E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című klasszikus meséjével bővül a Libri díszkötet-sorozata. A méltán híres karácsonyi mese ünnepi kiadásával egy olyan történet kerül a karácsonyfa alá, ami nemcsak a gyerekek számára hozza el az ünnepek varázsát, de a szülők, nagyszülők is örömüket lelik majd benne.
Helyi emberjogi szervezethez jutott el a hír, miszerint Rádzsasztánban a család anyagi lehetőségeit túllépő adósságok törlesztése vezet a lányok áruba bocsátásához.
Annak érdekében, hogy a különböző ágazatok reménységei minél szélesebb körű támogatásban részesüljenek, az ásványvízmárka az idei évtől kibővíti a Szentkirályi Tehetségprogramot. A Magyar Divat & Design Ügynökség együttműködésével indított divattagozat felhívására olyan fiatal tervezők jelentkezését várják, akik a Szentkirályihoz hasonlóan fontos é
Kriptovaluta-bányászatra alkalmas számítógépeket számolt el eszközbeszerzésként egy cég az adóhatóság vizsgálatra szerint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság a közleményében ismertette: a víz-, gáz-, fűtés- és hűtésszerelő társaság eszközbeszerzésére az áfabevallások ellenőrzésekor figyeltek föl, a helyszíni vizsgálat során
A dél-koreai vállalat belehúzott a frissítéseknél is, amit a legújabb pletykák is igazolnak, ugyanis a Samsung Galaxy S21 FE okostelefon hamarosan megkaphatja az Android 13-as rendszert. A Samsung nagyon figyel a készülékeinek frissítéseire, nem csak hogy rendszerint az elsők között vannak a frissítés kiadásának tekintetében, hanem az androidos mez
Szerda este ismét megemelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank, aminek a dollár örülhetett, a forint már kevésbé. Magyar idő szerint szerdán 19 órakor tette közzé a kamatdöntő ülésről szóló jegyzőkönyvét a Fed. Ebből kiderült: az amerikai jegybank további 75 bázisponttal 3,25-ről 4 százalékra emelte az irányadó kamatát – írja az MTI. A lépés
Hamarosan érkezik a mozikba az Átjáróház, amelynek forgatókönyvét az Éjféli iskolák és az Odakint sötétebb szerzője, Veres Attila írta. Nézzétek meg a fantasy vígjáték első teaserét!
Kimondott és elhallgatott családi történetek, Darvasi-születésnap, Európai Art Mozi Nap, zenés-verses est és Sylvia Plath-adaptáció a heti programajánlónkban.
A november 13-i, Ferencváros elleni mérkőzés után a Budapest Honvéd bezárja a Bozsik Arénát - írja a klub honlapja. Valójában rövid távon ez a legkisebb horderejű döntés, de emellett több más takarékossági intézkedést is bevezettek, illetve előrevetítették, hogy a jövő évi mérkőzéseik helyszínéről még gondolkodnak.
Az Európai Bizottság 15 éves mélypontra csökkentette az aszály hatásai miatt a kukoricatermésre vonatkozó előrejelzését az Európai Unióban, miközben ismét növelte az uniós kukoricaimportra vonatkozó kilátásait.
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és a svájci frank, 0,5 százalékkal a dollár ellenében.
Több módszert, például a használt szolgáltatások adatvédelmi beállításának ellenőrzését is ajánlja a személyes adatok védelmére az Eset, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója szerint ha valaki törölni szeretne egy magáról már az interneten szereplő konkrét információt, vegye fel kapcsolatot a weboldal tula
Egyre jobban aggódunk a gázszámla miatt, nem csoda, hogy kelendő most minden olyan eszköz, amellyel a gázfűtés kiegészíthető vagy kiváltható. Mivel egyszerűen beszerelhetőek és viszonylag olcsók, nagy a forgalmuk az elektromos hősugárzóknak, radiátoroknak, fűtőpaneleknek, és bár ezek fogyasztása nagyobb, mint egy inverteres klímának vagy egy hősziv
A nyári- és téli gumik között az alapvető különbség az összetételükben és mintázatukban van. A téli gumik mintázatát sűrűbben elhelyezkedő lamellák alkotják, amik oldalirányú elhelyezésük miatt kifelé terelik a kerék alá kerülő havat és csapadékot, jobb tapadást biztosítanak a csúszósabb felületeken is. Speciális anyagösszetételük miatt a téli abro
A nemzeti gyásznap alkalmából a Kossuth Lajos téri megemlékezés miatt a 2-es villamos reggel 8 és 10 óra között csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekedik pénteken - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ az Mti-t.
Már öt éven belül óriási forgalommal és száz hazai VR-vállalattal állnának bele az Egyesült Államokkal folytatott technológiai és kereskedelmi háborúba.