A Google internetes keresőmotor anyavállalata (Alphabet) hajlandó fizetni összesen 391 millió dollárt (mintegy 1600 milliárd forintot) az amerikai felhasználók tartózkodási helyére vonatkozó adatokkal való visszaélés körüli vita lezárása érdekében - közölte Michigan állam főügyészi hivatala hétfőn.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben politikailag jó döntés-e felvenni a jutalmat, Vass György így válaszolt: „Milyen gazdasági helyzetről tetszik beszélni?”
Dmitrij Rudenkin tavasszal az MCC vendégkutatója is volt, szerinte még Oroszország sem tartja Putyin-barátnak Magyarországot, hiszen rátette hazánkat a barátságtalan országok listájára.
A gyártó a pedálérzékelőkkel kapcsolatos sokéves tapasztalataira építve most a brake-by-wire megoldással minden járműszegmensben szabványalkotóvá kíván válni. A beszállító szerint egy német OEM-ről van szó, amely a 2025-ben tervezi sorozatgyártású modelljeibe ezt az alkatrészt beépíteni. A hagyományos fékrendszerekkel ellentétben a brake-by-wire
Az ukrán-magyar határszakaszon 4960-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3168-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
Az utóbbi időben sok szó esett arról, hogy a zsír vagy a cukor a legnagyobb bűnös-e a táplálkozásunkban. De az egyes étrendi összetevőkre összpontosítva könnyen elsiklunk a teljes kép felett. Bár fontos megérteni, hogy a különböző élelmiszerek és tápanyagok hogyan hatnak az egészségünkre, a teljes étrend megközelítése hasznosabb módot kínál étkezés
Két hétre érdekes pozícióba került Rogán Antal, aki Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, és e minőségében a kormány egyik legszélesebb portfólióval rendelkező tagja. Palkovics László távozásával átmeneti időre ő kapta meg a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetését is.
A legnagyobb amerikai cégeket magában foglaló S&P 500 index vállalatainak több mint 90 százaléka már közzétette harmadik negyedéves eredményeit és a többség ezúttal is az elemzői várakozásokat meghaladó számokat közölt, a bevétel és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében is 70 százalék körüli a felülteljesítési arány. Felhőtlennek mégsem mond
Schobert Norbi segített lefogyni Rácz Gézának, aki 165 kilótól szabadult meg eddig. Egy súlyos ételallergia miatt azonban egy ideje már stagnált a fogyása. Annyira rosszul lett, hogy kórházba került.
Kínában lassult az ipari termelés növekedése októberben, öt hónap után először csökkent a kiskereskedelmi forgalom, a munkanélküliség stagnált - derül ki a kínai statisztikai hivatal ma ismertetett adataiból.
A rendezvény helyszínéhez igazodva ezúttal olyan témák kerülnek fókuszba, mint a zenei- és fesztiválpiac aktuális kérdései, illetve a Kárpát-medencei Kultúrpajták és Tündérkertek hálózata – közölték a szervezők az Mti-vel. Mint hozzátették, a konferencia programja a kulturális diplomáciától a közösségépítésig, a pályázati lehetőségektől a forrást
Kedden egy kelet felé haladó, szakadozott csapadéksáv vonul át felettünk. Az éjszakai párásság, nem egy helyen előforduló köd napközben néhol csak lassan szűnik meg, az ország nagy részét beborító alacsony szintű felhőzet fölé csapadékot hozó felhők is érkeznek.
Míg nekünk itt, Magyarországon még „csak” nagyon melegünk van, addig mások otthonát a világ különböző pontjain elborítja a szemét, megint másoké pedig víz alá kerül. Sokszor nagyon kicsinek és jelentéktelennek érezhetjük magunkat, ha a környezetvédelem ügyének megoldásáról van szó, pedig egyéni és társadalmi szinten is bőven van tennivalónk. De hol
A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal hétfői ülésén Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kezdeményezte a gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi, valamint a közérdekű keresetindítással összefüggő munkacsoport létrehozását – közölte a GVH. A versenyhatóság emlékeztetett: a kerekasztal július 18-án alakult az Igazságügyi Minisztérium égisze alat
Rég látott hozamesés következett be a hátunk mögött hagyott hét végén a bankközi pénzpiacon, ami megállíthatja, sőt vissza is fordíthatja a lakáshitelek egyre gyorsuló kamatemelkedését. A BiztosDöntés.hu szerint a következő hetekben még nagyobb tere nyílhat az egyedi kamatmegállapodásoknak.
A skandináv országokban elterjedt, és már többfelé is fel-felbukkanó „zöld” börtön koncepció nemcsak a Földnek, de a társadalomnak is hasznos találmány lehet. Valójában ezek egyfajta ökológiai terápiának tekinthetőek, amelynek során egyszerre növelik a fogvatartottak mentális jóllétét, kompetenciaérzését, illetve tesznek azért, hogy kevésbé terhelj