Pék Zoltán egy szlovákiai rádióadásban beszélt arról, hogy meleg. A civilben újságíró 2018-tól 4 évig volt a szlovák főváros egyik részének, Pozsonypüspökinek a polgármestere.
Többször bezárt és újranyitott, de 130 évvel az indulás után megint elcsendesedik a Hauer. Bezár az 1890-től üzemelő, budapesti Hauer Cukrászda és Kávéház. A hírt a cukrászda közölte a Facebook-oldalán, az ok a gazdasági környezet vendéglátóiparra gyakorolt hátrányos hatásai, a megnövekedett energia- és alapanyagárak, valamint a csökkenő turizmus.
Az Elődöntő második napján Sárközi Ákosnak állandó hívások közepette kellett tökéletes ételt készítenie, azonban még így is maradt rá ideje, hogy „habanerót törjön” zsűritársai orra alá, akik fulladozva futottak tejért, miután kiütötte őket Ákos csípős mártása. Persze nem csak ők fogták a fejüket: Nagy Zsoltra is rájárt a rúd.
Térfigyelő kamera rögzítette, amint több embert is megpróbált kifosztani két férfi a kelenföldi vasútállomás aluljárójában márciusban. Egyik áldozatuk egy 80 éves férfi volt, akitől 150 forintot kértek. Nem kaptak, ezért megverték az idős embert. A bíróság fejenként hat évre ítélte őket.
Vajon sikerül rendezni a konfliktusukat? Vagy csak Járai Máté bátorságát díjazta Rácz Jenő, amikor kötényt adott neki A Konyhafőnök VIP-ben? Az RTL két sztárja között két éve feszült a viszony, ám azzal, hogy a Michelin-csillagos séf a csapatába fogadta a színész-műsorvezetőt, a békülés útjára léphettek.
Nem túl optimista a jegybank az élelmiszerárak emelkedését illetően, kellemetlen meglepetések is benne lehetnek a pakliban. A legérdekesebb kérdésre pedig, hogyan értékeli, hogy egy miniszter jegybanki témában dönt, alaposan átgondolta a választ.
A kékek mentora egy igazán csípős mártást készített, amit meg is kóstoltatott a gyanútlanul a pultjához tévedő barátaival. Az erős ízek annyira sokkolták Zét és Jenőt, hogy futva szaladtak a hűtőhöz.
Körözést adtak ki Molnár Gusztáv ellen rágalmazás miatt. A Drága Örökösökben egy ország kedvelte meg a színészt, akiről a sorozat vége óta csak aggasztó híreket hallani. November eleje óta egy újabb rehabilitációs intézetben szakemberek segítségével próbálja szenvedélybetegségét legyőzni. Mégis hogyan jelenhetett meg arcképe tegnap a körözött szemé