Május 24-én, a BMW M GmbH megalapításának 50. évfordulóján a nagyteljesítményű sportautókat építő divízió ünnepségsorozata már gőzerővel zajlik majd. Az egész éves ceremónia február 24-én, a BMW M divízió filmjének világpremierjével vette kezdetét: az alkotásban a legváltozatosabb BMW M modellek és sofőrjeik tűnnek fel. A stratégiák egyeztetésére,
Idén hat pilóta fog megküzdeni az év újonca címért, Callum Ilott pedig az utcai versenyeken autózna ki előnyt a többiekkel szemben. A 23 éves versenyző nem kevesebb, mint öt alkalommal mérette meg magát az egyik leghíresebb utcai versenyen, a Makaói Nagydíjon. Ebből négyszer a legjobb három idő valamelyikét autózta az időmérőn, egyszer megnyerte a
A háború egyre több szörnyűséggel és veszteséggel jár. Sokan a szomszéd országból érkező hírek hatásra a bizonytalanság fogságába esnek, és képesek teljesen kifordulni önmagukból. A szorongás megelőzése végett itt van néhány tanács, hogyan maradjunk nyugodtak a rendkívüli helyzetben.
Maajid Nawaz brit jogász és aktivista rávilágított a központi bankok digitális valutájának (CBDC) zord valóságára, miszerint a törvényhozók részben azért
A Hank, a tank néven emlegetett, több mint 200 kilogrammos fekete medve, amelyik hónapok óta kertekbe és házakba tör be Kaliforniában, DNS-e alapján valójában legalább három óriás ragadozó, és ketten belőlük nőstények.
Rihanna és A$AP Rocky az első gyermeküket várják, a bejelentés óta pedig a kismama énekesnő nem győzi elégszer megmutatni gömbölyödő pocakját a világnak, merészebbnél merészebb szettekbe bújva. Ezúttal a milánói divathéten volt jelenése a Gucci őszi-téli kollekciójának bemutatóján.
A szombat reggel súlyos sokkal indult az egyébként is rendkívül nehéz helyzetben lévő kijevi lakosság számára. Országuk, fővárosuk támadás alatt van és az orosz nehézfegyverek lakóépületekre is lőnek.
A létesítmény zöldségtermesztési és oktatási céllal épült, üveg homlokzatával, monumentális lépcsőjével meghatározza a városközpont arculatát és kertészetét.
A csecsen különleges erők „a vadászokból” álló osztagát küldik - vagy már küldték is be - Ukrajnába, hogy őrizetbe vegyenek (vagy meggyilkoljanak) bizonyos - Moszkva által háborús bűnökkel meggyanúsított - ukrán kormányzati tisztviselőket - írta a Daily Mail.
Idén a Svéd-rali új helyszínen, a szokásosnál északabbra, Umeå központtal rendezik meg, hogy hóbiztosak legyenek a pályák. Fehér csapadékból tényleg nem volt hiány, a pályák szélén magas hófalak között száguldottak a pilóták, ami persze veszélyt is hordozott, és hátsó lökhárítóból szép mennyiséget törtek le, amikor megtámasztották az autókat kanyar
Nem maradt erős ellenző erő, amelyik gátolná az oroszok kizárását a SWIFT-rendszerből - jelentette be a litván miniszterelnök. Közben Ciprus külügyminisztere is jelezte, hogy országa nem fogja blokkolni az orosz leválasztást a globális bankrendszerről. A Kyiv Independent újság Twitter-posztjában egyenesen úgy fogalmazott, hogy az EU-tagok közül már
Városi legenda szintjén lehet hallani, hogy az amerikai emberek nem sokat tudnak az európai történelemről és az alábbi videó is csak ezt támasztja alá.
Valahol a Mercedes-Benz tehet arról, hogy nagyok az elvárásaim minden téren a márkával szemben és bizonyos hiányosságokra komolyabb hangsúlyt fektetek, mint más márkák esetében. Egyszerűen azért, mert nagyon magasra helyezte a lécet még saját maguk számára is. Annak, aki a fejlesztésekben az élen jár ezzel sajnos számolnia kell. A most futó harmad
Az F1 2021-ben ismét nyereséget termelt a nehéz 2020-as szezont követően, amikor a koronavírusjárvány miatt 386 millió dolláros veszteséget könyvelt el. Tavaly a bajnokság egy komplett szezont teljesített a könnyített korlátozásokkal. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a 2,13 milliárd dolláros bevétel mellett 92 millió dolláros nyereséget könyvelhessen el.
Hadházy Ákos posztjában azt írja, hiába szeretné megnézni a Magyar Turisztikai Ügynökség drága imázsfilmjét, sehol nem tudja megtenni, mintha szőrén-szálán eltűnt volna.
Harmadik napja tart az ostrom Ukrajna ellen, és míg a megtámadott ukránok minden erejüket összeszedve küzdenek, az orosz katonák kezdenek kimerülni - az utak közepén állnak le az üzemanyagból kifogyó tankjaik, fogy az élelmiszerük, ezért fizikailag és testileg is fáradnak. És dühösek is Putyinra: Megdöbbentő felvételek keringenek a közösségi oldala
"Budapest szolidáris, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását." - olvasható Budapest főpolgármesterének friss posztjában.
A magyar lakosság igénye az okos megoldások iránt a hűtés és a fűtés téren is egyre inkább nő, ez pedig nem csak az építkezőkre, hanem a felújítókra is igaz. De nem csak kényelmesebb otthonokra vágyunk, hanem szeretnénk az idei évet – az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok ellenére is – alacsonyabb fűtés-hűtés számlával zárni.
A gazdálkodó életkora szerinti csoportokat vizsgálva az egyéni gazdaságok által használt mezőgazdasági területen belül a saját tulajdonú területek aránya 2020-ban minden korcsoportban alacsonyabb volt, mint 2010-ben és 2013-ban.