Az eredeti kínálati árat átlagosan több mint 3 százalékkal emelték a lakóingatlanjukat eladásra hirdetők az idei év elején. Szemben a korábbi évekkel, amikor a hirdetések feladását követően inkább árat csökkentettek a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Budapesten a kínálatban szereplő lakóingatlanok több mint 34 százalékánál nőtt az ár az év első
A kockázatitőke-befektetők láthatóan előnyben részesítik a jó referenciákkal rendelkező, korábban már befektetésben részesült cégeket: globálisan az összes ügyleten belül 80 százalék közelébe emelkedett a visszatérő befektetések aránya – állapította meg a KPMG VenturePulse Q42021.
Alig több, mint fél év alatt közel duplájára emelkedhet az átlagos ügyfelek új hitelszerződéseiben szereplő induló hitelkamat mértéke, az MNB héten esedékes kamatemelését követően a legjobb adósoknak is meg kell ismerkedniük a 6 százalék körüli ajánlatokkal – derül ki a money.hu Kamattükréből. Miközben a piaci kamatszint sokaknak már akadályt jelen
Érvényben van az ukrajnai szakadár államokban – az orosz nemzetiségű kelet-ukrajnai lakosok és oroszszimpatizánsok által önálló államnak kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban – az általános mozgósítás, ám most derült ki, hogy a 16-18 év közötti katonai iskolásokat is bevonultatják.
A vadonatúj Ford Ranger alapjaira épülő második generációs Volkswagen Amarok bemutatója egyre közelebb van. Ennek megfelelően pedig újabb ízelítővel rukkoltak elő a németek, amelyeken most először az autó hátulját is láthatjuk – habár tudjuk, hogy egy pickup esetében a tervezők keze eléggé meg van kötve ezen a fronton.
Akár le is válthatja az akkumulátoros elektromos hajtást. A teljes anyag Hidrogénautókkal is elindul a legextrémebb ralibajnokság címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az RTL Magyarország új székházának, a Liget Center és Auditórium épületegyüttesének fejlesztése érdemelte ki február 17-én Az Év Ingatlanpiaci Tranzakciója Különdíjat Magyarország legnevesebb ingatlanpiaci versenyén, a Real Estate Awards-on. A projekt a WING és az RTL Services Kft., a Magyar RTL Televízió Zrt. szolgáltató cége között kötött hosszút
Kezdetét vette az Országos Gaming Expo roadshow, ahol a szimulátoros részlegen állandó résztvevőként a Gran Turismo is képviselteti magát a Race Online Hungary (ROH) által. Az első, Győri állomáson a számos érdeklődő mellett a Gr.3-as amatőr kupára is akadtak jelentkezők. Az ROH által a roadshowra kiírt versenyszéria a Bluemoon Speedway „Infield
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a müncheni biztonsági konferencián lengette be, hogy felmondják azt a megállapodást, amely biztosította, hogy megszabadulnak az összes atomfegyverüktől.
Hidegfront érkezik, ismét várhatók mínuszok a héten. Napsütés, de eső, néhol hózápor is lehet, és a szél is többször megerősödik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
A hallgatók szerint egyre nehezebb választ találni azokra a kérdésekre, hogy milyen közoktatás vár rájuk, milyen világba csöppennek majd tanárként, és hogy egyáltalán szeretnének-e tanárként elhelyezkedni.
Az immár több mint két éve húzódó, szinte napról napra változó vírushelyzetben kismamaként még nagyobb kihívás eligazodni, válaszokat találni, az oltást, a lehetséges szövődményeket, gyermekünk védettségét és az érvényben lévő egészségügyi ajánlást illetően. Mikor, milyen vakcinával, hány dózis az ideális, és valós védettséget ad-e a legújabb variá
Hétfő reggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nagyjából harminc munkatársa jelent meg az Oltalom Karitatív Egyesület józsefvárosi, Dankó utcai központjában. Házkutatási paranccsal érkeztek.
Egy új funkciót vezet be hamarosan az Apple, amellyel a felhasználók több Apple terméküket is egyszerre irányíthatják, úgy, mintha csak egy eszközt kezelnének.
Egy olyan korszakban élünk, ahol a nők tárgyiasítása elleni küzdelem kezd teret hódítani. Vagy mégsem? Szakértőnk, Németh Anna tanácsadó szakpszichológus segít megérteni a közösségi média önértékelésre gyakorolt hatását.
Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, késő estére a legtöbb helyen beborul az ég. A kevésbé felhős déli tájakon éjszaka ködfoltok képződnek.
Magyar és nemzetközi médiaszereplők és szakértők segítik a Lakmusz tényellenőrző szerkesztőségének munkáját. Az Európai Bizottság álhírek és dezinformáció-ellenes stratégiájának részeként 2020-ban pályázatot írt ki a dezinformációval kapcsolatos kutatások, valamint különböző tényellenőrző tevékenységek támogatására. Ezen a pályázaton indult és nyer
Egy operációt megelőzően gyakran felmerül a kérdés: mekkora és milyen heg marad a műtétet követően. Érthető az aggodalom, hiszen a hegek, kiváltképpen a feltűnő helyen lévők, érzelmileg megterhelőek, zavaróak lehetnek. A seb-illetve heggyógyulás folyamata akkor lesz zavartalan és a heg akár alig észrevehető, ha tisztában vagyunk a hegkezelés alapv
Műszaki problémák merültek fel a gyakorlógéppel. A pilóták használhatták volna a katapultot, de feláldozták az életüket a földön lévők biztonsága érdekében.
A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett hétfő délelőtt
A kockázatitőke-befektetők 2021-ben 38 644 ügylet keretében 671 milliárd dollárt fektettek be világszerte, ami rekordot jelent az ügyletek számát és értékét tekintve is
Menő kellék gazdagoknak A Smart koncepciója egy kicsi, és stílusos mini a városlakóknak, aminek a lényege, hogy trendi legyen. A Swatch hozta a szellemi terméket, és a Mercedes tette mellé a technikai megvalósítást. Ez már művészet mondhatjuk, és a mozaikszó is valami ilyesmire utalhat. S, mint Swatch, M, mint Mercedes, és Art, mint művészet. A kon
Az év elején az eredeti kínálati árat több mint 3 százalékkal növelték a hirdetés első 30 napjában árat változtató tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami azt jelzi, hogy az eladók élénk kereslettel találkoznak, és további áremelkedésre számítanak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintos bírságot szabott ki egy panamai vállalkozásra, amiért nem igazolta megfelelően, hogy eleget tett a versenyhatóság korábbi határozatának.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 milliós bírságot szabott ki egy panamai vállalkozásra, amiért nem igazolta megfelelően, hogy eleget tett a versenyhatóság korábbi határozatának. A Versenyhivatal – ahogy minden esetben – ezúttal is biztosította a fogyasztókat megtévesztő gyakorlat felszámolását, a cég együttműködésének hiányától függetlenül.