40 ezer család 127 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe 2021-ben, mindkét szám új csúcsot jelent – tudta meg a Portfolio. Az értékesített lakások 20%-a kelt el a támogatás segítségével, és az új lakáshitelek 13%-a volt kamattámogatott CSOK-hitel. Az évek óta változatlan összegű támogatás már csak feleakkora arányban járul hozzá egy átlagos lakás
A kereslettel egyre kevésbé, a kínálati kapacitásokkal viszont egyre inkább gond lehet szerte Európában, ugyanis a turizmusban leépített munkaerőt nem könnyű visszacsábítani, újakat betanítani pedig időigényes – mutatott rá Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Az utazási irodák foglalkoztatottainak száma ugyan jóval kisebb ar
Az országban elsőként modellt váltott Budapesti Corvinus Egyetemen gyűlt össze idáig a legtöbb tapasztalat az alapítványi működésről. Több mint két évvel a modellváltás után már az új struktúra eredményei is szépen látszanak - olvasható az egyetem közleményében.
Kalle Rovanpera számára nehezen indul a Monte-Carlo Rally, amit végül a negyedik helyen és a harmadik legtöbb ponttal fejezett be, azonban a finn toyotás nem elégedett és javítana a Svéd Rallyn. Kalle Rovanpera elég nehezen szokta meg a Montén az új Toyota GR Yaris Rally1-et, azonban miután sikerült stílusára formálni az autót, végül három szakas
A milliárdos üzletember Richard Branson vezette Virgin Galactic nemrég közölte, hogy február 16-tól újra megnyitja a nagyközönség előtt a jegyértékesítést a közelgő űrutazásukra - a bejelentés hatására valósággal kilőtt a részvény.
59 futamot nyert már Kyle Busch a NASCAR Cup Seriesben, de egyszer sem Daytonában. Most ezt is kipipálná. Kyle Busch 59 Cup-futamgyőzelme mellé elképesztő, 102 alkalommal végzett az élen az Xfinityben, 61-szer pedig a Truck versenyein. Egyvalami hiányzik még ebből az egyébként impozáns, 222 győzelmet számláló listából: a legfőbb verseny, a Daytona
Tóth Gabiék évfordulót is ünnepeltek, Gáspár Laciék és Curtisék ugyanott vacsoráztak, Rubint Réka pedig megható sorokat írt a szerelmesek napja alkalmából.
Jól keres Donald Trump az elnöksége utáni évben. A Fehér Ház egykori ura jelentős bevételhez jut beszédeiért, vagy akár azért, hogy híveivel fényképezkedik. Egy-egy ilyen eseményen előfordul, hogy egyetlen jegy többezer dollárba kerül.
Rengeteg családos munkavállaló várta a megadott (tegnapi-mai) határidőig az szja-visszatérítés megérkezését a bankszámlára, sokan azonban hiába várakoztak. A helyzet annyira komoly és tömegeket érinthet az ügy, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kedden délután közleményt kellett kiadnia.
Minden második ügyfél szerint bankban ügyet intézni ma már olyan, mint postán feladni a sárga csekket. Bár nagy részük jól eligazodik az online folyamatokban, 52 százalékuk szerint azért a digitális térben is jól jönne a személyes segítség, amikor elakadnak. Ha bármilyen ügyet el tudnának intézni okostelefonon vagy laptopjukon keresztül, többé be s
A tavalyi Oscar-gálára gyakorlatilag senki sem volt kíváncsi - köszönhetően a pandémiából fakadó rendhagyó körülményeknek -, s a lesújtó nézettségi adatok miatt a szervezők úgy döntöttek, idén fontos újításokra lesz szükség.
Freund Tamás MTA-elnök vezeti az aláírók listáját. A gyógyszer hatásosságáról valóban van szakmai vita. Az OGYÉI múlt hétfőn rémhírterjesztés miatt tett feljelentést.
A lengyel kormány Naldus Naldius firenzei humanista kódexét adná át, a mű Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának az egyik legfontosabb leírása.
Állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), amelyben elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hatósági eljárást kezdeményezett egyes személyek ellen, akik a favipiravir hatásosságát kérdőjelezték meg.
Nápolyban a labdarúgás vallás, és nincs arra tévedő vendég, akinek a legfőbb szentként tisztelt Maradona arcképe bele ne égne a retinájába. A róla elnevezett stadion hangulata utánozhatatlan, akkor meg végképp, ha a Serie A csúcsrangadóján az éllovas Inter érkezik a Vezúv lábához.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Donyec-medence kérdése még mindig rendezhető a minszki megállapodások végrehajtása révén - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Olaf Scholz német kancellárral közösen megtartott keddi moszkvai sajtótájékoztatóján.
A tavalyi negyedik negyedévben 7,1 százalékkal nőtt a hazai GDP éves alapon. Ennek köszönhetően több mint 2 százalékponttal gyorsabban bővült a magyar gazdaság az Európai Unió átlagánál. A növekedési többletünk jó eséllyel az idén is fennmarad. Folytatódhat Magyarország gazdasági felzárkózása, sikerült kanyarban előzni.
Megérkezett az újabb szállítmány a Pfizer-BioNTech által az 5-11 éves korosztály számára kifejlesztett, Covid-19 elleni oltóanyagból - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.
Dalszövegben az egyik legerősebb, legkomolyabb, amit valaha írtam. Nem sok a szöveg, de szerintem pont attól érthető, értelmezhető, hogy súlya van - mondja a frontember.
Ha az ellenzék külön indulna, a baloldali pártok közül csak a DK lépné át biztosan a parlamenti küszöböt, míg a Fidesz akár a szavazók felének voksára is számíthatna.
Az amerikai puszták egyik legveszélyeztetettebb faja a feketelábú görény. Olyan kevés példány maradt fenn belőle, hogy félő, a beltenyésztés miatt kihalásra vannak ítélve. A tudósoknak azonban sikerült egy új, genetikailag értékes példányt „visszahozni a halálból”.
Ma dönt az Európai Unió Bírósága az uniós pénzek kifizetését jogállamisági feltételekhez kötő mechanizmusról. Jóváhagyás esetén Brüsszel heteken belül bevetheti ezt a fegyvert Magyarországgal szemben, az áprilisi választásokig ugyanakkor nem tud megvonni pénzt. Igaz, egy pénzcsapot már elzárt: az uniós Helyreállítási Alap forrásait több mint fél év
A befektetési alapok történetében egyszer volt hasonló nagyságú vagyon csökkenés, a járvány kitörését követően. Akkor ez magyarázható volt a pandémiával, most azonban az okok jóval összetettebbek.