2022. október 9. vasárnap

okt. 9
13:27
Valódi kincset rejt Magyarország egyik legszebb mikrofaluja, amiről sokan nem is tudnak, pedig csak 75 kilométerre van Budapesttől (Promotions)
Egy eldugott gyöngyszem Magyarországon, amit csak kevesen ismernek, de aki csak eljut ide, azonnal megszereti.
okt. 9
13:27
Amerikai-Magyar Polgári Körök Szövetsége: Gyurcsány október 6-át látta a legalkalmasabbnak arra, hogy nevetséges tőmondatokban kifejtse, Klára lesz Magyarország… (Mandiner)
Ő nem emlékezett meg a hősökről, nem fecsérelte drága idejét ilyen ósdi, felesleges dolgokra.
okt. 9
13:27
Palkovics László hivatalosan bejelentette: Magyarország a világelsők közé került (Nyugati Fény)
Szinte mindenki mögöttünk kullog.
okt. 9
13:27
Nascar: Ricky Bobbyt lekapcsolták, a zsaruk pedig örömükben kiadták az év közleményét (Racingline)
Vannak olyan lelkes Nascar-rajongók, akik nem elégednek meg azzal, hogy megnézik a vesenyeket és/vagy felveszik...
okt. 9
13:33
Vizsgálja a rendőrség az Ózd-ralin történt, halálos baleset körülményeit (Magyar Hírlap)
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
okt. 9
13:36
Továbbra is elszakadna Skócia Angliától (Privátbankár)
A skót miniszterelnök szerint bízni lehet abban, hogy egy év múlva megtartható az újabb népszavazás Skócia függetlenségéről.
okt. 9
13:39
Nagy esélyt kapott a magyar válogatott a sorsolással (Magyar Hírlap)
Frankfurtban kiderül, kikkel kell megküzdenie a 2024-es Eb-részvételért.
okt. 9
13:39
Megvolt a sorsolás: mutatjuk, kik ellen kell játszanunk a labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében (Mandiner)
Hazánk története során először került az első kalapba Eb-selejtező sorsolásakor.
okt. 9
13:39
Komplett felújításon megy át Road America (Racingline)
Még a téli időszak előtt megkezdték a munkálatokat, hogy Road America teljes aszfaltját felszedjék, hogy majd az új szezonra felkerülhessen az új réteg. A 6,45 km-es pálya vonalvezetését – bár volt rá javaslat – nem érinti változás, sőt a kivitelező 7000 referenciapont alapján az aszfalt szélességét, dőlését és rázóköveit is úgy építi majd vissza „
okt. 9
13:42
Tudta, hogy a várban őrzik: ellopta a Szent Koronát egy nő (Blikk)
A Szent Koronát 1440 februárjában lopták el a visegrádi várból. Az M5 kulturális csatorna Magyar nők című műsora az „eset” főszereplőjét, Kottanner Jánosnét mutatta be. Luxemburgi Erzsébet magyar királyné udvarhölgye évekkel később naplójában írta meg a történetet, a ránk maradt memoár az egyik legrégebbi magyar kézirat, pontosan bemutatja, miként
okt. 9
13:42
Katonák is bekapcsolódtak a cseh-szlovák határ ellenőrzésébe (HírTV)
A cseh hadsereg 320 katonát, részben aktív tartalékosokat küldött a hét végén a határra, akik a rendőrséggel közösen fognak járőrözni és dolgozni.
okt. 9
13:42
tömeges karambol az M0-son (ATV)
Hat autó rohant egymásba.
okt. 9
13:45
Amerikai katona Ukrajnában: még az iraki felkelők is veszélyesebbek voltak (Helló Magyar)
Az ukrán hadsereg morálja magasan van, ahogyan az egyik amerikai katonáé is, aki velük harcol.
okt. 9
13:45
Tragédia az ózdi rallyn: lépett a rendőrség (rtl.hu)
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak eljárást.
okt. 9
13:48
Ittas sofőr vezette az autót, amelyik belerohant a traktorpótkocsiba (Agroinform)
Zala megyében tegnap este történt a baleset.
okt. 9
13:51
Dühösek a pilóták, Bianchi apja is megszólalt (Racingline)
Érthetetlennek, elfogadhatatlannak és életveszélyesnek tartja több versenyző, ami a Japán Nagydíj második körében történt. Széleskörű felháborodást váltott ki, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) – látszólag nem tanulva Jules Bianchi hasonló körülmények között történt halálos balesetéből – engedélyezte egy daru felhajtását a pályára, mialat
okt. 9
13:51
Könnybe lábad a szeme, ha megnézi, hogyan táncolt Sharon Osbourne nagybeteg férjével (rtl.hu)
A metál Parkinson-kóros félistene felesége 70. születésnapján megvált botjától, és így lassúzott élete párjával.
okt. 9
13:57
Schobert Norbi Rubint Réka kieséséről: „Az élet néha igazságtalan” (SzMo)
A fitneszguru szerint felesége és Andrei Mangra produkciója volt a második „értékelhető” tánc a Dancing with the Stars első élő showjában.
okt. 9
13:57
Népszavazást tartanának Skóciában a függetlenségről (Növekedés)
A skót miniszterelnök szerint bízni lehet abban, hogy egy év múlva megtartható az újabb népszavazás Skócia függetlenségéről.
okt. 9
13:57
Niedermüller Péter: Az Orbán kormány talán legkártékonyabb, de mindenképpen legcinikusabb szlogenje a „munkalapú társadalom” (Mandiner)
Nem építi, alakítja, hanem feléli a jövőt. Mindannyiunk kárára.
okt. 9
13:57
Kőkemény üzenetet kapott Orbán, haladéktalan cselekvésre szólították fel (Nyugati Fény)
Ez nem vicc.
okt. 9
14:00
Már a háború kitörése előtt készen áll a mozgósításra a Máltai Szeretetszolgálat (ATV)
A Máltai Szeretetszolgálat 1989-es megalakulása óta részt vesz a világ menekültjeivel kapcsolatos segítségnyújtásban. A magyar lakosság a szeretetszolgálatot a honi szociális ellátórendszer különböző ágaiban végzett munkával azonosítja. Mára azonban a szeretetszolgálat működési területe ennél sokrétűbb. Nincs olyan szelete a szociális ellátásnak, a
okt. 9
14:00
Téli ruhákat küld a német kormány az ukrán hadseregnek (444.hu)
Tankokat továbbra sem adnak.
okt. 9
14:03
A skót miniszterelnök bízik abban, hogy egy év múlva megtartható a függetlenségi népszavazás (Magyar Hírlap)
Skócia független országként viszonylag gyorsan visszatérhetne az Európai Unióba.
okt. 9
14:06
Újabb botrány a parlamentben: felfüggesztették a minisztert, miután totál részegen egy férfi combját fogdosta (Blikk)
Kellemetlen malőr miatt váltották le a brit kereskedelmi minisztert: több szemtanú is megerősítette, hogy Conor Burns spicces állapotban egy fiatal férfi combját taperolta.
okt. 9
14:06
EB-selejtezők: ezek ellen a csapatok ellen fog játszani a magyar válogatott (ATV)
Magyarország a legjobbakat összegyűjtő első kalapból várta az Európa-bajnoki selejtezők sorsolását, amit a németországi Frankfurtban, a 2024-es Európa-bajnokság egyik helyszínén tartottak.
okt. 9
14:08
Fodor Gábor elmondta, szerinte mi volt a végső csapás az SZDSZ-identitásra (ATV)
Az SZDSZ volt elnöke azt is elárulta, miért beszélt vele indulatosan Gyurcsány Ferenc, és arról is beszélt, szerinte milyen utakon ment félre az SZDSZ. A Spirit FM Harcosok klubja című műsorában Fodor Gábort, az SZDSZ volt elnökét kérdeztük.
okt. 9
14:09
A Red Bull sem érti mi történt: Mi is csak a bejelentés alatt tudtuk meg (Racingline)
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is meglepődött azon, hogy teljes pontszámokat osztottak a Japán Nagydíj után. Suzukában kalandosan indult a verseny, ugyanis másfél kör után már a Safety Car-nak kellett a pályára lépnie. Carlos Sainz összetörte Ferrariját, míg Alex Albon erőforrások gondok miatt félre állt. Sebastian Vettel megforgott a vizes p
okt. 9
14:12
A napraforgó 70 százalékát betakarították Zala megyében (ProfitLine)
A napraforgó közel 70 százalékát learatták Zala megyében, a 6 ezer hektárnyi területen 2,5 tonna volt az átlaghozam - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-t.
okt. 9
14:12
Rengeteg magyar munkáltató spórolni ezen: a rezsiválság ezt is elintézte (Pénzcentrum)
A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt - derül ki az IVSZ és a Makronóm Intézet közös kutatásából. A szövetség szerint azért is aggasztó ez az eredmény, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében épp a technológiai modernizációval elérhető hatékonysá
okt. 9
14:12
Friss számok érkeztek: az állam nagyon jól jár a KATA módosításával (Portfolio)
Érdekes részletre bukkantunk a jegybank szeptember végén megjelentetett inflációs jelentésében, a költségvetési folyamatokat elemző résznél. Ebben ugyanis az MNB közgazdászai bemutatják a KATA-módosítás lehetséges következményeit.
okt. 9
14:14
Bekeményített a olajkartell, így lehet rajta pénzt keresni (Portfolio)
Az OPEC+ a héten megállapodott a globális olajkínálat drasztikus csökkentéséről, melynek hatására az olajár a hónapok óta tartó esésből visszapattant. Ha a fordulat tartósnak bizonyul – márpedig gyanús, hogy az OPEC-nek a lépéssel feltett szándéka az olajárak magasan tartása -, az azt jelenti, hogy itt az ideje, újra megnézni az amerikai tőzsdén je
okt. 9
14:15
Katar 126 millió tonnára kívánja növelni LNG-termelését (Tiszta Jövő)
Katar növelni tervezi cseppfolyósítottföldgáz-termelését az északi mező déli szakaszának (NFS) fejlesztésével, amit részben a TotalEnergiest francia céggel valósít meg.
okt. 9
14:18
Egyelőre rejtély, kinél landolt Göncz Árpád villája (Menedzsment Fórum)
Csak annyit lehet tudni, hogy a a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szombat esti árverésén 833,818 millió forint lett a nyertes ajánlat.
okt. 9
14:18
Félmilliárd dolláros kártérítést követelnek az álhírterjesztőtől (Infostart)
Alex Jones Infowars nevű oldalán azt állította, a Sandy Hook iskolában nem is történt vérengzés, a gyerekeiket gyászoló szülők színészek. Most hatalmas árat fizethet érte.
okt. 9
14:18
Csökkent a nyomás az Északi Áralmat-2 gázvezetékben (Alternatív Energia)
Csökkent a nyomás az Északi Áramlat-2 tengeri gázvezeték egyik szálában - közölte hétfőn a projekt üzemeltetője, a Nord Stream 2 AG.
okt. 9
14:18
Nappali melegedő lesz időseknek a Marczibányi téri művházból (ATV)
Azon II. kerületi idősek számára alakítják ki, akiknek gondot okoz az otthoni fűtés – tudatta Őrsi Gergely polgármester közösségi oldalán.
okt. 9
14:18
Ezekről a tulajdonságokról garantáltan felismered a tűz aszcendensűeket (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma felfedi, milyen külső tulajdonságokból tudod felismerni a Kos, Oroszlán és Nyilas aszcendensűeket.
okt. 9
14:21
Gumibottal verhettek agyon egy 16 éves iráni lányt a rendőrök, aki a hidzsáb viselete ellen tiltakozott (SzMo)
Egy jogvédő szervezet szerint Sarina Esmailzadeh családját folyamatosan zaklatták, hogy elhallgattassák a közösségi médiában is aktívan demonstráló lányt.
okt. 9
14:21
A német külügyminiszter az iráni felelősök szankcionálását sürgette (Magyar Hírlap)
A megmozdulások Mahsza Amini 22 éves kurd nő halála nyomán robbantak ki.
okt. 9
14:21
Gyáva, elvtelen, megalkuvó! - Gábor György megüzente Orbán emberének, nem marad örökre a helyén (Nyugati Fény)
Nem fog örülni neki.
okt. 9
14:21
Több élelmiszert dobunk ki az EU-ban, mint amennyit importálunk (Magyar Mezőgazdaság)
A Feedback Europe nevű környezetvédelmi szervezet napokban publikált tanulmánya szerint az EU-ban több élelmiszert dobnak ki, mint amennyit importál a közösség, márpedig a mostani megélhetésiköltség-válságban ez sokat ront az EU élelmezésbiztonságán.
okt. 9
14:21
Ostberg növelte előnyét Ózd után (Racingline)
Mads Ostberg győzelmével növelte előnyét az Ózd Rallyt követően Vincze Ferenc és Velenczei Ádám előtt. Íme, a bajnokság nem hivatalos frissített állása.  Mads Ostberg ötödik futamán ötödik győzelmét aratta az Ózd Rallyt követően, így 12.9 pontra növelte előnyét Vincze Ferenc előtt, míg a bajnokság harmadik helyén az egy futamgyőzelemmel rendelkező
okt. 9
14:24
Komoly problémával állt a nyilvánosság elé Keresztes Ildikó: az énekesnő megrázó vallomást tett (Femcafe)
Fontosnak tartja, hogy az emberek merjenek beszélni erről a problémáról és kérjenek segítséget, mondta a Családi körben Keresztes Ildikó a műsor témájaként szolgáló demenciáról. A Máté Péter-díjas énekesnő ugyanis édesanyja és nagynénje által maga is érintett.
okt. 9
14:27
ByeAlex már a produkció előtt hazaküldte a versenyzőit, amikor megtudta, hogy mivel készültek (SzMo)
A mentor szerint egy rapper feladata a saját üzenet átadása, így a srácoknak távozniuk kellett.
okt. 9
14:27
Berki Mazsit terhespocakkal kapták le? Vajna Tímea közben tangában pucsított a világnak (Promotions)
Berki Mazsiról döbbenetes lesifotó készült, közben Vajna Tímea bepucsított, III. Károly pedig elveszítette a fejét.
okt. 9
14:27
Kikapcsolta kastélyában a fűtést a brit milliárdos, hogy így büntesse Putyint (Mandiner)
Nem fél a hidegtől.
okt. 9
14:27
A sofőrök 90 százaléka megelégszik a B kategóriás jogosítvánnyal (Üzletem)
Országjáró pályaorientációs programmal népszerűsítenék a fiatalok körében a gépjárművezetői hivatást a meghatározó közúti fuvarozói érdekképviseletek.
okt. 9
14:27
Balogh Levente: Ez a műsor egy igazi álomkarrier lehetőségét nyújtja (rtl.hu)
Már várják a jelentkezőket Az álommeló című üzleti realityműsorba, amelyben Balogh Levente keresi majd elnöki asszisztensét. Az üzletembert arról faggattuk, miért vágott bele a Donald Trumpról is ismert formátumba, és milyennek képzeli leendő kollégáját. Az is kiderült, milyen főnök Balogh Levente, és miért nem vágta át eddig soha senki.
okt. 9
14:30
Öngondoskodás helyett sokan csak az államra számítanak (Piac és Profit)
Többen vannak, akik fontosnak tartják a nyugdíjas években megfelelő anyagi helyzetet biztosító öngondoskodást - derül ki a K&H idei második negyedévben készített biztos jövő reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek 87 százaléka látja úgy, hogy az öngondoskodásra szükség van, nem lehet csak az állami juttatásokra számítani, szemben az egy év

Keresés