Az új energetikai tárca létrejötte révén, Palkovics László miniszter lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, ezáltal az eddigi közlekedési államtitkári feladataim is véget érnek - írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.
A Moore Hungary adócsapata honlapján egy nemrégiben hatályba lépett változásra hívja fel a figyelmet, melynek keretében lehetőség nyílik a társaságiadó- és az iparűzésiadó-kötelezettség euróban vagy amerikai dollárban történő megfizetésére.
Nemcsak azokon a településeken kell alkalmazni ezt az előírást, ahol a magyar részközösség aránya meghaladja a közigazgatási törvényben megszabott húszszázalékos anyanyelvhasználati küszöbértéket.
Ericsson hazájába is elvitte az IndyCar Borg-Warner trófeát, miközben McLaughlin tesztelési ajánlatot kapott, melyre végül nemet mondott. Az Indy 500 idei versenyének győztese visszatért szülőhazájába, Svédországba, ahol családja, barátai és rajongói emlékezetes ünnepséget tartottak tiszteletére. “Az a pillanat, amikor felálltam a színpadra, és lát
Németország államosítani fogja a Sefe gázimportőrt, korábbi nevén a Gazprom Germaniát - írja a Reuters a gazdasági minisztérium hétfőn kiadott közleményére hivatkozva. A tárca indoklása szerint a döntéssel a cél, hogy, megvédje a csődtől a vállalatot, és kiszorítsa belőle Oroszországot.
Az LMP szerint az energiaválságra nem megoldás egy olyan miniszter kinevezése, aki a fosszilis energián alapuló világrendet támogatja, márpedig a felálló energiaügyi tárca élére jelölt Lantos Csaba nem a zöld átállás "őrangyala" - mondta sajtótájékoztatóján Ungár Péter társelnök.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrtávcsöve 2013-as indítása óta a galaxisunk csaknem kétmilliárd csillagának rögzítette a pozícióját, távolságát, színét és saját mozgását.
Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük jelentős részét, több száz millió forinttal megkárosítva őt - közölte a táblabíróság. Az ügyben harmadfokon eljáró ítélőtábla csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban első fokon fe
A Red Bull és maga Max Verstappen is állítja, hogy a címvédő segíteni fogja Sergio Pérezt az évzáró Abu-dzabi Nagydíjon a bajnoki második hely megszerzésében.
Az Amazon milliárdos alapítója, Jeff Bezos úgy fogalmazott, hogy vagyona "nagy részét" el akarja ajándékozni. Bezos szombaton a CNN-nek adott interjújában nyilatkozott, ahol elmondta, hogy vagyonát a klímaváltozás elleni küzdelemre és a megosztottság leküzdésére törekvő személyek támogatására kívánja fordítani. Bezos a világ negyedik leggazdagabb e
Közúti ellenőrzésre intettek le egy autót a rendőrök az Egyesült Államokban, a sofőr azonban elmenekült a helyszínről, és hat embert elgázolt egy utcai karneválon.
A vasárnapi beszámolók alapján nem haladnak jól az egyeztetések a COP27 klímacsúcson, túl sok a megoldandó probléma, és nehezen jutnak előre a tárgyalófelek ezekben. A Reuters beszámolója szerint így van ez a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezésére szolgáló kreditek globális kereskedelmének technikai részleteit illetően is, ha ebben sem sikerül el
Szegeden pár nap alatt több ezer aláírást gyűjtöttek, Hódmezővásárhelyen pedig tüntetnek. Közben Jászberényben a fideszes képviselő elérte, hogy ott az egyik hivatalt ne zárják be.
A Takarék Jelzálogbank közgyűlése november 14-én a megüresedő igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságokra megválasztandó új tagokat érintő határozatokat hozott. A közgyűlés az igazgatóság belső tagjává Tóth Illést, külső igazgatósági tagoknak pedig Brezina Szabolcsot, Kalenyák Gábort és Török Ilonát választotta. A közgyűlés emellett a felügyelőb
Kételyek merültek fel a világgazdasági növekedés lendületének fenntarthatóságával szemben és növekedtek a félelmek a globális recesszió kialakulása miatt.
Az elkövetkező hónapok nehezek lesznek Ukrajna számára, ezért folytatni kell a megtámadott ország támogatását és nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy alábecsüljük Oroszországot - jelentette ki Jens Stoltenberg Hágában.
Terjedni kezdett, hogy ő lesz a sztárfellépő a vébé megnyitóján. "Szívesen ellátogatok majd Katarba, ha teljesítik az összes emberi jogi vállalásukat" - mondta erre.
Bár épphogy csak ősz lett, a Bookline októberi sikerlistája már a karácsonyra készülődik, és az év végi ünnep legnépszerűbb tematikáit sorakoztatja fel: előretörtek az önismereti könyvek és a szépirodalmi alkotások, és egyre több gyerekkönyv is szerepel az összesítésben.
Vasárnap a szekszárdi időközi választásokon kapott ki a baloldal jelöltje, összeszedtük az elmúlt időszak legfontosabb időközijeinek eredményét, melyből látni, saját körzeteiben sem fekszik a terep az ellenzéknek.
Régóta vitatott tény, hogy létezik-e örök szerelem. Tudósok korábban bebizonyították, hogy az agyunkban termelődő egyfajta hormon a felelős a szerelem érzésért. Egyes vizsgálatok szerint ezt a fajta endorfint kb. három évig termeli az agy. Ezután általában kihűl a kapcsolat. Most azonban egy kutatás új alapokra helyezi az örök szerelem teóriát.
Ljasuk Dimitry Jóreménység-sziget filmje valós eseményeken alapuló inspiráló történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, a természetbe való elvonulásról, apa-fiú kapcsolatáról és az elengedésről.
A globális olajkereslet korábbinál lassúbb növekedését jelezte előre idénre és a jövő évre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (Opec) november havi piaci jelentésében hétfőn.
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.
Csongvai Áron: Több pozícióban szerepeltem a klubomban, itt még nem egyeztettünk, de mindegy, bárhol is számít rám Marco Rossi, mindenhol a százszázalékot fogom nyújtani.