Nők 40 kedvezményes nyugdíjához jogosító időnek számít-e az az időszak, amikor súlyosan beteg gyermekre tekintettel ápolási díjban részesül valaki? Szükséges-e keresőtevékenységgel szerzett jogosultsági idővel rendelkezni ebben az esetben, hogy a nők 40 kedvezményes nyugdíjának lehetőségével élhessen? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő
Oroszország csak olyan országoknak fog kőolajat eladni, amelyek piaci körülmények között működnek együtt vele - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap a Rosszija 24 hírtelevíziónak.
Pénteken jelentették be, hogy az Alibaba Cloud egyes szolgáltatásait az Avalanche blokklánc felhasználóinak is elérhetővé teszik. Bővülő Avalanche szolgáltatások Az
Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az orosz kormány olyan mechanizmust fog kidolgozni, amely megtiltja a kereskedelmet az olajárak felső határának feltételével.
A helyi állami média november végén jelentette be, hogy Irán megkezdte az urán 60 százalékos tisztaságú dúsítását a fordói, föld alatti atomlétesítményében.
Figyelemmel kíséri a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott tanárok történetét az Európai Bizottság is - erről tájékoztatta az ATV Híradóját a Pedagógus Szakszervezet alelnöke. Totyik Tamás elmondása szerint a bizottság az iránt érdeklődött, hogy mennyire volt jogszerű a tanárok elbocsátása. Friss információk szerint a retorziók ellenére foly
Figyelemmel kíséri a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott tanárok történetét az Európai Bizottság is - erről tájékoztatta az ATV Híradóját a Pedagógus Szakszervezet alelnöke. Totyik Tamás elmondása szerint a bizottság az iránt érdeklődött, hogy mennyire volt jogszerű a tanárok elbocsátása. Friss információk szerint a retorziók ellenére foly
A KRESZ szabályozza, hogy gépkocsiban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben szállítható. Az autószektor pedig korábban részletes útmutatót írt a gyerekülés választásához. A cikket ezen a linken olvashatja: https://www.autoszektor.hu/hu/content/tobias-es-balamber-kalandj
Óvjuk, féltjük, becézgetjük, és bizony nem egy újszülöttről vagy egy frissen befogadott kiskedvencről van szó! Tízből hét magyar ugyanis családtagként kezeli az autóját, gyakran beszélgetnek velük, sőt a megkérdezettek majdnem egyharmada el is nevezi szeretett járművét – derül ki a Magyar Suzuki Zrt. kutatásából.
Idén új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár, ahol december 22-ig várják az ajándékokat- közölte a Mikulásgyár Alapítvány az MTI-vel vasárnap.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 804,29 ponton zárt pénteken, 88,96 ponttal, 0,19 százalékkal magasabban, mint egy hete.
A 86 méteres Aquijo nemrég lenyűgöző kalandokkal teli, világ körüli hajózást teljesített. Gerhard Veldsman kapitány mesélt az élményeikről. Az első részben: az Aquijo tervezése és a „kamu” Horn-fok. …a világnak ezen a részén az időjárás egy pillanat alatt megváltozhat, a szélcsendből nagyon hamar lehet 60 csomós szél. A jég itt egy éjszaka alatt is
Száz évvel ezelőtt hasonló karácsonyra készülődtek az országban, mint most: „A ma is ragyogó kirakatok számcédulái a méla lemondás szomorú hangulatába kényszerítik ajándékozó kedvünket, hiszen ezrekre szökkent a legszerényebb ajándék ára is” – De egyéb hasonlóságokon is meg fogsz lepődni a cikkben, és megtudod azt is, bevált-e Sziriusz jós jövendöl
Egyre rosszabb a helyzet a benzinkutaknál. Vasárnapra még több kúton fogyott el az üzemanyag, sok töltőállomás kénytelen volt bezárni. Egyre többször érkeznek hírek azzal kapcsolatban is, hogy egyes kutakon pánikvásárlásba kezdenek az autósok. Ezeknél a töltőállomásoknál kilométeres sorok araszoltak.
A Kukoricakör szakmai napot szervezett a vízmegőrzésről és a vízmegtartó gazdálkodásról. Zsembeli József, a Mate Karcagi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, intézetigazgató előadásában hangsúlyozta, hogy a hatékony gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj kémiai, fizikai és biológiai állapotának az ismerete.
A WHO szerint egy átlagos felnőttnek legalább 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztani naponta, ám a népesség csupán 12 százaléka eszik elegendő gyümölcsöt, és csupán 9 százaléka megfelelő mennyiségű zöldséget. Utóbbiról elmondható, hogy bármilyen formájában jobb, mintha egyáltalán nem fogyasztanánk, így a mirelit verzió is hasznos leh
Szeged belvárosában akart kirabolni egy dohányboltot egy férfi, de pórul járt. A férfi a rablás után egy élelmiszerboltba tért be, ahol - nem tudni miért - kisollóval megbökdöste az egyik eladót, az alkalmazottak azonban kitessékelték. Nem sokkal később feladta magát.
Három hete tizenkilenc hölgy szállt versenybe a TV2 műsorában, hogy elnyerje Árpa Attila szívét, hétfőn este pedig végre kiderül, ki az az egyetlen, aki sikerrel járt. A színész-rendező azonban nem csupán egy társat keresett, hanem olyan hölgyet, aki akár kisbabával is megajándékozhatná.
A kormánykerék elég egyszerű találmánynak tűnik, legtöbbünkben ezért fel sem merül, hogyan lehetne ezt radikálisan megváltoztatni. A Garage 54 YouTube-csatorna
A vasárnapi misét követően a fővárosban, Kinshasában és más nagyvárosokban hívek tízezrei özönlötték el az utcákat a helyi katolikus püspöki konferencia felhívását követve.
A brazil futball-legenda közösségi oldalán azzal nyugtatta rajongóit, hogy erős és reményekkel teli, bár sajtóhírek szerint rákbetegségét már nem segít a kemoterápiás kezelés. A Sao Paolo-i kórház, ahol kezelik, azt közölte, hogy a világklasszis labdarúgó állapota az elmúlt 24 órában nem romlott.
A Borsod megyei Sajószentpéteren városban a legrosszabb a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi központ adatai szerint. Sok helyen egészségtelen vagy kifogásolt a levegőminőség. A szakértő azt ajánlja, hogy ebben az időszakban az idősek és a várandós nők ne legyenek hosszú ideig a szabadban.
Fegyveres kommandósok teperték le egy drogterjesztő banda tagjait Pest megyében. A gyanú szerint az üzletet egy nő irányította, aki az ismerőseit – úgy tudjuk, még az élettársát is – futárként alkalmazta. A dílerek elfogásával kiterjedt kábítószerterjesztő hálózatot számoltak fel a rendőrök.
A Dunából került elő egy lopott autó Vácnál. A kocsi csütörtökön tűnt el a városból. Csak az antennája látszott ki a vízből, nagyjából tíz méterre a parttól, amikor egy kajakos észrevette a lopott járművet. Az autót végül tűzoltók és búvárok vontatták a partra.