A Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság szervezői közleményben jelezték, hogy a„ jelenlegi körülmények között lehetetlen” megrendezni idén szeptemberben a futamot Szocsiban.
A Boldogasszony tisztelete rendkívül ősi kultusz Magyarországon, tulajdonképp a kereszténység felvétele után lényegült át Szűz Mária tiszteletévé, miután Szent István király a mennyek királynőjének oltalmába ajánlotta az országot – mondta az emberi erőforrások minisztere.
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, Mel Gibson jelenleg Budapesten forgatja a John Wick-filmek előzménysorozatát, a The Continentalt. A munka mellett azonban arra is jut ideje, hogy felfedezze hazánk szépségeit – derül ki legalábbis a sorra készülő fotókból, melyeken Gibson a magyar rajongókkal látható. A kétszeres Oscar-díjas műv
Mekkora az OTP Bank és a Richter Gedeon orosz és ukrán kitettsége, illetve melyek esetükben a legfontosabb pozitív és negatív kockázatok? Vonzóak lehetnek-e a mostani szinteken az OTP és Richter részvények a hosszú távú befektetők számára? Erről kérdeztük a KBC Equitas elemző csapatát.
Jogásznak tanult, először színész-showman-producer, majd Ukrajna elnöke lett. A sikert az a szerep hozta el számára, amiben egy tanárt játszik, akit, miután kikerül róla egy rendszert szidó videó, megválasztanak elnöknek. A pártja nevét is a show után nevezte el, majd elsöprő gyözelmet aratott a 2019-es választásokon.
„Az ukrajnai háború kapcsán nem érzem azt, hogy rosszabbul teljesített volna a forint, mint az elvárható lett volna, ebben nem látok drámát. De abban igen, hogy az elmúlt tíz év alatt hová jutott a forint árfolyama.” Ezt Vajda Zoltán makro-közgazdász, az Egységben Magyarországért Budapest 13-as számú választókerületének MSZP-s képviselőjelöltje nyi
Magyarország háborúba való belépésére gondolni sem jó, az oroszokkal szemben a kard csak a végső lehetőség, amelynek tétje legfeljebb a becsület – nyilatkozta a demokrata.hu-nak Máthé Áron.
Amikorra a por eloszolni látszott, s a robaj csengése távozott fülükből, a plébános és a bíró mellett álló kántor rákezdte. S mind, mind, akik csak voltak, énekelték utána…
Orbán Viktor miniszterelnök a NATO-tagországok állam- és kormányfői közül egyetlenként személyesen vett részt Brüsszelben a szövetség pénteki rendkívüli csúcstalálkozóján. A NATO-központban a magyar kormányfő megbeszélést folytatott Jens Stoltenberggel, a szervezet főtitkárával is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirod
Kajdi Csaba jelenleg Madridban tartózkodik a barátaival, de onnan is megosztotta a véleményét az orosz–ukrán háborúról. Egy különleges hasonlattal is szolgált.
Az ukrajnai hadműveletek miatt az Oroszország elleni uniós szankciók a legmagasabb rangú orosz vezetőket fogják sújtani - tudatta pénteken Emmanuel Macron francia államfő a parlament két házához intézett, levélben megfogalmazott üzenetében.
Hiába csökken a fertőzöttek száma és a koronavírus szennyvízben mért örökítőanyaga, az elmúlt napokban többször is száz fölött volt a betegség miatt elhunytak száma. A víruskutató szerint ez természetes folyamat a járványhullám lecsengésekor.
Sokan beszélnek arról, hogy az oroszokat ki kéne tiltani a bankközi üzenetküldő rendszerből. Mire lenne jó ez és Amerika miért választott másféle szankciókat?
Helyes döntés volt, hogy tavaly év végén megnövelték Magyarország pénzügyi tartalékait és az idei évi költségvetési hiánycélt jelentősen javították - közölte a pénzügyminiszter a Facebook oldalán pénteken.
A Külügyek Tanácsa erős és robosztus szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az EU egységet mutatott, és Magyarország ennek a részese volt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
Még mindig abban reménykednek az emberek, hogy a front nem ér el ide – mondta egy Ungváron élő magyar. Balla Kolos úgy látja, hogy a közszolgáltatások működnek, és a többség egyelőre nem akarja elhagyni a hadiállapotban lévő országot. Ezt egyébként a 18 és 60 év közötti férfiak már meg sem tehetik, mert az ukrán kormány általános mozgósítást rendel