„A »heroin chic«, vagyis a lehető legsoványabb, súlyos drogfüggők alkatát imitáló, gyakran egészségtelen mértékben vékony testek kultusza 15 év után visszatért a köztudatba (bár ha engem kérdeztek, sosem tűnt el teljesen), és a közösségi média korában talán még nagyobb pusztítást fog okozni, mint anno” – jósolja Luca, aki mind a divatszakmát, mind
Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után - közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.
Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Mexikóban, a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC).
A vállalat közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő román hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénypakett mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet. A vállalat azt ígérte, ezt követően közölni fogja az új részvényesi struktúrát - írja az MTI. A bukaresti pén
Orrfacsaró bűz és csótányok keserítik meg egy egri társasház lakóinak életét. Szomszédjuk, egy idős asszony gyűjtögetésbe kezdett évekkel ezelőtt. A lakók szerint mindenféle akciós élelmiszert felhalmoz, ezeket hűtés nélkül tárolja. Az egri kormányhivatal a lakók kérésére idén már másodszor rendelt el kényszertakarítást.
Vasárnap estére 28-ról több mint 100-ra emelkedett azoknak a benzinkutaknak a listája, amik nagy gondban lehetnek az üzemanyag-ellátással, közölte a Független Benzinkutak Szövetsége, akik folyamatosan bővítik a listát.
Rajongunk az angol királyi család ékszereiért, a koronák és diadémek azonban különleges helyet foglalnak el a szívünkben. És ha minden igaz, napokon belül ismét viszont láthatunk egy-egy szerencsés darabot Katalin hercegnén és Kamilla királynén.
Világszerte több helyen elkezdték a karácsonyi készülődést. Bécsben is megnyílt a karácsonyi vásár. Londonban és Spanyolországban felkapcsolták az ünnepi fényeket. Washingtonban pedig fát állítottak a Capitolium elé. A spórolás miatt idén a legtöbb helyen kevesebb standdal települnek ki az árusok és a díszkivilágítás is rövidebb ideig lesz bekapcso
Peking legnépesebb kerületének lakóit arra szólították fel, hogy maradjanak otthon hétfőn, mivel tovább nőtt a városban a Covid-megbetegedések száma, sok üzlet bezárt, és a környékbeli iskolák online órákat tartanak.
Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott kezdőcsapatán a 20.15-kor kezdődő, görögök elleni barátságos mérkőzésre a csütörtökön 2-2-es döntetlennel zárult luxemburgi találkozóhoz képest.
A menyasszonyi ruha, a gyűrűk, az ünnepi ebéd és a fényképek kifizetését is támogatja a Liga jobboldali kormánypárt, amely törvénytervezetet nyújtott be kizárólag a templomi esküvők támogatására.
Az Alibaba Group Holding Ltd. kínai internetes óriás veszteséggel zárta a pénzügyi második negyedévét és a bevétele is elmaradt a várttól részben a kínai és a globális gazdaság növekedésének lassulása, illetve a fogasztói bizalom romlása miatt.
Nyílt levélben határolódnak el az SZFE diákjai Vidnyánszky Attila korábbi kijelentéseitől, amiket november 15-én tett a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként.
Legalább 46, 18 év aluli fiú és 12 lány vesztette már életét Mahsza Amini szeptember 16-ai megölése nyomán kirobbant tiltakozási hullám során a karhatalmi erőszakban.
Elbúcsúzott a válogatottól Dzsudzsák Balázs, százkilencedik meccsét játszva, amivel egyedüli rekorderré lép elő. A Nemzetek Ligája sikerek miatt évtizedekig emlékezetes évét győzelemmel zárta a magyar válogatott, köszönhetően egy pazar Szoboszlai-Styles-Sallai összjátéknak és a visszatérő Kalmár Zsolt utolsó perces szabadrúgásbombájának.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX 44 495,10 ponton zárt pénteken, 1,82 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A téli vezetés óvatosságot, nyugalmat és figyelmet igényel. Adódhatnak váratlan szituációk (például hirtelen hóesés, köd, jég az aszfalton, egy másik autó megcsúszott és az út közepén állt meg stb.), ezért a hidegebb hónapokban elengedhetetlen, hogy felkészülten üljünk a volán mögé -még inkább, mint az év többi időszakában. A téli gumiabroncsok és
Jobbára felhős, borult idő várható a jövő héten, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Reggelente többfelé lehet fagy és köd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
Az Azt beszélik a városban szövegében elég egyértelműen elmondják a zenészek, mit gondolnak a jelenlegi magyar társadalomról és közéletről. De azért a videót is érdemes figyelni.
Ecuador simán győzött a házigazdák válogatottja ellen, akik még a kaput sem találták el. A mérkőzés leginkább az ecuadori szurkolók sört követelő skandálása miatt marad majd emlékezetes.
Galla Miklósról. is beszélt Laár András, aki Veiszer Alinda beszélgetős műsorában volt vendég. Mint ismert, az MTVA tavaly júniusban úgy döntött, hogy mégsem adja a Karinthy-gyűrűt Galla Miklósnak, mondván, a humorista nem méltó a kitüntetésre. Galla ezután még Orbán Viktornak is leveleket írt, hogy megkaphassa a gyűrűt, később viszont Laár felaján
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az idei világbajnoki sorozat 22., utolsó futamát.
Keményen kiállt Solyom Berni mellett Szőcs Reni! Az énekesnőt felháborította, hogy az X-Faktor győztesét sokan azért támadják, mert Berni határon túli.
A magyar labdarúgó-válogatott Kalmár Zsolt a 94. percben rúgott góljával 2-1-re győzött a görögök ellen Dzsudzsák Balázs a válogatottól való búcsúja alkalmával.
A Bermuda-háromszöget keveseknek kell bemutatni: a nagy óceáni területen – Florida, Puerto Rico és Bermuda között – az elmúlt évszázadok során több tucatnyi hajó és repülőgép tűnt el rejtélyes körülmények között, ami miatt a helyszín megkapta az „Ördög-háromszöge" becenevet is – nem mellesleg, számos elmélet született a misztikusnak tartott terület