A Hotel & More Group kínálata 4 belföldi szállodával bővült, így már 20 belföldi, 5 székelyföldi, egy szlovén és egy horvát szálláshellyel rendelkeznek – közölte Klemm Balázs, a cégcsoport vezérigazgatója…
A köztisztasági közszolgáltatásban dolgozók egyszeri bruttó 200 ezer forint összegű rezsitámogatást, illetve bruttó 120 ezer forintos karácsonyi jutalmat kapnak.
A Femcafe.hu idén negyedszer rendezte meg az Inspiráló Nők Díjátadót. Olyan ösztönző női példaképeket mutattunk be, akiknek munkássága, teljesítménye és személyisége például szolgálhat a társadalom számára. Ezúttal is hét kategóriában kerestük közöttük a leginspirálóbb nőket olvasóink segítségével. A kategóriák három-három jelöltjét előzetesen neve
A Turizmus konjunktúra index (tki) szeptemberben mínusz 7 pontot ért el, ami azt mutatja, hogy a szektor szereplői ugyan enyhén rossznak ítélik a helyzetüket, de már kevésbé mint augusztusban, amikor…
Benkő Dánielt tehetséges lantművészként ismerték, ám a hangszergyűjteménye a halála után csak porosodott egy szobában. Lánya, Benkő Dalma most úgy döntött, megszabadul tőlük, így elárvereztette azokat. Több százezerért vehették meg az évtizedekig gyűjtögetett gitárokat és lantokat az érdeklődők.
Márkaerősítésnél és új termék bevezetésénél is fontos a szépségipari cégeknek, hogy eljussanak a megfelelő célcsoportig és hiteles véleményeket szerezzenek.
Idegörlő huzavona után csütörtök este végre megállapodott a Budapesti Közművek a kukások szakszervezetével. Rögzítették többek között, hogy a jövőben 200 ezer forintot kapnak a szemétszállításban dolgozók.
Sajnos meg kell erősítenünk a hírt; tőlünk független külső körülmények kedvezőtlen alakulása végleg térdre kényszerít bennünket - olvasható a Lövér Szálloda honlapján megjelent közleményben.
utcáin videóztak le egy férfit, aki egy szál ágyékkötőben indult fürdőzni, ráadásul az Erzsébet hídtól mindössze néhány méterre. Még a turisták kíváncsi tekintete sem zavarta az illetőt.
A Rail Cargo Hungaria (RCH) december végéig 250 ezer tonna cukorrépát szállít a Magyar Cukor Zrt. gyárába; az idei első cukorrépa-vonat megérkezett Kaposvárra, ezzel megkezdődött a 2022. évi cukorrépakampány - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország miniszterelnök-helyettese az aradi Szabadság-szobornál az aradi vártanúk emléknapján tartott csütörtök esti megemlékezésen mondott ünnepi beszédet.
A kormány célja, hogy az energiaválságban is garantálja az ellátásbiztonságot és alacsonyan tartsa a lakossági energiaárakat. Miközben Európa egyes részein az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt az energia elérhetőségében rendszeres fennakadásoktól lehet tartani és drasztikusan megemelkedett az energiahordozók világpiaci ára,
Olyanok vagyunk, mint a vad, aki minden apró zajra neszel és fülel, túlfeszített idegrendszerrel, félelemtől és szorongástól átitatva. Nem csoda, hiszen válság válságot követ napjainkban, az viszont, hogyan kezeljük az itt és mostot? Hogyan ne bántsuk egymást? Hogyan tegyük elvislhetővé a nehézségeket saját magunk és társaink, gyerekeink számára? E
„Ki az, aki Jeffrey Dahmernek öltözik farsangkor? Ki az, aki beleszeret? Ki az, aki pénzt küld neki? És hol van közben az áldozatok hozzátartozóinak fájdalma? Hol van az igazi bűnbocsánat? Hol az igazi megbánás, és merre van a kegyelet?” – kérdezi Szentesi Éva, mert nem igazán érti, mi célja volt filmre vinni minden idők egyik legkegyetlenebb soroz
Romániában 4,8 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
A Széchenyi Pihenő Kártyát kibocsátó bank egyszeri, 15%-os díjat számolhat fel a kártyákon lévő fel nem használt bizonyos összegek után - olvasható ki a legújabb veszélyhelyzeti kormányrendeletből, amely lényegesen átírja a SZÉP-kártyákra utalt milliárdok felhasználásának szabályait.
A Kerkez Milossal felálló AZ Alkmaar csütörtökön 3-2-re legyőzte a vendég Apollont a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének harmadik fordulójában, így százszázalékos mérleggel vezeti a B csoportot.