Nyakunkon a Valentin-nap! Így hát összeállítottunk nektek egy listát, hogy mi az a 3+1 skandináv film, amelyek megfelelő hangulatot teremtenek egy romantikus estéhez.
A béke érdekében Szűz Mária oltalmát kérte és a politikai felelősök lelkiismeretéhez intézte szavait a pápa az ukrán válságra utalva a Szent Péter téren mondott beszédében.
A Reuters két forrásból is úgy értesült, hogy az Egyesült Államok kivonja EBESZ-megfigyelőit Ukrajnából, Nagy-Britannia pedig átirányítja sajátjait a szakadárok uralma alatt álló térségekből az ukrán kormány kezén lévő régiókba.
Repül az idő, hamarosan beköszönt a tavasz, vele együtt pedig a jóidő - még nem késő, hogy elkezdd formába hozni magad a bikiniszezonig, azonban érdemes most belevágni az életmódváltásba és a diétába, ha az idei nyarat bombaformában akarod várni.
Nagyszerű érzés, hogy ez a kis ország a nagy korcsolyázó hatalmakkal szemben is eredményes tud lenni, és fel tud állni a világ tetejére - mondta Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere.
Romániában jelentősen csökkent a héten az újonnan diagnosztizált fertőzések, és kevésbé számottevően a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma az előző héthez képest.
Márki-Zay Péter nagyon büszke: főként arra, hogy az elmúlt hetekben egyre többen adakoznak az ellenzék kampányára, és hogy 10 ezerrel nőtt az aktivisták száma.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hétfőig a jogosultak többsége megkapja a családi szja-visszatérítést, ami fejenként elérheti akár 809 ezer forintot is. A családi kassza extra bevételéből csökkenteni lehet a lakáshitel-tartozást is, amivel rögtön még 200 ezer forintot nyerhetnek a gyerekesek.
A rövid pályás gyorskorcsolyázás „királyszámában”, 500 m-en a 23 éves Ftc-sportoló, Liu Shaoang tegnap három futamot nyert meg a pekingi téli olimpián, így jutalma megérdemelt aranyérem.
Annak ellenére, hogy manapság nagy a felhajtás az NFT* körül, az emberek véleménye nagyon megoszlik róla. *Az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton. Működése az Ethereum kriptovaluta blokklánc technológiáján alapul. Azonban az NFT maga nem kriptovaluta, hanem digitális vagyontárgyak (pl kép, animáció, hangfájl, stb.) egyedi kóds
Az idén is népszerűek az olyan klasszikus Valentin-napi ajándékok, mint a fitneszpánt, az okosóra és a Bluetooth-fülhallgató. Emellett a tartósítás révén akár húsz évig is eltartható “örökrózsa” is keresett ajándék az eMAG-Extreme Digitalnál, de az óvszer és a társasjáték is sláger a vásárlók körében.
A Pekingben zajló téli olimpián a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számában Liu Shaoang megnyerte a magyar sporttörténelem első egyéni téli olimpiai aranyérmét.
A járvány és a drasztikusan emelkedő világpiaci energiaárak miatt egész Európában nő az üzemanyagok és élelmiszerek ára. A kormány a magyar emberek védelme érdekében, rezsicsökkentési politikája részeként vezette be tavaly év végén a benzinárstopot. Az intézkedés három hónapra szólt, azonban a világpiaci folyamatokat figyelembe véve a kormány az üz
Amerikai foci szent ünnepe a Super Bowl, amely helyi idő szerint ma este, hazánk időzónája alapján pedig éjjel zajlik az Egyesült Államokban. A bajnokságot szervező NFL semmit sem bíz a véletlenre és a két győzelemre kiéhezett szurkolótábor, de a többségében semleges otthoni nézők számára idén is hatalmas show-t generál az eseményből, amely elképes
Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere szerint nagyon megérdemelte a csapat, hogy Liu Shaoang személyében legyen olimpiai aranyérmese Pekingben.
Az eredménykimutatás melyik sorában kell kimutatni a választott tisztségviselők részére fizetett tiszteletdíjat? Bérköltség vagy személyi jellegű egyéb kifizetés? – kérdezte az Adózóna olvasója. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A kutak tulajdonosaitól nem várható el, hogy folyamatosan veszteséggel értékesítsenek üzemanyagot - írja a holtankoljak.hu a további 3 hónapos árstop kapcsán. Szerintük számítani kell arra, hogy "jó esetben mennyiség korlátozások lesznek", viszont az sem kizárt, hogy "kényszerűségből jelentős számban fognak kutak bezárni".