A bruttó hazai termék a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévhez képest, éves szinten pedig 2,6 százalékkal bővült – közölte az Istat nemzeti statisztikai hivatal.
Földből kiásott hullákról, kannibalizmuson tetten ért tinédzserekről, a beteg szívek szerelmeseiről, boszorkányságról, átkokról, babonákról és hallucinációkról, nem létező lények kalandjairól, megmagyarázhatatlan jelenségekről olvashat, aki kézbe veszi Mariana Enriquez tizenkét írást tartalmazó novelláskötetét. Az argentin író szövegei valóság és f
Kirobbanó, eget-földet rengető show-val érkezik Budapestre a Hollywood Vampires, melynek tagjai: Alice Cooper, Johnny Depp, az Aerosmith’s-ből Joe Perry-és Tommy Henriksen is.
Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.
A legfrissebb adatok szerint a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a viszonylag nyugodt nyár után ismét feléledt a balkáni migrációs útvonal. Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba is megállás nélkül érkeznek a bevándorlók, közben a magyar határnál sem csökken a nyomás. Egy nap alatt ismét több mint ezer határsértőt állítottak meg a hatóságok –
A szappanopera folytatódik: a belügyminiszter, aki két hete lemondott, de aztán újra kinevezték, most elismerte, hogy bizalmas iratokat küldött a magán email-címére.
A vezető nagyvállalatok 79 százaléka készít fenntarthatósági jelentést és egyre több cég foglalkozik az éghajlatváltozás hatásaival – olvasható a KPMG Sustainability Reporting kutatásában. A folyamatos fejlődés ellenére azonban a beszámolók sokszor még mindig nem elég részletesek és több területen hiányosak.
Európa első hidrogén üzemű házaként mutatnak be egy olaszországi épületet. A rendszer igazi újdonsága az, hogy helyben állítja elő a hidrogént, valóban önfenntartóvá téve ezzel a házat.
Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.
Beyoncé és Jay-Z 10 éves lánya, Blue Ivy hatalmas feltűnést keltett egy Los Angeles-i aukción szombat este, miután több mint 70 ezer fontot, vagyis több mint 33 millió forintot ajánlott fel egy pár gyémánt fülbevalóért.
A Janus családban már az egyik elhunytat gyászolták a hozzátartozók, amikor további két családtag is gyanútlanul bevette a mérget hát- és fejfájás miatt. Időbe telt, amíg a hatóságok rájöttek, miért halnak sorra az emberek. Egy férfi zsarolólevelet írt a gyógyszergyárnak, de sosem tudták rábizonyítani, hogy ő követte el a rémtettet.
A német zöldpárti külügyminiszter zöld, vagyis környezetkímélő módszerrel előállított hidrogénnel kapcsolatos együttműködésről tárgyalt hétfőn Asztanában.
„Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok” - üzente a Twitteren a jelenlegi brazil elnök, aki vasárnap szoros versenyben kapott ki baloldali riválisától.
Évi hány alkalmat jelent a KEVÉS szex? Miért akarnak egyes férfiak inkább maszturbálni ahelyett, hogy a párjukkal bújnának ágyba? Mi az oka annak, hogy a mai harmincasok egyre kevesebbet szexelnek? A cikkből ez mind-mind kiderül.