2022. október 30. vasárnap

okt. 30
13:54
Megjelentek az első "károlyos" brit pénzérmék (Infostart)
Az ötvenpennys érmét kezdték el III. Károly képmásával verni: a pénz egyik oldalára került a királyi profil, hátulja ugyanakkor II. Erzsébet előtti főhajtás.
okt. 30
13:54
Nehéz fűtési szezonra készülnek Spanyolországban (HírTV)
A spanyolok harmada nem engedheti meg magának idén otthona fűtését. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította.
okt. 30
13:54
Még most vegyél krumplit, mert később már nem fogsz tudni (Agroinform)
Az EU négy legnagyobb burgonyatermelője közül kettőnél gyenge lett a termés.
okt. 30
13:54
A Sorare fantáziafoci startup partnerségre lépne az angol Premier League-gel (BitcoinBázis)
Az angol első osztályban szereplő labdarúgó csapatok a hírek szerint azt fontolgatják, hogy megállapodásra lépnek a Sorare fantáziafoci, kosárlabda és
okt. 30
13:54
Magyar György távozik Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségéből (rtl.hu)
Magyar szerint Márki-Zay elképzelése politikai nonszensz.
okt. 30
13:56
Téli időszámítás Olaszországban (HírTV)
Olaszországban a nyári időszámítással 400 millió kilowattórát spórolnak meg egy szezonban, a déli tartományok pedig szívesebben vennék, ha egész évben maradna.
okt. 30
14:00
A sztrókja után lábadozó Révész Sándor hosszú csend után üzent az aggódó rajongóknak (Blikk)
A Piramis legendája az utóbbi időben egészségi problémák miatt többször is komoly kórházi kezelésre szorult. Most egy jó hírt oszthatott meg tisztelői népes táborával.
okt. 30
14:00
Rémisztő! Egy profi vadászpilóta számolt be arról, hogy ufóval találkozott a levegőben (Blikk)
Nem azonosítható idegen repülő eszközzel, vagyis ufóval találkozott az amerikai haditengerészet volt pilótája? Ryan Graves megdöbbentő részletességgel beszélt a levegőben történt incidensről egy interjúban.
okt. 30
14:00
Távozik Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségéből Magyar György (SzMo)
Az ügyvéd nonszensznek tartja azt, hogy Márki-Zay azt akarja, az MMM a civilek pártja legyen.
okt. 30
14:00
Meghalt Lukáts Miklós, a rendszerváltás egyik kulcsfigurája (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
okt. 30
14:00
Tovább nőtt a nyilvános e-töltőállomásokon felhasznált energiamennyiség (Autószektor)
A közleményükben kiemelték, hogy az engedélyköteles töltőberendezések száma 24,8 százalékkal 2031 darabra nőtt egy év alatt; ezeken a töltőberendezéseken 4094 csatlakozó áll az elektromos gépjárművet használók rendelkezésére. A zöld rendszámmal rendelkező autók száma 67 százalékkal 53 ezerre nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest - emlékeztette
okt. 30
14:06
200 millió forintot keres a Nav a lottónyertes kompolti polgármesteren: miért maradt el a szociális bérlakások felújítása? (Blikk)
Megszállták a NAV-os nyomozók a kompolti polgármesteri hivatalt. A Blikk úgy tudja, múlt kedden reggel 9-től este 8-ig adatokat töltöttek le a hivatal szerveréről.
okt. 30
14:06
Horrorjelmez, töklámpás, sorozatgyilkos: itt van mindenszentek előestéje, halloween (Blikk)
Október 31-én este töklámpások gyúlnak, jelmezbe öltözött, elmaszkírozott gyerekek és fiatalok járnak házról házra, hogy rémisztő fenyegetéssel gyümölcsöt és édességet zsaroljanak ki az ott lakóktól. Halloween ünnepének eredete évszázadokra nyúlik vissza, a kelta Samhain-ünnep, a római Pomona-nap és a keresztény mindenszentek napja hagyományai keve
okt. 30
14:06
Nagyot lépett előre a szlovákiai magyar érdekeket képviselő Szövetség (Demokrata)
A megyék szintjén tizenkettővel lesz több képviselőjük, mint öt éve.
okt. 30
14:06
Úton az eszkaláció felé? – Moszkva szerint az Egyesült Királyság keze is benne volt a krími dróntamásban (Mandiner)
Az oroszok szerint a drónokkal célba vett hajók részt vesznek a gabonát exportáló teherkonvojok védelmében is.
okt. 30
14:06
Kulcsár Edina és G.w.M tetőtől talpig Gucciban feszítenek (rtl.hu)
A rapper három angol nyelvű szót írt a leírásba.
okt. 30
14:12
Az ukrajnai háború váratlan hatása: már 2025 fordulópont lehet (Infostart)
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az ukrán háború a megújulók irányába löki az emberiséget.
okt. 30
14:12
Moszkva: az új amerikai atomfegyverek stratégiai jelentőségűek lesznek (ATV)
Oroszország közölte szombaton, hogy a korszerűsített amerikai B61 harcászati atomfegyverek gyorsított felvonultatása az európai NATO-támaszpontokra alacsonyabbra teszi a "nukleáris küszöböt", és ezzel Oroszország is számolni fog a katonai tervezésben.
okt. 30
14:12
A leghangosabbak (Magyar Hírlap)
Az élők sokszor megfeledkeznek róluk, de ők hűséggel fizetnek a hűtlenségért. Aggódva benéznek az ablakon, sorokat súgnak az írogatóknak, megigazgatják a félrecsúszott takarókat.
okt. 30
14:18
Régóta várt forradalmat robbanthat be a válság egy mostohán kezelt üzletágban (Portfolio)
Válság idején a követeléskezelő cégekre hárul a feladat, hogy elősegítsék a tartozások rendezését és a késedelmes fizetések teljesítését, vagyis javítsák a vállalatok – különösen a külső forráshoz nehezen hozzájutó kkv-k – likviditási helyzetét és cashflowját. Az ágazat, annak ellenére, hogy hatalmas üzleti lehetőséget rejt magában, még nem esett á
okt. 30
14:18
Háztáji facelift a köbön: 21 éves Corolla kapott új arcot! (Autónavigátor)
Ha a jelenlegi autója egy újabb változatára fáj egy tulaj foga, arra rengeteg megoldás létezik. Ha csak egy-két generációnyi különbség
okt. 30
14:24
Ukrán kémfőnök: nem biztos, hogy Putyin túléli a háborút (Blikk)
Aktív tárgyalások folynak arról, hogyan lehetne Putyin végérvényesen eltávolítani a hatalomból. Az ukrán hírszerzés főnöke, Kirilo Budanov szerint nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin egyáltalán megéli az Ukrajna ellen indított háború végét, miután az orosz csapatok komoly csapásokat szenvednek el a fronton.
okt. 30
14:24
Három dublőre is van Putyinnak, akiket plasztikáztak is a hasonlóságért – állítja az ukrán kémfőnök (SzMo)
„A nagy kérdés az, hogy létezik-e még az igazi Putyin egyáltalán?” – tette fel a kérdést Kirilo Budanov.
okt. 30
14:24
Putyin tárgyalna Bidennel? − itt vannak az oroszok feltételei (Mandiner)
„A Putyin és Biden közötti tárgyalások közös platformja az lehet, hogy az Egyesült Államok meghallgassa az Orosz Föderáció aggodalmait” − mondta Peszkov.
okt. 30
14:36
Műtrágya-megtakarítás mellett is elérhető magas hozam? Nem lehetetlen! (Agroinform)
A műtrágyák drágulásának csapdájára új technológiák hozhatnak megoldást.
okt. 30
14:36
Szijjártó a konteógyártó amerikai tévében: Ha Trump nyert volna, nem tört volna ki az orosz-ukrán háború (SzMo)
Arra is kitért, hogy a magyar kormány azért tartja a kapcsolatot még mindig az oroszokkal, mert Oroszország a valóság.
okt. 30
14:36
Sportsegítség a Lendvai Judo Klubnak (Magyar Hírlap)
Fél évszázada küzdenek nemesen.
okt. 30
14:36
Ma kiderül, megbukik-e Orbán egyik legfontosabb szövetségese (Nyugati Fény)
Már zajlik a szavazás.
okt. 30
14:36
Lex megdöglesz: az Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a szociális törvény miatt (rtl.hu)
A párt szerint a kormány azt üzeni: nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon a jelenlegi helyzetben.
okt. 30
14:42
Úgy látszik, az időjárás besegít az energiaválságban (Portfolio)
Az Észak-Európában uralkodó meleg időjárásnak köszönhetően egyelőre nem érkezett el a gázválság legrosszabb része, amikor az órákat visszaállítjuk, és a hideg időjárás általában elkezd csípőssé válni - írja a Bloomberg.
okt. 30
14:42
Már csak ez hiányzott, így változik a temetkezés januártól (Agroinform)
Az energiaárak emelkedése miatt változik a temetkezés. Kitalálod hogyan?
okt. 30
14:42
Megnéztük mit tud a Honvédség új sugárhajtású repülőgépe (Növekedés)
Magyarországon 2009 óta nem adottak a lehetőségek az új Gripen pilóták képzésére, mert nem volt hozzá megfelelő kiképző repülőgép. Ezt a hiányt pótolja a cseh gyártmányú L-39NG sugárhajtású repülőgépek beszerzése. Az új repülőgépek azonban nem csupán kiképzésre lesznek alkalmasak, hanem több új képességhez is juttatják a Honvédséget. Mutatjuk mit t
okt. 30
14:48
Gulyás Gergely rágalmazásért perelt a bíróságon és nyert: erre fordította a megnyert milliós összeget (Blikk)
Egy bírósági per során nyert több mint egymillió forinttal járult hozzá egy életmentő orvosi készülék vásárlásához Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Erről a politikus maga számolt be közösségi oldalán.
okt. 30
14:48
Szijjártó Péter meredek állítása: nem tör ki az orosz–ukrán háború, ha Donald Trump nyer két évvel ezelőtt (Blikk)
Magyarország a békét sürgeti mindig az ukrán-orosz háborúban: fegyverszünetet kell kötni, majd tárgyalni a békéről – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az One America News Network (OANN) nevű tévécsatornának adott interjúban, amelyet vasárnap tett közzé a Facebook-oldalán.
okt. 30
14:48
Januártól drágul a temetkezés (ProfitLine)
Az energiaárak emelkedése miatt a temetkezések is drágulnak januártól - közölte az MTI-vel a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének (Mateszsz) elnöke.
okt. 30
14:48
Lesz-e elég vetőmag, ezért figyelj a vetésforgóra, így termessz szarvasgombát (Agroinform)
Így védekezz eredményesen a kártevők ellen, költséghatékony öntözési rendszerek, aggasztó madárinfluenza-helyzet. Az Agroinform.hu októberi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója.
okt. 30
14:48
„Még mindig látom a szemem láttára meghaltakat” (444.hu)
A szöuli halálos tömegpánik egyik túlélője a BBC-nek beszélt az átélt borzalmakról.
okt. 30
14:48
Elképesztő luxusban zajlik az Elon Musk által rendezett erdélyi buli (Mandiner)
A milliárdos Románia legjobb séfjei közül tizenkettőt kért fel arra, hogy gondoskodjanak a vendégsereg ellátásáról.
okt. 30
14:48
Egy nő holttestét találták meg a székesfehérvári vidámparki tóban (rtl.hu)
.
okt. 30
14:54
Olcsóbban is vehetnénk földgázt, mint amennyiért az oroszok adják (Piac és Profit)
A Demokratikus Koalíció szerint, ha nem csak orosz gázt venne a magyar kormány, már ma vissza lehetne vonni a "kormányzati rezsiemelést" - mondta vasárnapi, online sajtótájékoztatóján a DK EP-képviselője.
okt. 30
14:54
Borzalmas, ami a magyar dohányboltokban folyik (ATV)
2022-ben az előző évek tendenciáival szemben az első és a második félévben is nőtt a legális dohányforgalom: az elsőben 3,6, a másodikban 7,1 százalékkal emelkedett.
okt. 30
14:54
A lemosópermetezés sikerének titka – növényvédelmi előrejelzés 44. hét (Magyar Mezőgazdaság)
Lehullott a gyümölcsfák és a szőlő lombjának fele, ez az az állapot, amikor érdemes nekilátni az őszi lemosópermetezésnek. A megfelelő szerválasztáshoz muszáj tudni, milyen károsítók élnek az ágakon, ezért először azokat kell felmérni. Az őszi lemosópermetezés nem helyettesíti a tavaszit, de javítja annak hatékonyságát, együttesen pedig a jövő évi
okt. 30
14:54
Szijjártó Péter interjút adott a konteókban utazó amerikai tévének: szerinte ha Trump nyert volna, nem tört volna ki a háború (rtl.hu)
A csatorna korábban igaztalanul terjesztette, hogy Kalifornia állama be akarja tiltani a Bibliát.
okt. 30
15:00
Kínában új állambiztonsági minisztert neveztek ki (Magyar Hírlap)
Kínában Csen Jihszint nevezték ki a hírszerzésért és kémelhárításért felelős állambiztonsági miniszternek.
okt. 30
15:00
Az Orbán-párt tombolni kezdett, mert szerintük rengeteg vizet használ Budapest (Nyugati Fény)
Számonkérték a főpolgármestert.
okt. 30
15:00
Putyin keresztlánya akciófilmbe illő módon lépett meg az orosz titkosszolgálat elől (Mandiner)
Az orosz média szerint Szobcsak kedd este menekült el Oroszországból a fehérorosz-litván határon át.
okt. 30
15:06
Meghalt az Antall-kormány egykori egyházügyi államtitkára (ATV)
Életének 77. évében, súlyos betegség után elhunyt Lukáts Miklós.
okt. 30
15:06
A „lex megdöglesz” miatt Alkotmánybírósághoz fordul az LMP (SzMo)
A kormány azt üzeni ezzel a módosítással, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon – mondta az ellenzéki párt egyik képviselője.
okt. 30
15:12
Ötvenezer gyalázkodó tweettel árasztotta el a Twittert egy háromszáz fős trollhadsereg (444.hu)
A cég szerint "szervezett próbálkozásukkal" azt a látszatot próbálták kelteni, hogy a cég máris változtatott a moderáción.
okt. 30
15:12
Védd az állatokat: ne etesd a vízimadarakat kirándulás közben, mert csak ártasz nekik (SzMo)
Számos bajt okozhat az etetés, akár az állatok élete is veszélybe kerülhet. Érdemes megfogadni, amit a szakemberek tanácsolnak.

Keresés