2022. február 15. kedd

febr. 15
0:16
Április után kivizsgálják Orbánék mutyigyanús 12 ezer milliárd forintos honvédelmi beszerzéseit (Nyugati Fény)
Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter közösen jelentette be az egyesült ellenzék honvédelmi programját.
febr. 15
0:16
Gondolatjel – Atomháború (Autószektor)
Németországra mindig számítani lehet egy öngyilkos, és kontinensünket magával rántó katasztrófa előidézésében. Kirobbantotta az első és a második világháborút, mindkettőben veszített, és most saját atomenergiája ellen visel hadat, ebben győzelemre áll, de veszteség lesz az eredménye. A környezetvédelmet zászlajára tűző Zöld párt tavaly bejutott Né
febr. 15
0:16
Vettel nem fog meghasonlani önmagával az új főszponzor miatt (Racing)
A környezetvédelem mellett mindig kiálló Sebastian Vettel elismerte a “szélsőséges kettősséget” azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben a világ legnagyobb olajvállalatának neve díszeleg ruháján és a Forma-1-es autóján. Az Aston Martin névadó szponzori szerződést kötött az Aramco, szaúdi állami tulajdonban lévő olajipari óriáscéggel. Épp akkor, amikor egy
febr. 15
0:17
Hat kilót hízott Kulcsár Edina: elárulta, mi áll a háttérben (Blikk)
A modell elismerte, hogy felszaladt rá pár kiló.
febr. 15
0:17
Visszalépett az ellenzék monori jelöltje a kegyeletsértő kommentjei után (Infostart)
Gér Mihály a Facebookon jelentette be, hogy visszalép a jelöléstől.
febr. 15
0:17
Kiderült, mit tanácsolt minisztere Vlagyimir Putyinnak (Infostart)
Elkészült a Nyugatnak adandó orosz viszontválasz biztonsági ügyekben.
febr. 15
0:20
Ukrán válság: Boris Johnson és Joe Biden szerint még van esély a háború elkerülésére (Blikk)
Még van mód az ukrajnai válság diplomáciai megoldására – állapította meg hétfői telefonos egyeztetésén Boris Johnson brit kormányfő és Joe Biden amerikai elnök. A két vezető fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az európai országok csökkentsék függésüket az orosz földgázszállításoktól.
febr. 15
0:20
Az Aki lel, az nyer: milliós nyereményünkért is harcba száll a Blikk nyertes házaspárja (Blikk)
Milliós fődíjunkért is harcba száll Kolber János és felesége, a Blikk legújabb nyertes házaspárja. Az Aki lel, az nyer! nevezetű játékunkon nem kevesebb, mint egy 50 ezer forint értékű Spar-utalványt nyertek.
febr. 15
0:20
A botrány után újra kell játszani a dél-amerikai rangadót (Infostart)
Négy argentin futballistát eltiltott a FIFA.
febr. 15
0:20
Elképesztő formában van a Celtics (Blikk)
Boston – Elképesztő formában van a Boston Celtics. Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő együttes 105-95-re legyőzte a vendég Atlanta Hawks gárdáját, ezzel sorozatban a nyolcadik győzelmét – a legutóbbi 11 meccsén pedig a tizedik sikerét szerezte. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazaiak sztárja, az amerikai Jayson Tatum vo
febr. 15
0:20
Munkára szólították a rendőrségi mesterlövészt (hirado.hu)
Az áthevült palackokat a tűzoltók a biztonságos kilövés helyére szállították.
febr. 15
0:20
Szijjártó: Nemzetbiztonsági érdek, hogy elkerüljük a háborút a térségünkben (hirado.hu)
A romániai látogatáson tartózkodó tárcavezető – Madéfalváról Gyergyóremetére tartva – megerősítette partnerének Magyarország elkötelezettségét a diplomáciai megoldás mellett.
febr. 15
0:20
A kormány elé vinnék a vasúti áram ügyét (vg.hu)
Hétfő délután egyeztetett a MÁV és a Hungrail vezetése a vontatási energiának az előrejelzettnél is magasabb áráról. Az ügyben kedden megjelenő közlemény szerint szeretnék, ha az ügyet mielőbb, akár már szerdán megtárgyalná a kormány.
febr. 15
0:20
Szívünk rajta: varázslatos mesegyűjtés lett a hónap könyve (Könyves Magazin)
A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbnek talál. Feburárban Samuel Allo A két csillag - Egy vándor mesemondó történetei című kötete lett a hónap könyve.
febr. 15
0:20
Nem az egészségünk miatt kerüljük el a gyorskajákat (Hamu és Gyémánt)
Van ennél nagyobb visszatartó erő is. Nem meglepő, de számos kutatás szerint a gyorséttermi ételek nem tesznek jót a szervezetnek. Az imert egészségügyi problémák mellett összefüggésbe hozták őket az Egyesült Államokban milliókat érintő elhízási járvánnyal.Egy új kutatás szerint azonban az emberek nem egyszerűen azért kerülik a gyorsétterm
febr. 15
0:20
Ez már Csányi Sándornak is sok: csalnak a nevével és képével (Bank360 blog)
Lassan megszokottá válnak azok a kamu hirdetések, amelyek ismert üzletemberek nevére építve álhírekkel húznak csőbe hiszékeny embereket. Az OTP vezére megelégelte, hogy őt felhasználva csalnak az internetes bűnözők.
febr. 15
0:20
Amazon-sorozattal folyatódik a Szárnyas fejvadász (Tudás.hu)
A Szárnyas fejvadász replikánsainak története az Amazon Prime Video streamingszolgáltatásán folytatódik: a Blade Runner 2099 egyik executive producere Ridley Scott, az eredeti film rendezője lesz. Scott 1982-es kultfilmje, a Szárnyas fejvadász 2017-ben folytatódott a Denis Villeneuve rendezésében készült Szárnyas fejvadász 2049 című produkcióval. A
febr. 15
0:20
Nem tűrnek tovább: Külön sztrájkba kezdtek a tanárok egy budapesti gimnáziumban (Nyugati Fény)
Egyre több iskola csatlakozhat.
febr. 15
0:20
Gasly: A 2022-es szezon tele lesz meglepetésekkel (Racing)
Pierre Gasly szerint az új szabályváltoztatások egy meglepetésekkel teli szezont produkálnak majd a Forma-1-ben. Az új regulák mentén a sportág arra számít, hogy közelebb kerülnek egymáshoz a csapatok, továbbá az előzés látványosságát és egyszerűségét is remélik. A francia versenyző az évad hajnalán izgatottan várja már, hogy autóba üljön és részt
febr. 15
0:21
110 kilóra izmosodott Gömöri András Máté (Blikk)
Gömöri András Máté szenvedélye évek óta a sport, ami egyre inkább látszik a testén. 110 kiló tömény izmot épített fel.
febr. 15
0:21
Újra visszautasítottak két pártot (Infostart)
Már 53-ra nőtt a nyilvántartásba vett jelölőszervezetek száma.
febr. 15
0:21
Az ukrán légitársaság kimenekíti repülőgépeit (Infostart)
Már hét gépet vittek külföldre. Közben Kijev pénzügyi kötelezettségeket vállal a repülésbiztonság érdekében.
febr. 15
0:24
Megkezdődött a per az iszlamisták által meggyilkolt párizsi katolikus pap ügyében (Blikk)
Megkezdődött hétfőn a párizsi különleges esküdtszéken a per az öt évvel ezelőtt a normandiai Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray templomában kegyetlenül meggyilkolt francia katolikus pap ügyében.
febr. 15
0:24
Navracsics Tibor még mindig bízik Völner Pál ártatlanságában (Blikk)
Navracsics Tibor titokban még mindig abban bízik, hogy Völner Pál, a korrupcióval gyanúsított igazságügyi államtitkár nem bűnős.
febr. 15
0:24
Soknak tartja a futamok számát az egyik F1-es csapat főnöke (Infostart)
Franz Tost szerint a túl sok versennyel elveszíti különlegességét a sorozat.
febr. 15
0:24
Tizenkét év eltiltás után, 46 évesen lépett újra pályára az olasz élvonalbeli focista (Blikk)
Francesco Flachi korábbi olasz élvonalbeli futballista tizenkét éves eltiltását követően, 46 évesen az ötödosztályú AD SS Signa csapatában lépett újra pályára vasárnap.
febr. 15
0:24
Az OTP csalásra hívja fel a figyelmet (hirado.hu)
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével, arcképével visszaélve kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
febr. 15
0:24
A német kancellár Kijevben: Nem tudjuk, mit tegyünk, de felkészültek és elszántak vagyunk (hirado.hu)
A kancellár közölte, hogy a Nyugat kész folytatni a tárgyalásokat Oroszországgal az úgynevezett biztonsági garanciákról a jelenlegi feszültség enyhítése érdekében.
febr. 15
0:24
A polcokon is ellenőrzik a bor minőségét (vg.hu)
.
febr. 15
0:24
Kemény István: A személyeskedés nemcsak Háy életművéhez méltatlan (Könyves Magazin)
Heves vita alakult ki Háy János tavaly ősszel megjelent regénye, a Mamikám körül (kritikánk Itt, interjúnk Itt, a könyv bemutatójáról pedig Itt írtunk). A Józsefváros Újságba Kalla Éva írt véleménycikket a könyvről, később Parászka Boróka is csatlakozott a vitához. A Könyves Magazinon Márton Joci roma aktivista írását közöltük a témáról, amelyre Há
febr. 15
0:24
Micsoda este! Új Gyűrűk Ura-előzetest mutattak be a Super Bowlon (Hamu és Gyémánt)
Megérkezett az első teaser az Amazon hihetetlenül ambiciózus Gyűrűk Ura-sorozatához.
febr. 15
0:24
Elképesztő dolog derült ki: 15 ezer halott is szavazhat a határon túlról áprilisban (Nyugati Fény)
Tömeges választási csalásra készülhetnek.
febr. 15
0:25
Závecz-felmérés: vezet a Fidesz, illetve a kormánypárti lista (Infostart)
A február eleji közvélemény-kutatást szerint szoros a listák versenye: Fidesz-KDNP 49 százalék, Egységben Magyarországért: 46 százalék..
febr. 15
0:25
Szakértő szerint az EU-nak nem Moszkvát, hanem önmagát kell hibáztatnia a gázhiány miatt (Infostart)
Európa nagyon egyszerűen megoldhatná, hogy ne legyen kiszolgáltatva a téli gázszállításnak azzal, ha nyaranta feltöltene legalább 40 milliárd köbméter gáztartalékot – vélte az EU legnagyobb gázszolgáltatójának, az olasz SNAM-nak az elnök-vezérigazgatója.
febr. 15
0:28
Zaklatással vádolta edzőjét, majd országot váltott és újra olimpiai bajnok lett (Infostart)
Befejezte pekingi olimpiai szereplését Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja. A big air verseny selejtezőjében 17. lett. Osztrák, kínai, amerikai és francia aranyérem született hétfőn.
febr. 15
0:28
Csaknem kétmillió szülő kapott összesen 600 milliárd forintot: „A családi adó-visszatérítésből lehet egy nagyon szuper konyhám” (hirado.hu)
A gazdaság kiemelkedő teljesítménye tette lehetővé a családi adó-visszatérítést – mondta Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban.
febr. 15
0:28
Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (hirado.hu)
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 66 centtel (0,70 százalékkal) 93,78 dollárra csökkent.
febr. 15
0:28
Eltiltanák a kisbefektetőket a bitcointól a profik (vg.hu)
Az amerikai befektetési szakértők kétharmada szerint a lakossági befektetők számára nem kellene elérhetővé tenni a kriptoeszközöket.
febr. 15
0:28
71 nap alatt egy egész kontinenst jár körbe ez a luxushajó (Hamu és Gyémánt)
A monacói székhelyű Windstar 71 napos Grand Voyage South America 2024 elnevezésű körutazása mintegy 38 célállomást érint 18 közép- és dél-amerikai országban.
febr. 15
0:28
Mi történt? Bayer Zsolt felszólította a fideszeseket, támogassák a Kétfarkú Kutya Párt és a Gattyán-párt ajánlásgyűjtését (Nyugati Fény)
A kamupártok megsegítését kéri a híveitől, hogy így ártsanak az ellenzéknek.
febr. 15
0:29
Polgári engedetlenség egy fővárosi gimnáziumban, tanárok tiltakoztak a kormányrendelet ellen (Infostart)
Tizenkét tanár nem vette fel a munkát hétfőn a fővárosi Szent László Gimnáziumban, polgári engedetlenséggel léptek fel a kormány sztrájkrendelete ellen.
febr. 15
0:29
Egymillió ukrán menekültre is felkészülnek Lengyelországban (Infostart)
A német kancellár hétfőn Kijevben tárgyalt, majd kedden Moszkvában folytatja.
febr. 15
0:32
Kilenc arany talál gazdára kedden Pekingben (Infostart)
Kilenc számban is aranyat osztanak kedden a pekingi téli olimpián. A lesznek „slágerszámok”, mint a női lesiklás és a két csapatverseny gyorskorcsolyában.
febr. 15
0:32
Márki-Zay szerint a kommunistákat is képviselik a baloldali összefogásban (hirado.hu)
„Európában ilyenkor szokott egy politikai karrier véget érni” – kommentálta a baloldali miniszterelnök-jelölt kijelentését Hont András politikai elemző.
febr. 15
0:32
Felmérés: A születésszám növelésével kell a demográfiai válságot kezelni az európaiak többsége szerint (hirado.hu)
Bevándorlás helyett családbarát politika – így vélekedik a Századvég Alapítvány felmérése szerint az európai lakosság többsége.
febr. 15
0:32
Végzetes lehet pénztárcánk számára a rózsaszín köd (vg.hu)
Mielőtt belevetnénk magunkat az online társkeresés csábító világába, érdemes vetni egy pillantást, mekkora anyagi kárt okozhat egy elhamarkodott, naiv döntés.
febr. 15
0:32
Az ott a gonosz Vasember a Doctor Strange 2 új előzetesében? (Hamu és Gyémánt)
Mi mindent láthatunk majd a Doctor Strange az őrület multiverzumában című következő Marvel-filmben? Az új trailer tele van finom utalgatásokkal.
febr. 15
0:33
Viktória: „Állandóan fáradt vagyok és száraz a szám” – A 21 éves lány két súlyos kórral is küzd (Blikk)
Veszélyes kombináció a magas vérnyomás és a cukorbetegség
febr. 15
0:33
Óvatosan az online románccal! – rendőrségi jó tanácsok (Infostart)
Csupán egy név és egy profilkép. Ennyi mögé rejtőzik a csaló.
febr. 15
0:33
Még két hullámtól tartanak Szlovákiában (Infostart)
Keddtől minden kiskereskedés alapüzemmódban működhet. Nem kell majd ellenőrizni, hogy a vásárló be van-e oltva vagy átesett-e a koronavírus-fertőzésen. Hétfőn megkezdődött a 12 és 17 év közötti gyerekek harmadik, emlékeztető adaggal történő oltása.

Keresés