2022. február 8. kedd

febr. 8
0:09
Újra muzeális hajók versenyeznek Antiguán (AQUA)
Az Antigua Classics Regatta nemcsak a helyszíne miatt különleges, hanem azért is, mert olyan mezőny gyűlik össze rajta, amilyen máshol nem nagyon. Az idén újra ott lesz a legutóbb 2014-ben rajthoz álló „Big Ti”. Érkezik két „staysail schooner” is, az 1954-ben épült 114’ Aschanti Iv a Csendes-óceánról hajózik át a verseny helyszínére, hogy megmérkőz
febr. 8
0:12
Megdöbbentően sok turistája volt Törökországnak 2021-ben (Hamu és Gyémánt)
Törökország 2021-ben a turisták egyik legkedveltebb úti céljává vált: az ország több mint 30 millió nemzetközi látogatót fogadott.
febr. 8
0:16
Hivatalos: fogalmunk sincs, hogy néztek ki a megalodonok (Hamu és Gyémánt)
Az ősi tengeri ragodozókról már rengeteget hallhattunk. Tudjuk, hogy óriásiak és rémisztőek lehettek, a cápák azonban többnyire lágyszövetűek, testüket inkább porcok, mint csontok tartják. A megalodonok maradványainak nagy része nem élte túl a kihalásuk óta eltelt 3,6 millió évet. Ez pedig azt jelenti, hogy csak a fogak és csigolyák alapján sejthet
febr. 8
0:18
Erre lesz szükséged a tavaszi kerti munkákhoz! (x) (egy.hu)
A tavasz beköszöntével ideje újra széppé varázsolni a kertet. Elő kell készíteni az új szezont, a kert néhány lakójának szeretetteljes metsző kezekre van szüksége a buja kertben. A Fiskars új, X-series metszőollója az élvonalbeli technológia, az ergonómia és a tartósság kombinációjának köszönhetően maximális vágási teljesítményt nyújt, amelyek együ
febr. 8
0:20
Téli olimpia hó nélkül: nyoma sincs igazi hónak a Pekingben (Hamu és Gyémánt)
A téli olimpiák történetében először nincs hó a rendező országban. Peking északnyugati részén túl szárazak és melegek a lejtők ahhoz, hogy a téli olimpia idején hó legyen arra, írja a Futurism a CNN alapján. Ennek következtében a játékok történetében először minden hó emberi által készül. Más szóval: az éghajlatváltozás miatt az első olyan
febr. 8
0:24
Négy őrületes Eufória-teória, amelyekről lehet még nem hallottál (Hamu és Gyémánt)
A megrögzött Eufória-rajongók a Redditen próbálják megfejteni a hétfőről hétfőre érkező nyomasztó eseményeket és azok miértjeit – olykor néhány elmélet annyira fantáziadús, hogy a legnagyobb fanok örömmel kapaszkodnak beléjük. Nate, Maddy, DVD Imdbaz új szerelmi háromszög Nate, Maddy és Cassie között talán az idei évad legizgalmasabb szála.
febr. 8
0:28
Még a haldokló csillagok is képesek új bolygókat létrehozni (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmány szerint a kettőscsillagok 10 százaléka körül alakulnak ki új világok egy bizonyos helyzetben.
febr. 8
0:32
A Samsung új Galaxy telefonjai kidobott halászhálókból készülnek (Hamu és Gyémánt)
Pontosabban egy anyagból, ami kidobott halászhálókból készül. A vállalat közölte, hogy az új anyagot különböző termékekbe tervezi beépíteni, kezdve a február 9-én megjelenő legújabb Galaxy termékcsaláddal.
febr. 8
0:36
Több mint 100 ezer halott halat találtak az Atlanti-óceán partjainál (Hamu és Gyémánt)
Vizsgálatot rendeltek el a francia partoknál történtek miatt.
febr. 8
0:40
2,1 milliárd eurós kártérítési pert indítottak a Google ellen (Hamu és Gyémánt)
A PriceRunner beperelte a Google-t, miután a keresőóriás elvesztette első uniós trösztellenes fellebbezését.
febr. 8
3:21
Az afta rizikófaktorai (WebBeteg)
A fájdalmas szájüregi fekélyek kialakulásának oka mai napig nem teljesen tisztázott. Jelen tudományos vélemények alapján tudjuk róla, hogy önmagában is kialakulhat, bizonyos provokáló tényezők hatására egészséges egyénekben is megjelenhet, de egyéb, súlyos szisztémás betegség kísérője is lehet. Tudni kell azonban, hogy nem fertőző és semmilyen érin
febr. 8
3:21
Harmadjára is együtt trippelhetünk Zendayával – jön az Euphoria 3. évada (Igényesférfi.hu)
A drogfüggő Rue és barátainak tinidrámája korosztálytól függetlenül milliókat szegezett a képernyőhöz.
febr. 8
3:33
Interjúztatók elmesélték a legelképesztőbb bakikat, amiket állásra jelentkezők vétettek (Joy)
Nem semmi sztorik következnek!
febr. 8
4:21
A magyar csapat megóvta a döntőt és Liu Shaolin Sándor kizárását (Igényesférfi.hu)
A magyar csapat megóvta a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét, amelyben a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, azaz a teljes mezőny végére sorolták a pekingi téli olimpia hétfői napján.
febr. 8
4:27
10 film a '90-es évekből, amiből zseniális Netflixes sorozat készülhet (Joy)
Te melyik sztoriban mélyednél el szívesen még jó pár évadra?
febr. 8
4:45
A szakértő elárulta, pontosan mikor kéne elaludnunk ahhoz, hogy tovább éljünk (Joy)
Az éjjeli baglyok nem fognak örülni az eredménynek.
febr. 8
4:51
Férfivélemény: Szakítás extrákkal, de nem azokkal, amikre gondolsz (She)
Milyen a férfi? Nemtörődöm, megbízhatatlan, lusta, önző, nárcisztikus, hűtlen. Ezek a legfőbb jelzők, amelyekkel illetni szoktak minket, de mi van akkor, ha én szeretek, ha hűséges vagyok és odaadó, mégis kiteszik a szűrömet – aztán meg az éjszaka közepén hívogatnak...
febr. 8
4:51
Tiszta, mint a patyolat – Ilyen gyakran mossuk az ágyneműt és társait odahaza (Joy)
Vajon milyen gyakran célszerű mosni a háztartásban használt textileket? Meddig higiénikus ugyanazt az ágyneműt, konyharuhát vagy kéztörlőt használni két nagymosás között? És melyiket szabad mosógépben tisztítani, és mit kézzel? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ!
febr. 8
4:54
A legfiatalabb aszteroidapárra bukkantak a Naprendszerben (Hamu és Gyémánt)
A Nap körül keringő aszteroidapár kevesebb mint 300 évvel ezelőtt alakult ki, derült ki egy új tanulmányból. Ezzel a Naprendszerben valaha felfedezett legfiatalabb aszteroidapárnak számítanak, mégpedig tízszeresével. A felfedezés többet elárulhat arról, hogy az aszteroidák hogyan omlanak össze, miközben néhány érdekes új kérdést is felvet
febr. 8
4:57
Hivatalos: Kylie Jenner immáron kétgyermekes anyuka (ridikul.hu)
Tüneményes képpel tudatta a gólyahírt.
febr. 8
5:03
Annyira vágytam mindenki elfogadására és szeretetére, hogy megszűntem létezni (She)
Rengetegszer gondolkoztam azon, hogy vajon hogy látnak mások. Emellett pedig azon, hogy én hogy látok másokat, és ezzel szemben ők vajon milyenek valójában.
febr. 8
5:21
Gyakran együtt jár a D-vitamin-hiány és a pajzsmirigyzavar (WebBeteg)
A D-vitamin-hiány leginkább fáradtság, immungyengeség formájában jelentkezik, ám ha hosszú időn keresztül fennáll, akkor a pajzsmirigy működésére is hatással lehet. Dr. Békési Gábor PhD, pajzsmirigy-specialista ezért a pajzsmirigyfunkciók ellenőrzését javasolja azoknak, akik D-vitamin-hiánnyal küzdenek, hiszen a kettő erősítheti is egymás tüneteit.
febr. 8
5:27
A szingliség legnagyobb előnye és hátránya, hogy nem tudsz elfutni önmagad elől (She)
Nagyon sok időt töltöttem egyedül az életemben. A legtöbbször gyűlöltem a magányos órákat, napokat, heteket, szokszor úgy éreztem, így nincs értelme semminek. Évek kellettek ahhoz, hogy ki tudjam mondani, van ennek jó oldala is. Ez kellett ugyanis ahhoz, hogy sokkal közelebb kerüljek önmagamhoz.
febr. 8
5:27
4 csillagjegy, akinek a február megváltoztatja az életét (Joy)
Úgy tűnik, nem csupán a december lehet varázslatos hónap!
febr. 8
5:39
Azért, mert férfi vagy, még beszélhetsz az érzéseidről! (She)
A férfiak nem sírnak. A férfiak erősek és védelmezők mindig, minden körülmények között. Legyen féltékeny, de azért ne nagyon. A férfinak kell lennie a családfenntartónak. A férfi legyen férfias. Vad, megközelíthetetlen, csendes, fanyar humorú, de mégis odaadó, és a szeretteiért tegyen meg mindent. Ja, és közben még legyen mentálisan egészséges.
febr. 8
5:51
Párkapcsolatban élni nem azt jelenti, hogy sosem leszünk többé magányosak (She)
Érezted már úgy, hogy ott vagy egy teremben, tele emberekkel, és mégis te vagy a világ legmagányosabb szerzete? És érezted már ugyanezt, csak egy párkapcsolaton belül?
febr. 8
5:54
„Szeretnénk, ha a gyerekünk 6–18 éves korig biztonságban érezhetné magát az iskolában!” – Egy szülő levele a jelen oktatási helyzetben (WMN)
„Lehet, hogy szülőként nincsen mindenre rálátásunk, de azt tudjuk, hogy a problémák megoldásához nekünk is tennünk kell” – írja egy olvasónk, aki szeretné, ha a szülők véleménye is megjelenne a tanársztrájk kapcsán.
febr. 8
5:57
Kihagyhatatlan tippek jakuzzi vásárláshoz (Spa Trend Online)
Ha masszázsmedence vásárláson gondolkodsz, akkor már biztosan szembesültél a nagy választékkal, ami megnehezítheti a döntést. Milyen szempontokat vegyél figyelembe, amikor a tökéletes gépet keresed és mi az, amit elég csak a lista alján szerepeltetned?
febr. 8
6:00
Klímaváltozás: túloznak a legnagyobb cégek saját eredményeikről (Hamu és Gyémánt)
Egy 25 céget vizsgáló tanulmány szerint a világ legnagyobb vállalatai közül sokan nem teljesítik az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos saját céljaikat.
febr. 8
6:15
Kedden még túl kell élnünk a süvítő szelet, aztán beköszön a tavasz (Femcafe)
Napközben erős széllökések várhatók még. A szél mérséklődésére kedd délutántól számíthatunk, utána viszont kora tavaszias idő valószínű.
febr. 8
6:24
Aki szereti a munkáját, sohasem dolgozik – de vajon lehet a hobbiból munka? (egy.hu)
Szerencsések, akik szeretik a munkájukat. Kiteljesedhetnek benne, önmagukra találhatnak közben. Sokan azonban nem szívesen járnak dolgozni, unják a feladataikat, a munkakörüket. Megoldásnak tűnhet, ha valakinek a hobbija válik a munkájává – de ez vajon valóban jó ötlet?
febr. 8
6:27
Pilát Gábor: Aki felnőtt filmeken nő fel, az nem tud mit kezdeni egy hús-vér nővel (18+) (She)
"Az emberek képesek megváltozni, és nem feltétlenül csak egy nagyon nagy trauma hatására, hanem akár úgy is, hogy folyamatosan és kitartóan dolgoznak azon, hogy szabadabbak, boldogabbak, igazabbak és jobbak legyenek" - Pilát Gábor gondolatait olvashatjátok a Szer-etet - Gyűl-ölet című könyvéből a SHE.HU oldalán. Szó lesz párkapcsolatokról, társkere
febr. 8
6:27
Napi horoszkóp február 8.: a Bikáknak érdemes lassítaniuk, a Skorpiók elégedettek az életükkel (Joy)
Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!
febr. 8
6:51
A Skorpiónak szüksége lenne egy kis gyengédségre, bársonyos kényeztetésre (Metropol)
Magánélete kellemesen alakulhat ma ennek a csillagjegynek.
febr. 8
6:57
8 fehér színű téli szett, ami feldobja a legszürkébb napokat is (Joy)
Jöhet a tél egyik legtrendibb színe minden mennyiségben?
febr. 8
6:57
Erdőrezervátum lett a dunai szigetekből (AQUA)
Nagyszentjános a Kisalföld keleti részén, Gönyűtől délkeletre, a Bakony-értől keletre található. Közigazgatási területén páratlan természeti érték a falutól északra elhelyezkedő két Duna-sziget, az Erebe-szigetek, amelyek a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzethez tartoznak. Az Erebe-szigetek név több száz évvel ezelőtt ragadt a területre. Egy 16. századi
febr. 8
7:00
Megválasztották a Világ legjobb beltéri sípályáját (Travelo)
Ez volt a Közel-Kelet első fedett síközpontja, és már zsinórban hatodjára nyert.
febr. 8
7:36
Zoom-hívás közben vette észre a süllyedő hajót, megmentette őket (Hamu és Gyémánt)
Ha Pam Harght nem jelenti be az elsüllyedt hajót, minden bizonnyal más nem vette volna észre időben az esetet. Pam Harght tiszta időben mintegy 50 kilométerig látja az óceánt az irodája ablakából. A múlt héten füstfelhőre lett figyelmes az ablakán keresztül. Harght felpillantott a laptopjáról, és azt hitte, hogy egy süllyedő hajót lát. Meg
febr. 8
7:39
Jennifer Lopez 52 évesen is eszméletlenül dögös: merész fotósorozatával a fél világot ámulatba ejtette (Femcafe)
A világhírű énekesnő a Rolling Stone magazin címlapján tündökölt. Jlo e vadonatúj felvételek révén százegyedszerre is bebizonyította: hiába tapossa már 53. életévét, azért még mindig tudja, mitől döglik a légy.
febr. 8
7:54
Innen tudják a babák, kitől számíthatnak segítségre (WMN)
A csecsemők döntéseiben kiemelt szerepet játszik egy testnedv: a nyál. Leleményes kísérleteket végeztek a Harvard és az MIT tudósai.
febr. 8
7:54
33 magyar cigány hős jócskán megtölt egy kiállítást (egy.hu)
A magyar cigányság a történelem folyamán sokszor helytállt és komoly szerepet vállalt: 1948-49-ben Kossuth Lajos mellett harcoltak, az I. világháborúban a frontra vonultak, a két háború után segítettek újjáépíteni az országot, majd az ’56-os eseményekből éppúgy kivették a részüket, mint a rendszerváltoztatás idején. A cigányság a magyar nemzeti köz
febr. 8
8:09
Kivonulhat Európából a Facebook és az Instagram (Femcafe)
Milyen lenne az életünk e két - korunkban szinte nélkülözhetetlenné vált - közösségi oldal nélkül? Belegondolni sem kellemes, igaz?
febr. 8
8:15
Megtorpant az örökítőanyag emelkedése (WebBeteg)
Megtorpant a koronavírus örökítőanyag-koncentrációjának emelkedése a szennyvizekben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
febr. 8
8:17
Gyakori kérdések a véralvadásgátlókról (WebBeteg)
A véralvadásgátlók (antikoagulánsok vagy a betegek körében gyakran vérhígítóként ismert készítmények) olyan gyógyszerek, amelyek az ereket elzáró vérrögök kialakulását akadályozzák meg. Szerepük tehát akár életmentő is lehet. Mit kell tudni a szedésükről? Hogyan hatnak pontosan?
febr. 8
8:21
Amikor nincs idő várni, feszes bőr azonnal (Spa Trend Online)
Vannak olyan élethelyzetek vagy kiemelt alkalmak, amikor a legjobb formánkat akarjuk hozni és egyszerűen nincs idő egy hosszabb bőrfiatalító kúrára, esetleg valami drasztikusabb beavatkozásra, ami gyors eredménnyel kecsegtet. Ha a bőr azonnali megújítása a cél, akkor a kollagén koncentrátum a legjobb megoldás.
febr. 8
8:24
Mi legyen nálad, ha túrázni indulsz? Egy tapasztalt túrázó tanácsai (Travelo)
Lassan itt a tavasz, egyre jobban csábít a természet, mi pedig útnak indítunk a legpraktikusabb tippekkel.
febr. 8
8:27
Liu Shaolin Sándor: a nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem (Igényesférfi.hu)
Liu Shaolin Sándor is megszólalt kizárását követően.
febr. 8
8:33
Minél többet alszunk, annál több kalóriát égetünk (ridikul.hu)
Egy új kutatás szerint a több alvás segít a fogyásban.
febr. 8
8:36
30 dollárért vették egy rajzot a piacon, de kiderült, hogy milliókat ér (Hamu és Gyémánt)
Egy újabb emlékeztető, hogy érdemes alaposan megvizsgálni azokat a régebbi tárgyakat, amelyek túl akarunk adni. 2017-ben egy vásáron megvett rajz minden bizonnyal Albrecht Dürer német művész munkája; a névtelen tulajdonos mindössze 30 dollárt, nagyjából 9200 forintot költött a tusrajzért, de a szakértők szerint az értéke akár 10 millió dol
febr. 8
8:54
A negyedik gyógyszertárnál már pánikrohamom volt – Miért hiánycikk minden, ami a babámnak kell? (Nőiváltó)
Rengeteg babáknak való gyógyszer és vitamin hiánycikk. Az anyukák egymás között kereskednek a megmaradt készleteikkel. Véleménycikk.

Keresés