2022. november 3. csütörtök

nov. 3
21:18
A köztársasági elnök bekérette a Magyar Honvédség vezetőit (Infostart)
Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka csütörtökön hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát és Béres János altábornagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját.
nov. 3
21:18
Exhumálták García Lorca gyilkosát (Magyar Hírlap)
Törvény írja elő Franco diktatúrájának és az azt megelőző polgárháború örökségének feltárását.
nov. 3
21:18
Kikapott a csoportgyőztes Fradi a tét nélküli meccsen (Demokrata)
A Ferencváros már biztos csoportelsőként 1-0-s vereséget szenvedett a török Trabzonspor otthonában.
nov. 3
21:18
Robert C. Castel: Ha sikerül is elmozdítani Putyint, akkor egy sokkal rosszabb helyzetben találhatjuk magunkat (Mandiner)
A szakértő szerint nem lehet olyan orosz vezetőt találni, aki örülne annak, hogy a NATO „beköltözik a szomszédukba”.
nov. 3
21:20
„Menj vissza Afrikába” – Rasszista bekiabálás miatt felfüggesztették a vitát a francia nemzetgyűlésben (Mandiner)
A képviselők elképedését követően Yael Braun-Pivet, a nemzetgyűlés elnöke felfüggesztette a vitát „az elhangzottak súlyosságára, és a ház jogos felháborodására tekintettel”.
nov. 3
21:24
Rasszista botrány a nemzetgyűlésben: „Menj vissza Afrikába!” (Blikk)
Rasszista bekiabálás miatt csütörtökön felfüggesztette a francia nemzetgyűlésben az elnök az azonnali kérdések óráját, miután egy jelenet hangos felháborodást váltott ki a képviselők többségéből.
nov. 3
21:24
Szivar- és rumcsempészet miatt emeltek vádat egy nő ellen (Adózóna)
Vádat emeltek egy Heves megyében élő nő ellen, aki szivart és rumot próbált Kubából Magyarországra csempészni tájékoztatta a megyei főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
nov. 3
21:24
Orrdugulás terhesség idején - Mit lehet tenni? (WebBeteg)
A várandósság során jelentkező orrdugulás és orrfolyás oka lehet allergia, nem allergiás nátha vagy orrmelléküreg-gyulladás. Sőt, megeshet, hogy ezek közül egyik sem áll fenn, mégis a kínzó panaszokkal küzd a kismama. Mi ez? Az úgynevezett terhességi rhinitis.
nov. 3
21:24
Londoni orosz nagykövet: Oroszország nem alkalmaz nukleáris fegyvereket (ATV)
Oroszország szigorúan tartja magát ahhoz a nukleáris nagyhatalmak által közösen elfogadott alapelvhez, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni és soha nem is szabad megvívni, és a maga részéről nem kíván nukleáris fegyvereket bevetni - mondta csütörtökön Oroszország londoni nagykövete.
nov. 3
21:24
Így verik át a gyanútlan tűzifavásárló magyarokat: ennél a kereskedőnél semmi sem stimmelt (Pénzcentrum)
Három hatóság munkatársai is szabálytalanságokat találtak egy próbavásárlás során egy tüzelőanyag-kereskedőnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
nov. 3
21:24
Pottyondy Edina Tóth Gabinak: „Azért fáj a fejed, mert folyton ütöd egy bottal” (SzMo)
Azért Vadon János és Bayer Zsolt is megkapja a magáét a humorista expolitikustól.
nov. 3
21:24
Medvegyev: A Nyugat a globális háború felé taszítja a világot (Mandiner)
„Mi ez, ha nem egy világháború közvetlen provokációja nukleáris fegyverek használatával?” – tette fel a kérdést a volt orosz elnök.
nov. 3
21:30
Feldman Zsolt: az új agrártámogatási rendszer célja a hatékonyság növelése (Demokrata)
A kormány az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések és kialkudott kompromisszumok során olyan új agrártámogatási rendszert alakított ki.
nov. 3
21:30
Csokipapírba rejtve akartak heroint átcsempészni a határon Röszkénél (Mandiner)
A NAV munkatársai ugyanazon a buszon több mint félezer muzeális értékű érmét is lefoglaltak.
nov. 3
21:36
Magyar vidéki éttermek kaptak Michelin-csillagot, mutatjuk őket (Infostart)
Először jelentetett meg étteremkalauzt Magyarország egészéről (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely vidéki magyar éttermeket is kitüntetett a Michelin-csillag minősítéssel.
nov. 3
21:36
Törökország szerint a svédek és a finnek nem tettek eleget a Nato-csatlakozás feltételeinek: továbbra sem támogatják őket (Blikk)
Svédország és Finnország még nem teljesítette a NATO-csatlakozási szándékukat egyértelművé tevő megállapodás minden feltételét, ezért Törökország nem támogatja a kérelmüket továbbra sem – jelentette ki Mevlut Cavusoglu csütörtökön.
nov. 3
21:36
Pesten és vidéken is két Michelin-csillagot kapott egy-egy étterem: Rácz Jenő is bezsebelte a magáét (Pénzcentrum)
A Michelin most először nem csak a budapesti éttermeket mérte fel, hanem az egész országban kutatta a csúcsgasztronómia képviselőit.
nov. 3
21:36
Ennyit emelt a Lloyds Nagy-Britanniában a dolgozói fizetésén (Portfolio)
Nagy-Britannia legnagyobb hazai bankja, a Lloyds legalább 2000 font béremelést ajánlott a brit alkalmazottaknak - mondta a Reutersnek egy, a tárgyalásokra rálátó forrás. A pénzinézetek és az alkalmazottak az egész szektorban most kezdik meg az éves bértárgyalásokat, amelyek majd a bérköltségek jelentős emelkedését eredményezhetik.
nov. 3
21:36
“Fantáziavilágban él” – Gibbs szégyelli magát, Gragson viszont ezt nem veszi be (USAracing)
Ty Gibbs múlt szombaton, Martinsville-en két nagy eredményt ért el. Bejutott az Xfinity Series bajnoki...
nov. 3
21:36
Halottá nyilvánította az ukránok által elsüllyesztett Moszkva cirkáló 17 tengerészét a szevasztopoli bíróság (444.hu)
Az első napokban az oroszok még azt állították, hogy a több mint ötszáz fős legénységet teljes egészében kimentették.
nov. 3
21:36
Baljós árnyak a nyugdíjak körül: A Generali Biztosító az öngondoskodásra figyelmeztet (Biztosító Magazin)
Baljós tendenciák rajzolódnak ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából*, mely a hazai 18-65 éves lakosság általános tudatosságával, valamint megtakarításaival és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásaival foglalkozik.
nov. 3
21:36
Nehéz sorsú gyerekek karácsonyi kívánságait lehet valóra váltani (Magyar Hírlap)
Segít a református szeretetszolgálat.
nov. 3
21:36
“Fantáziavilágban él” – Gibbs szégyelli magát, Gragson viszont ezt nem veszi be (Racing)
Ty Gibbs múlt szombaton, Martinsville-en két nagy eredményt ért el. Bejutott az Xfinity Series bajnoki...
nov. 3
21:36
A budapesti amerikai nagykövetség is kiadott egy közleményt a bírói látogatással kapcsolatban (rtl.hu)
Összehangolt médiatámadásról írnak.
nov. 3
21:42
Egy magyar futárcég "feltalálta" a rendszerhasználati díjat (Infostart)
A Foodpanda ezentúl bruttó 110 forintos rendszerhasználati díjat számol fel rendelésenként.
nov. 3
21:42
Nyilvánosságra hozták a neveket: ők lehetnek az Integritás Hatóság vezetői (ATV)
Az Állami Számvevőszék elnöke közleményben tudatta, hogy az Integritás Hatóság elnökének és elnökhelyetteseinek kiválasztási eljárása lezárult. A Hatóság Igazgatósága Tagjainak Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság az elnöki posztra 5, elnökhelyettesi posztra 13 pályázó esetében állapította meg a törvényi feltételek fennállását.
nov. 3
21:42
Fokozódik a feszültség a Balkánon (Magyar Hírlap)
A koszovói belügyminiszter felfüggesztett egy helyi szerb rendőrségi vezetőt.
nov. 3
21:42
Ujhelyi István „az MSZP színeiben, a DK zsoldosaként” politizált Szanyi Tibor szerint (Mandiner)
Az Iszomm alelnöke szerint a volt MSZP-s EP-képviselő rövidesen feltűnik majd valamelyik DK-s listán.
nov. 3
21:48
Kinn vannak a nevek: ők lehetnek az EU-s pénzek kiszabadításához szükséges hazai hatóság vezetői (Portfolio)
Biró Ferencet jelölte az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László az Integritás Hatóság elnöki posztjára, az elnökhelyettesi posztra Holbusz Tímea és Dabóczi Kálmán kapott jelölést - olvasható az ÁSZ friss közleményében.
nov. 3
21:48
200 dollárért rendelt az interneten menyasszonyi ruhát a nő, amikor kinyitotta, nem hitt a szemének (ATV)
Hiába járta sorra lelkesen az üzleteket, sehol nem találta meg az álmai ruháját, amiről gyerekkora óta álmodott. Aztán…
nov. 3
21:48
Újabb változások jöhetnek jövőre a BKK-nál: erről minden budapestinek tudnia kell! (Pénzcentrum)
Jövőre kezdődhet a bakkártyás menetjegyek tesztidőszaka a fővárosban, számolt be a Telex. A próbaidőszak 2023 januárjában indul el a tervek szerint a reptéri buszokon.
nov. 3
21:48
Döbbenetes: Drámai négyes holtverseny az Európa-ligában (HírTV)
Sallai Roland csapata, a Freiburg veretlenül zárta a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeit, miután 1-1-es döntetlent ért el az azeri Qarabag vendégeként a csütörtöki zárófordulóban.
nov. 3
21:48
Az új agrártámogatási rendszer célja a hatékonyság növelése (Magyar Hírlap)
Érdemi változások lesznek a közvetlen támogatásokban.
nov. 3
21:48
Vona Gábor: Orbán Viktor a magyar társadalom legjobb pszichológusa (Mandiner)
„Az a probléma, hogy ez a pszichológus a kollektív lelki sérüléseinkkel manipulál bennünket” – fogalmazott a Jobbik korábbi elnöke.
nov. 3
21:54
60 millió eurós élelmiszer-támogatási programot jelentett be a francia kormány (444.hu)
A legszegényebbeken szeretnének segíteni.
nov. 3
21:54
Zsidó napok kezdődtek Kolozsváron (Magyar Hírlap)
Megújult a helyi neológ zsinagóga.
nov. 3
22:00
Erdogan kihívója lett az első, akit megvádoltak a török dezinformációs törvény alapján (444.hu)
Kılıçdaroğlu akár 3 évet is kaphat egy Twitter-poszt miatt.
nov. 3
22:00
Meloni: Olaszország hangja erős lesz Európában (Magyar Hírlap)
Az olasz kormányfő Brüsszelben egyeztetett.
nov. 3
22:00
Rasszista bekiabálás miatt felfüggesztették a vitát a francia nemzetgyűlésben (Demokrata)
Csütörtökön felfüggesztette a francia nemzetgyűlésben az elnök az azonnali kérdések óráját.
nov. 3
22:00
Az Alkotmánybíróság szerint nem sérül az ügyészség vádmonopóliuma a büntetőeljárásról szóló törvény módosításával (Mandiner)
Elgördült minden akadály az EU-val való megegyezés elől.
nov. 3
22:06
Arra kérik a Harry Potter-rajongókat, hogy ne vigyenek több zoknit Dobby sírjához, mert az ártalmas a környezetre (444.hu)
A házimanó sírját évente több tízezren látogatják.
nov. 3
22:06
„Berlin fontos helyet foglal el a magyar művészet történetében” (Magyar Hírlap)
A rendszerváltás óta a legnagyobb szabású németországi magyar kiállítás nyít meg a Berlinische Galerie-ben.
nov. 3
22:06
Orosz nagykövet: Túl messzire mentek a britek, elvihetnek minket a vonalig, ahonnan talán nincs visszatérés (Mandiner)
Andrej Kelin elmondta, átadta a brit nagykövetnek a dokumentumokat, amelyek igazolják a britek érintettségét a krími támadásban.
nov. 3
22:12
"Menj vissza Afrikába!" - rasszista bekiabálás miatt felfüggesztették a vitát a francia nemzetgyűlésben (ATV)
Rasszista bekiabálás miatt csütörtökön felfüggesztette a francia nemzetgyűlésben az elnök az azonnali kérdések óráját, miután a jelenet hangos felháborodást váltott ki a képviselők többsége részéről.
nov. 3
22:12
Giorgia Meloni: Olaszország hangja erős lesz Európában (Demokrata)
Készek vagyunk megoldást keresni a problémákra – közölte az olasz miniszterelnök.
nov. 3
22:12
Földhöz vágta a karácsonyfát, kivetkőzött magából és még a kávéautomatával is meggyűlt a baja (Mandiner)
Úgy tűnik a férfit megviselte az ünnepi készülődés.
nov. 3
22:18
Korrupciós kérdés: Fontos posztra találták meg a jelöltetket (Infostart)
Az Integritás Hatóság elnökének Biró Ferencet, elnökhelyetteseinek pedig Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt jelöli Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke.
nov. 3
22:18
A gyármentő program regisztrációjáról lemaradó vállalatok is benyújthatják a pályázatukat (ProfitLine)
Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 3
22:18
Vadászrepülőkkel erősíti Párizs romániai jelenlétét (Magyar Hírlap)
Franciaország tovább fokozza szerepvállalását a NATO romániai harccsoportjában.
nov. 3
22:18
Rakétatesztet hajtott végre egy orosz nukleáris tengeralattjáró (Mandiner)
Az indítást a Fehér-tengerről hajtották végre.

Keresés