A mononátrium-glutamát az FDA által jóváhagyott egyik legszélesebb körben használt és legvitatottabb élelmiszer-adalékanyag. Az MSG az élelmiszerekben való felhasználás szempontjából „általánosan biztonságosnak elismert” (Gras) kategóriába tartozik, de egyesek az egészségre gyakorolt káros hatásoktól való félelmükben mégis inkább elkerülik.
Az országgyűlési képviselők közel negyede egyben cégtulajdonos is. A legtöbben csak egy-egy cégben tulajdonosok, de vannak, akiknek valóságos kis cégbirodalma van. Tavaly különösen sok változás is történt e téren, nem csoda, hogy a fideszes Bánki Erik például ki is felejtett két új céget a vagyonnyilatkozatából. Összeszedtük, rajta kívül ki vett, a
A rendelőben végzett gyorstesztek nem mindig mutatják ki az omikronos eseteket. A híradónk által megkérdezett háziorvos tapasztalati alapján 50-ből 2 esetben mutatta ki a gyorsteszt a betegséget, míg a PCR-tesztelésen ugyanebből 46 lett pozitív. Az elmúlt 24 órában így is majdnem 18 ezer új fertőzöttet találtak, 88 beteg halt meg. Majdnem 4,5 ezer
A napelem modulokat gyártó Seraphim elindította új S5 modulsorozatát, amelynek kiemelkedő hatékonyságú fotovoltaikus moduljai akár a 670W kimenőteljesítményt és 21,57%-os hatékonyságot is elérhetnek.
Már csak rövid távra terveznek a fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, hogy követni tudják a vevők hirtelen és kiszámíthatatlanul változó igényeit – mutat rá az EY és az MIT közös, 370 iparági vezető bevonásával készült nemzetközi kutatása. Az FMCG piac szereplői a korábbi 5 év helyett ma már maximum 2 évre előre tudnak tervezni. Ennek
Rotterdam városi tanácsa engedélyt adna a Koningshavenbrug híd szétszerelésére, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos luxusjachtja áthajózhasson alatta – írta a Dutchnews helyi hírportál. A régi acélszerkezetes vasúti hidat, amelyet a rotterdamiak De Hef néven emlegetnek, 2017-ben újították fel, és a tanács akkor ígéretet tett arra, hogy szerkezetét
A Hays Hungary ’Pro-kontra Home Office’ felméréséből kiderül, hogy a Magyarországon dolgozó IT szakemberek több mint fele teljes rugalmasságot, 30 százalékuk pedig heti 2-3 nap home office opciót várna el a munkáltatójától. Az ország egyik vezető toborzással és kiválasztással foglalkozó cége, a Hays Hungary felmérést végzett a technológiai szakembe
A személyautókra gyártott négyévszakos abroncsok iránti kereslet 35 százalékkal, a téli abroncsok iránti 9 százalékkal nőtt. Az autógyári megrendelések a csiphiány miatt 8 százalékkal visszaestek.
Töltsd fel magad D-vitaminnal mielőtt még túl égetővé válnának a napsugarak, és élvezd a kerted nyugalmát a rohanó hétköznapokon is. Használd ki otthonod biztonságát és rendezd be teraszodat úgy, hogy egész évben egy pihentető, praktikus és élhető sziget legyen az élet viharában!
Pattanásig feszült a hangulat az orosz-ukrán határon. Az Egyesült Államok 2 ezer katonát küld Lengyelországba és Németországba a konfliktus miatt. Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint erre azért van szükség, hogy garantálják a NATO-szövetségesek biztonságát. Közben 30 ezer orosz katona és modern fegyverek érkeztek Fehéroroszországba
Pattanásig feszült a hangulat az orosz-ukrán határon. Az Egyesült Államok 2 ezer katonát küld Lengyelországba és Németországba a konfliktus miatt. Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint erre azért van szükség, hogy garantálják a NATO-szövetségesek biztonságát. Közben 30 ezer orosz katona és modern fegyverek érkeztek Fehéroroszországba
Az elmúlt hónapokban nagyon erőteljesen jelent meg a gyerekbántalmazás problémája. A média által felkapott esetek a jéghegy csúcsát jelentik. Hová fordulhatnak a gyerekek? Mennyiben más az a probléma hazánkban, mint Nyugaton? Erről beszél Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Alapítvány szakmai vezetője a Pénzcentrumnak.
A skandinávok szerint a gyönyörű bőr titka a különleges növényi összetevők, és éppúgy, mint életfilozófiájukban, úgy a bőrápolásban is a minimalizmus elvét vallják. Úgy tartják, hogy az egészséges, szép bőrképhez nem csak a kencék fontosak, elengedhetetlen számukra a természetben töltött idő, a sport és a belső harmónia. Ha ez mind megvan, akkor jö
A SEE-1 nevű modul filmeknek, televíziós műsoroknak, zenei és sporteseményeknek, földközeli pályán, mikrogravitációs körülmények között tartalmat gyártó producereknek és kreatívoknak szolgálna helyszínül. A berendezések tartalomfejlesztést, -gyártást, műsorszórást és élő közvetítéseket is lehetővé tesznek. A modul építését az Axiom Space végzi, me
Kína napok óta ünnepel. Ha talán a megszokotthoz képest kicsit visszafogottabban is, de február elseje óta ünnepel. Köszönti a holdújévet, beköszöntött a tigris éve. A kínai állami média rendszeresen beszámol arról, hogyan köszöntik Kína leghíresebb sportolói és néhány külföldi sportsztár is a világ lakosságának egynegyede számára az esztendő legna
Lassuló ütemben, de növekedett a támogatott vényköteles gyógyszereladás Magyarországon 2021-ben. A forgalom alacsony növekedése az eladott gyógyszerdobozok számának a visszaesésével párosult.
A WHO szerint az omikron alváltozatát már 57 országban észlelték, de egyelőre nincs arra utaló adat, hogy a BA.2 súlyosabb betegséghez vezetne, mint a korábbi omikron-alvariánsok.
A hazai energetikai szektorban elsőként szerzett független, nemzetközi ESG tanúsítványt az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. A Sustainalytics vizsgálata alapján az iparági átlagnál kedvezőbb eredményt, azaz alacsonyabb kockázati besorolást ért el a vállalat. Az összesített eredményeket tekintve 31,1 pontos ESG minősítést kapott az ALTEO a Sustainalyti
Vámos György szerint bizonyos élelmiszerek árának befagyasztása egy kényszerintézkedés, de abban bíznak, hogy a piaci helyzet javul, akkor a kiskereskedők vesztesége kisebb lesz.
A gyerekeknek szánt okosórák iparágvezetője, a norvég Xplora a boutique PR ügynökséget bízta meg teljes körű kommunikációs tevékenységének hazai irányításával. A Twincom PR ügynökség közvetlen megbízás alapján dolgozik az Xplora, a gyerek okosórák vezető gyártójának hazai kommunikációján. A retainer alapú megbízás 2022. januártól indult. A 2016-ban
Két hónapon belül búcsút int az ügyfeleknek a Budapest Bank, most azonban váratlanul még új hitelekkel állt elő. A március végén az MKB Bankba olvadó BB hitelfeltételein már tetten érhetők a küszöbön álló házasság jelei.
A szívünk a szervezetünk finomra hangolt motorja, amire vigyáznunk kell. A rendszeres testmozgás mellett az étkezésünkre is fontos odafigyelnünk, hogy megóvjuk ezt a rendkívül fontos szervünket a különféle megbetegedésektől. Egy szívbarát étrend követésével rengeteget tehetünk azért, hogy sokáig, egészségesen élhessünk!
Nem akar megváltozni az időjárási helyzet, így hazánk térségében tartós az északnyugati áramlás. A frontok szinte egymást érik, de csapadékot alig hoznak. Márpedig arra nagy szükség lenne, a talaj mélyebb rétegei az ország túlnyomó részén még nem töltődtek föl nedvességgel, sőt a felszín közeli réteg is szárad. A folytatás továbbra is kevés csapadé
Okos, rutinos politikus Lázár János. Pontosan ismeri a szabályt. A Tenisz Szövetség elnökeként, ha tudott a hamis PCR tesztekről az a baj, ha nem tudott róla az a baj.
A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért, ennek módját a jogszabályok keretei között ő jogosult meghatározni. Garanciális szabály, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli vagy egyéb megváltást a
Megszereztük a miniszter válaszát az Európai Bizottságnak, amiben a gyermekvédelminek nevezett törvény mellett áll ki. A "nem is olyan szigorú"-tól az "alkotmány miatt kellett"-ig szólnak az érvei. Amit 18 év alatt tiltanak, az szerinte felnőtteknek még hasznos is lehet.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy "nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték" ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltás beadását javasolja.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, John Kirby közölte, hogy van olyan információjuk, miszerint Oroszország egy, az ukrán katonák által az oroszokkal szembeni agressziót bemutató propagandavideó elkészítésével ürügyet teremthet Ukrajna megszállására.