Egy korábbi versenyző érkezett az átalakuló Venturi élére, akik a vezetőséget is lecserélték a Maserati névre való váltás mellett. A tavalyi csapatbajnokság második helyezettje eléggé forgalmas időszakon megy át. Nem elég, hogy kezdődik a Gen3 korszak, új beszállítót kaptak. A kivonuló Mercedes helyett ezentúl a DS erősforrásait használják majd, am
A márka környezetvédelem iránti elkötelezettségét a 2022/23-as őszi-téli szemüveg kollekciójában négy új modell - két napszemüveg és két optikai keret - reprezentálja, amelyek környezetbarát bioacetátból készültek és újrahasznosított poliészter csomagolást kaptak.
Katasztrofálisnak ítélik meg az egészségügy helyzetét a magyarok egy friss nemzetközi kutatás szerint. A felmérés szerint súlyos probléma az ellátás minősége, de a szakemberhiány is.
A 75 éves Camilla Parker III. Károly trónra lépésével a brit monarchia első asszonya lett, de hosszú és botrányos út vezetett idáig. A királyi család ellenállása miatt csak 35 évnyi titkos, majd alig titkolt viszony után házasodhatott össze a házasságtörő pár. A tragikus balesetben elhunyt Diana hercegnét bálványozó britek gyűlölete már jórészt kih
A mindössze 20 éves Quannah Chasinghorse már most nemzetközi szupermodellnek mondhatja magát, de jóval több ennél. Számos csúcskategóriás márka kampányában szerepelt, miközben egyetlen percig sem feledkezett meg indián gyökereiről. Amikor csak teheti, támogatja az őslakos tervezőket, de több más fontos ügy mellett is kiáll, beleértve az őslakosok f
A fejlesztés területén is érzik a vállalatok az akkut IT munkaerőhiányt, legtöbben két éve nem tudják betölteni a meghirdetett pozíciókat. Vannak vállalatok, ahol 50-100 millió forintos kiesést okoztak az IT fejlesztők hiánya miatt elhalasztott projektek, azonban a módszertani szemléletváltás enyhítheti a problémát – derül ki az Oriana „Üzleti alka
„Vannak idegesítő politikusok. Sokak szemében én is az vagyok” – írja a DK elnöke. A terjedelmes Facebook-poszt végén egy csinos nő után füttyögő kapatos kőműves képe is felbukkan.
Európa biztonsági architektúrája megbomlott és egy lehetséges új fórum alakult meg a probléma megoldására. Most az EU formája változik és szabályozó hatalomból stratégiai szereplővé kell válnia. Káncz Csaba jegyzete
A csökkentett húsfogyasztás nem kell hogy a kompromisszumokról szóljon! Íme, egy bomba recept, ami után még az eltökélt húsevők is megnyalják mind a tíz ujjukat.
Az európai szankciós politika és az, hogy visszatartják az uniós felzárkózási forrásokat, nagyban sújtja a hátrányos helyzetű embereket, köztük a romákat Magyarországon – derül ki Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos lapunknak adott nyilatkozatából.
Carlos Sainz összetört fedélzeti kamerájának felvétele megmutatta, mennyire közel volt a tragédiához Pierre Gasly a Japán Nagydíj második körében, illetve azt is, hogy egy pályabíró is életveszélyben volt. Jókora botrány robbant ki a Japán Nagydíj közben, amiért egy traktor hajthatott a pályára Carlos Sainz összetört Ferrarijának mentésére. A jármű
Sem a Covid, sem a már belendülő recesszió nem rendítette meg a luxuscikkek piacát, sőt a növekedés árban és mennyiségben is egyre jelentősebb. Ennek egyik jól látható jele, hogy kialakult a luxusbrandek másodlagos piaca – és ez is erőteljesen növekszik.
Az elkövetkező időszakban gyakori adóhatósági ellenőrzésekre számíthatnak az adózók, különösen az általános forgalmi adó (áfa) terén. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai összefoglalták, hogy milyen mértékű szankciókat állapíthat meg az adóhatóság az ellenőrzés során feltárt hiányosságok miatt.
A Ferrari nem kér felülvizsgálást az FIA-tól Charles Leclerc 5 másodperces büntetése kapcsán. Az olasz istálló döntése után hivatalosan is kijelenthető, hogy Max Verstappen immáron kétszeres világbajnok. A Red Bull holland kiválósága rendkívül bizarr körülmények között biztosította be 2. vb-címét a Japán Nagydíjat követően. Verstappen ugyanis csak
A Hotel & More Group kínálata 4 belföldi szállodával bővült, így már 20 belföldi, 5 székelyföldi, egy szlovén és egy horvát szálláshellyel rendelkeznek - közölte Klemm Balázs, a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.
A leggyakrabban persze náthától, de olykor olyan oka is lehet, aminek kezeléséhez műtétre is szükség lehet. Az egyéb kiváltó okokról dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert kérdeztük.
A leggyakrabban felírt, legkeresettebb orvosságok közé tartoznak az antidepresszáns gyógyszerek, amelyeket kifejezetten receptre lehet kapni, nem szabad őket kontroll nélkül alkalmazni. Tudd meg, hogyan működnek ezek a gyógyszerek, mik az antidepresszáns mellékhatásai, mikor kell antidepresszáns valakinek, aki lelki problémákkal küzd!
Szobakatedra. Tanítás közben nem először szembesülök a problémával, hogy nem is olyan egyszerű feladat, ha érthetővé szeretnénk tenni a posztmodern fogalmát és jelenségét.
Kevés gyomorszorítóbb élmény van annál, mint mikor szirénázva elrobog mellettünk egy gyermekmentőkocsi. Egy napon aztán pont mi voltunk azok, akikhez ki kellett jönnie a kocsinak egy rémisztő lázroham miatt.
A Kölcsey Ferenc gimnázium igazgatója, Fazekas Csaba dühös posztot írt a tanárok felmentésével kapcsolatban. Szombat este közzétett bejegyzésében kiemelte Sallai Katalint, a gimnázium magyarnyelv- és irodalomtanárának esetét, akit 34 év után, 6 hónappal a nyugdíjazása előtt bocsátottak el.
Frankfurtban déltől sorsolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. Magyarországot az első kalapból húzták, mellé Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia került.
Romániában az energetikai szolgáltatók által felvett bankhitelek elérték az egyetlen gazdasági ágazatnak nyújtható hitelállomány tízszázalékos küszöbértékét, ezért a hazai bankok nem nyújthatnak számukra további hiteleket - közölte hétfőn a Maszol.ro kolozsvári hírportál, egy jegybanki vezető sajtónyilatkozatára hivatkozva.