Mínuszokat lehetett látni a terménypiacokon csütörtökön. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb. A repce 0,1 százalékos enyhe áremelkedése csak minimális volt. Európában a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza ára is mérséklődött.
A hét elején már a hatodik amerikai teherszállító repülőgép érkezett meg Kijevbe, szerdán Biden elnök 3000 amerikai katona küldését jelentette be Közép és Kelet-Európába. Miközben a nemzetközi légkör tovább sem enyhül, és a felek egymást vádolják a konfliktus szításával, Ukrajna nyugati baráti katonai segélyekkel erősítik az ország túlélési esélyei
Cikkünkben egy manapság egyáltalán nem ritka, elektromos autó töltéses, negatív élménycsomagot mutatunk be, amely rávilágít arra, hogy mi az egyik, ha nem a legfontosabb gátja az emobilitás terjedésének. Szerencsére van megoldás, de ehhez arra lenne szükség, hogy mind a töltőhálózatok üzemeltetői, mind a jogalkotók végre ne csak alibiből és PR okok
Évente összesen 14 millió forintot, vagyis átlagosan fejenként évi 7 milliós bruttó bért kell keresnie annak a kétgyerekes házaspárnak, aki a maximális, személyenként járó 809 ezer–809 ezer forintos szja-visszatérítést kívánja igénybe venni. Ez pedig még a KSH által számított „átlagbérnél” is jóval magasabb. Az adó-visszatérítés sokaknak okoz majd
Hosszú folyamat végére került pont, a kifli.hu megtalálta a marketing vezetőjét, méghozzá Poppe Anna (nyitó képünkön), a korábbi brand manager személyében. A külsős jelöltek tavaly tavasz óta pályáztak a pozícióra, számos interjú zajlott a Rohlik csoport marketingvezetőjének és tulajdonosának részvételével, de sajnos senkiben sem látták azt, hogy
Történelmi rekordszintet törtek át a budapesti átlagos négyzetméterárak az új lakások piacán. Idén januárban négyzetméterenként több mint 1 millió forintot kértek az eladók, amire korábban nem volt példa, egyben jelentős, 17 százalékos drágulásnak felel meg. Már csak 11 olyan budapesti kerület van, ahol 1 millió forintnál olcsóbbak az átlagos négyz
Növelte forgalmát és nyereségét tavaly a finn Nokia távközlési berendezés gyártó konszern. A finn Nokia értékesítési árbevétele 1,6 százalékkal 22,2 milliárd euróra nőtt 2021-ben az előző évihez képest 12,5 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett. Elemzők átlagban 23,6 milliárd eurós bevételt vártak 2021-re. A bevételnövekedéshez a Nokia t
Az Aston Martin 1961 óta nem vett részt a Forma-1-es versenyen, csupán 2021-ben tért vissza a száguldó cirkuszhoz. A csapat Mercedes motorokat használ, de amiről részletesebben írunk, az a NetApp vállalatának nyújtott hibrid felhőalapú adatszolgáltatási, illetve adatkezelési szolgáltatása, amellyel – az erőforráshoz hasonlóan – a teljesítmény maxim
A járványügyi korlátozások miatt sokan elvetik azt az ötletet, hogy az itthoni szürkeség és a mínuszok elől a tomboló nyárba meneküljenek, pedig vannak olyan helyek a világon, amelyek karantén-kötelezettség és helyszíni tesztelés nélkül látogathatóak. Az Utazómajom listáján szereplő helyek között akad olyan is, ahol regisztráción kívül semmi más ne
A World Match Racing Tour szervezői bejelentették, hogy a Kínában érvényes korlátozások miatt a március 15–20-ra halasztott 2021-es Wmrt-döntőt nem rendezik meg. Bár az esemény szervezői teljes mértékben felkészültek arra, hogy márciusban Sencsenben fogadják a versenyzőket és a hivatalos személyeket, az eseményre nem sikerült időben biztosítani a s
Az InnovaFeed francia biotechnológiai vállalat megállapodást írt alá az Archer-Daniels-Midland Co amerikai gabonakereskedővel, hogy rovarfehérjét szállítson az Adm állateledel-részlegének – jelentette be az InnovaFeed.
Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország az európai külső határok megerősítésével és a menedékkérők elosztásának "kötelező szolidaritási" elvével segítené elő a közös európai menekültügyi rendszer reformját.
A fejlesztők kiváló nyomatékot, könnyű kormányozhatóságot, optimális akkumulátorteljesítményt és gyors töltési képességet ígérnek. Az Ekko fantázianevű modell alap és „turbó” változatban is megvásárolható. Az egyszerűbb változat 120 lóerős villanymotort kap. A szán 4,1 másodperc alatt gyorsul százra, egy töltéssel pedig mintegy 98 kilométert tesz m
A sok pekingi pozitív eset hátterében az áll, hogy a negatívitást jelző kínai küszöb magasabb, mint amit máshol alkalmaznak – mondta a téli olimpia szervezőbizottságának magyar tagja. Vajda László hozzátette, a kínai szakemberek munkáját monitorozzák, hogy kizárható legyen a manipuláció.
A TIBA Építész Stúdió projektjeként a Magyar Telekom és a T-Systems közös székháza elnyerte a BIGSEE Építészeti Díjat 2022-ben, Public and commercial architecture (Köz- és kereskedelmi célú építészet) kategóriában. A TIBA Építész Stúdió egy másik projektje, a saját irodájuk is kiérdemelte ugyanezt az elismerést. A Magyar Telekom és a T-Systems közö
A Corteva Inc. arra számít, hogy a gabona és az olajos magvak árai idén is magasak maradnak a kereslet rekordszintje miatt – mondta a Corteva vezérigazgatója, miután a rovarölő szerekkel és vetőmagokkal foglalkozó cég egy nappal korábbi optimista eladási kilátásokat tett közzé.
Fennállásának legnagyobb rendszerfrissítését hajtja végre a hazai Erste Bank ezen a hétvégén. Ez alatt nem minden szolgáltatása lesz elérhető. Erre érdemes készülni péntek délutántól hétfő reggelig az Erste ügyfeleinek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A támogatott vényköteles gyógyszereladás Magyarországon 568 milliárd forintot tett ki tavaly, egy év alatt 1,7 százalékos volt a bővülés, míg a korábbi években 5 százalékos növekedés volt a jellemző - írta a pénteki Világgazdaság a Hiflylabs Zrt. kutatása alapján.
Január végén az angol Premier League menetrendjébe egy kéthetes szünetet iktattak be, amelynek első felét a játékosok egy kisebb pihenőre használták fel.
Abszurd helyzet Szigetszentmiklóson: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter állásfoglalására is vár a bomladozó szivárványkoalíció. Nagy János polgármester és csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy egykori szövetségese, Jószai Attila alpolgármester ne kapja vissza a teljes illetményét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást két nő ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. január 30-án délután egy 41 éves nő barátnőjével iszogatott, miután összeveszett párjával. Közben jött az ötlet, hogy vigyék el a férfi kocsiját. A volánhoz a barátnő ült, aki nemcsak ittas volt, de jogosítvány
Változik a 3-as metrót pótló autóbuszok közlekedése hétfőtől munkanapokon este 9 óra után – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.