Úgy tűnik, nem egyszeri eset volt a Kínában példátlannak számító tiltakozás a kormányzó Kommunista Párt és annak Covid-politikája ellen. Sanghajban az emberek visszatértek az utcákra, annak ellenére, hogy a rendőrség néhány órával korábban könnygázzal oszlatta őket.
Eladóvá vált a Dunántúl egyik pazar kastélya Téten. Az impozáns, 1176 négyzetméteres épületet – amelyben 16 hálószoba és 14 fürdőszoba van – a teljes berendezésével együtt árulják nem kevesebb, mint 2 millió euróért, azaz több mint 800 millió forintért.
Magasfeszültségű villanyvezetéknek ütközött és a pózna acélszerkezetébe szorult egy kisrepülőgép az Egyesült Államok Maryland államában vasárnap, mintegy 90 ezren maradtak áram nélkül.
A benzinárstop a jelenlegi szabályozás szerint csak év végéig érvényes, ráadásul már nem csak a kisebb kutakon vannak ellátási problémák, hanem a nagyobb benzinkutaknál is sokszor korlátozzák a hatósági áras vásárlást. Az ATV Híradó megkereste a kormányt a benzinárstop jövőjével kapcsolatban, és azt a választ kapta, hogy január elsejétől csak bizon
A hétvégén volt a premierje a türingiai Theater Rudolstadtban a Herscht 07769 című színdarabnak, amely Krasznahorkai László azonos című regényét dolgozza fel.
Hétfőn az ország nagy részén borús, párás, szürke időre van kilátás. A Dunántúlon van legkisebb esély napsütésre, az Északi középhegységben, a Tiszántúlon, illetve az Alföld déli részein azonban elvékonyodhat, itt-ott fel is szakadozhat délutánra a zárt felhőzet, rövid időre előbukkanhat a nap.
Kultúrsokk akkor is éri, érheti az embert, ha több év külföldi élet után tér vissza Magyarországra. Hogy élték meg ezt azok, akik Kanadából, Angliából, Svédországból vagy Norvégiából költöztek haza? Mi volt számukra a legmegrázóbb? És mi az, amiben változtak a külföldi élet során? Pszichológus vendégszerzőnk velük beszélgetett.
A fiatalok számára sokkal fontosabb a fenntarthatóság, mint az idősebb generációnak, ez a tudatosság a pénzügyi szolgáltatások választásában viszont egyelőre kevésbé mutatkozik meg. A fiatalok harmada ezzel együtt szívesen váltana zöld megoldásra bármilyen pénzügyi termék esetében – derült ki a Magyra Bankholding megbízásából készített reprezentatí
Az Amazon a világ legnagyobb online kereskedője. Az átlagos termékvisszaküldési arány 5-15 százalék között van. Ez népszerűbb termékkategóriáknál elérheti a 40 százalékot is, ami több millió visszaküldött terméket jelent. Ezeket a termékeket az Amazon tovább értékesíti kisvállalkozásoknak, amelyek értékcsökkent termékként árusítják ki. És pont erre
Minden testtömegű PB-gázpalackra kiterjesztené a hatósági árat a Párbeszéd Magyarországért párt országgyűlési képviselője. Berki Sándor vasárnap a közösségi oldalán jelentette be, hogy törvényjavaslatot nyújtott be.
Magyarország elszigetelődött, miniszterelnöke és külügyminisztere szoros orosz kapcsolataik miatt pedig biztonsági kockázatot jelentenek a NATO-ban, az Európai Unióban és a visegrádi együttműködésben – erről ír a Népszava hétvégi mellékletében megjelent dolgozatában Lengyel László közgazdász-politológus.
Balesetet okozott, majd később a rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi Balatonalmádiban - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este a rendőrség honlapján.
Mióta a népmesékbeli legkisebb fiúként elindult szerencsét próbálni, mindig azt a bizonyos „sárga köves utat” követte, ami mára a nemzetközi popkultúra jelentős alakjává tette őt. Kihívásokról, szerencsés fordulatokról és barátokról is mesélt a világpolgár zenész, Leslie Mandoki. Szöveg: Tarapcsák Dalma Idén harmincéves a Mandoki
Egyre több kúton nincs benzin vagy gázolaj, Budapestet is érintik az üzemanyagellátási problémák - írta meg vasárnap este a Telex. A portál munkatársai és olvasói több fővárosi és Budapest környéki töltőállomáson tapasztaltak hiányt és korlátozásokat.
Az üzleti bizalmi index az októberi nagy zuhanás után novemberben némileg tovább csökkent. A fogyasztói hangulat viszont kissé javult, bár így is borúlátóbb maradt szeptemberi, rettenetes pesszimizmusánál. Egy felmérés szerint az üzleti várakozások a 2021 eleji covidos időszakban voltak hasonlóan negatívak. A fogyasztók pedig továbbra is pesszimist
Az utasok megúszták, de még órákkal a baleset után is a járműben tartózkodtak mintegy 30 méteres magasságban, a feszültség alatt lévő vezeték közelében. 90 ezren maradtak áram nélkül.
Egy nemrég végzett kísérlet szerint nagyon meg tudja olajozni a közúti közlekedés tempóját, ha forgalomba engedünk néhány olyan autót, amelynél mesterséges intelligencia dönt az optimális sebességről.
Kevés hasznosabb dolgot tanulhat meg az ember gyerekként, mint saját pénzügyeinek megfelelő kezelését. Erre kínál most egyszerű, de mégis sokféle, a családok igényeihez igazodó lehetőséget a Gránit Bank. Sok szó esik arról, mit is kell vagy kéne megtanulnia egy gyereknek az iskolában a különböző tantárgyak keretében. Az alapvető pénzügyi fogalmak,
Több kínai városban is tüntetők ezrei vonultak utcára, hogy a szigorú járványügyi korlátozások ellen tiltakozzanak. Pekingben még a Tienanmen-térre is megpróbáltak tüntetők eljutni, hogy szabadságjogokat követeljenek.
A mélyépítésben a szén-dioxid-kibocsátás nagy részét a betongyártáshoz kapcsolódó emisszió képezi, ezért a HBM a fenntarthatóság jegyében elsősorban ennek csökkentésére fókuszál. A fenntarthatósággal kapcsolatban az építőiparnak igen nagy felelőssége van: a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül harmadáért ez az iparág felel. Ezért a speciális
Az Európai Unió a dohánytermékek adóztatásának alapvető felülvizsgálatára készül. Ennek keretében a hagyományos dohánytermékek jövedéki adóterhe látványosan emelkedne, de az új típusú termékek sem menekülnének meg a magasabb sarc elől.