Ha már a rovarhotel építésénél sorra vettük, mitől jó egy rovarhotel, úgy szükséges egy kis kutatómunka a madárodúknál is. Ahhoz, hogy valóban hasznos madárodút készítsünk, meg kell ismerjük a kertbe költöztetendő madarakat.
Idén korábban jön a Black Friday és egy egész hónapig tart a Qms Medicsometicsnál, hogy be tudd szerezni minden kedvencedet kedvezményes áron. Használd ki a rendhagyó árakat és vágj bele az egészséges és fiatalos bőrhöz vezető utazásba!
A hagyományos, koporsós temetés árának emelkedése miatt egyre többen választják a hamvasztást és az urnás búcsúztatási formát. Az is gyakori, hogy a szülők, nagyszülők már meglévő sírhelyét használva helyezik el az urnákat a koporsók fölött, ezzel megtakarítva a sírhely megváltásának díját.
4,5 milliárddal száll be a Hiventures egy zöldenergetikai projektbe, az első naperőműpark 2024-ban indulhat el. Az üzletben befektetőként érdekelt a leginkább a dohánykoncesszióról ismert Sánta család is.
Fernando Alonso korábbi csapattársa, Jenson Button sajnálattal nézi Fernando Alonso folyamatos megbízhatósági problémáit. Alonso ötször esett már ki idén, a legutóbbi öt futamon pedig háromszor, ezekkel pedig számításai szerint már bőven több, mint 60 pontot vesztett. Legutóbb Mexikóban nem fogta vissza a dühét, amikor kiszállt a megálló autóból, d
A fokozódó munkaerőhiány és a növekvő infláció egyre feljebb tolja a béreket. A Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a második negyedévben a munkáltatók teljes körénél 15,1 tized százalékkal emelkedett az átlagbér. A GKI vezérigazgatója kiemelte, hogy a drasztikusan növekvő árak a béremelések ellenére is reálbér csökkenést okoznak. Az
Megrendítő átélni, hogy előbb miként tették az amerikai „közvélemény” döntő többségét radikálisan háborúpártivá, majd most („kihúzom, leereszt, elteszem”) viszonylag rövid idő alatt miként hozták létre a masszív békepárti többséget.
Már az elmúlt hónapokban is sok bank szigorított a lakossági és vállalati hitelek feltételein, de az elkövetkező időkben még több tervezi ezt. A személyi kölcsönökben és a lakáshitelekben is csökkenésre számítanak.
Az Ivsz és a Women in Technology egy olyan közös pályázatot hirdet, amelyen keresztül a két szervezet példaképeket mutathat a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának. Az Ivsz és a WiTh meglátása szerint a hazai infokommunikációs szektorban meglehetősen alulreprezentált a női digitális szakemberek száma, akik pedig jelentősen hozzájárulnak mu
Miben tud segíteni a kormány az önkormányzatoknak? Számít-e egy város politikai színezete a tárgyalásokon? Milyen rendkívüli intézkedéseket hoztak a polgármesterek? Papp László debreceni és Mirkóczki Ádám egri városvezetővel beszélgettünk.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének élén év közben történt változás, szeptember elsejétől Geösel András lett az igazgatója. Elődje, Helyes Lajos, akivel tavaly beszéltünk az intézetről, az egyetemi doktori iskolákat vezeti, szám szerint tizenkettőt, ezért nem vállalta tovább a feladatot.
Mindennap tanul valami újat az ember. Ma például azt, hogy ne kávézzunk vásárlás előtt, mert sokba fog kerülni – és ezt már tudományosan is bizonyították.
Egy friss felmérés szerint csak a magyarok 31%-a érzi magát anyagilag biztonságban, és mindössze 39%-a rendelkezik legalább egy hónapra elégséges megtakarítással. Fél évig csak a 18%-unk húzná ki a tartalékából, ha most elvesztené a jövedelmét. A legtöbb család készpénzben tartja a megtakarítását, a legismertebb megtakarítási konstrukció pedig az é
A dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja az első olyan hajlítható kijelzős okostelefonját, ahol az S-Pen a készülékben van elhelyezve. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig az új Samsung Galaxy Z szériáról. A Samsung hatalmas sikert fut be a hajlítható kijelzős okostelefonok piacán, ugyanis magasan vezeti a piacot, emellett szinte nincs olyan márk
Idén hivatalosan is svéd kézbe került a legendás magyar CGI-stúdió, a Digic. És ettől szabadabbak, mint valaha. Interjú Rabb Sándor Alex alapító-ügyvezetővel.
A Toyota Gazoo Racing úgy érkezhet hazai versenyére, hogy idén Kalle Rovanpera révén az egyéni vb címet is megszerezte, valamint megvédte a gyártók címét is. Valószínűleg a Toyota mindig is úgy szeretett volna hazai versenyén, hogy már az egyéni és a gyártók vb címét is megszerezte, idén pedig éppen ezt sikerült a japán gyártónak elérni.
Árverésre kerül a legutolsó sportos Ford Escort, melyet az elmúlt negyed évszázadban még vezettek. A 80 éves férfi még ott volt az autó fejlesztésénél.
November 2-án benyújtották az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslatot. Ennek értelmében 2023. január 1. napjával, a munka és magánélet összehangolását biztosító és ez idáig át nem ültetett irányelvek alapján jelentősen változhat a munka törvénykönyve. A változások egy része a 2022. augusztus 1. n
Kedden, november 8-án teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter a társaság eseménynaptárja szerint. A Portfolio elemzői konszenzusa alapján erős negyedévet zárhatott a hazai gyógyszergyártó, mind a bevételi, mind az eredménysorokon masszív növekedésről számolhat be év/év alapon.
Romet-Balla Ágnessel, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának adománygyűjtési és kommunikációs igazgatójával, az adományozási trendekről, az SOS tevékenységéről és az állami gondozásból kikerülő fiatalok helyzetéről beszélgettünk.
Gyanús fehér port tartalmazó levelet küldtek vasárnap Arizona állam republikánus párti kormányzójelöltjének kampányközpontjába, a küldeményt átvevő dolgozó orvosi felügyelet alá került.
Pörög a bankok kamatszámlálója, alig győzik követni az MNB emeléseit. Két éve még egyszámjegyű THM-ekkel lehetett felvenni személyi kölcsönt, most viszont már annak dupláját is elkérik érte.
Az MTVA gépein ellenőrizni fogják, hogy a munkatársak mozgatják-e az egeret, milyen oldalakat nyitnak meg, és hogy hol, mennyi időt töltenek el. Az intézkedést állítólag az indokolja, hogy a koronavírus miatti megváltozott munkarendben megőrizzék a dolgozók produktivitását. A program jelzést küld az inaktívaknak, és figyeli, hogy az érintettek mily
Gyanús fehér port tartalmazó levelet küldtek vasárnap Arizona állam republikánus párti kormányzójelöltjének kampányközpontjába, a küldeményt átvevő dolgozó orvosi felügyelet alá került.
A héten érkezik az októberi inflációs adat az Egyesült Államokban, amely a Fed szigorítási ciklusa közepette kulcsfontosságú mutató, és jelentős piacmozgató hatással bír. Az inflációs főmutató csökkenése már önmagában nem lenne elég, a piacokat (és a Fedet) a maginfláció emelkedésének lassulása nyugtathatná meg némileg. A jegybank egyébként határoz
A kaposvári Napsugár Integrált Szociális Intézménynek tavaly 20 millió forint volt a teljes rezsiszámlája, de mostantól nekik is hatósági áron kell fizetni az energiaárakat.
Ukrajna szerte 4,5 millió ember maradt áram nélkül, s kénytelen sötétben átvészelni a hosszú őszi estéket. A kormány szerint a gyakori, többórás áramkimaradásokra fűtési szezon végéig számítani kell. Kárpátalján nem kritikus a helyzet, ám a megyét ugyanúgy érintik a korlátozások és ott is rendszeresen vannak áramszünetek.
A világon minden idők legnagyobb lottónyereménye vár gazdára az Egyesült Államokban, miután a Powerball jackpot a szombat esti sorsoláson sem talált gazdára.
Úszó kiállítótér és szemléletformáló központ készült Sárazsadány község régi kompjából. A Lebegő Kiállítás a környezetvédelem fontosságára és a folyók szennyezésének problémájára hívja fel a figyelmet. Az idén 10 éves Tiszai Pet Kupa a környezetvédelem, a vízi turizmus, a hulladékmentesség és a kulturális élmények ötvözésével hozta létre a Lebegő K
Az idén az előző évhez viszonyítva az élettel és az anyagi helyzettel való elégedettség is növekedett – állapította meg a KSH. A fene nagy boldogságot jelző számok közül a legalacsonyabb az anyagi helyzetre vonatkozó. Még így is túl magasnak tűnik azonban ahhoz képest, hogy még a hivatalos statisztika szerint is majdnem minden ötödik magyar kitett
Nemcsak a hazai, de a nemzetközi borszakma is komoly érdeklődést mutatott a Tokaj School of Wine Business (TSWB) egyedülálló borüzleti képzése iránt, rögtön az első évfolyamba Nagy-Britanniából és Szlovákiából is érkeztek hallgatók.
Dancefloor – Adásrészletek Gelencsér Timi lerántotta a leplet: A Valmar duó a Dirty Dancing Live-ban Stohl András elárulta: A mai egy igazán különleges este lesz A Dwts rendezője mindenkit figyelmeztetett: Lendületes lesz a mai show Iván Bence és Pap Dorci is mélypontra került: Vajon kihat a produkciójukra? Közös múlttal rendelkezik
Mezei felhasználóként ugyan még nem érzékeljük, de a háttérfolyamatok révén a jövő internete már most része a mindennapjainknak – állítja Országh Örs, az Interticket Research Kft. leányvállalatának, a Blockchain Competence Center Kft. mezei ügyvezetője. A blockchain kifejezéssel többnyire még csak a bitcoinhoz hasonló kriptovaluták és az adattudomá
A folyamatosan növekvő keresletre reagálva a Gebrüder Weiss bővíti az új Selyemúthoz kapcsolódó áruszállítási szolgáltatásait. A hangsúly a történelmi kereskedelmi útvonal középső szakaszára helyeződik, azaz a Törökországon, Grúzián, Azerbajdzsánon és Kazahsztánon keresztül Kínába vezető részre. Az osztrák logisztikai vállalat tbiliszi és almatyi k