Február 10-15 között néhány szikrázóan napsütéses napot töltöttünk Turracher Höhén. Oltási igazolásainkkal, valamint telefonjainkra letöltött Grüner Pass alkalmazással felvértezve indultunk útnak. Miután tavaly teljesen kimaradt az életünkből, jócskán ki voltunk éhezve a téli élményekre!
Történelmi csúcsot értek el a pezsgőeladások tavaly, jócskán meghaladva a korábbi, 2019-ben felállított rekordot. A csúcs a világjárványhoz kapcsolódó korlátozások feloldásának köszönhető, ami az export felfutásához vezetett. A francia gyártók már tavaly jelezték, hogy eladási rekordra számítanak, a közelmúltban azonban a pontos adatok is
Két év kihagyás után végre megrendezésre kerül az 1993 óta március 15-höz köthető Dockyard Havas Szezonzáró, ami az osztrák enyhítésnek köszönhetően teljes pompájában tér vissza. Bajnoki- és kupafutamok síben és snowboardban, aprés ski események és buli magyar DJ-vel várnak a magyarokra a 4 napos hosszú hétvégén.
A Síréna Vibe Park közösségi oldalán jelentette be, hogy vasárnap, február 20-án tartanak nyitva ebben a szezonban utoljára. Közleményük szerint a korai zárás oka, hogy tartós felmelegedés érkezik.
A tavasz közeledtének az egyik legbiztosabb jele, mikor a kertész embert kérdezgetni kezdik az ismerősei a metszés időpontjáról, no meg hogy aztán esetleg nem akadna-e ideje csak arra a néhány fácskára... Idő éppen volna (főleg amennyiben a metszés óradíjának alapját a leendő gyümölcsből készíteni tervezett párlatok jelentik), a metszés szükségessé
Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is - közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
Alexandria az ókorban a világ egyik leggazdagabb városa volt. A hódítók, a természeti katasztrófák és a letünt korok uralkodói sokat formálták azóta is. Ismerd meg Egyiptom második legnagyobb városának titkait, ahol az Egyiptom legnagyobb tengeri kikötője is található!
Egy operációt megelőzően gyakran felmerül a kérdés: mekkora és milyen heg marad a műtétet követően. Érthető az aggodalom, hiszen a hegek, kiváltképpen a feltűnő helyen lévők, érzelmileg megterhelőek, zavaróak lehetnek. A seb-illetve heggyógyulás folyamata akkor lesz zavartalan és a heg akár alig észrevehető, ha tisztában vagyunk a hegkezelés alapv
Újra mozivásznon látható Michael Cimino író-rendező öt Oscar-díjas kultfilmje, A szarvasvadász. Az ember, ha háborúba megy, mindegy melyik oldalon áll, csak vesztesként térhet haza. Már ha egyáltalán hazatér.
Sárm, vagányság, szókimondás. Talán ez a három kifejezés írta körül legjobban Johann Hölzelt, akit a világ csak Falcóként ismer. Az ikonikus osztrák zenész annak ellenére lett világsztár, hogy a dalai nagy részében német nyelven szóltak a nagyérdeműhöz, de sikerért súlyos árat kellett fizetnie. Az 1998-ban elhunyt művész ma ünnepelné a 65. születés
Ér 4,6 milliót a tömör arany, ámde 9 karátos Omega Seamaster 300? Elég részletgazdag, elég erős A Státusz? Ezt, valamint a gumi szíjas luxusórák felemelkedését is lamentáljuk ebben a részben,…
A Dunakanyar olyan természeti látványossága Magyarországnak, aminek szépségét az idelátogató külföldiek is csak elismerő bólogatással nyugtázzák, akár hajóról, akár valamilyen magaslati pontról nézik. Az alábbi helyek felfedezését jó szívvel ajánlom kicsik és nagyok számára egyaránt.
Bár a közvélekedés a kalózokat a nyílt tengerek vérszomjas ragadozóinak és fosztogatóinak tartja, a haramiák demokratikus szabályok szerint játszottak. Demokráciafelfogásuk persze távol állt az ókori görögökétől, inkább a demokratikus berendezkedés sajátosan értelmezett formáját alkalmazták, hogy feloldják a konfliktusokat, illetve rendet tartsanak
Gyógypedagógus szerzőnk ezúttal egy olyan férfi történetét osztja meg velünk, aki egy daganat miatt húsz évvel ezelőtt kerekesszékbe kényszerült, ám ez a tény nem gátolta meg abban, hogy megvalósítsa álmait. Ismerjétek meg Lászlót!
A kemencében sütött pizza autentikus ízvilága sosem volt még ilyen könnyen elérhető a saját kertedben, köszönhetően az Alfa Forni nagyszerű újdonságának!
Emberkereskedelem-szakértő: ezt a címként szokták De Coll Ágnes neve mellé tenni, aki a Baptista Szeretetszolgálat keretében küzd a modernkori rabszolgaság változatos formái ellen. Bármennyire is megdöbbentő számunkra, a kereslet-kínálat elvén működő bűnözési formák igen széles tárházát meríti ki az emberkereskedelem, és afelől se legyen illúziónk,
Úgy tűnik, mintha Candy kiszimatolta volna, hogy a gazdája nem érzi jól magát. Amikor Károly herceg az év elején másodszor is elkapta a Covid-19-et, sokan aggódtak, hogy talán átadta a betegséget 95 éves édesanyjának, a királynőnek, akivel két nappal a pozitív tesztje előtt találkozott. Szerencsére úgy tűnik, őfelségét elkerülte a vírus, m
Az utóbbi hetekben jókat derültem a helyi anyacsoport posztjain. Minden belépésnél szembe jött egy „Könyörgöm valaki segítsen ki egy boszorkányorral!” vagy egy #mentsétekmegafarsangot bejegyzés. Mondtam én, hogy szülőként kihívásokkal teli hónap ez a február! Főleg, ha beláthatatlan következményei lesznek a halogatásnak, ahogy ez a nálunk történt.
Eddig abból indultak ki a tudósok, hogy a kávéban lévő cafestol nevű vegyület növeli a vérben lévő LDL-koleszterin (rossz koleszterin) értéket. A kanadai McMaster...
A korai kelés egy szörnyű élmény lehet, ha a szervezeted nem szokott hozzá egy bizonyos rutinhoz. Íme néhány tipp, hogy korán tudj kelni ébresztőóra nélkül.
Silverstone-ban mutatta be pénteken az idei Forma-1-es versenyautóját a konstruktőrök között világbajnoki címvédő Mercedes istálló, a bemutatón pedig az előzetes várakozásoknak megfelelően részt vett a csapat hétszeres világbajnoka, Sir Lewis Hamilton is.
Állítólag az emberek 90 százaléka elsőre helytelenül válaszol erre a logikai feladványra! Neked vajon sikerül? Teszteld a tudásod és pörgess tovább a fejtörőért!
Íme, a Parkinson-kór jelei A Parkinson-kór jelenleg a világon a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség, mely genetikai és környezeti tényezők...
Egyre több párnál van szükség mesterséges megtermékenyítésre Amikor egy pár már több mint egy éve próbálkozik a családalapítással, de sikertelenül, akkor...
Az esküvő kétségkívül életünk egyik legszebb, és legdrágább napja. A költségeken viszont ügyesen faraghatunk, ha megfogadunk pár tanácsot. Az Icon Esküvőszervezés tulajdonosát, Déri Annamáriát kérdeztük a legjobb spórolós tippekről.
Az elhízás és a fáradtság egyik oka is lehet a pajzsmirigy alulműködés A pajzsmirigy a nyak elülső részén elhelyezkedő apró, pillangóalakú szerv, melynek...
Joana Kelly influenszer meglepte a rajongóit nemrégiben, amikor közzétett több olyan posztot, amelyen be volt festve a bajusza. Fontos dolgot üzent ezzel a nőtársainak.
„Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik nagyon sokáig élt úgy, mintha nem lenne holnap, mintha velünk nem fordulhatna elő, hogy megöregszünk, és nem tudunk már napi 8-10-12-14 órát dolgozni. Mi bizony csak úgy a negyvenhez közeledve kaptunk észbe (ha egyáltalán), és tettük fel magunknak a kérdést, hogyan fogunk megélni majd az állami nyugdíjunkból?
Már több mint egy évtizede része az életünknek a közösségi média. Nem csoda, hogy a szakítás fájdalmas lehet. Mégis, akiket már egyáltalán nem tesz boldoggá – például az online személyiség „gondozása" már kimerítő –, azoknak nem árt egy időre búcsút inteni.
A szemét egyre nagyobb problémát jelent, ezért egyre nagyobb a hangsúlyt fektet a világ a szelektív hulladékgyűjtésre. Azt mind tudjuk, hogy a félig teli festékesdobozt nem lehet újrahasznosítani, ahogy azt is, hogy a kartondobozt a papíros kukába dobjuk. De sok mindenről talán fogalmunk sincs, hova való... teszteld, te tudod-e, hogy a következő mi
A Ryanair híres, egyúttal hírhedt néhány dologról, az egyik a marketingeseik aktualitásokra reagáló éles nyelve. Korábban élcelődtek már az amerikai elnökválasztáson és a brüsszeli ereszcsatornás orgián is, most a tenisz…
Nagy rejtély övezi Elon Musk adakozásait. Most a sajtó megint erről írt, és kiderült: egy profi pókerjátékos segíti a Tesla vezérigazgatóját. De még mindig számos kérdőjel van. Musk a profi pókeresből lett filantrópot, Igor Kurganovot kérte fel, hogy segítsen neki a jótékonysági akciói irányításában – írja a Futurism a Bloomberg alapján. A
Nőként sajnos sokszor kellemetlenül érezzük magunkat a kéretlen férfitekintetek miatt, ennek gócpontja az edzőterem, ahol általában feszülős, testhez tapadó ruhákban dolgozunk egy még szebb és egészségesebb testért, amit a férfiak is észrevesznek.
Könnyű elveszni a bőrápolási tippek erdejében és sok esetben a “bevált módszerek” többet ártanak, mint használnak. Bús Tímea anti-aging szakértő elárulja, hogy hogyan érdemes okosan megőrizni a fiatalságunkat.
Nem újdonság, hogy a gyerekek manapság túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Ezt elégelte meg egy franciaországi férfi, aki annak érdekében, hogy a gyerekeit offline állapotba hozza, véletlenül lekapcsolta az egész város internetét. Mindezért akár hat hónap börtönbüntetés is várhat rá az üzemzavar miatt.
Hihetetlen dunai panorámában gyönyörködhetsz, miközben karnyújtásnyira csodálhatod az aranyozott stukkókat egy extrém sétán a kupola felújítását szolgáló állványzaton.
A miénkhez hasonló élményekről olvasni rendkívül megerősítő élmény lehet. Végre kiderül, mi a bajunk, és az is, hogy nem vagyunk egyedül. Ám ha nem keresünk fel szakembert, az öndiganózis könnyen félrevihet minket, és csak tovább ront a helyzeten.