A dél-koreai hatóságok csütörtökön megkezdték a Terraform Labs alapítójának, Do Kwonnak az útlevelének érvénytelenítését. A dél-koreai külügyminisztérium felszólította Kwont, hogy
A magyar eszközök ellentétesen teljesítenek a hét utolsó kereskedési napján, hiszen miközben a tőzsde az OTP vezetésével erősödik, addig a forint továbbra sem tud erőt mutatni, az euróval szemben például 423 felett van.
Az OMV schwechati finomítójában júniusban történt incidens után a finomító most ismét teljes kapacitással működik - jelentette be pénteken a honlapján az osztrák olajipari konszern.
Nem a tanárok véleménynyilvánítása, polgári engedetlensége, hanem a kivéreztetett oktatás, az Orbán kormány szándékos és elhibázott intézkedései, többek között az alacsonyan tartott bér valamint a kilátásba helyezett elbocsátások veszélyeztetik a magyar oktatást – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője, miközben több százan demonstráltak
Minimálisan emelkedett a babaváró kölcsönök jegyzése augusztusban, de a számokból jól látszik, hogy enyhül a roham ezért a kedvezményes hitelért. A legnagyobb baj, hogy a maximálisan megkapható tízmillió forint már bőven nem ér ugyanannyit, mint három évvel ezelőtt, mert az infláció sajnos ebbe is keményen beleszólt - benéztünk a számok mögé, és me
Ausztria élen jár az ökológiai gazdálkodásban, mezőgazdasági területeinek negyedén környezetkímélő módon gazdálkodnak. Az ország célja, hogy még tovább növelje a terület nagyságát és a kibocsátott élelmiszerek mennyiségét, amely a környezetvédelem mellett üzleti lehetőségeket is rejt: több nyugat-európai országban már 10-15 százalék a bioélelmiszer
A Red Bull csapatfőnöke továbbra is úgy gondolja, hogy nem vétettek a szabályok ellen, és a többi csapat csak Max Verstappenről és arról akarja elvonni a figyelmet, hogy a holland pilóta hamarosan bebiztosíthatja második világbajnoki címét. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke először nyilatkozott azóta, hogy az FIA mégsem hozta nyilvánosságra
Öt pontban foglalta össze Karácsony Gergely az elmúlt napok kukakáoszát a fővárosban. A főpolgármester közösségi oldalán megosztott bejegyzés szerint fokozatosan áll helyre a szemétszállítás rendje a fővárosban.
A táncnak köszönhetően új oldalát mutatja meg a TV2 szombat este induló táncversenyében Rubint Réka. Az aerobikedző fizikailag jól bírta a Dancing with the Stars próbáit, de mentálisan nagyon kimerítő számára a felkészülés, erről és természetesen a partneréről is mesélt az interjúnkban:
A bankok fele már 10% körüli kamattal kínálja 5 éves kamatperiódusú lakáshitelét, de a 10 évesek és a végig fix kamatozásúak sincsenek messze ettől. A nyári „pihenő” után az elmúlt hetekben jelentős kamatemeléseket hajtott végre a bankok többsége: az elmúlt egy évben csak áprilisról májusra láttunk hasonló emeléseket. Úgy látszik, még mindig nincs
Három különböző gyártó professzionális, majomhimlőre kifejlesztett antigéntesztjéből rendelt kísérleti mennyiséget az egyik hazai forgalmazó, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet jóváhagyásával.
Még nem téma, ki lesz apja utódja az OTP élén, Csányi Péter a Forbes egyik interjújából tudta meg, hogy ő is a jelöltlistán van. Az OTP vezérigazgató-helyettese a Forbes Flow eseményen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága 2022. október 1-én 20 órától 2-án 7 óra 30 percig, és október 2-án 13 órától éjfélig közlekedési ellenőrzést tartott az óbudai kerület kiemelkedően forgalmas útjain. Az akció fő célja a gyorshajtók kiszűrése volt. Összesen majdnem 18 óra aktív mérési idő alatt, öt helyszínen 112 gyor
A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 608 milliárd forinttal csökkent, a rezidens vállalatok tőzsdei részvényeinek piaci értékes állománya 59 milliárd forinttal növekedett augusztusban.
Az OMV schwechati finomítójában júniusban történt incidens után a finomító most ismét teljes kapacitással működik - jelentette be pénteken a honlapján az osztrák olajipari konszern. A közlemény szerint az OMV a szükséges ideig továbbra is üzemben tartja a javítások ideje alatt a Schwechat finomító kieső termelési kapacitásának a pótlására hivatott
A 70-es évek óta tudjuk, hogy a Porsche 911 Carrera a világ egyik legkáprázatosabb sportautója, ami jogosan ejtette rabul már megannyi ember szívét. Az eltelt 50 év termését kívülről fújja mindenki, aki figyelemmel kíséri a zuffenhauseni gyár repertoárját, most pedig eljött a kerek évforduló, és megszületett az ünneplőbe öltözött új sztár: a Porsch
Működésük során az emelőgépek és rámpakiegyenlítők elhasználódnak, a kopóalkatrészek cserére szorulnak, biztonságos üzemeltetésük érdekében karbantartásuk és ellenőrzésük szükséges.
A kormány a héten a jogszabályok által előírt mértéknél nagyobb nyugdíjemelést jelentett be, ám ezt a vágtató infláció miatt sokan, többek között a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeti is keveslik. Kollégánk, Király Béla az ATV Start című műsorában az infláció alakulásáról is beszélt. Emellett szóba került a költségvetés helyzete is, amely állandó k
Binszki József ügyvédet, a DK helyi elnökét várospolitikai alpolgármesterré választotta pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a politikus feladata a kulturális, oktatási és szociális intézmények működésének folyamatos, kiemelt felügyelete lesz.
Az OMV schwechati finomítójában júniusban történt incidens után a finomító most ismét teljes kapacitással működik - jelentette be pénteken a honlapján az osztrák olajipari konszern.
Mínusz 15 ponttal az eddigi legalacsonyabb értékét vette fel az egyik hazai nagybank által készített nagyvállalati növekedési index, amely a hazai nagyvállalatok várakozásait mutatja. A cégek saját helyzetüket és a gazdaságot tekintve is borúlátók. Öröm az ürömben, hogy a szektor foglalkoztatási szándéka továbbra is stabil, az előző negyedévhez kép
Ha tart az ukránok győzelmétől, akkor Oroszországot kiteheti a NATO támadásának, hogy az USA-val köthessen végül békét. A taktikai atombomba egyáltalán nem kicsi, és másképpen pusztít, mint Csernobil.
A 2022. október 11-16. között zajló Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál idén is különleges szakmai programokkal várja a filmes szakmát és a filmezés iránt érdeklődőket és idén is reflektorfényben a filmes látványtervezés. A fesztivál vendége a Steven Spielberggel együtt dolgozó amerikai látványtervező, Jeannine Oppewall, a világhírű szerb filmr
Az influenszer arra reagált, hogy a Nyerő Párosban Törőcsik Dani barátnője azt mondta, Csilla rá akar hasonlítani, de sehogy nem lesz olyan szép, mint ő.
A borsmentát könnyű tartósítani, így aromás frissítő ízét télen is élvezhetjük. Ismerje meg a borsmentalevelek hatékony szárításának, fagyasztásának és tartósításának titkát, illetve néhány tippet, ami a hasznára lehet.