Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a 20 százalékos béremelést a kulturális területen dolgozók - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
Mintegy kétszázmillió forintból épül kerékpárút Szederkény és Bogád települések között Baranyában; a beruházással tovább javulnak a kerékpározás feltételei Pécs és Mohács között - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel.
A tavalyi egész éves pozitív piaci teljesítmény erősítette az üzemeltetők érdeklődését és a befektetők bizalmát Budapest hosszú távú hotelpiacának sikereiben és fenntartható profitabilitásában - közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó vállalat az MTI-vel a 2021 negyedik negyedéves felmérésük alapján.
Átlagosan két számjegyű, tíz százalék feletti reálbér-növekedésre számít idén Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője.
Már nagyon vártuk, hogy az első között próbálhassuk ki a Huawei P50 Pro okostelefonját, ami teljesen új szintre emeli a fényképezés és a teljesítmény fogalmát
Ügyvédet választani jogi ügyeink képviseletéhez nem könnyű feladat – pedig mindenki szembesül ezzel a kérdéssel legalább egyszer élete folyamán. Ingatlan ajándékozás, hivatalos szerződések megkötése bármikor adódhat, csak hogy mindennapi példákat említsük.
A magyar csapat megóvta a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét, amelyben a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, azaz a teljes mezőny végére sorolták a pekingi téli olimpia hétfői napján.
Ősz végére már elhagyják Európát a halálfejes szender (Acherontia atropos) kifejlett egyedei, hogy télire visszarepüljenek eredeti hazájukba, Afrikába. Ennek az egész Európában elterjedt különös vándor lepkefajnak a képviselői időnként hazánkban is felbukkannak.
Még most is nehéz múlt időben beszélni Kóbor Jánosról. S alighanem így lesz ez esztendő múltán is. Mecky, ahogy egy ország becézte őt, maga volt az élet: a színpadon, a hétköznapok forgatagában vagy akár a Balatonon. Sérthetetlennek, legyőzhetetlennek, halhatatlannak hittük... és sajnos, ő is ezt gondolhatta magáról.
Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben — áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. Az elektronikus kereskedelem rekordot rekordra halmoz hazánkban. Az Eurostat közelmúltban közzétett adatsora szerint a 2016-os 48 százalékh
Segít a fertőző betegségek megfékezésében, és döntő változásokat hozhat az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, valamint a mesterséges intelligencia területén is. A technológiai fejlődés alapvetően jobbá teszi a világot, legalábbis a Bosch Tech Compass öt országban elvégzett, reprezentatív felmérés során megkérdezettek túlnyomó többsége (72 százalé
Több százmillió forint értékű zöldmezős beruházással épít új logisztikai depót a Magyar Posta Nagykanizsán, ahol már megkezdődött az üzemcsarnok építése - tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.
A Nap körül keringő aszteroidapár kevesebb mint 300 évvel ezelőtt alakult ki, derült ki egy új tanulmányból. Ezzel a Naprendszerben valaha felfedezett legfiatalabb aszteroidapárnak számítanak, mégpedig tízszeresével. A felfedezés többet elárulhat arról, hogy az aszteroidák hogyan omlanak össze, miközben néhány érdekes új kérdést is felvet
Lezárta a Deutsche Industrie REIT-AG (DIR) felvásárlását az Európai Unió legnagyobb tőzsdei ingatlanvállalata, a CTP, egyúttal kivezetési ajánlatot nyújtott be a cég részvényeire - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A Mischief Theatre műve replika előadásában kerül a nézők elé. Kirsty Patrick Ward rendezésében a Ma este megbukunk csapata – Ágoston Kati, Mészáros András, Rada Bálint és Schmied Zoltán újrázik -, Földes Eszterrel, Trokán Nórával és Fehér Tiborral kiegészülve. A londoni bemutató után másodikként a világon a budapesti Centrál Színházban lesz láth
A Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület már 1997 óta végzi több, a Kárpát-medencében honosodott haszonállatfaj és -fajta, köztük is elsősorban a baromfifélék fajtamentését és -fenntartását. Az egyesület 24 éves működése alatt számos viszontagságon ment keresztül, tavaly azonban kis híján megpecsételődött a sorsa, amikor is addigi székhelyéről elk
Ha más területen csak akadozva is, de a játékosok bérét illetően sikerült hatalmasat előrelépnie Magyarországnak az elmúlt években. A friss adatok szerint immár Európa top 20 bajnoksága között a magyar.
Kína egy nagy hatótávolságú hiperszonikus rakétát tesztelt a múlt év végén, ami új korszakot jelenthet a fegyverkezési versenyben. A Pentagon ezzel szemben a médiazajt elkerülve újszerű módon közelítette meg a kérdést, és olyan eszközön dolgozott, amely semlegesítheti ezeket a fegyvereket – írja cikkében a Scientific American. Tavaly december végén
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke levelet írt Varga Mihály pénzügyminiszternek, ahonnan meg is érkezett a válasz a napelemek áfáját firtató kérdésre.
A Self-Modular bevezetésével az Ingenico Self Series termékcsaládja immár teljes körűen képes kiszolgálni az összes olyan beltéri és kültéri önkiszolgáló alkalmazási területet, mint például az étel-ital automaták, a parkolóautomaták, a jegy- és bérlet automaták, vagy az elektromos jármű töltőállomások kártyás fizetési igényei. A felügyelet nélkül
„Lehet, hogy szülőként nincsen mindenre rálátásunk, de azt tudjuk, hogy a problémák megoldásához nekünk is tennünk kell” – írja egy olvasónk, aki szeretné, ha a szülők véleménye is megjelenne a tanársztrájk kapcsán.
A Western Union pénzküldési rendszer április 1-jétől leállítja tevékenységét Oroszországon belül. “2022. április 1-jétől a Western Union leállítja a belföldi pénzküldéseket Oroszországban. A vállalat a hagyományosan igényelt nemzetközi pénzküldési szolgáltatás fejlesztésére összpontosít, és folytatja egy többcsatornás platform fejlesztését, amely l
Ha masszázsmedence vásárláson gondolkodsz, akkor már biztosan szembesültél a nagy választékkal, ami megnehezítheti a döntést. Milyen szempontokat vegyél figyelembe, amikor a tökéletes gépet keresed és mi az, amit elég csak a lista alján szerepeltetned?
A 2022-es év is a bizonytalanságé lesz az autópiacon - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Németh Balázs. A Porsche Hungária ügyvezető igazgatója többek között kifejtette, már az sem lenne baj, ha hónapokat kell várni egy-egy autószállítmányra, csak tudnák pontosan, hogy mikor érkeznek meg a berendelt gépkocsik. Mint a cégvezető elmondta, ar
Győzelme esetén önálló egészségügyi minisztériumot hozna létre az ellenzék, a fiatalokat és a nyugdíjasokat pedig visszacsábítaná az egészségügybe. Visszaállítanák az állami tisztiorvosi szolgálatot, mert ennek hiánya szerintük jól megmutatkozott a világjárvány kormányzati kezelésében. A Fidesz szerint a baloldal fizetős egészségügyet akar és be ak
Egy 25 céget vizsgáló tanulmány szerint a világ legnagyobb vállalatai közül sokan nem teljesítik az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos saját céljaikat.
A gazdagabb települések vásárlóereje sok helyen stagnált a koronavírus-válság évében, de például az egyébként is módosabb Debrecen és Jászberény térségében nőtt a vásárlóerő, miközben rengeteg dunántúli, tiszántúli eleve szegényebb településen csökkent, így a települések közötti életszínvonalbeli különbségeket fokozta a járványválság – rajzolódik k
Sok év óta először sikerült az EU féléves elnökségének konszenzust kialakítani egy átfogó európai uniós migrációs politikai megközelítés számára. A fizetés ötlete a menekültek befogadása helyett amúgy nem új, sok múlik majd a konkrétumokon.