, a vérében pedig kokaint találtak.
okt. 30
20:18
Ennyit költenek a magyarok havonta a streamingre: megéri a mozi helyett a Netflix? (Pénzcentrum)
Egy felmérésben 60 országban ellenőrizték a legnépszerűbb szórakoztatóipari előfizetések árait, és kiszámították az összes előfizetés árának és a helyi átlagfizetésnek arányát. Magyarországon havonta átlagosan 13 834 forintot kötünk a különböző streamingszolgáltatásokra.
okt. 30
20:18
Egygólos FTC-győzelem a ZTE ellen (HírTV)
A címvédő Ferencváros 2-1-re nyert a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megerősítette helyét a tabella élén.
okt. 30
20:18
Fittipaldit ünnepli a Lotus egyedi Evijája (Autószektor)
Mindent megtesz az újkori Lotus, hogy folyamatosan róla beszéljünk. Első modelljük az Evija meglepő teljesítményadataival hívta fel magára a figyelmet, majd meglépték a kötelezőt, és bemutatták első elektromos SUV-jukat is, ami az Eletre nevet kapta a magyar „életre” szó után. Miközben utóbbira igazán büszkék lehetünk, addig a Lotus még büszkébb le
okt. 30
20:24
Nem bírta elviselni a leveleki férfi, hogy szakított vele a párja: megfenyegette az állapotos nőt, hogy addig veri, amíg meg nem szül (Blikk)
Egy pszichés beteg férfi láncfűrésszel támadt a volt barátnőjére Leveleken. Dühében szétverte a nő autóját, mert nem bírta elviselni, hogy a nő szakított vele. A dulakodás még a szomszédokat is megijesztette, ugyanis az elkövető halálosan megfenyegette ex-párját.
okt. 30
20:24
Majka pikáns fotóval ajándékozta meg Köllő Babettet (Metropol)
Köllő Babettet születésnapja alkalmából köszöntötték mestertársai. Egészen különleges ajándékokat kapott.
okt. 30
20:24
Veszélybe került a Győri Balett az energiaválság miatt (Portfolio)
Idén még zavartalanul működik a Győri Balett, de jövőre már kérdéses a működése a magas energiaárak miatt – számol be a hírről az RTL Híradó.
okt. 30
20:24
Finn rendőrség: Ukrajnának szánt fegyverek kerülhettek finn bűnözők kezébe (hirado.hu)
Gépkarabélyok kerülhettek finn bűnözők kezébe.
okt. 30
20:24
Bowman elárulta, milyen problémákat okozott számára a texasi agyrázkódása (USAracing)
Öt hét kényszerpihenő után végre visszatérhet a volán mögé Alex Bowman. A Hendrick Motorsport pilótája...
okt. 30
20:24
Ukrajnának szánt fegyverek kerülhettek finn bűnözők kezébe (Demokrata)
Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek.
okt. 30
20:24
A Fradi 2-1-re nyert otthon a Zalaegerszeg ellen (Eurosport)
A Ferencváros 2-1-re nyert a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megerősítette helyét a tabella élén.
okt. 30
20:24
Bowman elárulta, milyen problémákat okozott számára a texasi agyrázkódása (Racing)
Öt hét kényszerpihenő után végre visszatérhet a volán mögé Alex Bowman. A Hendrick Motorsport pilótája...
okt. 30
20:30
Rendkívüli adásnap az InfoRádióban (Infostart)
Hétfőn a halottak napja alkalmából különleges programfolyammal várja az InfoRádió a hallgatókat.
okt. 30
20:30
Cseh államfőválasztás: Andrej Babis indul a választáson (hirado.hu)
Andrej Babis vasárnap délután hosszabb idő után hivatalosan találkozott Milos Zeman államfővel.
okt. 30
20:30
Majka Köllő Babett "muffkerékjéről" készült fotóval kívánt boldog születésnapot a színésznőnek (Life)
Köllő Babett ma ünnepli születésnapját, erről pedig a Sztárban sztár leszek! mesterei és a műsorvezető, Tilla sem feledkezett meg.
okt. 30
20:30
Biden támogatja, de mi értelme az izraeli-libanoni tengeri megállapodásnak? (Mandiner)
Az izraeli ellenzék szerint Lapid és Biden rossz alkut hoztak tető alá, elemzők szerint a Hezbollah könyvelhet el győzelmet. Mire volt jó ez az alku és miért kellett ennyire sietni vele?
okt. 30
20:36
Orvosi műhiba vette el a legendás rádiós, Kondor Katalin álmát: „Fáj, hogy nem lehetett soha gyermekem” (Blikk)
Idős korára egyedül maradt, de nem magányos A Hét hajdani műsorvezetője.
okt. 30
20:36
Andrej Babis bejelentette: indulni fog a cseh államfőválasztáson (Portfolio)
Andrej Babis volt kormányfő és az ellenzéki ANO mozgalom elnöke vasárnap bejelentette, hogy indulni fog a januári csehországi államfőválasztáson.
okt. 30
20:36
Hosszabbításban kapott ki a Hydro Fehérvár az Asiago vendégeként (m4sport.hu)
A tavalyi döntős magyar csapatnak ebben a szezonban nem megy jól.
okt. 30
20:36
Andrej Babis indul a választáson (Demokrata)
Andrej Babis vasárnap délután hosszabb idő után hivatalosan találkozott Milos Zeman államfővel, akinek elnöki mandátuma jövő márciusban lejár.
okt. 30
20:36
Kulcsfontosságú hidat robbantottak fel Luhanszkban az oroszok (Mandiner)
A jelentések szerint tegnap egy másik hidat is felrobbantottak Kreminna közelében.
okt. 30
20:42
Cseh államfőválasztás - Andrej Babis indul a választáson (HírTV)
Andrej Babis volt kormányfő és az ellenzéki ANO mozgalom elnöke vasárnap bejelentette, hogy indulni fog a januári csehországi államfőválasztáson.
okt. 30
20:42
Gyomorforgató: többször is megerőszakolta kiskorú áldozatát a szexragadozó – 18+ (BorsOnline)
A szexbűnöző áldozata még nincs 13 éves.
okt. 30
20:42
Babis indul a cseh elnökválasztáson (Növekedés)
Andrej Babis volt kormányfő és az ellenzéki ANO mozgalom elnöke vasárnap bejelentette, hogy indulni fog a januári csehországi államfőválasztáson.
okt. 30
20:48
Ha nem fekszik le időben aludni, csak magának árt - itt van, miért (Privátbankár)
Szinte mindenkinek ismerős lehet az a momentum a gyerekkorából, amikor eljön a lefekvés ideje, és hiába nem érzi magát fáradtnak, nincs más választása, mint engedelmeskedni. Ahogy megöregedtünk, a lefekvéshez kötődő szabályok is eltűntek, holott ezek követése most is jót tenne.
okt. 30
20:48
Van, akit tényleg jobban szeretnek a szúnyogok (Infostart)
Az illatunk lehet a ludas a dologban egy friss kutatás szerint.
okt. 30
20:48
Kiakadt Lil G: káromkodva mondta el a véleményét a drogbotrányról (Metropol)
Lil G. videója a fiatalok által kedvelt közösségi oldalra, a Tiktokra is felkerült. A botrányban egy ismert énekesnő az érintett.
okt. 30
20:48
Veszélyben a gázellátás? (Agroinform)
Klímapolitikai szakember beszélt a felelős és a felelőtlen gazdálkodókról.
okt. 30
20:48
Különleges ajándékkal köszöntötte Majka a születésnapos Köllő Babettet (Ripost)
A mesterek már a műsor elején felköszöntötték.
okt. 30
20:54
A Fenerbahce Szalai Attilával a soraiban gólzáporos győzelmet aratott (m4sport.hu)
Az üldöző Adana Demirspor pontokat vesztett, így az isztambuli együttes még magabiztosabban vezeti a török bajnokságot.
okt. 30
21:06
Történelmi csúcson az UBM Csoport árbevétele és nyeresége (TőzsdeFórum)
Rekordárbevétellel és nyereséggel zárta az UBM Csoport a 2021-22-es üzleti évet.
okt. 30
21:06
Gyurcsó góllal járult hozzá az AEK Larnaca győzelméhez (m4sport.hu)
Igyekszik tapadni az élmezőnyre az AEK.
okt. 30
21:06
Elnökként térne vissza Orbán Viktor cseh szövetségese (SzMo)
Andrej Babis bejelentette, hogy elindul a januári csehországi államfőválasztáson.
okt. 30
21:06
Ancelotti szerint hibáztak a bírók - vitatott büntető miatt veszített pontot a Real Madrid (Eurosport)
A címvédő és listavezető Real Madrid meglepetésre csak döntetlent játszott hazai pályán a 16. helyezett Gironával vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A fővárosiak Vinicius közeli góljával kerültek előnybe, de a hajrában a katalán gárda egy vitatott büntetővel kiegyenlített. Carlo Ancelotti morgott is egy kicsit a lefújás után.
okt. 30
21:08
Az ügyfeleket segítő szolgáltatásokat újít meg az adóhivatal (TőzsdeFórum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 9,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,3 milliárd forint intézményi forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait, a papírmunka csökkentését és az ügyintézés egyszerűsítését segítő projekt negyedik üteme is lezárult - tájékoztatta az adóhatóság.
okt. 30
21:12
Semjén: Példaként szolgál a magyarság számára az erdélyi reformátusok nemzethűsége és élni akarása (HírTV)
Semjén Zsolt szerint példaként szolgál az egyetemes magyarság számára az erdélyi reformátusok nemzethűsége és élni akarása.
okt. 30
21:12
Mindenkit elvarázsolt Yulaysi Miranda, profi produkcióval állt színpadra (BorsOnline)
Hatalmas sikert aratott az énekesnő előadása.
okt. 30
21:14
Kegyetlen bosszú: puskával támadt exe új szerelmére egy tinédzser (BorsOnline)
A srác szerelemféltésből cselekedett.
okt. 30
21:18
Tízezrek tüntettek Ukrajna mellett Prágában (Infostart)
A nagygyűlés résztvevőihez videoüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt.
okt. 30
21:18
G.w.M és Kulcsár Edina megint kiverték a biztosítékot: nekik esett az internet (Metropol)
A rapper és állapotos szerelme egy divatbemutatóra talpig Gucci-ban érkezett, amit nem hagytak szó nélkül a kommentelők.
okt. 30
21:18
20 bank segítségét kéri a pénzgyűjtéshez a svájci nagybank (Portfolio)
A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a meglehetősen nehéz helyzetben lévő Credit Suisse legalább 20 bankot kért fel, hogy csatlakozzon a 4 milliárd svájci frankot kitevő részvénykibocsátás szindikátusához, mellyel a bank az újabb, többéves szerkezetátalakítási programját finanszírozná.
okt. 30
21:18
Nascar: Reddick rosszullét miatt feladta a martinsville-i versenyt (USAracing)
A 188. körben váratlanul feladta a Nascar Cup martinsville-i futamát Tyler Reddick. Az első hírek...
okt. 30
21:18
Arany-élmények a Pancho Arénában (HírTV)
Az immár második alkalommal megrendezett országos lefedettségű Arany Kupa záró eseményén 18 csapat közel 200 ifjú futballistája lépett pályára, az idei kiírás győztese pedig Tiszabő lett.
okt. 30
21:18
27 évvel ezelőtt lefagyasztott spermából született egészséges baba (SzMo)
A tudósok szerint 55 évesnél régebbi ivarsejtek is felhasználhatók mesterséges megtermékenyítéshez, ám egyesek ezt etikai szempontból elleneznék.
okt. 30
21:18
Heti szerelmi horoszkóp (október 29-november 3.): mély érzéseket és nagy szenvedélyt jeleznek a bolygók (Life)
A Skorpió jegyben járó bolygók gondoskodnak a mély érzésekről, intimitásról, szenvedélyről. Mit jelez a horoszkóp az egyes csillagjegyeknek? A heti szerelmi horoszkópból minden fontos részlet kiderül.

Keresés