2022. február 12. szombat

febr. 12
15:21
Elkerülte a világhír, pedig megérdemelte volna – Ma lenne 83 éves Fehér György filmrendező (WMN)
„Fehér Gyuri vízen járó, különleges tünemény volt” – mondta róla főiskolai tanára, Szinetár Miklós.
febr. 12
15:21
Ezek voltak a legdrágább tételek a történelmi jelentőségű januári autóaukción (Hamu és Gyémánt)
Nem akármilyen autók fémjelezték a világhírű Barrett-Jackson aukciósház 50 éves történetének legsikeresebb árverését. A Barrett-Jackson olyan januári hónapot zárt, amelyet nem fog egyhamar elfelejteni. A cég rekordot jelentő 203,2 millió dolláros (62 milliárd forint) bevételt hozott össze a legutóbbi kilencnapos Scottsdale-i árverésen. Az alábbiakb
febr. 12
15:21
Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni (Demokrata)
Gyurcsány Ferenc készen áll a visszatérésre – hangsúlyozta Orbán Viktor évértékelőjében.
febr. 12
15:21
Lavrov: Washington ki akarja provokálni a konfliktust (Demokrata)
Szergej Lavrov Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetést.
febr. 12
15:21
Minden idők legnagyobb kriptohackjéről készít sorozatot a Netflix (BitcoinBázis)
A Netflix zöld utat adott a minden idők legnagyobb kriptohackjéről szóló dokumentumfilm-sorozatnak, amelyet a „Tiger King” és a „FYRE” alkotói
febr. 12
15:24
Megszólal Orbán Viktor (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök 15:00-kor tartja évértékelő beszédét.
febr. 12
15:26
Így kezdj bele a tőzsdei grafikonelemzésbe -Online előadás vasárnap este (Portfolio)
Azt, hogy az árfolyamok pontosan merre mennek, senki sem látja előre. A jó hír, hogy olyan módszerek, amelyek segítségével hosszabb távon a valószínűségeket a magunk oldalára tudjuk állítani, azonban szép számmal léteznek. A grafikonelemzés is egy ilyen terület, amelyet a mai előadásunkon kivesézünk.
febr. 12
15:28
30 éve tart az amerikai sikertörténet Magyarországon (Portfolio)
Első ránézésre egy rendszerváltáskori sikertörténet a DunaPro, Magyarország első – és jelenleg piacvezető – magánkézben levő disztribútorcége, mely 1992 óta forgalmaz világmárkákat. Ha azonban alaposabban megnézzük, messze nem nevezhető hétköznapinak a cég története, mint ahogy a menedzsment hozzáállása és jövőképe is különlegesnek számít Magyarors
febr. 12
15:30
Miért hasznos a Céginfó szolgáltatás? (ProfitLine)
A Céginfó segítségével kéznél lehet tartani a hazai vállalkozások cégadatait, valamint a kockázati és pénzügyi információkat. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen ellenőrizhetőek a leendő ügyfelek, valamint a konkurencia is. Ezek a fontos üzleti döntések meghozatalakor kiemelt szerepet kapnak. Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a céginformációs szolgáltat
febr. 12
15:33
Rendkívüli bejelentést tett Márki-Zay Péter (Piac és Profit)
Az egységes ellenzéknek mind a 106 körzetben sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges aláírásokat.
febr. 12
15:33
Orbán Viktor évet értékel - kövesse nálunk élőben! (ATV)
50 nappal a parlamenti választások előtt a Várkert Bazárban mondja el az évértékelőjét Orbán Viktor - immár a 23. éve. De tesz-e most is bejelentéseket a miniszterelnök? Mit mond arról, hogy mi lesz az április 3-ai választás tétje? Milyen Európa-víziót vázol? Kövessék itt!
febr. 12
15:33
Orbán Viktor: „A választás tétje óriási, a magyarság részére létkérdés” (SzMo)
A miniszterelnök egy év kihagyás után ismét évértékelő beszédet tartott szombaton, a kampányidőszak kezdetének napján.
febr. 12
15:33
Óriási üvöltözésbe fulladt Stohl András miatt a forgatás - Túl messzire ment? (Promotions)
Stohl András csak jót akart, de abba nem gondolt bele, hogy milyen károkat okozhatott volna.
febr. 12
15:33
Elsőként gyűjtötte össze a Fidesz a szükséges aláírásokat (Demokrata)
A Fidesz jelöltjei mind a 106 választókerületben összegyűjtötték az induláshoz szükséges aláírásokat.
febr. 12
15:36
Orbán Viktor: két nehéz évet hagytunk magunk mögött (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök 15:00-kor tartja évértékelő beszédét.
febr. 12
15:36
A Fidesz jelöltjei is összegyűjtötték a szükséges aláírásokat minden választókerületben (444.hu)
Azt írják, elsőként.
febr. 12
15:39
Dennis Rodman lánya focisztár lett: bődületes pénzeket keres (Blikk)
Washington – Igaz, a labdarúgás még mindig nincs olyan szinten az Egyesült Államokban, mint az ottani nemzeti sportágak (kosárlabda, baseball, jégkorong, amerikaifutball), de már elég jól meg lehet élni belőle. A hónap híre, hogy a híres kosárlabdázó, az egykori NBA-sztár, Dennis Rodman lánya, 19 éves Trinity Rodman lett az amerikai NWSL, a női foc
febr. 12
15:42
Orbán Viktor: Lesz-e háború? Lesz-e pénz? Lesz-e újabb járvány? (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök 15:00-kor tartja évértékelő beszédét.
febr. 12
15:45
Anthony Blinken: a diplomácia útja továbbra is nyitva áll (Infostart)
Az amerikai külügyminiszter szombaton orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tágyalt telefonon.
febr. 12
15:45
A Fidesz jelöltjeinek is megvannak az aláírások az összes kerületben (ATV)
„A Fidesz jelöltjei mind a 106 választókerületben összegyűjtötték az induláshoz szükséges aláírásokat” – posztolta a párt.
febr. 12
15:45
Létezik-e hatékony “vakcina” a zsarolóvírusok ellen? (Mínuszos)
Sajnos, ahogy a levegőben a Covid-19, úgy az interneten a zsarolóvírusok is terjednek. Mindkettő ellen kell védekezzünk, de most beszéljünk a digitális változatról. Ebben a cikkben megnézzük, hogy mivel tudunk ellene megfelelően védekezni. Az utóbbi két évben nagyon megszaporodtak a zsarolóvírusok. Ehhez hozzájárulhatott a kriptovaluták térnyerése
febr. 12
15:45
Zelenszkij: Pánikot keltenek az amerikai figyelmeztetések (Demokrata)
Az ukrán elnök szerint nem használnak az amerikai figyelmeztetések.
febr. 12
15:48
Orbán Viktor: 3 hónappal meghosszabbítjuk az üzemanyagok árának befagyasztását (Portfolio)
További 3 hónappal meghosszabbítjuk az üzemanyagok árának befagyasztását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében. Érintette az orosz-ukrán feszültség és a járvány kérdését is. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország azért erősíti meg a haderejét, hogy meg tudjuk magunkat védeni. Egy újabb, esetleges járvány ell
febr. 12
15:51
Karácsony Gergely: „Az élet frappáns választ adott Lázár János ostobaságára” (SzMo)
A főpolgármester arra reagált, a BKV szakemberi dolgoznak azon, hogy Lázár „kedvenc projektje ne álljon bele a földbe”.
febr. 12
15:51
Startert a zöldségfélék alá is! (Agrofórum)
A szabadföldi zöldségtermesztésben a trágyázás időpontjával, illetve a kijuttatandó tápanyagok megosztásával kapcsolatban viszonylag kevés a termesztők rendelkezésére álló információ. A szakirodalomban a szerzők többnyire a kijuttatandó műtrágyák mennyiségével és összetételével foglalkoznak, de az előadások keretében is kisebb súlyt kap, a trágyázá
febr. 12
15:51
Nőtt a Mazda piaci részesedése Európában (Autószektor)
Az európai régió 8%-ot nőtt a 9 hónapos periódus alatt, 147.000 darabbal és egy 0,1%pontos növekedéssel az előző évhez képest. A legnagyobb piac, Németország a maga 31.000 darabjával és 1,2%-os piaci részesedésével járult ehhez hozzá, miközben, az Egyesült Királyság értékesítése 32%-kal nőtt, 21.000 db-ra. Magyarországon ez az időszak hasonlóan ala
febr. 12
15:57
Rangos elismerés: Gáspár Bea írását nívós díjra jelölték (Blikk)
A családanyát hatalmas megtiszteltetés érte.
febr. 12
15:57
Márki-Zay Péter: minden jelöltünk összegyűjtötte a szükséges aláírásokat (Infostart)
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szombaton bejelentette: minden jelölt mind a 106 egyéni választókerületben összegyűjtötte a szükséges számú aláírást ahhoz, hogy indulhasson az országgyűlési választáson.
febr. 12
15:57
Fontos bejelentést tett Orbán Viktor - kövesse nálunk élőben! (ATV)
50 nappal a parlamenti választások előtt a Várkert Bazárban mondja el az évértékelőjét Orbán Viktor - immár a 23. éve. De tesz-e most is bejelentéseket a miniszterelnök? Mit mond arról, hogy mi lesz az április 3-ai választás tétje? Milyen Európa-víziót vázol? Kövessék itt!
febr. 12
15:57
Orbán: háború esetén menekültek százezrei vagy milliói jönnének Magyarországra Ukrajnából (SzMo)
A miniszterelnök szerint hazánknak van stratégiája arra az esetre is, ha háború törne ki a szomszédos országban.
febr. 12
15:57
Pár óra alatt összegyűjtötte az ellenzék mind a 106 jelöltje az induláshoz szükséges ajánlásokat (Nyugati Fény)
Tapintható a kormányváltó hangulat.
febr. 12
16:00
Három hónapra marad a benzinár stopja (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor jelentette be.
febr. 12
16:00
Márki-Zay Péter: összegyűltek az ellenzéki jelöltek indulásához szükséges aláírások (Blikk)
Fonyódról jelentkezett Márki-Zay Péter, ellenzék kormányfőjelöltje hogy „a nap jó hírét” bejelentse: összegyűlt minden ellenzéki jelölt indulásához a szükséges mennyiségű aláírás.
febr. 12
16:03
Pedagógus Szakszervezetek: A sztrájk előírásai „köszönőviszonyban sincsenek a valósággal” (ATV)
A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közös közleményben reagáltak a kormány péntek esti rendeletére, amiben a veszélyhelyzet alatt sztrájkok menetét írják elő.
febr. 12
16:09
Orbán Viktor bejelentette az üzemanyagárstop meghosszabbítását - itt az új dátum (Infostart)
Február 15-én járt volna le az eredeti intézkedés hatálya.
febr. 12
16:09
Orbán Viktor bejelentette: meghosszabbodik a benzinár-stop Magyarországon (Pénzcentrum)
A magyarországi benzinár-stop 3 hónappal meghosszabbodik - jelentette be Orbán Viktor.
febr. 12
16:09
Orbán: a benzinárstop bevált, 3 hónappal meghosszabbítjuk (SzMo)
A kamat-, a rezsiár- és az élelmiszerárstop is marad - jelentette be a miniszterelnök.
febr. 12
16:12
Választás 2022: elindult a jelöltek számára az ajánlásgyűjtés - Mutatjuk, hogy alakulnak a számok (Blikk)
Szombat reggeltől hivatalosan is kezdetét vette a 2022-es országgyűlési választás kampánya. A jelölteknek nem volt nehéz dolguk, valóságos versengés indult el, ki jutott el leghamarabb minimum szükséges 500 ajánló aláíráshoz.
febr. 12
16:12
Újabb kutatás jelent meg: mennyivel csökken a Pfizer és Moderna vakcinájának a hatásossága? (Portfolio)
A harmadik mRNS (Pfizer, Moderna) oltás hatásosságának időbeli csökkenéséről szóló tanulmány szerint a harmadik oltás után, a csak két oltást kapottakhoz képest, csökkent a COVID-19 miatti sürgősségi vizitek és a kórházba utalás kockázata - írta Facebookon Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
febr. 12
16:15
Ez a különbség a száraz és korpás fejbőr között: íme minden, amit tehetsz ellene (Femcafe)
Rendkívül kellemetlen tud lenni a száraz, viszkető és hámló fejbőr. De ez most korpásodás? Lehet, hogy negatív reakciót tapasztalsz a hajformázó termékekre? Vagy a feszes, száraz fejbőr valami komolyabbra utalhat? Három fejbőr- és hajszakértővel beszélgetett a HelloGiggles, hogy megismerjék a száraz fejbőr okait és kezelési módjait.
febr. 12
16:15
Verstappen kedvese, Kelly Piquet besokallt a sok gyalázkodástól (Racingline)
Max Verstappen barátnője, Kelly Piquet friss Instagram-sztorijában arról számolt be, hogy mennyi trollkodást és bántást kap mostanában ő, és párja, az újdonsült világbajnok Max Verstappen is. Amennyien örültek tavaly december elején Verstappen bajnoki címének, legalább annyian háborodtak fel rajta. Nem csak Michael Masi versenyigazgatót pocskondiáz
febr. 12
16:18
Újabb kutatás jelent meg: mennyivel csökken a Pfizer és Moderna vakcinák hatásossága? (Portfolio)
A harmadik mRNS (Pfizer, Moderna) oltás hatásosságának időbeli csökkenéséről szóló tanulmány szerint a harmadik oltás után, a csak két oltást kapottakhoz képest, csökkent a COVID-19 miatti sürgősségi vizitek és a kórházba utalás kockázata - írta Facebookon Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
febr. 12
16:18
Ócska trükkel veri át a nőket a modernkori házasságszédelgő: vigyázz, újra szabadlábon van! (Pénzcentrum)
Netflix új dokumentumfilmje, a Tinder Swindler egy hírhedt szélhámos történetét meséli el, aki piramisszerűen az egyik nőtől kicsalt pénzből szedi fel másikat, miközben olyan fényűző életet él, amit nekünk olykor elképzelni is nehéz. A több mint 2 órás film nem kevés tanulsággal fűszerezve fedi fel korunk a közösségi média, a randiappok legnagyobb
febr. 12
16:21
Fidesz: mind a 106 körzetben összegyűltek az induláshoz szükséges aláírások (Infostart)
Tovább gyűjtik a szignókat.
febr. 12
16:21
Időjárás: csípős lesz a reggel! (Agroinform)
Vasárnap hajnalban mindenhol nulla fok alatt marad a hőmérséklet.
febr. 12
16:21
Fontos bejelentést tett Orbán Viktor - ilyen volt a miniszterelnök évértékelője (ATV)
50 nappal a parlamenti választások előtt a Várkert Bazárban mondta el az évértékelőjét Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette, hogy meghosszabbítják a benzinárstopot, de beszélt az európai helyzetről, Ukrajnáról és az ellenzékről is.
febr. 12
16:21
Új magyar találmányok, amelyek megváltoztathatják a mindennapjainkat (Növekedés)
A dinamóval, a gyufával és a Rubik kockával nem fújt ki a magyar találmányok sora. A mai napig készülnek ígéretes fejlesztések itthon. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
febr. 12
16:21
Zöldülő repülés: 2050-re 100%-ban fenntartható üzemanyaggal működő gépeket célozna meg az új javaslat (Autószektor)
A benyújtott javaslatot Nicolás González Casares, a balközép S&D párt képviselője jegyzi, aki ugyan támogatja a Bizottság júliusban napirendre tűzött ReFuelEU légiközlekedési javaslatát, ugyanakkor úgy véli, a benne megfogalmazott kvóták emelése szükséges: "Igaz, hogy a Bizottság javaslatában 2050-re egy 63%-os SAF felhasználás szerepel, ám a klíma
febr. 12
16:21
Motorost és szamarat is kerül Ken Block (Racingline)
Komoly küldetésre vállalkozott a gymkhana videóiról ismert amerikai sztár, Ken Block, aki a Tuthill Porsche csapatával a Kelet-Afrikai Szafari Rallyn állt rajthoz, egy igazi időutazásra.  A nyitóképen még a dán Vicki Lund, Monster Girl pózol a Tuthill Porsche mellett, amiből akár azt a következtetést is levonhatnák, hogy Ken Block egy újabb bohócko
febr. 12
16:21
A legjobb önterápia (Magyar Mezőgazdaság)
Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul,

Keresés