A kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon fiatalon került be a Red Bull kötelékébe. Nekik köszönheti a karrierjét, a sikereit, illetve rengeteg pénzt, hiszen a mezőny legjobban fizetett versenyzői közé tartozik. A kiemelkedő fizetését pedig másokhoz hasonlóan ő is menőbbnél menőbb utcai autókra is költi. Fiatal kora ellenére igencsak szépszámú,
A Liu fivérek ügyének mindenképpen az lesz a vége, hogy Shaolin Sándor és Shaoang hamarosan kínai színekben szerepelhet – mondta az InfoRádiónak Szabados Gábor sportközgazdász.
Franciaország és Spanyolország csatlakozott ahhoz az elköteleződéshez, hogy a korábban tervezettnél öt évvel korábban, vagyis 2035-ig leállítják a benzinüzemű járművek értékesítését, ami része az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás felgyorsítására irányuló erőfeszítéseknek.
Az ügyfelek kegyeiért folyó versenyt azok a pénzügyi szolgáltatók nyerik, amelyek össze tudják kötni az egyszerű, gyors, kényelmes és biztonságos kiszolgálást a perszonalizált kapcsolattartással – mondta Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője egy eseményen. A jövő pedig a digitális asszisztenseké. „A kibertér folyamatosan tágul, mint a
A lakásszektor-buborék lassú növekedése szoríthatta a szakadék szélére az eurozóna országait, az Egyesült Királyságot, Kanadát és Ausztráliát is, mindemellett a dollár, körülbelül 28 százalékos túlértékeltsége és az eurozónában tapasztalható energiaválság is a mozgatórugói a küszöbön álló gazdasági recessziónak. Magyarország sem kerülheti el a becs
Ha nem táblagépet vagy telefont szeretnél karácsonyra, akkor is érdemes szétnézni a hekka.com-on, mert rengeteg otthoni okoseszköz van a webáruház kínálatában. Ezek közül hoztunk most néhány olyan modellt, amiket elég baráti áron lehet majd kuponnal beszerezni. A robotporszívók az ünnepek közeledtével mindig a sláger termékek közé tartoznak. Akárc
Az elszálló infláció miatt kétszámjegyű hozamot kell ígérnie annak, aki a befektetők pénzére hajt. Az állampapírok és banki betétek után most az UNION rukkolt elő egy öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel.
A bűntényekről szóló filmek izgalmasak, különösen, ha tudjuk, hogy megtörtént események alapján készültek. Ezt az izgalmat már csak az fokozhatja, ha magyar bűntényekről van szó. Összegyűjtöttünk ilyen sztorikból egy csokorra valót – íme 6+1 film, amit megtörtént események inspiráltak.
Az egészséges felnőtt számára Magyarországon a napi 2-3 liter csapvíz biztosítja a szükséges és elégséges ásványi anyag mennyiséget az egészségügyi előírások szerint, míg az ásványvizek ivóvízként jellemzően nem alkalmasak hosszú távon fogyasztásra – árulta el Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) főtitkára a Portfolio-nak adott interjúba
Már több embercsempészt fognak el Magyarországon, mint a szerb-magyar határkerítés építése előtt. Naponta érkeznek hírek tucatnyi menekülttel megpakolt életveszélyes furgonokról, és már külföldön is feltűnt, hogy Magyarország átjáróház lett.
Az év első felében még kitartott a hazai lakásszektor növekedése, de már egyértelműen látszanak a ciklusforduló jelei - jelentette ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Marco Rossi arról beszélt a luxemburgi-magyar meccs után, hogy amikor ennyi hiba csúszik a játékba, akkor bizony ki is kaphat a magyr válogatott ilyen mérkőzéseken.
Három vörösnyakú ludat figyeltek meg novemberben Hatvan térségében, amelyek az északról érkező, körülbelül 150 példány nagy lilikkel kerültek hazánkban. Ennek a rendkívül attraktív vadlúdfajnak a feltűnése a Zagyva-völgy felső szakaszán igazi különlegesség, ebben az esetben szántóföldi táplálkozásuk közben sikerült megfigyelni őket.
Thierry Neuville számára még nem ért véget az idei rally szezon, saját csapatával részt vesz a belga szazonzárón egy BMW-t vezetve. Thierry Neuville a belga Spa Rallyn zárja a szezont december 3-4. között, ahol saját LifeLive csapatval állt rajthoz saját BMW M3-as autójával. Csapatának autóit pedig jövőre ügyfeleknek szeretné kiadni. A Spa Rally
Csaknem a duplájára nőtt a Parlament fűtésszámlája tavalyhoz képest – tudta meg az rtl.hu az Országgyűlés Hivatalától. Októbertől ráadásul az eddigi ár több mint négy és félszereséért veszik a gázt, az új tarifával azonban még nem kaptak számlát. A néhány éve lezárult felújítás alatt a Parlamentet kívülről gyakorlatilag újjáépítették, az épület gőz
A számviteli törvény a támogatás fogalmát nem határozza meg pontos definícióval. A jogszabály azonban több helyen is előírásokat tartalmaz azok elszámolási szabályait illetően. A törvény alapján a támogatásoknak három csoportja azonosítható. Cikksorozatunk első részében a költségek ellentételezésére más gazdálkodóktól, természetes személyektől vagy
Meglepő módon hetedik hónapja csökken az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) világpiaci élelmiszer-árindexe, mivel erodálódik az orosz-ukrán háború árfelhajtó hatása és világszinten növekednek a termékkészletek. Magyarországon ugyanakkor az élelmiszerek ára a folyamatos drágulás hatására tavaly októberhez képest már 40 százalékkal
A magyarországi ingatlanbefektetési piac forgalma a 2020-as, 1 milliárd eurós szintet érheti el az idén; elmarad a tavalyitól, és az is látszik, hogy a vártnál tovább tart majd a 2019-es rekordszint újbóli elérése - ismertette Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a november 20-ikai, X. Ingatlanfejlesztés napja alkal
A Ford Ranger Raptor egy egyedülálló élményautó, és ez Szabó kolléga korábbi tesztjéből is kiderült. Habár az előző generáció kapcsán okkal búsulhattunk egy kicsit, hogy az alapból munkagépnek teremtett, ám a részletekbe menő átalakítás után már-már sporteszköznek tekinthető platós csak egy kétliteres, izmos, de azért az autó méreteihez képest nem
A 2024-ben rendezendő regatta logóját november 16-án mutatták be a Museu Maritim de Barcelonában. Tervezője a barcelonai és New York-i székhelyű Pràctica stúdió. Anna Berbiela, Pràctica: „Természetesen óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a mi tervünket választották a 37. America’s Cup hivatalos logójának. Ez egy ikonikus nemzetközi sporttrófea,
Európában és a világon is csak kevesen szállnak síkra következetesen a békéért. Ferenc pápa békeüzenetét számos alkalommal megfogalmazta. A másik következetes vezető Orbán Viktor.
Idén csaknem 10 százalékkal drágulhatnak a karácsonyfák tavalyhoz képest, a kereslet háromnegyedét fedezi a belföldi termelés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
Csaknem tízéves konjunktúra ért most véget a lakáspiacon. Miközben a második negyedévben még hatalmas áremelkedést láthattunk, a harmadik negyedévben ez véget ért. A kereslet bezuhant, a hitelkamatok elszálltak, csökkent a hitelfelvétel, a tranzakciószám pedig harmadával esett vissza. Az MNB Lakáspiaci jelentése szerint átlagosan 22 százalékkal túl
A brit gazdaság már recesszióban van, és a jövő év egészében is valószínűleg visszaesik teljesítménye - mondta csütörtökön Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter.
Császárpingvinek, gyilkos bálnák, szibériai tigrisek, csuklyás fókák, jegesmedvék. Csak néhány azok közül a ritkán látott állatfajok közül, akiknek a túlélésért folytatott mindennapjait követhetjük nyomon A fagy birodalma Ii sorozat epizódjaiban. 2011-ben a Frozen Planet példátlan betekintést engedett a sarkkörök élővilágába. Most, 11 évvel későb
Folytatódott az iránykeresés a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 0,4 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica és a repce ára csökkent.
A kínai vállalat napokon belül bemutathatja a Vivo X90 sorozatot, amiről már nagyon sok specifikáció szivárgott ki. Mutatjuk, hogy mit tudunk a készülékekről. A Vivo mivel itthon nem képviselteti magát hivatalosan, ezért nem sokan ismerik, de a globális piacon folyamatosan tör előre és folyton be tudja verekedni magát a Top 5-be. Persze az eladásai
A Magyar Posta felkészült az év végi csúcsra – közölte az idén már több száz postahivatalt bezáró állami vállalat. Az elmúlt években szerzett tapasztalatok alapján a legtöbb csomag továbbra is a 49-50. héten várható. Csúcsszezonra készülve a vállalat a csomaglogisztikai fejlesztések mellett a webáruházi partnerekkel egyeztetve tervezte meg és alakí
A ZeroAvia és az AGS Airports együttműködésre lépett, hogy feltárja a hidrogénüzemanyag-infrastruktúrában rejlő lehetőségeket, illetve mihamarabb megfeleljen a szigorú követelményeknek, és elindítsa zéró károsanyag-kibocsátású járatait Aberdeenből Glasgow-ba. Az utóbbi két városon kívül egy southamptoni reptéren is működő AGS fő feladata az lesz, h
Kerekedhet-e diplomáciai botrány abból, hogy egy világbajnokságon a rendező ország szövetségi kapitánya állatoknak nevezi az ellenfél játékosait? Kezdődhet-e „futball-hidegháború” két ország, két szövetség között?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Joe Biden amerikai elnök közvetlen részvételét is vizsgálnák fia tengerentúli üzleti ügyeiben az amerikai képviselőház több bizottságának leendő republikánus elnökei - hangzott el sajtótájékoztatójukon.
Amikor a rendőrök közbeléptek kiderült, a drogfüggők között voltak illegális migránsok is, őket befogadó központokba szállították a hatóságok, sátraikat pedig lebontották.