Többször borús, csapadékos idő várható a jövő héten és ismét többfelé lesz erős, akár viharos a szél. Lehűlés nem várható, néhol 10 Celsius-fok feletti maximumok is lehetnek, és olykor hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
- Nem indult egyszerűen az év Völgyi Zsuzsi számára, hiszen elválnak a férjével, kislánya kórházba került ahol elkapták a vírust is. Ám az énekesnő bizakodó, hogy az esztendő innentől csak jó dolgokat tartogat számára. Nagy változásokat remél, s bár lelkileg nem mindig könnyű feldolgozni a lezárást, tudja, hogy csak előre szabad nézni. Úgy érzi, ké
A finn jégkorongválogatott háromgólos hátrányból fordítva, hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a svéd csapatot vasárnap a pekingi olimpia férfi jégkorongtornájának harmadik fordulójában, így a C csoport első helyén végzett.
Az Aston Martin optimistább, amiért a költségplafon miatt szorosabb lesz a fejlesztési verseny az F1-ben, de attól tart, hogy az új gyáruk működésének megkezdéséig kell megpróbálniuk felzárkózni. A Forma-1 a költségvetési korlátozása a második évébe lép, de lényegében ez az első, amelyben jelentős idényen belüli fejlesztések lesznek. Az Aston Marti
Henry Kissinger szerint a mostani zűrzavaros időszak ugyanolyan, mint ami az első világháború előtt volt – nyilatkozta a veterán államférfi a Financial Times-nak.
Miközben Orbán Viktor kormányfő tegnap délután a Várkert Bazárban elmondta a Fidesz-elit előtt évértékelő beszédét, a Városligetben a Rend-Szerváltás-Alkotmányos ellenállás nevű csoport tüntetést tartott. Körülbelül 20 ezer ember ment el a megmozdulásra.
A legtöbb vásárló nem találkozott az Unic Spot nevével, pedig termékei a Tescótól a Praktikeren át a OBI-ig számos kiskereskedelmi egységben fellelhetők, csak épp nem a saját márkanevüket kell keresni.
A most megjelent tanulmány szerint a harmadik oltás után, a csak két oltást kapottakhoz képest, csökkent a COVID-19 miatti sürgősségi vizitek és a kórházba utalás kockázata - írja a Facebookon Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
Katalin hercegné sosem szerette felrúgni a királyi család szabályait, viszont nem ez az első alkalom, hogy olyat tesz, amire egészen addig a királyi család egyetlen tagja sem vállalkozott.
A Fintech Világa adásában Suppan Márton és Érczfalvi András olyan fintech vállalkozásokról beszélgetnek, amelyek nagy sikereket érhetnek el az idei évben.
Álltam az ablaknál, néztem a sötétséget, és vártam, hogy hazavigyenek. Egyre fogyatkozott a gyereksereg a hátam mögött, és nekem végtelennek tűnt az idő. Szörnyű gondolatok kerítettek hatalmukba. Hátha valami baj érte apámat? Vagy olyan rossz voltam, hogy örökre itt felejtettek? Hol volt akkor a mobiltelefon, még vezetékes sem…
Orbán Viktor miniszterelnök nem célzott évértékelő beszédében Magyarország kilépésére az Európai Unióból, ahogy azt a dpa német hírügynökség híradásának címében állította - szögezte le Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára az államtitkárság honlapjára írt nyilatkozatában, amelyet Twitteren is közzétett.
Többször borús, csapadékos idő várható a jövő héten és ismét többfelé lesz erős, akár viharos a szél. Lehűlés nem várható, néhol 10 Celsius-fok feletti maximumok is lehetnek, és olykor hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Jelentősen csökkent a héten az újonnan diagnosztizált fertőzések száma az országban, és kevésbé számottevően a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma az előző héthez képest.
Mennyi fényt igényelnek a zöldségek? És azt hogyan tudjuk biztosítani számukra? Milyen lehetősége van a kertésznek a rossz fényadottság jobb kihasználására?
Az exportban csak Szlovákia kiszolgáltatottabb nálunk az autóipar magas aránya miatt, Magyarország pedig a negyedik az autóipar GDP-hez viszonyított arányában. A hazai foglalkoztatottságban az autóipar a harmadik helyen áll, miközben az ágazat a korábbiaknál súlyosabb, hosszú távú problémákkal küszködik - derül ki a Nemzetközi Valutaalap friss elem
A világhálón való böngészés gyakran sok időnket felemészti, de vannak ám szemfülesek, akik az „elvesztegetett” idejüket egyszerűen befektetik, és kriptovaluta
Magyarország történetének első egyéni téli olimpiai aranyérmese, Liu Shaoang a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának döntője után elárulta, vasárnap reggel úgy kelt fel Pekingben, hogy olimpiai bajnok lesz.
Hunique legújabb videójában kitálalt arról, hogy a TV2 hogyan némítja el azokat az embereket vagy YouTube-csatornákat, akik rossz véleményt fogalmaznak meg az Exatlon Hungary-ről.
A 21 éves német versenyző a szombati diadala után elmondta, fogalma sincs, mitől van ez az érzése. "Nem tudom, miért, és furcsának is tűnhet, de amikor lefelé haladok a jégteknőben, nincs félelmem, a normál életben viszont tartok a nagy sebességtől" - árulta el. A szkeletonpályának van olyan szakasza, melyen akár 130 kilométeres óránkénti sebessége
Onga – Elviselhetetlen fájdalommal kell megküzdenie egy középkorú férfinek, miután a közelmúltban váratlanul elveszítette a szerelmét. Horváth Zoltán és szerelme 28 éve alkottak egy párt, a fiatal nő halálával nyolc gyermek maradt félárván.
Az őszi Margó Felsztiválon mutatta be Nagyapám engem agyonlőtt volna című könyvét Jennifer Teege, aki 38 éves korában egy átlagosanak tűnő napon szembesült azzal, hogy a náci lágerparancsnok, Amon Göth unokája. A szerzővel Tompa Andrea beszélgetett, a kötetből pedig Farkas Franciska olvasott fel. A beszélgetés angolul zajlott, amit most teljes egés
Vannak büszke szinglik és vannak, akik örülnének, ha már kopogtatna a szerelem. Bárhogy is, a Valentin-nap mindig egy kardinális kérdés a szingliknek is, akiknek ilyenkor a fülén jön ki a romantikus giccs. Összeszedtünk pár tippet, hogyan élheted túl a Valentin-napot, ha épp nincs szerelmed.
Amerika háborúindítási dátumokkal dobálózik, az oroszok egyre idegesebbek, ahogy az ukránok is: így áll a hét végén a nagy kelet-európai konfliktus-komplexum.
Ez írta Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára az államtitkárság honlapjára kitett nyilatkozatában, amelyet a Twitteren is közzétett. Kovács Zoltán a dpa német hírügynökség híradásának címének ezzel ellentétes állítására reagált.
A Védelmi Stratégiák Központja nevű ukrán elemzőintézet szakértői vasárnap közzétette elemzésükben arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszországnak aligha érné meg megszállni az ukrán fővárost, Kijevet.
A miniszterelnök által a szombati évértékelőn ígért, május 15-éig érvényes literenkénti 480 forintos maximált árat az ESZ-95-ös minőségi fokozatú motorbenzinre és a 2710 20 11 KN-kódú dízelgázolajra a 2022. évi 25. számú Magyar Közlönyben vasárnap megjelent, 39/2022. kormányrendelet írja elő.