2022. október 8. szombat

okt. 8
8:51
Az IMF 1,3 milliárd dollárt ítélt Ukrajnának az élelmiszerválság kezelésére (Demokrata)
Ukrajna gazdasági teljesítménye becslések szerint idén 35 százalékkal romlott.
okt. 8
8:51
Nulla ellenszavazat, több voks, mint választó, 103 százalékos győzelem – a világ legpofátlanabb választási csalásai (rtl.hu)
Az orosz parlamentben a jelenlévő képviselőknél többen szavazták meg az elfoglalt ukrán területek elcsatolását. A minden bizonnyal a demokrácia elveit messzemenőkig tiszteletben tartó szavazás apropóján összeszedtünk néhány hasonlóan furcsa eredményt szülő, a győztesek szerint teljesen szabad és demokratikus választást – ahol az eredmények kellemet
okt. 8
8:54
A Megasztár utáni súlyára vágyik Kökény Attila (Blikk)
Imád színpadra lépni, de a tánc sosem volt Kökény Attila erőssége. Az énekes, aki több mint 24 éve él házasságban, bevallotta, még az esküvőjén sem perdült táncra, így a Dancing with the Starsban nulláról kezdett mindent. Ám saját bevallása szerint egyre jobban megy neki a tánc, sőt, a próbáknak még egy jótékony hatása van.
okt. 8
8:54
Joe Biden rendeletet hozott, az összes füvest kiengedi a börtönökből (Blikk)
Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek.
okt. 8
8:57
Bomba robbant és részben ledőlt a Krími híd (Mandiner)
Az Orosz Terrorellenes Bizottság már teherautó-bombáról ír a lángoló híddal kapcsolatban.
okt. 8
8:57
Robbanástól beomlott és lángol egy orosz híd a Krím-félszigeten (rtl.hu)
A kulcsfontosságú hidat, ami az Ukrajnától elfoglalt területet Oroszországgal köti össze, Putyin személyesen adta át 2018-ban.
okt. 8
9:00
Készüljünk! Ezekre az útlezárásokra számíthatunk a hétvégén (Blikk)
Október 8-án, szombaton és október 9-én, vasárnap futóverseny miatt közlekedési változásokra és korlátozásokra kell készülni a hétvégén.
okt. 8
9:00
Elképesztő, mennyi munkájuk volt idén nyáron a magyar vízimentőknek (ATV)
Az idei szezonban 3531 esetben láttak el embereket strandokon, 34 embert mentettek ki a vízből, 180-szor riasztották a mentőhajóikat, és 74 vízi vagy vízparti rendezvényt biztosítottak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai.
okt. 8
9:03
Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 189 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 8
9:03
Molnár Csaba: Ugyanazt kéri az Unió a tagállamoktól rezsiügyben, mint amit az árnyékkormány Orbánéktól követel (Nyugati Fény)
Az Orbán-rezsimnek címezhették a javaslatot.
okt. 8
9:06
Hatalmas robbanás történt az Oroszországba vezető nagyon fontos hídon (Menedzsment Fórum)
Orosz-ukrán háború, 227. nap: reggeli háborús összefoglalónk az éjszaka és a szombat reggel legfontosabb eseményeivel.
okt. 8
9:06
Újabb koronavírus-hullám veszélyezteti Európát (Infostart)
A hideg évszak beköszöntével a szakemberek szerint újabb Covid-hullám lobbanhat be: az emberek egyre kevésbé hajlamosak emlékeztető oltást felvenni, és az is zavarba ejti őket, hogy milyen típusú vakcinát válasszanak a kínálatból.
okt. 8
9:06
Robbanás volt az Oroszországot és a Krímet összekötő, az oroszok szempontjából kulcsfontosságú hídon (444.hu)
A Kercsi-szorosi hídon egy vonat haladt át, a vasúti sínekkel párhuzamusan futó közúti híd egy része összeomlott.
okt. 8
9:08
Bolsonaro készen állt volna embert enni - hangzik el a kampányban előkerült videóban (444.hu)
A yanomami törzshöz tervezett látogatását mesélte el, amikor előkerült az emberevés témája. Ellenfele, a baloldali Lula stábja ezt a videót pörgeti most.
okt. 8
9:09
Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Magyar Hírlap)
A rendőrség 189 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 8
9:12
Háromezer egységnyi vért adtak banki dolgozók (ProfitLine)
Háromezer egységnyi vérkészítménnyel segítették banki dolgozók az országos vérellátást a harmadik banki véradók hetén - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
okt. 8
9:12
Törpeberkenye: egy igénytelen növény, aminek a bogyója rendkívül értékes (Agroinform)
Nagy arányban tartalmaznak vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint antioxidáns vegyületeket.
okt. 8
9:12
Befürödtek a magyarok az EuroJackpoton: a legszerencsésebb játékos is csak ennyit nyert (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/40. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat ezúttal nem született sehol, magyar telitalálat pedig 116 hete nem volt. Ráadásul most a legszerencsésebb honfitársunk sem nyert valami sokat.
okt. 8
9:15
„Nem vagyunk hőstípusok, mindössze tanárok szeretnénk lenni – úgy, ahogy szerintünk érdemes” (SzMo)
Berta Beáta volt a szószólója annak a 24 tanárnak, akik a Karinthy Frigyes Gimnáziumból a tankerületi központhoz vonultak. Azt mondja, ha most nem sikerül változást elérni, akkor soha.
okt. 8
9:15
Így magányosodik el a legfiatalabb nemzedék – Guld Ádám generációkutató a Mandinernek (Mandiner)
Elmagányosodás, közösségimédia-függőség, leépülő memória, kötődési nehézségek és trash fogyasztás – milyen problémákkal küzd korunk globális és digitális nemzedéke? Guld Ádám generációkutatót kérdeztük a Brain Baron.
okt. 8
9:15
A Lexus- és Toyota-tulajdonosok a legelégedettebbek (Autószektor)
Az amerikai ügyfél-elégedettségi index (American Customer Satisfaction Index, ACSI) negyed évszázados múltra tekint vissza. Tíz gazdasági szektorban és negyvenhét iparágban több mint négyszáz vállalat, valamint szövetségi és helyi hatóságok teljesítményét mérik és elemzik. Évről évre mintegy félmillió ügyféllel készítenek felmérést, annak alapján á
okt. 8
9:18
Majka: A Tv2 nem mondta meg, mit nyilatkozzak (Blikk)
Majoros Péter, azaz Majka ebben az évben a hazai celeblista legértékesebb szereplője lett. A rapper most elárulta, hogy ő mit gondol a sikeréről.
okt. 8
9:21
Kortárs elektromos autóként tér vissza az 1972-es BMW 1602 (Igényesférfi.hu)
Jóval több, mint felvillanyozó: a BMW i4 M50 nem csupán az első tisztán elektromos meghajtású BMW M Performance modell, de egyben a BMW M divízió második olyan modellje is, amelyet a New York-i divattervező, Ronnie Fieg exkluzív különkiadás képében gondol újra – kívül és belül egyaránt.
okt. 8
9:21
Csernobil mellett olyan lényeket találtak, amikre sokáig nem volt magyarázat, de évekkel később megvilágosodtak a kutatók (Promotions)
Fény derült a csernobili fekete lények rejtélyére.
okt. 8
9:21
Hodorkovszkij: Putyint a környezete késztetheti távozásra (Magyar Hírlap)
A börtönviselt milliárdos szerint a Nyugat sem érti az orosz embereket.
okt. 8
9:21
Gréczy Zsolt üzent a tüntető diákoknak: “Ugye érted, hogy nem csak a tanárod van bajban, hanem te is?” (Nyugati Fény)
Vélemény.
okt. 8
9:21
A Honda hazájában szerzett pole-t a Red Bull, 1 századdal maradt le Leclerc (Racing)
A Japán Nagydíj időmérő edzésén az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz, és ahogy a harmadik szabadedzésen sem, most sem esett az eső. Q1 1:32.049-es idővel a jövőre az Alpine-hoz igazoló Pierre Gaslyé lett az első mért kör, majd a helyi hős, Yuki Tsunoda 1:31.631-es időt futott. Később azonban mindketten panaszkodtak a fékekre. Persze amint jöttek
okt. 8
9:21
Robottaxi szolgáltatást fog indítani a VW Hamburgban (Villanyautósok)
Olcsóbbak szeretnének lenni a hagyományos taxiknál.
okt. 8
9:24
Bajban vannak az oroszok: lángol a Krímbe vezető híd (Blikk)
Lángokban áll a Krímbe vezető híd, elképzelhető, hogy támadás érte. Létfontosságú szerepet tölt be az orosz hadsereg ellátásában, így nem véletlen, hogy elsőszámú célpontnak számít.
okt. 8
9:24
Ez az ősz legtrendibb kiegészítője: ásd elő a szekrényed mélyéről, mert bármilyen szettet feldob (Femcafe)
Ez a kiegészítő újra a divatikonok kedvence, hiszen tényleg bármilyen szettet képes feldobni.
okt. 8
9:24
Kihagyhatatlan kiegészítők a 2022-es Glamour-napokon (Glamour)
Már tudod, hogy hol szerezheted be kedvezményesen a legjobb ruhákat, fehérneműket és őszi cipőket. De egy fontos részletre még nem hívtuk fel a figyelmet. A kiegészítők sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Jöjjenek most a legjobbak a GLAMOUR-napos kínálatból.
okt. 8
9:27
Növekvő pályára állt nyáron a hazai turizmus (Magyar Hírlap)
Egy főnek egy éjszaka átlagosan 11 ezer forintba került.
okt. 8
9:30
Hatalmas robbanás a Krím-félszigeten (Infostart)
Hatalmas robbanás rázta meg a Kercsi-szorosban található, krímre vezető hidat.
okt. 8
9:30
Leomlott a Kercsi-híd egy része, nem tudni, hogy támadás történt-e (HírTV)
A környékbeli lakosok robbanásokat hallottak reggel hat órakor.
okt. 8
9:30
Több mint 12 ezer menekült érkezett a háború sújtotta Ukrajnából egy nap alatt (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6416-an léptek be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5810-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
okt. 8
9:33
Hodorkovszkij: Putyint a környezete késztetheti távozásra (SzMo)
Ami az elnök körül álló emberek számára újdonság, az annak tudata, hogy a háború még csúnyább szakaszba fordulhat, és akkor mindnyájuknak vége lehet.
okt. 8
9:33
Orosz milliárdos: Putyint a környezete késztetheti távozásra (Mandiner)
Hodorkovszkij szerint Putyin környezete gengsztermiliő: ha imázsa megkopik, akkor a félelem is csökken.
okt. 8
9:33
Nem történt meglepetés a szuzukai időmérőn, de Verstappen még elveszítheti a pole-t (Racing)
Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát a Japán Nagydíjra, de kérdés, hogy meg is tarthatja-e azt, egy veszélyes szituáció miatt ugyanis vizsgálat alá vonták a felügyelők. A rendkívül szoros fináléban Charles Leclerc szerezte meg a második, Carlos Sainz pedig a harmadik helyet. A harmadik szabadedzés után az időmérőre is marad a száraz időjá
okt. 8
9:33
Egyszerre tűnt el öt testvér, a legkisebb még csak 1 éves (rtl.hu)
Anyjukkal lehetnek a gyerekek, akik közül a legidősebb 16 éves. A gödöllői rendőrség keresi a családot.
okt. 8
9:35
Videón a Krími híd felrobbanása (Mandiner)
Mutatjuk a robbanás pillanatát.
okt. 8
9:42
Elképesztő, milyen értékben vásárolják a gazdálkodók ezeket az eszközöket (Agroinform)
Dinamikusan fejlődik a hazai mezőgazdasági géppiac.
okt. 8
9:45
Hont András: A Hont a mozgalom neve (Mandiner)
Bögre itt rendelhető.
okt. 8
9:45
Vaktában lövöldöznek az orosz katonák, nincs már segítségük odafentről (Helló Magyar)
Vlagyimir Putyin megszálló csapatai most vakon harcolnak a frontvonalon minden egyéb segítség nélkül.
okt. 8
9:45
Teherautóba rejtett bombával robbanthattak fel egy orosz hidat a Krím félszigeten (rtl.hu)
A kulcsfontosságú hidat, ami az Ukrajnától elfoglalt területet Oroszországgal köti össze, Putyin személyesen adta át 2018-ban.
okt. 8
9:48
A koronavírusnak még nincs vége: továbbra is milliókat érint a járvány (Menedzsment Fórum)
A nemzetközi Covid adatok még mindig rengeteg fertőzöttet mutatnak.
okt. 8
9:48
Olyan műtéteket végeztek a debreceni klinikán, amit itthon még soha (Blikk)
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Urológiai Klinikán végeztek robotasszisztált vesekő-eltávolítást. Az egyetem szakemberei a napokban hat sikeres operációt hajtottak végre a francia fejlesztésű ILY robot vezérelt ureterorenoszkópiával.
okt. 8
9:48
Folyik az orosz támadás Donyeckben és az ukrán támadás Harkivban (HírTV)
Több ponton is folytatja a támadásokat az orosz hadsereg a kelet-ukrajnai Donyeck megyében.
okt. 8
9:48
Von der Leyen a közös gázbeszerzés fontosságára hívta fel az EU figyelmét (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint az unióban egyre inkább növekszik azoknak az aránya, akik támogatnák a közös gázbeszerzést 2023-tól.
okt. 8
9:51
Óriási robbanás rázta meg a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi hidat (SzMo)
A robbanás oka még nem tisztázott.
okt. 8
9:51
Berki Mazsi egyetlen mondattal magára haragította a fél országot (Promotions)
Sokak szerint Berki Mazsi nemcsak az állítólagos jelenlegi párját alázta meg a kijelentésével, hanem megboldogult férjét, Berki Krisztiánt is.

Keresés