A kínai vállalat napokon belül egy újabb okostelefont dobhat piacra, ezúttal Honor 80 GT néven, ami valószínűleg a teljesítményre lesz kihegyezve. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Nemrég már megírtuk nektek, hogy megjelent a Honor 80-as széria, ami több tagot is kapott. Ilyen a Honor 80 SE, a Honor 80 és a Honor 80 Pro is.
Akár hosszú hónapokig is üresen állhat az értékes nyaralónk, ezért egy csőtörés vagy vihar sokkal nagyobb kárt okozhat benne, mintha mindez az állandóan lakott ingatlanunkban történne. A télre való alapos felkészüléssel azonban csökkenthetjük a károk bekövetkezésének esélyét, egy megfelelő biztosítás kötésével pedig még teljesebb lehet a nyaraló vé
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is az egyik legaktívabb állami nagyvállalat a külső kommunikáció terén és úttörő az új generációs social media felületek alkalmazásában. A több évnyi tudatos stratégia mentén felépített kommunikáció egyik eredménye, hogy a vállalat idén újra Business Superbrands díjat nyert el. A társaság az országos közútháló
A koronavírus-járvány visszatérésétől, még tovább növekvő geopolitikai feszültségektől és az inflációtól tartanak leginkább a vezérigazgatók – derül ki az EY 760 CEO megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. Minden második vezető cégfelvásárlást tervez egy éven belül. Két kulcsterületet is kiemeltek, ami kritikus fontosságú lesz a versenyképe
Egy magas pozícióban álló katari politikus első alkalommal beszélt arról, hogy több száz vendégmunkás halhatott meg a 2022-es futball világbajnokságot megelőző építkezések alatt.
Egy egész család rohant az utcán összeeső férfi segítségére egy borsodi kis faluban. A megható történetről a közösségi oldalán számolt be az Országos Mentőszolgálat.
Norvégiában kedden megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik politikai szövetségese fiának bírósági pere; Andrej Jakunyin tagadja az ellene felhozott vádat, amely szerint megsértette azt a norvég jogszabályt, amely megtiltja orosz állampolgárok számára, hogy drónokat reptessenek Norvégiában.
Ha nem kellően erős géppel ülünk le játszani, akkor kisebb lehet az élmény. Ezért a komoly játékosok hajlandóak mélyebben is a zsebükbe nyúlni, hogy egy igazán jó gamer laptophoz jussanak. De itt is az a helyzet, mint a kanyargós hegyi utakon, ahol nem csak drága sportkocsival lehet élvezetesen vezetni. Akkor mégis milyen az a laptop, amely az igén
A Fiatal Vállalkozók Hete keretén belül adták át 14. alkalommal Az Év Fiatal Vállalkozója díjat. Ezzel az elismeréssel a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben azt a 18-40 év közötti vállalkozót tünteti ki, aki fiatal kora ellenére komoly értéket teremt pénzügyileg és társadalmilag egyaránt. Az Év Fiatal Vállalkozója díj 2022-es nyerte
Soron következő webináriumunkon a klasszikus értlékalapú elemzés technikát keverjük a grafikonok világával, párhuzamokat és szakadékokat azonosítunk. Az értékalapú elemzés technikáit a technológiai szektor részvényeire is átemeljük, amelyek a legnagyobb zuhanáson vannak túl a 2022-es évben, és sok esetben kifejezetten alacsony értékeltségen forog
A karácsonyi ünnepkör közeledtével gyakrabban cipekedünk, az utazások miatt több időt töltünk ülőhelyzetben és kevesebb idő jut a sportolásra is, ami miatt tömegeknél jelentkezik deréktáji vagy nyakfájdalom. Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta arról beszélt, a hideg sem tesz jót az ízületeknek, ezért érdemes rétegesen öltözködni, de az el
Dua Lipa kettős állampolgár lett! A popdíva Londonban született koszovói albán szülők gyermekeként, akik három évvel korábban Pristinából emigráltak Angliába.
A vajúdó nő, Alandria Worthy és párja éppen a kórházba tartottak, ám meg kellett állniuk egy McDonald'snél, amelynek a mosdújában a világra is jött a baba.
Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme, újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (Áhsz) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (Ktvhesz) halőreinek.
A Deutsche Bank elemzői szerint az infláció megfékezésére irányuló jegybanki erőfeszítések miatt recesszió fog kialakulni az Egyesült Államokban valószínűleg 2023 közepén, és a részvényárfolyamok éles és fájdalmas esését fogja ez kiváltani. Szerintük az amerikai jegybank és az Európai Központi Bank elkötelezett amellett, hogy az inflációt a követke
Folytatást kap az 1987-ben bemutatott Dirty Dancing, ami tinilányok millióinak mutatta meg a tánc és a szerelem elsöprő erejét, a film főszereplője, Jennifer Grey pedig örömmel újságolta el, hogy a film folytatásában többedmagával ő is feltűnik majd.