A gazdálkodó életkora szerinti csoportokat vizsgálva az egyéni gazdaságok által használt mezőgazdasági területen belül a saját tulajdonú területek aránya 2020-ban minden korcsoportban alacsonyabb volt, mint 2010-ben és 2013-ban.
Február 22-én, csütörtökön Oroszország megtámadta Ukrajnát. Rengeteg híres ember szólalt fel a vérontás ellen, nemrég Milla Jovovich, akinek orosz és ukrán felmenői is vannak, írt megrendítő sorokat a közösségi oldalán.
A Fővárosi Nagycirkusz évek óta az összművészeti produkciók létrehozását célozza meg, amelyekben a látvány és a tartalom egyformán fontos. Az új Tavaszváró Fesztivál + a január 12–17. között megrendezett XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjnyertes produkcióiból áll össze a tavaszvárás és az újjászületés hívószavai mentén.
A tesztek során elért eredmények hasonlóak a szarvasmarháknál elértekhez, vagyis a született utódoknak több mint 90%-a nőivarú. A termék „használatával” 45-50% körüli a termékenyülési arány, tehát mintegy tíz százalékkal elmarad a hagyományos spermával elért eredményektől (60%), az ára pedig adagonként 30 euróval több. Mindennek oka a gyártási foly
A repülőtér közelében történt a támadás szombat reggel. Korábban egy képet már megmutattunk arról, milyen rombolást végzett a toronyházba csapódott rakéta, most egy videót is közzétették a támadásról:
A varázsvilágnak az emberiségre gyakorolt hatalmas hatása még több év távlatából sem látszik lankadni. A Harry Potter-filmek és könyvek a mai napig az egyik legfontosabb inspirációforrást jelentik, ha születésnapról, utazásról, dekorációról, vagy akár esküvőről van szó.
Csak imádkozni tudnak a tulajdonosok, nehogy rakétatalálatot kapjon a sok milliárd forintot érő Airbus A320-as repülő bármelyike, mert erre nincs biztosítás.
Egy fotós, Babycakes Romero London utcáit járta a kamerájával, és párokat örökített meg. Ám ahogy visszanézte a fotóit, észrevett valamit, ami elképesztően elszomorította. Nem is hagyta annyiban a dolgot.
Arthur Hayes, a BitMEX volt vezérigazgatójának történetéről már elég sokat írtunk korábban. A BitMEX tőzsdéje indulása után alapvetően derivatív termékeken
A Chelsea vezetőedzője, Thomas Tuchel úgy nyilatkozott, megérti az angol labdarúgóklub felé irányuló kritikákat, amelyek az orosz–ukrán háború kapcsán ütötték fel a fejüket.
Miközben egész Európa a hetven éve regnáló II. Erzsébet gyémántjubileumára figyel, egy másik királynő is kerek évfordulót ünnepel: ötven éve került trónra II. Margit dán királynő. A skandináv uralkodónő szinte mindenben különbözik brit „kolléganőjétől”, ráadásul még nála is népszerűbb.
Az ukrán elnök elutasította az amerikaiak ajánlatát, s közölte nem hagyja el az országát, most pedig az is kiderült, mit mondott pontosan Joe Bidennek Volodimir Zelenszkij.
Folyamatosan érkeznek a menekültek az ukrán-magyar határra a háború kitörése óta, ahogy arról tegnap videónkban is beszámoltunk. Számos szervezet keres önkénteseket itthon a határra és szerveznek adománygyűjtéseket, összefoglaljuk, hogy hova fordulhat az, aki segíteni szeretne. Élelmiszert, tárgyi felajánlásokat, fuvart és szálláslehetőségeket is v
A helyszíni jelentések szerint szombaton hajnalban az orosz csapatok átlépték Kijev határát. Azóta az utcákon heves harcok folynak, és hangos robbanásokat lehet hallani.
Gene Tierney a negyvenes évek ünnepelt csillaga volt, a fél világ rajongott érte. Az élete azonban egy ponton tragikus fordulatot vett, végül méltatlanul elfeledve hajtotta örök álomra a fejét.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati Twitter-bejegyzésében felszólította az Európai Uniót, hogy nyújtson konkrét perspektívát Ukrajnának az EU-tagság elnyerésére, ezzel támogassa az orosz támadás sújtotta országát. Ezt azután közölte Zelenszkij, hogy telefonon tárgyalt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével.
Miután a második végjátékot is behúzták a Kihívók, így már biztos, hogy Virág Andris egy másik Bajnokkal párbajozik. Sok lehetőség nincs, mivel Kempf Zozo lesérült, amiről komoly véleménye van Herczeg-Kis Bálintnak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati Twitter-bejegyzésében felszólította az Európai Uniót, hogy nyújtson konkrét perspektívát Ukrajnának az EU-tagság elnyerésére, ezzel támogassa az orosz támadás sújtotta országát.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati Twitter-bejegyzésében felszólította az Európai Uniót, hogy nyújtson konkrét perspektívát Ukrajnának az EU-tagság elnyerésére, ezzel támogassa az orosz támadás sújtotta országát.
A lengyel labdarúgó-válogatott nem áll ki az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezőre – jelentette be szombaton a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnöke.
Az ukrán hadvezetés legújabb, szombat délelőtt 11 órás jelentése egyre több olyan információt tartalmaz, melyek arra mutatnak, hogy valamilyen szinten sikerült az orosz támadó egységeket feltartóztatni. Ez persze nem jelenti a támadás leállását, de kicsit mintha fordulni látszana a kocka. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az oroszok fő ereje mos