Egyes - napjainkban jelentkező - autoimmun betegségek hátterében a középkorban milliók halálát okozó járványokat előidéző baktériumok genetikai "lenyomatai" állhatnak. A pestis (a fekete halál) leküzdéséért felelős génváltozatok miatt lehet ma valakinek például Crohn-betegsége, vagy reumatoid artritisze, esetleg lupusza.
Nem véletlen, hogy a magyar kormány kezdetektől fogva békekötést szorgalmaz, mert "az értelmetlen szankciók" nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket - mondta a kormányszóvivő hétfőn Bács-Kiskun megyei a Kunszentmiklóson.
A brit konzervatív, hindu kormányfő nem kér a genderideológia túlkapásaiból – Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere máris a transzjogok védelmére szólította fel a kormányt.
Szerdán jelentősen változik a benzin és a gázolaj beszerzési ára is, ami hatással lesz a piaci árak alakulására. A benzin esetében a változás mértéke bruttó 18 forint, ez most emelés formájában fog megjelenni a kutakon. A gázolaj ára viszont csökken, bruttó 10 forinttal literenként, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
A koronavírus nagy lökést adott a magyar e-kereskedelmi piac fejlődésének, ugyanakkor az export területén még óriási kiaknázatlan lehetőségek vannak, főleg a jelenlegi forintárfolyam mellett - írja közleményében a Packeta csomagküldő cég. A 15-20 ezer hazai webáruházból mindössze alig ezer olyan van, amely a belföldi mellett valamilyen külföldi pia
Új lendületet vett ma a forint erősödése, melynek köszönhetően az elmúlt hetek trendjét folytatva ismét sikerült átlépnie a 400-as küszöböt. Legutoljára szeptember 20-án mozgott a 400-as szint alatt a hazai valuta euróval szembeni árfolyama. Legelőször pedig június 13-án lépte át a 400-as határt, melyet követően alapvetően egy leértékelődési folyam
Németország 2025-ig hatmilliárd euróra (2400 milliárd forint) növeli nemzetközi klímavédelmi hozzájárulását, ebből 170 millió eurót (68 milliárd forint) a klímakockázatok kezelésére szolgáló új globális alapba szánnak - közölte hétfőn Olaf Scholz német kancellár Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).
Becslések szerint legalább 15 ezren haltak meg Európában az idei hőhullám miatt - közölte hétfőn Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.
Közvetlenül a plébánián bántalmaztak szexuálisan egy kiskorú lányt. A volt zempléni pap mai napig azt állítja, hogy ártatlan. A sértett felnőtt nőként jelentette be a cselekményt, és bár a szenátus szerint nem lehetett bizonyítani a nemi erőszakot, egyöntetűen egyetértettek abban, hogy a kiskorút a pap szexuálisan bántalmazta.
Horvátországban januártól október végéig 36 687 új személygépkocsit adtak el, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint 2021 ugyanezen időszakában - közölte hétfőn a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva.
Velünk marad a babaváró hitel, illetve a CSOK is a jövő évben, így most érdemes lehet felidézni, amit tudunk, illetve azt is, amit nem tudunk ezekről a kedvezményes hitelekről és más otthonteremtési lehetőségekről.
Tavaly októberben B. Katalin megölte kétéves kisfiát. A holttestet egy élelmiszerbolt pénztárszalagjára tette és lefényképezte, majd a képet elküldte többek között a már felnőtt fiának. A szakértők megállapították, hogy a nő beszámítható volt a gyilkosság idején, és most is az, tehát büntethető. De meg lehetett volna előzni a tragédiát, más is fele
Nem sok mindent árultak el a minisztériumok abból, hogy a miniszterelnök mennyiért pihent a bécsi Hotel Bristolnak, és hogy miből utazott a dallasi CPAC-re.
Megkezdődött a következő üteme a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének, ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
Felerősödtek a digitális pénzügyi támadások az utóbbi időben, a csalók egyre inkább közvetlenül az ügyfeleket célozzák meg a pszichológiai manipuláció és a megtévesztés szándékával - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Rendőrök szabadítottak ki egy nyolcéves kislányt az otthonából a németországi Attendornban, miután a gyanú szerint az anyja és nagyszülei egyéves kora óta a világtól elzárva tartották - közölte a 24.hu, a The Guardian nyomán.
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben javult és így enyhülő pesszimizmust tükröz az euróövezetben a Sentix gazdaságkutató intézet befektetői hangulatindexe.
Túlforrósodott rezsók, kukába dobott növények, széttört serpenyők és megégett ujjak övezte káoszban indult útjára A Konyhafőnök VIP vadonatúj évada. Ezzel párhuzamosan Rácz Jenő és Járai Máté két év után szóba álltak egymással a főzés kedvéért.
Amerikai tisztviselők szerint Biden azért késlekedett a gratulációval, mert el volt foglalva a félidős választások miatti utazásokkal az Egyesült Államokban.