Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a jogosulatlan adatszerzési és csalási kísérletek száma a digitális térben. Ennek jellemzően a felkészületlen emberek az áldozatai. A visszaélésekkel szembeni védekezéshez tudatos társadalmi összefogás szükséges, melyhez családtagok, ismerősök figyelem felhívásával és a védekezési módszerek megosztásával érdeme
Péntek reggel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök országos beszédet mondott, melyben megerősítette, hogy több orosz csapás érte kora reggel a fővárost és az ország más részeit, írja a BBC. Oroszország keleten,
Izgalmas hírre bukkantunk nemrégiben, miszerint a lengyel egészségügyben már drónokkal is működik a rendszeres áruszállítás. A cikkünkben ennek az innovációnak a részleteibe engedünk betekintést. Lesz szó a projektben érintett lengyel városokról és egészségügyi intézményekről, a drónok által megtett útvonalról és a hasznosításuk fő céljáról is. A d
A célt elértük – mondta a Kreml szóvivője arra a kérdésre, hogy a nukleáris, a hadi- és az űripar most mennyire függ a külföldi félvezetőktől és csipektől.
Orosz diverzáns- és felderítőcsoport tevékenykedik az ukrán főváros, Kijev Obolony kerületében - figyelmeztetett pénteken az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöksége.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és elmondta: Oroszország hajlandó magas szintű tárgyalásokat folytatni Ukrajnával.
A lembergi raktárban alakították ki a szükségszállásokat, oda menekítették a kelet-ukrajnai kollégákat a Masterplastnál. Az ukrán hadsereg miatt nem tudják az ott lévő árut szabadon mozgatni, biztonságiakkal őriztetik és várják,
Mekkora az OTP Bank és a Richter Gedeon orosz és ukrán kitettsége, illetve melyek esetükben a legfontosabb pozitív és negatív kockázatok? Vonzóak lehetnek-e a mostani szinteken az OTP és Richter részvények a hosszú távú befektetők számára? Erről kérdeztük a KBC Equitas elemző csapatát.
Jogásznak tanult, először színész-showman-producer, majd Ukrajna elnöke lett. A sikert az a szerep hozta el számára, amiben egy tanárt játszik, akit, miután kikerül róla egy rendszert szidó videó, megválasztanak elnöknek. A pártja nevét is a show után nevezte el, majd elsöprő gyözelmet aratott a 2019-es választásokon.
Orbán Viktor miniszterelnök a NATO-tagországok állam- és kormányfői közül egyetlenként személyesen vett részt Brüsszelben a szövetség pénteki rendkívüli csúcstalálkozóján. A NATO-központban a magyar kormányfő megbeszélést folytatott Jens Stoltenberggel, a szervezet főtitkárával is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirod
Helyes döntés volt, hogy tavaly év végén megnövelték Magyarország pénzügyi tartalékait és az idei évi költségvetési hiánycélt jelentősen javították - közölte a pénzügyminiszter a Facebook oldalán pénteken.
A brit kormány Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter elleni célzott szankciók "azonnali" érvényesítésére készül az Ukrajna elleni orosz támadásra válaszul - közölte pénteken a NATO-társállamok vezetőivel Boris Johnson brit miniszterelnök.
A Külügyek Tanácsa erős és robosztus szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az EU egységet mutatott, és Magyarország ennek a részese volt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Nő a nyomás az oligarchákkal szemben Putyin háborúja miatt. Roman Abramovics azonban többmilliárd dolláros biztosítással rendelkezik, ha az Egyesült Királyság a vagyonát fenyegetné. Ez pedig nem más, mint imádott klubja,
Hatalmas sebességgel pörög a startup világ, tavaly több mint 670 milliárd dollár befektetés landolt globálisan a startupoknál. Ennek egyik mozgatórugója egyértelműen a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok erősödése volt, ugyanis a befektetői elvárások és a fogyasztói igények is erőteljesen ebbe az irányba tolják a vállalkozásokat. Magyar
A gyermekek nevelésével vagy épp iskoláztatásával járó költségekhez a magyar állam havi szinten ellátást folyósít, mely az úgynevezett családi pótlék. Mikor fogja átutalni a Magyar Államkincstár az aktuálisan következő, 2022 évi márciusban esedékes családi pótlékot? A 2022 március hó elején valójában az idei évi, február havi (azaz a február hónapr
Február elején módosultak az Európai Unióban és néhány további európai országban az elektromos autók töltőire vonatkozó előírások. Az új szabványnak megfelelő töltők jobban tolerálják a környezeti változásokat, a hőingadozást, illetve nagyon szigorú teszteken kell átmenniük a por és víz, valamint a véletlen érintések elleni védelem kapcsán. Így öss
Hivatalos médiajelentések szerint a kubai cukoripar minden idők legrosszabb szezonjához közeledik, ami a nemzeti büszkeség és a gazdasági növekedés visszaesésével fenyeget.
Felgyorsítja az átállást az MAN Truck & Bus a nulla károsanyag-kibocsátású haszonjárművekre. A nehézkategóriás elektromos tehergépjárművek gyártása a jelenlegi tervek szerint már 2024 elején elindul Münchenben, kétszáz jármű azonnali kiszállításával. Vagyis majdnem egy évvel korábban az eredetileg tervezett időponthoz képest. Az MAN február 17-én
Az újautó-forgalmazó cégek várakozása szerint idén még nem következik be az újautó-eladások újbóli növekedése: a JóAutók.hufebruár közepén végzett felmérése szerint a tavalyi 4,8 százalékos visszaesést követően 2022-ben további 1-2 százalékos visszaesésre számítanak az érintett piaci szereplők. A használtautó-piacon a tavalyi rekordszintű forgalom
Az orosz-ukrán konfliktus következményei hamarosan láthatóak lesznek a boltokban: durva készlethiány és drágulás várható a mosógépeknél. Leálltak az ukrán gyárak és nem jönnek mosógépek orosz területekről sem. Nyugatról nem mindenki mer kamionokat indítani Magyarországra, mert közel van a háború, ezért onnan is áruhiány várható! Az onlineMárkabol
Az orosz elnök belső köréhez tartozó oligarchák elképesztő vagyont gyűjtöttek össze, és ennek nagy részét a "hanyatló" Nyugaton tartják. Ezt a kitettséget támadva meg lehet rendíteni a Putyin-rezsimet? Nem valószínű, de van más, jobb esélyekkel kecsegtető út is a nyugati döntéshozók előtt.
A Techniks Tool Group-hoz tartozó Parlec kiadott egy új, gömbgrafitos öntvényből készült BMT65-ös szerszámtartó termékcsaládot. A Parlec szerint a gömbgrafitos öntvény 6,6-szor nagyobb rezgéscsillapító tulajdonságokkal rendelkezik, mint az ötvözött acélok, ezáltal növelik a forgácsolószerszámok teljesítményét és meghosszabbítják a szerszámok életta
Átlagemberként nincs sok ráhatásunk a szomszédban kibontakozó háborúra, de van néhány lehetőség, amivel segíthetjük a válságos helyzetbe került ukránok helyzetét. Összegyűjtöttünk néhány olyan kezdeményezést, melyek transzparens módon segítenek az Ukrajnában élőkön.
Már ugyanabból a pozícióból verseng a fogyasztók figyelméért a közterületi reklám, mint a közösségi média vagy az internet - derült ki a JCDecaux Hungary országos reprezentatív kutatásából[1], melyben a különböző reklámfelületek Covid utáni elérését és megítélését vizsgálták. Minden második megkérdezett utánanézett már egy terméknek vagy szolgáltat
Lehetséges-e a nők kedvezményes nyugdíja esetében a nyugdíj megállapítását kérni? Mit takar a megállapítás valójában? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Az elmúlt év során tovább változtak a médiafogyasztási szokások, a pandémia felgyorsította a digitális transzformációt számos területen – írja közleményében a HOPPex. Megjelentek a különböző vakcinák, könnyítettek a bevezetett korlátozásokon és ugyan a vírus nem tűnt el az életünkből, azonban kisebb hatást gyakorolt a mindennapjainkra. Ez érezhető