A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint október 30. és november 6. között az országban 11 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Mark Milosch szerint ugyan a választók egy része szerint túl sok pénzt kap Ukrajna, és inkább a gender és a bűnözés jelent gondot, de a republikánus elit nem ezt képviseli.
Tizennégy se' voltam, de valamit éreztem már belül, saját járműre vágytam. Húzni a gázt, harapni a bogarakat, elkapott a szabadság (motorozás) utáni vágy. Mit tesz a gyermek ilyenkor? Hát persze, hogy első motort keres, amire a válasz tíz emberből tíznek ugyanaz volt: vegyél egy Simsont, megtanulsz motorozni, meg bütykölni. Így is lett, és közben
Szabadedzés és időmérő Brazíliából, holland–német és román–spanyol középdöntős meccs a női kézi-Eb-ről, NEKA–Gyöngyös a férfi kézibajnokságból a pénteki kínálatban.
A PEAC 64-56-ra győzött a török Hatay vendégeként csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa harmadik fordulójában, ezzel továbbra is százszázalékos, aa Győr viszont kikapott a litván Kibirkstis otthonában, így már nem hibátlan.
Az európai parlamenti képviselő szerint hamarosan megszületnek a megállapodások az Európai Bizottsággal, ami a magyar társadalom győzelme, mert korábban nem sikerült oda eljutni, hogy "az Orbán-kormányt térdre lehessen kényszeríteni". Közölte, hogy a Bizottság elégedetlen a kormány 17 pontjával, mert úgy látják, a dolog "fel van vizezve".
Január 4-én érkezik a Netlfixre Elena Ferrante legutóbbi regényének, A felnőttek hazug életének az adaptációja. A minisorozat hatrészes lesz, mutatjuk az előzetesét!
Gyakran ezeket a szokásokat észre sem vesszük, mert annyira mélyről törnek fel a mindennapok helyzeteiben, hogy a megszokottság elfedi romboló mivoltukat.
A pályáról vitte kórházba a mentőautó Alex Fletchert, aki legutóbbi mérkőzésén szenvedett balesetet. A focista a hatodik vonalba tartozó angol csapat, a Bath City meccsének ötödik percében ütközött az egyik reklámtáblának.
Az MSZP társelnöke az önkormányzati választásokkal kapcsolatban leszögezte: egyetlenegy más párthoz tartozó polgármester támogatása sem automatikus. Karácsony Gergelyé sem.
Az OTP Bank Liga 15. fordulójának zárómérkőzésén a tabella utolsó két helyezettje, a Honvéd és a sereghajtó Vasas változatos, sok helyzetet hozó meccset játszott, amelyet Nenad Lukic döntött el a kispestiek javára két góljával a hajrában.
A Continental Takács Istvánt bízza meg a hazai cégcsoport szintű vállalati kommunikációs stratégia megvalósításával. 2023. január 1-től Hornyacsek Zoltántól veszi át a kommunikációs vezetői feladatokat.
A paksi atomerőmű bővítése egyszerre nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági érdeke Magyarországnak - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Már a következő évre változtatásokat fontolgat a Forma–1 a sprintfutamos lebonyolításban. Szó van arról, hogy a hétvégén belül független eseménnyé teszik a miniversenyt.
A villanyszerelőt azzal vádolják, hogy két vezeték felcserélése miatt ért halálos áramütés egy 10 éves kislányt Hajmáskéren. A férfit eltilthatják a szakmájától.
Az Európai Unió 250 millió euróval (100 milliárd forint) támogatja Moldovát, hogy megbirkózhasson az energetikai válsággal - közölte csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Chisinauban tett látogatása során.
A legutóbbi versenyhétvégén Fernando Alonso megosztó kijelentést tett Lewis Hamiltonnal kapcsolatban, de gyorsan visszakozott. Hamilton azonban így is reagált a megjegyzésre egy képpel, majd szóban is. Amikor Max Verstappen sikereiről kérdezték Alonsót, ő elmondta, mennyire nagyra tartja a hollandot, mert például Hamiltonhoz képest neki nem csak a
Az elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott - többek között Nagy Gergő két góljával - hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a japán csapatot a Sárközy Tamás Emléktorna nyitó napján, csütörtökön a Tüskecsarnokban.
A villanyszerelőt azzal vádolják, hogy két vezeték felcserélése miatt ért halálos áramütés egy 10 éves kislányt Hajmáskéren. A férfit eltilthatják a szakmájától.
A NATO keleti szárnyának további erősítéséről kellene tárgyalni a NATO júliusi csúcstalálkozóján, amelyet Vilniusban tartanak – jelentette ki Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön Varsóban, az Andrzej Duda lengyel elnökkel közös sajtóértekezleten.
Tavaly próbálta először, de akkor nem jutott be az élő show-ba Kaly Roland. A fiatal énekes idén ismét belevágott a kalandba és egyelőre megállíthatatlanul menetel a Sztárban Sztár leszek! versenyében. Rolandot mestere, Majka támogatja.
Az orrüreg egy hihetetlenül összetett szerv, mely lehetővé teszi a levegő áthaladását a tüdő felé, és ez alatt a 0,1 mp töredéke alatt felmelegíti, párásítja és megtisztítja az áthaladó levegőt. Ehhez viszont ép strukturális és funkcionális viszonyok szükségesek, hogy az orr megfelelően szeleljen, vagyis átjárható legyen.
Frissítette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az EKR-katalógust, amelynek nyomán 14 új energiahatékonysági intézkedés típus került bevezetésre, és szélesedett egyes intézkedéstípusok alkalmazási köre is – közölte a MEKH.
Melyik szettje volt a legemlékezetesebb? Milyen színek állnak jól neki? Melyek az előnyös darabok az államfőnek? Ezúttal a fél éve hivatalban lévő Novák Katalin stílusát elemeztük Kovásznai Andreával a Kifutóban!
Rátámadt a dühös tömeg, sőt, halálos fenyegetést is kapott az a 23 éves férfi, aki a héten III. Károly királyt és feleségét, Kamilla királynét akarta megdobni tojással. Patrick Thelwell a helyi médiának nyilatkozott a történtek után.
Szabados Áginak mesélt arról is, mennyire megviselte, amikor a kezdeti nagy hájp után alábbhagytak a sikerek, majd hogyan változtatott meg mindent a Celeb vagyok, ments ki innen.
Az elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott - többek között Nagy Gergő két góljával - hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a japán csapatot.
További 473 millió dollár (191 milliárd forint) kártérítésre kötelezte az ügyben illetékes connecticuti bíróság csütörtökön Alex Jones médiavállalkozót, mert azt állította, hogy a Sandy Hook általános iskolában 2012-ben történt 26 halálos áldozattal járó tömeggyilkosság kitaláció és álhír volt.
A katari belügyi hatóságok sokadszor hívják fel a figyelmet arra, hogy szigorúan ítélnek meg bizonyos vétségeket. A november 20-án kezdődő labdarúgó világbajnokságon sem enyhítenek.
Völgyesi Gabi és férje, Kovacsics Ádám a Unique együttes mellett új projektbe kezdett. Zenei workshopokat tartanak szerte az országban, gyerekeknek és felnőtteknek.