Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmjének egy igazán izgalmas, valószínűleg sokak fantáziáját megmozgató témát sikerült választania. A Veszélyes lehet a fagyi egy ikerpár történetét meséli el, ami attól válik különlegessé, hogy kezdetben a radiológus Adél szemüvegén keresztül követhetjük az eseményeket, majd a kisgyerekes Éva oldaláról. A két nő látsz
Azonnali hatállyal benyújtotta lemondását az ORF közszolgálati televízió hírműsorainak főszerkesztője. A lemondás előzményei 2017-re nyúlnak vissza, a gyanú szerint a a főszerkesztő kompromittáló chatelést folytatott az akkori alkancellárral, a szabadságpárti Christian Strachéval a hírszolgáltatásról, valamint a politikus személyi változtatás
Értékesítette a Mol az Egyesült Királyságban birtokolt teljes kutatási-kitermelési (upstream) portfólióját - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
Kilenc hónap alatt 207 milliárd forintos veszteséget okoztak az OTP csoportnak az ukrán háborúval és a kormányzati intézkedésekkel összefüggő terhek. A csoport így is 232 milliárd forintos adózott eredményt ért el a külföldi leányvállalatoknak köszönhetően, ami 31 százalékkal kisebb, mint egy évvel ezelőtt. A magyarországi alaptevékenység az extra
A Japán Rally első napján kell teljesíteni azt a szakaszt, melynek része az Isegami alagút, ahol szokatlan veszélyek leselkednek az áthaladókra. A teljes egészében kőből készült Isegami alagútat 1897-ben építették, 308 méter hosszú és mindössze 3 méter széles. A Japán Rally központjában, Toyota városában található alagúton is keresztül mennek a W
Az infláció növekedése nem akar enyhülni, de van az a szint, amit már sem a vevőkre, sem a partnerekre nem lehet ráterhelni - mondta az Agrárszektornak a Brancs közösségi finanszírozási portálon feltűnt Spájz Szörp tulajdonosa, Bálint Áron. Magyarországon nagy népszerűségnek és hagyománynak örvendenek a szörpök, ugyanakkor a válság és az éghajlatvá
Szeptember 1-jétől módosult a nyugdíjtörvény 82. paragrafusának első bekezdése, mely szabály a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítása, azaz a nyugdíj rögzítés rendelkezéseit tartalmazza – emlékeztet rá az adó.hu cikke.
Hamarosan új elnököt választ a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, a tisztségre Szujó Zoltán is pályázik, ezt a Facebookon jelentette be. A korábbi sportriporter az elmúlt évek során több iparági pozíciót is betöltött az autósportban, a szövetség élén átlátható, minőségi munkára törekedne. „Elsőre talán furcsán hangzik: az autóversenyeket nem mindi
Mindent beleadtak a Budapest–Bamako Rally versenyzői, hogy sikerrel zárják az idei versenyt. A 2022-es megmérettetésen 19 nap alatt közel 10 ezer kilométert tettek meg a ralin résztvevők, ám egy magyar férfinak ez volt élete utolsó kalandja.
Ideiglenesen, legalább az év végéig töröljék el az alapvető élelmiszerek áfaterhét – szorgalmazza a Demokratikus Koalíció. Az LMP az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését javasolja.
A borsodnádasdi Kelemen családot nem véletlenül ajánlották a figyelmembe. Balázs egyéni vállalkozóként viszi a családi gazdaságot, ahol húsmarhát tenyésztenek. Édesapja is besegít a vállalkozásokba, ugyanis a család a mezőgazdaság mellett éttermet és kocsmát üzemeltet. Balázs felesége tanítónő, akinek mindezek mellett arra is jut ideje, hogy a teki
Több külföldi munkavállaló beengedésére szólította fel a brit kormányt csütörtökön az egyik legpatinásabb brit áruházlánc vezetője, aki szerint a munkaerőhiány miatt „a földeken rothad el a termés” Nagy-Britanniában.
„Az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciós politika kudarca miatt globális energiaválság alakult ki, ami hosszú távon itt lesz velünk”, ezért „a paksi atomerőmű bővítése nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági érdekünk egyben” – hangsúlyozta Szijjártó Péter csütörtökön délután a Facebook-oldalán.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Minden idők legbrutálisabb sorozatgyilkosa volt Jeffrey Dahmer, akit 17 férfi meggyilkolása miatt ítéltek el. Jeffrey-nek volt egy magyar osztálytársa, Csépe Attila, aki nyilvános Facebook-posztokban beszélt róla.
A modern statisztikai felmérések kezdete óta a leghosszabb recesszió fenyegeti a szigetországot. Eközben a pénzügyminiszternek egy hatalmas, 50 milliárd fontos lyukat is be kell tömnie.
A WWF és az amazóniai őslakos csoportok a sarm-es-sejk-i klímakonferencián azt szorgalmazták, hogy a térség 80 százalékát vegyék biológia védelem alá 2025-ig.
A sportért felelős államtitkárság elkészítette a kiemelt sportágfejlesztési program átdolgozott verzióját, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón mutatott be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár.
Elfogyhat a burgonya az ársapka miatt: így látja az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács. A kormányrendelet alapján csütörtök reggel lépett életbe a tojás és a krumpli hatósági árazása, sok boltnak azonban időre van szüksége az átállásra.
A herszoni lakosok körében félelem és bizonytalanság uralkodik, mert az orosz megszállók razziákat tartottak, és nyomást gyakoroltak rájuk. Egyelőre fenntartásokkal kezelik az oroszok kivonulásának hírét.
A világ és sikerei csúcsán van most a sztárénekesnő, akiért hiába rajonganak az alt-right fiatalok: Taylor Swift a progresszív ideológia képviselője lett – a woke eltörlésharcosok azonban most őt is utolérték egy rossz szava miatt.
A közlemény szerint a flottakezelői piacon a 10 legnagyobb szereplő közé tartozó Nelson megszerzésével az AutoWallis 2-2,5 százalékos részesedést szerez a magyar flottakezelési piacon. Az akvizíciót az AutoWallis saját forrásaiból fedezi, külső finanszírozást, saját részvényeket nem használ fel. A felvásárlásra kedvező árazási feltételek mellett ke
Szerda este orosz haditechnikai eszközök mozgását figyelték meg. Ezenfelül Kamaz teherautókat láttak oszlopban haladni és néhány, a helyiektől eltulajdonított személygépkocsit.
A még talpon lévő szállodák közül sokan már hetek óta kampányolnak az ünnepi ajánlataikkal, különleges szilveszteri programjaikkal. Ez az időszak, amelyben az egész éves bevételeik egy nagyon jelentős része generálódik, és az ezt követő téli pangásos hetekben, hónapokban nem számíthatnak túl sok jóra. Megnéztük, mennyibe kerülnek a fővárosi és a vi