2022. november 10. csütörtök

nov. 10
0:16
Velenczei: Rajtunk nem fog múlni az eredmény (Racing)
Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a Rally1-es bajnokság harmadik helyéről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt, amin megpróbál javítani a hétvégén.  Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt idén a váci Dunakanyar Rallyn nyerni tudott, míg négyszer a harmadik, Ózdon pedig a negyedik helyen zárt, így a bajnokság harmadik helyén áll.  A másfélszeres szorzójú Zempl
nov. 10
0:16
Tovább csökken a gázolaj ára a hétvége előtt (Üzletem)
Pénteken mérséklődik a gázolaj ára, a benziné viszont nem változik a magyar kutakon.
nov. 10
0:16
Drasztikus a visszaesés, lefulladt a jelzáloghitel-piac (rtl.hu)
Szeptember-októberben a felére esett vissza a jelzáloghitel-folyósítás.
nov. 10
0:16
A katasztrófavédelem figyelmeztet: Magyarországon évente hétezer lakástűz történik (rtl.hu)
Főleg a rosszul kiépített, túlterhelt hálózatok és az elektromos eszközök szabálytalan használata okolható a lakástüzekért. A katasztrófavédelem kiemeli, hogy az elektromos hálózatot csak szakemberrel szabad kiépíteni vagy felújítani.
nov. 10
0:16
Kétszer karambolozott egymás után egy édesapa, mellette ülő 14 éves lánya lefagyott apja üveges tekintete láttán (rtl.hu)
Súlyosan megsérült annak a kocsinak a sofőrje, amelyik Újkérnél kétszer karambolozott. Amikor először koccantak, alig rongálódott meg a kocsi. Ám a sofőr ekkor sem állt meg, így tűnt fel a mellette ülő 14 éves lánynak, hogy valami nagy baj lehet az apjával. Közben szembejött egy autó, a sofőr úgy akadályozta meg a frontális ütközést, hogy árokba ko
nov. 10
0:16
Kósa Lajos: Elengedjük a Liu fivéreket, de az utolsó három év költségeit vissza kell fizetniük (rtl.hu)
Ez nagyjából fejenként 150 millió forintos összeg.
nov. 10
0:16
Nagy Feró: Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk (rtl.hu)
A zenész elsírta magát az új Trianon-film bemutatóján és rádöbbent arra, hogy ő is menekült.
nov. 10
0:16
Meglepetés: a demokraták örülhetnek az amerikai választások után (rtl.hu)
Működhetett a demokraták stratégiája az amerikai félidős választásokon. Bár a Republikánus Párt átveszi az irányítást a Képviselőházban, győzelmük korántsem olyan elsöprő, mint amire számítottak – adott gyors helyzetelemzést az rtl.hu-nak Pintér Károly Amerika-szakértő. Aki arról is beszélt, veszélybe kerülhet-e az Ukrajnának adott amerikai katonai
nov. 10
0:18
Októberben is többlettel zárt a költségvetés (ProfitLine)
Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 101,3 milliárd forint többletet ért el, szemben az előző évi 630,1 milliárd forintos deficittel. A múlt havi az elmúlt 20 évben a harmadik legnagyobb október havi többlet. Ezzel az első tíz hónapban az államháztartás központi alrendszere 2590,4 milliárd fori
nov. 10
0:18
Svájcban olcsóbb a síbérlet a vonattal érkező külföldieknek (Síelők)
Svájcban sok mindent nem kell reklámozni, a síterepek is ezek közé tartoznak. Néhány ismert és népszerű terep az idén olcsóbban elérhetővé válik azoknak, akik bevállalják, hogy vonaton érkeznek síelni. Akár 20-30%-os kedvezmény is jár a síbérletből a környezetbarát utazásért.
nov. 10
0:20
Érdekes fordulat: a nagycsaládosok jövedelme emelkedett a leginkább (Infostart)
A Központi Statisztikai Hivatal most közzétett kiadványából az is kiderül, hogy tavaly 2020-hoz képest a legnagyobb mértékben 14,7 százalékkal a nagycsaládosok, tehát a három vagy annál több gyermekes háztartások jövedelme emelkedett.
nov. 10
0:20
Hitelből támogatná az EU Ukrajnát - itt vannak a javaslat részletei (Infostart)
Az Európai Bizottság példátlan nagyságú, akár 18 milliárd eurós támogatási csomagot javasol Ukrajna következő évi finanszírozásának fedezésére - közölte szerdán a brüsszeli testület.
nov. 10
0:20
Ebben a ciklusban nem – Gulyás Gergely beszélt az Országház felújításáról (Infostart)
A Steindl Imre-program vezetője után a kormány egyik államtitkára is tisztázta: eddig csak az épület felújításáról és a sok évig tartó előkészítéséről született határozat. A munkákat ebben a parlamenti ciklusban biztosan nem kezdik el.
nov. 10
0:20
A hajrában rúgta a győztes gólt a Ferencváros (Infostart)
A Ferencváros idei utolsó hazai bajnokiját játszotta.
nov. 10
0:20
Csapó Gábor lélegeztetőgépre került, válságos az állapota (444.hu)
Az olimpiai bajnok vízilabdázót kedd éjjel szállították kórházba.
nov. 10
0:20
Kivonulnak Herszonból az oroszok (444.hu)
A megszálló hadsereg feladja az egyetlen ukrajnai megyeszékhelyet, amelyet sikerült elfoglalnia a 2022-es invázió kezdete óta.
nov. 10
0:20
Megkezdődhet a VW spanyol akkugyárának építése (autopro)
Nem hivatalos források szerint regionális támogatásokat is kapott a projekt.
nov. 10
0:20
Jolly: Szuperák Barbi mellett csak kiskukta lehetek (BorsOnline)
Szuperák Barbi is fakanalat ragad a Hal a tortán új évadában. A szabolcsi lány mestere a szülőhelyére jellemző fogásoknak, amit szerelme, Jolly kifejezetten szeret.
nov. 10
0:20
András herceg elsírta magát Károly király komoly döntése miatt (Hamu és Gyémánt)
András herceg sírva fakadt, amikor Károly közölte vele, hogy soha többé nem térhet vissza a királyi szolgálatba.
nov. 10
0:20
Új élelmiszerek kaptak ársapkát (Magyar Hírlap)
Csütörtöktől már életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop.
nov. 10
0:20
Amerika fordulóban – konzervatív visszatérés a Capitoliumban (Magyar Nemzet)
A Demokrata Párt nem értette meg, hogy ma az infláció megfékezése, az illegális bevándorlás, a bűnözés visszaszorítása a legfontosabb, minden más csak ezután következik.
nov. 10
0:20
„Nem oldalakban és pártokban, hanem témákban hiszek” – Vecsei H. Miklós a Mandinernek (Mandiner)
Minden szerepemhez odatöröm magam, nem keresek kibúvót, nem akarok semmit megúszni; ha van bármi tehetségem, akkor ez az – mondja a színész. Interjú.
nov. 10
0:20
Megremegett a forint (Forbes)
A szerdai inflációs adat és a Kormányinfón bejelentettek mozgathatták meg az árfolyamot.
nov. 10
0:20
Jegybanki elemzés a 21 százalékos inflációról (Üzletem)
2022 októberében az éves összevetésben számított infláció 21,1 százalék volt. A statisztikai hivatal adatait Rippel Géza, az MNB szakértője tekintette át.
nov. 10
0:20
KSH: átlagosan 40 százalékkal adták drágábban az élelmiszereket októberben, mint egy évvel korábban (rtl.hu)
A félbarna kenyér már több mint kétszeresére, a vaj, a tejföl és a trappista sajt pedig majdnem a kétszeresébe került. Emiatt várakozásokon felül, egyetlen hónap alatt 1 százalékponttal, 21,1 százalékra gyorsult az infláció. A Portfolio szerint részben az árstopok hatására kiugró az áremelkedés Magyarországon.
nov. 10
0:20
Spooky még csak a pingvinház járókájában lakik, de már megbirkózik a nyers hallal is (rtl.hu)
A pingvinházba került a győri állatkert pingvin fiókája. Az alig egy hónapos, pelyhes madárnál most kezdődik a kézhez szoktatási időszak. A látogatók még nem nézhetik meg az apróságot, a pingvinház járókájában lakik. Déli etetéskor érkeztek kollégáink, Spooky alaposan megbirkózott a nyers hallal.
nov. 10
0:20
Halálra gázolt egy kamion egy idős nőt Hatvanban, 10 métert tolta előre áldozatát (rtl.hu)
A baleset kedden történt: a sofőr gyalogosokat engedett át a zebrán, majd elindult, amikor a jármű takarásából elé lépett a nő, aki nem a zebrát használta. A nőt válságos állapotban vitték kórházba, ahol nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
nov. 10
0:20
Újabb ukrán siker: feladja az orosz hadsereg Herszont (rtl.hu)
Ez volt az egyetlen regionális főváros, amelyet a februári invázió kezdete óta elfoglaltak az oroszok.
nov. 10
0:24
Jelasity Radován: lassulás jön, muszáj lesz alkalmazkodni (Infostart)
Az egy évvel korábbi 45 milliárd forint után az idei év első kilenc hónapjában mindössze 18 és fél milliárd forint nyereséget ért el a magyar Erste Bank. Az ingatlanhitelezés jelentősen visszaesett az emelkedő kamatkörnyezetben - mondta az InfoRádiónak az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója.
nov. 10
0:24
Újabb "méregzöld" támadás (Infostart)
Megint egy műalkotást próbáltak megrongálni szélsőséges klímaaktivisták.
nov. 10
0:24
Hatalmasra nőtt a rendőr-főkapitányságok tartozása (Infostart)
Már az orosz–ukrán háború előtt is gondok voltak, ami az intézmények adósságfelhalmozásában mutatkozott meg. A rendőr-főkapitányságok például idén nyárra már közel egymilliárd forinttal tartoztak a beszállítóiknak.
nov. 10
0:24
A "varázsgömb" azt mondja, Argentína megnyeri a vb-t (Infostart)
2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is eltalálta a végső győztest.
nov. 10
0:24
Az élelmiszerek okozták az infláció októberi gyorsulását (ProfitLine)
Októberben az éves infláció az előző hónaphoz képest 1,0 százalékponttal 21,1 százalékra emelkedett, amit döntő mértékben az élelmiszer infláció gyorsulása okozott. Az élelmiszerek 1,2 százalékponttal járultak hozzá az éves infláció emelkedéséhez, míg az üzemanyagok hozzájárulása bázishatás következtében negatív, -0,5 százalékpont volt - állapított
nov. 10
0:24
Újabb hatalmas összeget fizet ki a kormány a rezsicsökkentés fenntartására (Portfolio)
A legfrissebb Magyar Közlöny egyik kormányhatározata értelmében 181 milliárd forint kifizetését hagyta jóvá a kormány a rezsivédelmi alapból, amelynek legnagyobb része, 148,1 milliárd forint, a „Rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások” célra mehet.
nov. 10
0:24
Birtokba vett múlt? Közterek, emlékművek és emlékezet a XXI. században (Metropol)
Közös dolgaink címmel indít beszélgetéssorozatot az Indítsuk be Magyarországot Alapítvány.
nov. 10
0:24
December közepétől lehet majd közlekedni a Lánchídon (444.hu)
Befejeződött az aszfaltozás, a híd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz.
nov. 10
0:24
Kitiltották a nőket a vidámparkokból a tálibok (444.hu)
Munesza Mubarez afgán nőjogi aktivista szerint a tálibok a nőket eszközként használják politikai céljaik elérése érdekében.
nov. 10
0:24
Lemondott Palkovics László? (autopro)
Több értesülés szerint is lemondott posztjáról a miniszter.
nov. 10
0:24
A 6+1 legjobb gyulladáscsökkentő fagyasztott élelmiszer (Hamu és Gyémánt)
A leveles zöldek, a cseresznye, az avokádó és a friss halak azok az élelmiszerek, amelyek eszünkbe jutnak, amikor a legjobb gyulladáscsökkentő élelmiszerekről beszélünk.
nov. 10
0:24
Nagy lehetőség előtt áll Veszprém (Magyar Hírlap)
Hölvényi György: az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése lehetőség Magyarországnak és Európának egyaránt.
nov. 10
0:24
Idén ők kapták a Junior Prima-díjakat ismeretterjesztés és sajtó kategóriában (Magyar Nemzet)
Hat fiatal vehetett át elismerést.
nov. 10
0:24
Schaller-Baross Ernő: Amerika fordulóban – konzervatív visszatérés a Capitoliumban (Mandiner)
A választási kampány során az amerikaiak többsége a gazdasági helyzetet és az infláció növekedését nevezte meg a legégetőbb kihívások között.
nov. 10
0:24
Majdnem 70 millió forint volt az eladásra váró ingatlanok átlagára (Forbes)
A legkedveltebb célpont az országon belüli költözésre Pest megye, azon belül is Budapest, de sokan el is költöztek innen az elmúlt évben. A KSH legfrissebb adatai alapján mutat körképet az ingatlan.com.
nov. 10
0:24
Nem szűrt ki pénzmosás gyanús ügyleteket a Takarékbank, 42 millióra büntette az MNB (Üzletem)
Az MNB összesen több mint 42 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.
nov. 10
0:24
A független benzinkutak az árstop és az állandó készlethiány miatt egy év alatt csaknem 100 milliárd forint veszteséget szenvedtek el (rtl.hu)
A kisebb benzinkutak több mint harmada még nem kapta meg az árstop miatt nekik járó állami támogatást – mondta a Híradónak a Független Benzinkutak Szövetsége. A szerdai kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt mondta: akinek jár, az meg fogja kapni a pénzt.
nov. 10
0:24
Karolina még csak 12 éves, de már milliókért kelnek el festményei (rtl.hu)
Karolina sosem járt művészeti iskolába, mindent saját maga, autodidakta módon sajátított el. Könyvekből és az internetről tanulta meg például a festékek kikeverésének technikáját és a helyes ecsethasználatot, meg online kurzusokra is járt. Egyszerre 3-4, de akár 5 képet is fest. Úgy fogalmaz, egy festmény sosem készül el teljesen, maximum csak abba
nov. 10
0:24
Tanúból gyanúsított: úgy megvert egy 67 éves nőt, hogy az belehalt sérüléseibe (rtl.hu)
Letartóztattak egy 37 éves férfit, aki a rendőrök szerint úgy megvert egy 67 éves asszonyt még áprilisban Miskolcon, hogy belehalt sérüléseibe. Eddig tanú volt, hétfőn viszont – úgy tudjuk, poligráfos vizsgálat után – őrizetbe vették a rendőrök. Letartóztatása ellen fellebbezett.
nov. 10
0:24
Alig egy órával születése után már jókedvűen eszegetett a dallasi víziló (rtl.hu)
Még csak ismerkedik a körülötte lévő világgal, de az anyjához már néhány naposan is nagyon kötődik a dallasi állatkert legfiatalabb lakója, Boipelo. A gondozók elmondásai szerint az újszülött víziló erős, egészséges, és szinte azonnal felállt, majd a vízbe ugrott, hogy úszhasson.
nov. 10
0:28
Hamarosan dönthetnek az üzemanyag-ársapkáról is (Infostart)
Sok autós valószínűleg pihentetné a járművét, ha nem tankolhatna az ársapkás üzemanyagból.
nov. 10
0:28
Moszkva és Teherán nagyon egymásra talált (Infostart)
Az Oroszország és Irán közötti kapcsolatok mélyítéséről és a terrorizmus elleni közös fellépésről egyeztetett Teheránban az orosz biztonsági tanács titkára.

Keresés