2022. november 2. szerda

nov. 2
17:42
Magyar vétó akadályozza az EU és 79 ország stratégiai megállapodását (SzMo)
A magyar kormány szerint ugyanis az a migrációt erősítené.
nov. 2
17:42
Több méter mély krátereket tártak fel az Északi Áramlat-1 vezetéknél (Demokrata)
Több méter mély krátereket tártak fel az Északi Áramlat-1 megsérült részénél.
nov. 2
17:42
Kelet-felvidéki mindennapok: vasvillákkal, baltákkal kergették el az új polgármestert (Mandiner)
Beszámolók szerint a politikus félelmében elmenekült hazulról.
nov. 2
17:42
Mely otthonteremtési támogatások maradnak meg 2023-ban is? (Üzletem)
A fiatal párok, családok számára fontos kérdés, hogy milyen otthonteremtési támogatások lesznek elérhetőek 2023-ban is, illetve ezek feltételei miként változhatnak. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hogy a jelenlegi információk alapján mire lehet számítani.
nov. 2
17:48
Négy napra részlegesen leállítják az M2-es metrót (Infostart)
Két egymást követő hétvégén, november 5-én és 6-án, valamint 12-én és 13-án az M2-es metró csak a Puskás Ferenc Stadion és a Déli pályaudvar között jár pályakarbantartás miatt. Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között az M2-es metrópótló busszal lehet utazni.
nov. 2
17:48
”Ez visszatetsző” - Orbán Viktor ezt mondta Szabó Tímea megfogalmazására (ATV)
A parlamentben Orbán Viktornak posták ideiglenes bezárásáról, a vízközművekről, és a minimálbérről is szegeztek kérdéseket ellenzéki képviselők.
nov. 2
17:48
Rengetegen elégedetlenek ezzel Magyarországon – Orbán Viktor nagy átalakítást ígér (Promotions)
Orbán Viktor sem söpri a szőnyeg alá, hogy ez a szolgáltatás veszteséges, és átalakításra van szükség.
nov. 2
17:48
Az agráriumnak, a vidéknek sem tesz jót az óraállítgatás (Agrárágazat)
A mezőgazdaságnak sem jó, amit mind utálunk: azt, amikor az óraátállítás félévente felzavarja az alvásritmusunkat.
nov. 2
17:48
Öt ok, amiért nőni fog a cukorrépa-vetési kedv (Mezőhír)
A legmotiválóbb ok: jövőre nagyot ugrik a cukorrépa alapára.
nov. 2
17:48
A méhészet művészete: A méhesház 2. (Magyar Mezőgazdaság)
Hamvas Béla talán járhatott Berzsenyi Dániel falujában, Niklán, de ezt lehetetlen bizonyítani, valószínűbb, hogy olvasott róla. Visszakeresve a sajtóban, a legkülönbözőbb írásokat találtam Berzsenyiről és a méhekről mind a mai napig. Például, hogy a kirajzott méhek a költő kalapjára telepedtek, de az nem vette észre, mert verset írt.
nov. 2
17:48
Nem kér a videomegosztó a cenzúrából, felfüggeszti szolgáltatását (BitcoinBázis)
A francia kormány azt kérte, hogy a Rumble távolítsa el az orosz hírforrásokat, amit a platform nem hajlandó megtenni. A
nov. 2
17:54
Keresik az év fiatal vállalkozóit (ProfitLine)
Saját vállalkozásukban sikeres fiatalokat keres az idén is a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz), akik kiérdemlik az Év fiatal vállalkozója díjat - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
nov. 2
17:54
Hatalmas folyórendszert fedeztek fel az Antarktisz jege alatt (SzMo)
Az eddig ismeretlen vízgyűjtő a globális tengerszint emelkedését is befolyásolhatja.
nov. 2
17:54
Megdőlt a mítosz – mégsem London a második legnagyobb magyar város (Mandiner)
Kevesebb mint 200 ezer magyar kért tartózkodási engedélyt Angliában az elmúlt két évben.
nov. 2
17:56
Szerb kormányfő: Lőni fogunk, mindenki ezt tenné (Mandiner)
„Ez ebben a pillanatban nehéz, mert vannak emberek, akik nem gondolkodnak racionálisan” – szögezte le Ana Brnabics a háború kapcsán.
nov. 2
18:00
Forma–1: ha nem lassít a Red Bull, oda a jövő évi vb is (Infostart)
Az idei Forma–1-es szezon utolsó két versenyén is a kétszeres világbajnok Max Verstappen a fő esélyes – mondta a holland pilótáról Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője.
nov. 2
18:00
Az ABB a felhasználóbarát hegesztőrendszerek portfóliójának bővítése érdekében befektet a Scalable Roboticsba (ProfitLine)
Az együttműködés újabb mérföldkő az ABB azon stratégiájába, hogy szakértő partnerekből álló ökoszisztémát építsen ki a felhasználóbarát megoldások biztosítása érdekében. A Scalable Robotics technológiája lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy robotikai tapasztalat nélkül is könnyen programozhassák a hegesztőrobotokat.
nov. 2
18:00
Suzukija van? Akkor ezt mindenképp olvassa el! (ATV)
Európát is elérte a Suzuki visszahívási kampánya, a fékrendszer meghibásodását ingyenes alkatrészcserével orvosolja a gyártó.
nov. 2
18:00
Romániában is megjelent az omikron Amerikában terjedő BQ.1-es alváltozata (Demokrata)
A közegészségügyi intézet e heti összesítése szerint az országban eddig öt ilyen fertőzést azonosítottak.
nov. 2
18:00
Putyin harminc lovat küldött ajándékba Kim Dzsongunnak (Mandiner)
A telivérek különleges jelentéssel bírnak az észak-koreaiak szemében.
nov. 2
18:00
A Volkswagennél hamarosan újra maszkhasználat jöhet (Autószektor)
Ebben a VW egészségügyi és munkajogi osztályának vezetői elemzik a jelenlegi SARS-CoV-2 kockázati helyzetet. „Az alkalmazottaknak fel kell készülniük arra, hogy a Volkswagennél ismét kötelező lesz a maszk viselése” – mondja Lars Neighbor, a csoport egészségügyi/munkabiztonsági részlegének vezetője. A német portál cikke. Képernyőfotó. A VW-nél a ko
nov. 2
18:02
Vlagyimir Putyin: A hegemónia nélküli világ (Mandiner)
A második világháború vége óta valószínűleg a legveszélyesebb évtized előtt állunk.
nov. 2
18:06
Újabb nacionalista támadás egy romániai magyar miniszter ellen (HírTV)
Bukarestből Hermann Endre tudósított.
nov. 2
18:06
9 hitelintézetre összesen 18 millió forint bírságot szabott ki az MNB a fizetési moratórium kezelésének vizsgálatakor (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálata alapján a bankszektor kisebb hibákkal meg tudott felelni a fizetési moratórium szabályrendszerének, a jegybank a vizsgálat során 9 hitelintézetre összesen 18 millió forint bírságot szabott ki – derül ki az MNB honlapján szerdán közzétett szakmai cikkből.
nov. 2
18:12
Paksot is lepipálják a lengyelek, rögtön három atomerőművet építtetnek (Menedzsment Fórum)
Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van - jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
nov. 2
18:12
Ma is száguldott a Richter, a kanyarban sem volt a Mol (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,34 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 41 414,05 ponton zárt szerdán.
nov. 2
18:12
Hatalmas krátereket találtak a felrobbantott tengeralatti gázvezetéknél (Infostart)
Több méter mély krátereket tártak fel az Északi Áramlat-1 megsérült részénél a gázvezetéket üzemeltető társaság közleménye szerint.
nov. 2
18:12
Tőle retteg Bolsonaro, a bukott vezető – A börtönből kerül Lula a brazil elnöki székbe (Blikk)
Útakadályok százait állították fel Jair Bolsonaro, a választást elvesztő volt brazil elnök hívei, akik nem hajlandóak elfogadni a választási eredményt.
nov. 2
18:12
Továbbra is tartja a kulcsfontosságú Bahmutot az ukrán hadsereg (HírTV)
Egyre hevesebbek a harcok Bahmut környékén.
nov. 2
18:12
Brutális méretű nukleáris beruházások indulnak a lengyeleknél (Portfolio)
Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van - jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
nov. 2
18:12
Horror a választások után: kis híján meglincselték a polgármestert, aki végül elmenekült (ATV)
A szlovákiai Žehra községben polgármestert választottak, azonban az eredménynek nem mindenki örült. Az új polgármester elmenekült otthonról, és az életét félti, az ellenjelölt pedig feljelentést tesz a Legfelsőbb Bíróságon.
nov. 2
18:12
Elképesztő orvoshiány Budapesttől 10 kilométerre: fél órát is autózhat, akinek sürgős segítség kell (Pénzcentrum)
Nincs gyerekorvosi ügyelet a Pest megyei Fóton, és a felnőtteket sem biztos, hogy el tudják látni, mert nem mindig van orvos az ügyeletben - derült ki egy helyi Facebook-csoportból. Így, ha valakinek váratlan egészségügyi problémája támad a városban, sokszor a kb. 30 kilométerre lévő váci kórházba kell elmennie.
nov. 2
18:12
Megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség (Mandiner)
Megtörtént az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziója.
nov. 2
18:12
Rétvári Bence úgy tudja, azért tüntetnek az oktatásért, mert ők mindent megtesznek a tanárokért (Nyugati Fény)
Különösen fejezte ki magát az államtitkár.
nov. 2
18:14
Befejeződött a vizsgálat: felrobbantották az Északi Áramlatot (Mandiner)
Két óriási krátert találtak a tengerfenéken.
nov. 2
18:18
Sátortábor épül a migránsoknak Jókúton (Infostart)
Az emberek jelenleg az ottani vasútállomáson gyülekeznek, de a rendőrség egyelőre nem regisztrált rendbontást. A legtöbb menekült Szíriából érkezett Szerbián és Magyarországon keresztül.
nov. 2
18:18
Költséghatékony termálvíz-visszasajtolási technológiát fejlesztett cégekkel közösen a Pécsi Tudományegyetem (Alternatív Energia)
Költséghatékony termálvíz-visszasajtolási technológiát fejlesztett cégekkel közösen a Pécsi Tudományegyetem, az európai uniós támogatással megvalósult projekt a fenntartható geotermikus energiatermelést támogatja - közölte a Pécsi Tudományegyetem.
nov. 2
18:18
A villanykorban is brutálisak lesznek a Dodge izomautói (Autónavigátor)
Ma már nem azt a kort éljük, amikor a villanyautók gyengék és lassúak, a Dodge pedig egyenesen a még erősebb
nov. 2
18:18
A 250 éves tatai platán lett az Év fája 2022-ben (Tiszta Jövő)
A tatai Angolkertben, a Cseke-tó partján található, szinte fekvő 250 éves platán nyerte el idén az Év fája címet az online megrendezett voksoláson - közölte honlapján a kezdeményezést szervező Ökotárs Alapítvány.
nov. 2
18:18
Szily Nóra: „Így én még nem tudtam összesimulni senkivel” – Elviszlek magammal (WMN)
„Én ezt megszolgáltam, kivártam, kibekkeltem, nem alkudtam meg” – mondja Szily Nóra könnyes szemmel, és mi nem tudunk nem vele sírni örömünkben. Mert húsz év egyedüllét után, 57 évesen is lehet újrakezdeni, szövetségest találni. Ráadásul még a munka frontján is jól alakulnak a dolgai. Egyszerűen jó látni, hogy valakinek 2022 a boldogság éve! Az elv
nov. 2
18:18
Varga Judit: Nem akarjuk a kommunista diktatúra után a woke diktatúrát! (Mandiner)
A miniszter hozzátette, hogy amint van Európában egy nemzeti, szuverén, konzervatív kormány, azt azonnal megtámadják.
nov. 2
18:18
Szenvedélyévé vált a tenyészállat-előállítás az ország egyik legelismertebb juhtenyésztőjének (Magyar Mezőgazdaság)
A juhtenyésztőknek bizonyára nem kell bemutatni azt a Holló Mátyást, aki a tenyészszemléken, kiállításokon, bemutatókon szinte kivétel nélkül előkelő helyen végez az általa tenyésztett juhfajtáival. Sikerei, magas szinten végzett állattenyésztési munkássága három gyermeke közül Bettinát érdekli leginkább, ennek köszönhetően tanulmányait az agrárpál
nov. 2
18:20
Szociális naperőműveket létesít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (Alternatív Energia)
Több mint negyven hátrányos helyzetű településen épít szociális naperőművet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány.
nov. 2
18:20
El Greco csodái megérkeztek a Szépművészeti Múzeumba (Mandiner)
Nagyszabású kiállítás nyílt a 16. századi művészetben újszerű és sajátos világot teremtő, görög-spanyol El Greco műveiből a Szépművészeti Múzeumban!
nov. 2
18:24
Új hobbiba kezdett Varga Viktor: „Éreztem az életem törékenységét” (Blikk)
Varga Viktor ismét bebizonyította, hogy nem fél semmitől: ezúttal egy sziklamászó-tanfolyamon vett részt, ami alatt több mint tizenhárom falat mászott meg, elképesztő magasságokban.
nov. 2
18:24
Felülteljesített a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,34 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 41 414,05 ponton zárt szerdán.
nov. 2
18:24
Tudatosabbak a magyarok a szén-monoxid-mérgezés veszélyeivel kapcsolatban (WebBeteg)
A kelet-európai országokban a magyarok a legjobban informáltak, ha a szén-monoxid veszélyeiről van szó - derült ki a Resideo, egy lakossági biztonsági és kényelmi megoldásokat kínáló globális vállalat friss kutatásából. A reprezentatív felmérés során a román, cseh, lengyel, szlovák és magyar lakosság tudását és szokásait vizsgálták.
nov. 2
18:24
Versenyhajók után túravitorlást épít a francia hajógyártó (AQUA)
A legutóbbi, három 60 lábas hajója után ismét ekkora jachtot épít a Multiplast – csakhogy ezúttal túravitorlást! De ugyanúgy jó szólóvitorlázásra (is). Három 60 lábas Imoca után, amelyek részben (V és B-Monbana-Mayenne hajótest és fedélzet) vagy teljesen (Malizia Seaxplorer és Paprec Arkea, jövő januárban leszállítva) náluk épültek, a Multiplast ha
nov. 2
18:24
Hatalmas robbanásokra utaló krátereket találtak a Északi Áramlat-1 gázvezeték mentén (SzMo)
Az egymástól mintegy 250 méterre lévő kráterek „nem természetes módon jöttek létre”, a köztük lévő vezetékszakasz teljesen megsemmisült.
nov. 2
18:24
Kirúgása után új navigátorral is nyert Oliver Solberg (Racing)
Oliver Solberg győzelemmel kezdte a Hyundai utáni korszakot. A svéd versenyző úgy is magabiztosan nyerte a Cambrian Rallyt, hogy megszokott navigátora helyett egy beugró diktálta az itinert. “Egész hétvégén széles mosoly volt az arcomon, remek autóval versenyeztem ezeken a nagyszerű gyorsaságikon… Játszottam, néha csak keresztben csapattuk, és egys

Keresés