A lengyel külügyminisztérium eredetileg orosz gyártmányúnak minősítette a gabonasilóba becsapódó rakétát, Ukrajna pedig rendelkezik SZ-300-as föld-levegő rakétákkal.
A tévé aranykorának ikonikus bemondójával, Endrei Judittal, az ország egyik legkedveltebb híradósával, Erős Antóniával és a legfiatalabb híradósgenerációt képviselő Stohl Lucával beszélgettünk. Szöveg: Jankovics Márton Ültetek már így együtt valaha?Erős Antónia: Judittal épp arról beszélgettünk az interjú előtt, hogy bő másfél évt
Újabb nagybankok emelték meg jelentősen jelzáloghiteleik kamatát, ezzel az elmúlt egy hónapban már valamennyi pénzintézet drágított a lakáskölcsönein. Végleg eltűntek a 9 százalék alatti THM-ek, és egyre több bank ajánlata kezdődik tízessel - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Az éjjel jelent meg a közlönyben a kormány határozata arról, hogy elfogadták az Európai Unióból származó forrásokra vonatkozó új csalás és korrupcióellenes stratégiát, mely a Magyarországnak szánt EU-s források "kiszabadítása" érdekében készült.
A villát 833,9 millió forintért vette meg új tulajdonosa a nemzeti vagyonkezelő árverésén. A mögötte lévő ingatlant is megvették hozzá 352,7 millióért.
Kedden este a Lengyelországot elért rakéta a piacokon is ijedtséget okozott, a forint rövid időre 415 fölé került az euróval szemben. Szerda reggel a 410-es szint alatt indult a nap.
Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, a Védelmi Tanács kedd esti tanácskozása után a szerdai kormányülésen is részletesen értékelik az orosz–ukrán háború legújabb fejleményeit azt követően, hogy Lengyelországban vélhetően rakétabecsapódás történt, illetve – szintén rakétatámadás következtében – leállt a Barátság olajvezeték – tájékoztatta az MTI
Az amerikai űrhivatal (NASA) ismét új holdrakétájának indítására készül, miután előző nap megszüntették a szivárgást, amelyet az üzemanyag feltöltésekor észleltek. A legénység nélküli űrhajó a tervek szerint szerdán kel útra, hogy megkerülje a Holdat.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.
A Ferrari válaszolt azon pletykákra, amelyek szerint Mattia Binottót leválthatják a csapatfőnöki posztról – miközben egy másik ismerős nevet is kapcsolatba hoztak a maranellóiak vezetői állásával. Több hiteles olasz médiaforrás, köztük a neves sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport is azt állítja, hogy az olasz Binottót januárban leváltják a förte
Újabb nagybankok emelték meg jelentősen jelzáloghiteleik kamatát – mutatta ki az egyik hitelközvetítő. Mint megállapították: mostanra végleg eltűnt a 9 százalék alatti teljes hiteldíj (THM). A drágításoknak pedig aligha van vége.
A cég 750 millió forintos tőkebevonásról állapodott meg a Columbus Magántőkealappal, amelyből a tengerentúli megjelenés mellett laboratóriumi és kutatóbázisát is fejleszti. A családi tulajdonú vállalkozás saját fejlesztésű higiéniai védőbevonata egy teljes éven át képes megakadályozni a kórokozók megtapadását szinte bármilyen felületen. A bevonat
Németországban és Európában a műtrágyaárak továbbra is jelentősen csökkentek novemberben. Egyre több európai műtrágyagyártó indítja újra a termelést a földgáz árának meredek csökkenése miatt. Ugyanakkor egyes gyártók láthatóan nagy készleteken ülnek – a gazdálkodók és a kereskedők pedig még mindig nem vásárolnak.
Kedden este rakéta csapódott be a lengyel-ukrán határ lengyel oldalára, ezzel két ember halálát okozva. Jelenleg nem tudni, melyik ország lőtte ki a rakétát. Mit tudunk szerda reggel? Joe Biden amerikai elnök szerint a kilőtt rakéta nem biztos, hogy Oroszországból érkezett, írja a Reuters. A lengyel államfőt telefonon keresztül támogatásáról biztos
A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai november első hetében úgy döntöttek, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték : a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni. Csaknem 600 szerb lépett ki a koszovói rendőrség kötelékéből, miután a pristinai b
A BMW az elektromos i palettát próbálja olyan szinten kiszélesíteni, hogy minden vásárló megtalálja a hozzá leginkább illő alternatívát. Eljutottunk odáig, hogy most már gigantikus luxusautót is kínálnak villanyos hajtással az i7 személyében. Igen, ez lényegében a 7-es BMW elektromos átirata, de valahogy mégis mindenben több, okosabb és grandiózusa
Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Kelet-Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt - közölte Joe Biden amerikai elnök a G20-csúcstalálkozón szerdán.
Előző este a lengyel területre csapódó rakéta hírére komoly volatilitás volt tapasztalható a nemzetközi piacokon, ezt követően ma reggel Ázsiában főként estek a tőzsdék, Európában is kisebb mínuszban nyitottak a vezető börzék, Amerikában pedig kisebb emelkedés várható. Gazdasági események szempontjából Amerikából érkeznek friss kereskedelmi adatok,
Az előző elnök Mar-a-Lago nevű rezidenciáján tartott beszédében azt ígérte, hogy ez a kampány nem róla szól, hanem az amerikai emberekkel közösen zajlik majd.
A Leopold Múzeum igazgatója elismerte a klímaaktivisták aggodalmainak jogosságát, de a műalkotások elleni támadást kifejezetten rossz módszernek tartja.
A mezőgazdasági vállalkozások, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók és őstermelők hitelállományának negyede élvezi az augusztusban meghirdetett agrár-hitelmoratórium védőhálóját - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel kedden. Az érintettek jövő év végéig kaptak haladékot az agrárhitelek tőke-, kamat- és díjtartozásainak törlesztésére.
Craig Breen jól kezdett Japánban, azonban a harmadik szakaszon egy félelmetes balesetet szenvedett és kiesett. Az M-Sport ír versenyzője nem tudja, hogy miként történt a hiba. Craig Breen a Japán Rally ötödik helyéről várhatta a péntek délelőtti utolsó szakaszt, ahol azonban frontálisan ütközött a szalagkorlátnak, ami olyan súlyosan sérült, hogy d
Szemák Jenő portréját sokáig nem állították ki a „vészterhes időkben vállalt szerepe miatt”. Most azt írták: „meggyőződésünk, hogy a múltat nem lehet eltörölni, hanem fel kell dolgozni”.
Az elkövetkező három évben majdnem másfél millió bevándorló előtt tárja még szélesebbre ajtaját Kanada. Évente úgy félmillióan érkezhetnek, amelyet a kormány gazdasági okokkal, a feszítő munkaerőhiánnyal indokol. A hatalmas tartományok közül a francia nyelvű, 8,7 milliós lakosú Québec viszont megpróbál ellenállni.
Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.
A lakásszektor-buborék lassú növekedése szoríthatta a szakadék szélére az eurozóna országait, az Egyesült Királyságot, Kanadát és Ausztráliát is, mindemellett a dollár, körülbelül 28 százalékos túlértékeltsége és az eurozónában tapasztalható energiaválság is a mozgatórugói a küszöbön álló gazdasági recessziónak. Magyarország sem kerülheti el a becs