Az oroszok Sátán ellen vívott szent csatájáról beszél, atomcsapással fenyeget, jobbról előzi Kadirovot: a Putyin által félrerakott, egykori mérsékelt Dmitrij Medvegyev a héják héjájaként tért vissza – s talán nem véletlenül tesz így.
Már az éjszaka során kihirdették azt a jogszabályt, amely a burgonyát és a tojást is az árstopos termékek közé emeli. A kereskedők szerint több idő kell, hogy ez a boltokban is megjelenjen.
Szinte a teljes lakosság megérzi az infláció emelkedését, és gyakorlatilag mindenki meg is húzta a nadrágszíjat már két hónappal ezelőtt – derült ki az OTP Öngondoskodási Index kutatásból. Elkezdődött a tartalékok felélése is, a jó hír viszont az, hogy ma többeknek van megtakarítása, mint egy évvel ezelőtt.
A Savanta ComRes által, a Vodafone Group megbízásából készített új, független „A gazdálkodók és a digitalizáció” című felmérés keretében Európa és Afrika 13 országában, köztük Magyarországon összesen több mint 600 gazdát kérdeztek meg a gazdaságuk digitalizálásával kapcsolatos elképzeléseikről. A felmérésből kiderült, a gazdálkodók a legnagyobb k
Ezen a héten mutatják be a Fekete Párduc második részét. Míg a rajongók az élményt várják, a filmipar pedig lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy a Marvel 30. kasszasiker produkciója minden eddigi rekordot megdöntsön a jegypénztáraknál.
A középtávú lakhatási megoldásokat kínáló platform, a Flatio bejelentette, hogy tovább bővíti magyarországi tevékenységét annak érdekében, hogy hazánk első számú lakás bérleti szolgáltatójává váljon a digitális nomádok számára. A cseh Flatio, amely 481 bérbeadót képvisel és 1487 magyarországi ingatlant kínál a platformján, 2018 óta biztosít szállás
A Vonalkód Rendszerház tevékenysége immár összeforrt az automatikus azonosításon alapuló megoldásokkal. Portfóliójuk raktári adatgyűjtés, gyártáskövetés, logisztikai megoldás vagy tárgyi eszköz leltározás területéhez kapcsolódik. Számos iparágban – az autóipartól kezdve az egészségügyig – bizonyították már szakértelmüket. Az egyedi megoldások előny
Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Nem hitték volna, hogy idáig eljutnak, de megcsinálták: Gáspár Győző és felesége, Bea az Ázsia Expressz utolsó előtti hetén is menetelt. Bea viszont a tegnapi adásban annyira kibukott attól, hogy viharban és sötétben kellett szállást találniuk, hogy sírva árulta el, a legszívesebben feladná a versenyt.
Tegnap, azaz november 9-én a késő esti órákban megjelent a Magyar Közlönyben a tojás és a burgonya árstopos szabályozásáról szóló rendelet, ám az Országos Kereskedelmi Szövetség most rendkívül fontos dologról értesítette a vásárlókat.
Egy-egy árucikk kivételével csökkent a főbb termények ára a tengerentúlon és Európában is. Chicagóban a búza 2,6 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal lett olcsóbb. Itt a szójabab jelentette a kivételt a maga 0,4 százalékos áremelkedésével. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban z
„Rossz szomszédság: török átok, s ők nem igen jó barátok” – olvasható Arany János Fülemile című versében. Az 1854-ben megjelent mű elevenedik meg egy budapesti lakóparkban, ahol harmadik éve szedi szét egymást három ember. Lökdösődésről, fenyegetésről, paprikaspray-ről és egy késről beszélnek a szomszédok, a baj csak az, hogy egymásnak ellentmondó
Kiakadt a tankerület levelét olvasva Siófok polgármestere. Ebben ugyanis arról tájékoztatják mindenféle egyeztetés nélkül, hogy a köznevelési intézmények konyhái ezentúl tőlük nem kapnak meleg vizet.
A bejelentést több hónapos bizonytalanság előzte meg azzal kapcsolatban, hogy az orosz elnök vajon jelen lesz-e a G20 állam- és kormányfőinek november 15-16-i, Indonézia által rendezett csúcstalálkozóján.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a legfejlettebb és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20-csoport jövő heti csúcstalálkozóján, Balin.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42,5 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége terén feltárt hiányosságok miatt - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Instagram-fiókján megosztott videójában, Márta Lujza elárulta, hogy a döntés, amelyet édesapjával, V. Harald királlyal és családjával együtt hozott, szeretetteljes és tiszteletteljes módon jött létre.
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke örömmel segített Brad Pittnek és filmes kíséretének az Egyesült Államok Nagydíján – de elismerte, hogy látogatásuk a csapatnál okozott némi káoszt. A hollywoodi sztár Austinban járt, hogy muníciót gyűjtsön a filmhez, amelyben egy olyan versenyzőt alakít, aki visszavonulás után tér vissza a pályára,, hogy men