2022. február 13. vasárnap

febr. 13
10:06
Novák Katalin meghitt, férjével közös fotót mutatott az otthonukból (Blikk)
Novák Katalin és férje már húsz éve tartanak ki egymás mellett.
febr. 13
10:09
Búcsút mondhatunk a februári tavasznak: visszatér a fagypont alatti hőmérséklet (Pénzcentrum)
Az előző napok kellemes tavaszias időjárását egy picit megtörte a ma hajnali hideg, vasárnap pedig felemás időre számíthatunk majd.
febr. 13
10:09
Holttestre bukkantak a tűzoltók egy szigetszentmiklósi házban (Demokrata)
A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének okát és körülményeit.
febr. 13
10:15
Kiderül, jogosan fizetett-e nyugdíjprémiumot az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden teszi közzé, 2021-ben mennyivel nőtt a GDP. Ez azért érdekes, mert 3,5 százalék felett jár a nyugdíjprémium, maximum 80 ezer forint. Igaz, azt Orbán Viktor választási célból már korábban mindenkinek odaígérte, sőt, azt már ki is fizették.
febr. 13
10:15
Szedhető-e probiotikum antibiotikummal együtt? (WebBeteg)
Az antibiotikumok olyan életmentő gyógyszerek, melyek segítik a szervezetet az olyan bakteriális fertőzések ellen, melyek halálosnak számítottak azelőtt, hogy Alexander Fleming 1928-ban felfedezte a penicillint, illetve később mások is további antibiotikumokat.
febr. 13
10:15
Meglátogatható távolságban fedeztek fel egy életképes exobolygót (Hamu és Gyémánt)
Csillagászok egy csoportja bizonyítékot talált arra, hogy egy újabb exobolygó kering a Proxima Centauri körül, amely a legközelebbi, alig 4 fényévnyi távolságra lévő, szomszédos csillagunk.
febr. 13
10:15
„Ne egy ügyész mondja meg, mit idézhetünk a Bibliából!” – Budapesten is kiállnak a volt finn miniszter mellett (Mandiner)
„Nem akarjuk, hogy egy ügyész mondja meg, mit idézhetünk a Bibliából és mit nem” – mondja a Mandinernek Kulifai Sára. A keresztény újságíró társaival szimpátiatüntetést szervez a Szentírás idézése miatt bíróság elé állított korábbi finn belügyminiszter, Päivi Räsänen mellett. A keresztény közösségek az online térben is mozgósítanak, vigyázó szemeik
febr. 13
10:15
Aranyban pompázik Putyin kedvenc limuzinja (Autószektor)
A Quto.ru orosz autós weboldalon megjelentek az új, 2022-es Aurus Senat nem hivatalos ábrázolásai. A képeken egy aranyszínű, luxus Aurus limuzin látható, amely nagyon hasonlít a Rolls-Royce Phantomhoz. Az Aurus limuzin az ajtók számában, az alacsonyabb tetősíkban és a jobban hátrahajló hátsó oszlopokban különbözik majd a névadó szedántól. Az Aurus
febr. 13
10:15
A titkok, amit az Aston Martin leleplezett az igazi bemutatóval (Racing)
Míg a Red Bull csak a festését mutatta be, az Aston Martin autója igencsak eltért a prototípustól. Bár lehet, hogy a többi autótól nem annyira… A Haas is csak képeket mutatott be az új autóról, a britek azonban nem takartak el sok mindent: nyilvánossá vált titkaikból a racingnews365.com szemezgetett. Mivel a motorszabályok nagyjából ugyanazok marad
febr. 13
10:17
Loubet resetet nyomott (Racing)
Pierre-Louis Loubet idén az M-Sporttal hét WRC futamon indulhat, a francia versenyző pedig igyekezett elfeledni a tavalyi rossz évet és a Ford Puma Rally1-gyel kész megmutatni mire képes. Pierre-Louis Loubet tavaly csupán egyetlen versenyt tudott pontszerzőként befejezni a Hyundai i20 Coupe WRC-vel, és komoly veszélybe került WRC karrierje is, ám i
febr. 13
10:21
Nincs megállás: Gattyánék most Schmuck Andorék idősszervezetével állapodtak meg (Blikk)
A Megoldás Mozgalom az elmúlt napok fejleményei alapján elég széles skálán mozog: egyik nap Ronaldinho támogatását szerzik meg, másnap a nyugdíjasokkal kötnek megállapodást.
febr. 13
10:21
Gyógyszer és vitamin nélkül tartották karanténban a magyar főbírót a pekingi téli olimpián (SzMo)
A remények szerint Pádár Beáta már vasárnap megkaphatja a rövidpályás gyorskorcsolyázók női számainak főbírói szerepét a pekingi olimpián.
febr. 13
10:24
Levélben kérik a Magyarországon élő kínaiak, hogy nevezzék át a „Kínát sértő” utcaneveket (444.hu)
„Mivel ismerjük az anyaország reakcióit, félelmünk egyre nő, hogy a Magyarország és Kína közötti gazdasági kapcsolatok rossz irányba fognak fejlődni” - írják.
febr. 13
10:27
Heather Locklear 24 éves lánya igazi bombázó: a Melrose Place színésznője büszke lehet egyetlen lányára (Femcafe)
Ava Sambora 24 évesen gyakorlatilag olyan, mintha színésznő édesanyjának, Heather Locklearnek fiatalabb kiadását látnánk - cikkünkben mutatjuk, hogy néz ki a Melrose Place egykori sztárjának miniklónja.
febr. 13
10:27
Exatlon: Pap Dorci mellbimbóját mutogatta a TV2, és senki sem vette észre - 18+ videó (Promotions)
Pap Dorci melle kicsúszott a felsőjéből, és a TV2 másodpercekig mutogatta a mellbimbóját. Az Exatlon Hungary óriási bakiját mind ez idáig senki sem vette észre.
febr. 13
10:27
Ambrózy Áron: Lehet főzni Gyurcsánnyal, bringázni MZP-vel, pingpongozni Gelgővel (Mandiner)
Mi lenne, ha bedobnák végre az igazi trófeát, a kokolínós, kurvázós hétvégét a kispesti szocialistákkal?
febr. 13
10:29
Új energiarekordot döntött a fúziós reaktor: közeleg a korlátlan tiszta energia korszaka (Mandiner)
A kísérleti Joint European Torus megduplázta az atomok fúziójából kinyert energia mennyiségének rekordját - a fúzió az a folyamat, amely a Napot is táplálja. Folynak a kísérletek, hogy az atomok fúziójából keletkezett energiát hasonlóan ki tudják használni, mint a maghasadás során keletkezettekét. A fúziós reakciónál viszont nincs radioaktív szenny
febr. 13
10:30
Hivatalosan bejelentették: További három hónappal meghosszabbítja a benzinárstopot a kormány (Portfolio)
A járvány és a drasztikusan emelkedő világpiaci energiaárak miatt egész Európában nő az üzemanyagok és élelmiszerek ára. Az intézkedés három hónapra szólt, azonban a világpiaci folyamatokat figyelembe véve a kormány az üzemanyagok hatósági árának fenntartása mellett döntött – írja sajtóközleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
febr. 13
10:42
Joe Biden tulajdonképpen hadat üzent Putyinnak (Blikk)
Az amerikai elnök és Vladimir Putyin 62 percen keresztül beszéltek egymással.
febr. 13
10:45
Ennyit spórolhatunk azzal, hogy május 15-éig 480 forintért tankolhatunk (Privátbankár)
A benzin literje 30, míg a gázolajé 50 forinttal kerülne többe február 15-étől, ha a kormány nem hosszabbította volna meg további három hónappal a bezinár-stopot. Ez egy átlagos, 40 literes teletankolásnál 1200, illetve 2000 forint megtakarítását jelenti.
febr. 13
10:45
Ön meglepi szerelmét Valentin napon? (Blikk)
Holnap lesz a szerelmesek ünnepe, ami nagyon népszerű világszerte. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák párjukat, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki. Vagy nem! Ön melyik csoportba tartozik?
febr. 13
10:45
Nem mernénk rá megesküdni, hogy jól látunk, de szerintünk ez Németh Szilárd államtitkár és a Kutyapárt csirkéje, amint kezet fognak egymással (ATV)
A Kétfarkú Kutya Párt csepeli jelöltje, Csizmadia Cseke is aktívan töltötte a tegnapi napot, meg is mutatta, hogyan.
febr. 13
10:45
Hideg télies idő várható vasárnap estig (Biztosító Magazin)
Vasárnap a Dunántúlon jobbára derült, napos időre van kilátás. A Dunától keletre a délutáni óráktól több helyen megnövekszik a felhőzet, de csapadék ott sem várható.
febr. 13
10:45
Lélegzetelállító fotók azokról a cinotékról, amiket a dinoszauruszokat kipusztító meteor hozott létre (Promotions)
A Chicxulub-kráternél található cenoték elképesztő látványt nyújtanak.
febr. 13
10:45
Juszt László: „Romulus bácsi” elgondolkodtatott (Mandiner)
Mi igaz az ezeréves magyar államiságból?
febr. 13
10:45
Hadházy Ákos bepipult az állami vállalatra: Ez egy szétlopott, lekoszlott csődtömeg! (Nyugati Fény)
Bemutatta a magyar valóságot.
febr. 13
10:47
Tűz volt egy présházban, egy ember meghalt, a kutyája elpusztult (Biztosító Magazin)
Egy korábban történt tűzeset halálos áldozatát találták meg a katasztrófavédők szombat délután Baracskán, egy présházban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Mti-vel.
febr. 13
10:49
K&H; Bank: A mesterséges intelligencia számos újdonságot hozhat a bankolásban (Biztosító Magazin)
A mesterséges intelligencia (Mi) előretörése a digitalizáció új szintjét jelenti mind a lakosságnak, mind a vállalatoknak a pénzügyeik kezelésében, a cégeknek hatékonyabb működést, az ügyfeleknek pedig kényelmesebb, gyorsabb ügyintézést tesz majd lehetővé
febr. 13
10:51
Hogyan ismerjem fel a jó kolbászt? (Blikk)
– A kolbásznak lelke van – állítja a 87 éves Dékány Feri bácsi, aki 60 éve dolgozik a szakmában, ahol egyszerűen csak kolbászkirálynak nevezik. Ő tényleg mindent tud a kolbászokról, az alapanyagoktól kezdve a készítésen át a kész termékig. Fiával, Attilával közös cégükben, a Deka Unionban híres Címeres kolbászuk mellett sütni való, grill- és debrec
febr. 13
10:51
Lázár János: „Ne hagyják kiénekelni a sajtot a szájukból” (ATV)
Ne szavazzanak a saját érdekeik ellenében vagy ne hagyják magukat távol tartani a szavazóurnáktól. Ebben a küzdelemben mindenkire szükség lesz – jelentette ki a fideszes képviselő.
febr. 13
10:51
Tempós munkavégzés, mozgékonyság: ismered a Goldoni traktorokat? (Agroinform)
Még talán kevésbé ismert nálunk ez a nagy múltú olasz gyártó, amelynek fő profilját a kisebb kertészeti és ültevénytraktorok, valamint a kompakt modellek jelentik.
febr. 13
10:51
Ezeket a helyeket semmiképp ne hagyd ki, ha Szegeden jársz (Femcafe)
Varázslatos hangulat, látványos épületek, rengeteg napfény és a kanyargó Tisza. Ezekkel kedveskedik nekünk Szeged, hazánk egyik legszebb városa.
febr. 13
10:51
MNB: Főként az élelmiszerek drágulása növelte az inflációt januárban (Biztosító Magazin)
Főként az élelmiszerek, kisebb részben az iparcikkek és a piaci szolgáltatások árindexének növekedése nyomán januárban az infláció 0,5 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest.
febr. 13
10:57
Így távolítsd el könnyedén, házilag a géllakkodat (Glamour)
Ha igazán szép és tartós körmöket szeretnél úgy, hogy ne neked kelljen néhány naponta újralakkozni, akkor a géllakk tökéletes választás. Kérsz egy időpontot egy közeli szalonba és az alapozás után nagyjából fél óra alatt fel is kerülnek a szebbnél szebb díszítések.
febr. 13
10:57
Az OTP nyerte a Mastercard – Év Bankja verseny fődíját (Biztosító Magazin)
Kihirdették a megújult Mastercard - Év Bankja verseny nyerteseit, a fődíjat az Otp Bank nyerte - közölték a szervezők az Mti-vel.
febr. 13
10:57
Cenzúrázták a Jóbarátokat Kínában, kivágták a leszbikusokról szóló szálat (SzMo)
Azt a részt is kiszedték, amikor Ross a női orgazmusról beszélt.
febr. 13
10:57
Antony Blinken megint „közelgő és súlyos orosz fenyegetésről” beszél (Demokrata)
A tárcavezető megvédte a kijevi nagykövetség alkalmazottai hazahívásáról szóló döntést.
febr. 13
10:57
Az ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a konzuli szolgálat (Mandiner)
Ha valaki mégis az utazás mellett dönt, vagy a térségben tartózkodik, az regisztráljon konzuli védelemre.
febr. 13
10:57
Szijjártó Péterék komoly figyelmeztetést küldtek az Ukrajnába készülő magyaroknak (Nyugati Fény)
Ez már nem játék.
febr. 13
10:57
Fókabébi-boommal indult az év Helgoland szigetén (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt két hónapban rekordszámú fókabébi született az Északi-tengernél. A németországi Helgoland egyik szigetének strandja 2022 elején gyakorlatilag fókaszülészetté változott.
febr. 13
11:03
Balássy Betty elárulta 35 kilós fogyásának titkát (Blikk)
Balássy Betti énekesnő 35 kilót fogyott, tanácsaival másoknak is segít.
febr. 13
11:03
Fontos figyelmeztetést közölt Orbán Viktor (ATV)
Facebook-on jelentette be a miniszterelnök, hogy elkezdődött a kampány.
febr. 13
11:03
Ez áll a benzinárstop meghosszabbításának hátterében (Demokrata)
További három hónappal meghosszabbítja a benzinárstopot a kormány.
febr. 13
11:03
Az Uber elfogadhatja a kriptovalutákat fizetőeszközként (BitcoinBázis)
Dara Khosrowshahi, az Uber vezérigazgatója azt mondta, hogy az Uber folyamatosan megbeszélgetéseket folytat a kriptopénzek esetleges elfogadásáról. Az Uber, a
febr. 13
11:06
„Senki nem mondott semmit, hogy mire számíthatok, mi lesz” - mondja a tíznapos pekingi karanténra kötelezett magyar sportbíró (444.hu)
Pádár Beátának pozitív lett a PCR-tesztje, amikor megérkezett a téli olimpiára.
febr. 13
11:12
A GDP tavalyi utolsó negyedévi előzetes adata jelenik meg a napokban (ProfitLine)
A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban megkülönböztetett figyelemre a bruttó hazai termék (GDP) 2021. IV. negyedévi első becslésének közlése tarthat számot, emellett az építőipar tavalyi egész éves teljesítményéről közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
febr. 13
11:15
Felzárkóztatják 700 ezer magyar igényeihez a hazai horgászat körülményeit (Infostart)
A horgászturizmus fejlesztése, a magyarországi halfogyasztás bővítése, az ágazat több mint kétezer munkahelyének megőrzése és fejlesztése - ezeket nevezte a legfontosabb feladatoknak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke.
febr. 13
11:15
OTP Ingatlanpont: 2022 második felétől lassulhat az ingatlanpiac (Biztosító Magazin)
A felfokozott ingatlanpiaci pörgés lassulására számít jövőre, de akár már idén az év második felében az Otp Ingatlanpont vezető elemzője, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok szerint
febr. 13
11:15
Zenei terrorral próbálták elűzni az oltásellenes tüntetőket Új-Zélandon, egész éjjel a Macarenát verették nekik (SzMo)
Egy 15 perces mixet raktak össze, de nem tudták távozásra bírni a tüntetőket.
febr. 13
11:15
Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen (Racing)
Carlos Sainz saját bőrén tapasztalhatta, milyen Max Verstappen csapattársának lenni, és bevallása szerint csodálja a holland képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni. Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rossónál (ma már AlphaTauri), amikor még a Red Bull pilótaprogramjában volt. A szintén első F1-es szezonját töltő Max Vers

Keresés