A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági szakértője szerint Ukrajna egyik célja a kiberfölény megszerzése az oroszok elleni háborúban, és ezt el is érte.
A Nébih felhívja az engedéllyel rendelkező szőlőszaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket május 20-ig kell bejelenteniük.
Ellátási zavarokat nem, de drágulást okozhat az élelmiszerpiacán az, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – vélik az OTP szakértői. A dráguló termény- illetve alapanyag-árak maguk után vonják egy sor termék áremelkedését, így jelentősen növekedhet az ára a takarmánynak, így a húsnak, valamint az étolajnak is. Különösen az lehet pusztító hatású, ha
Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra - mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes az MTI szerint.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra - mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes az MTI szerint.
85 esetben akadtak kifogásolnivalóra az élelmiszerárstop betartását február elseje óta, tehát már egy teljes hónapja vizsgáló fogyasztóvédelmi szakemberek. A 977 hagyományos üzlet és webáruház döntő többsége mindenben megfelelt az előírásoknak, csökkentett áron kínálta az érintett termékeket, azokból elegendő készletet tartott raktáron. A mulasztók
Az Európai Parlament EU-szerte kívánja korlátozni az orosz olaj- és gázimportot, mivel még szigorúbb szankciókat sürget, amelyek célja az orosz gazdaság és a háborús képesség „stratégiai gyengítése”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra – mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes.
A hétfői történelmi mélypont után nem tudott korrigálni a magyar fizetőeszköz, sőt az euróval szemben tovább gyengült. Egy lépésre vagyunk a 375-ös szinttől.
Bár a rubelt stabilizálták, az orosz eszközöktől továbbra is szabadulnának. A rubeles bitcoinvásárlások értéke is csúcson van. A forint történelmi mélypontot ütött, de a zloty is hasonlóan esik. Az OTP ma is alulteljesítő, de a Mol is esik.
Az ESMA (European Securities and Markets Authority) 2022. február 8-án közleményt adott ki arról, hogy 2022. során közös felügyeleti akciót (“common supervisory action”) indít a tagállami tőkepiaci felügyeleti hatóságokkal a MiFID II szabályozás szerint elvárt, költségekre és díjakra vonatkozó közzétételek vizsgálatára vonatkozóan.
„Háború van. Tehát aki azt mondja, hogy ebben a háborúban nincs kockázat Magyarország számára, az nem mond igazat” – jelentette ki a miniszterelnök a Facebook-videójában.
A világ tele van furcsa és érdekes dolgokkal, amelyek az internet világának köszönhetően nem sokáig maradnak titokban. Ilyen furcsa érdekességekből gyűjtöttünk most 10-et.
Baba Vanga, a vak jósnő számos jóslata beigazolódott már az évek során: a balkáni Nostradamus azt is tudni vélte, hogy kitör a háború Oroszország és Ukrajna között, próféciái szerint pedig Putyin lesz majd az, aki végül győztesként jön ki a harcokból.
Képzeljük, hogy elárvereznek egy képet, egymásra licitálnak a vevők, a végén milliókért kel el a mű. Ebben nincsen semmi szokatlan, igaz? Most képzeljük el, hogy az aukció a digitális térben zajlik, kriptovalutával fizetnek, és a mű, amit mindenki akar egy digitális kép, amit egy gyors keresés után mindenki megtalálhat és egyszerűen le is tölthet.
A digitális kor egyik velejárója, hogy szinte mindenki kettős életet él: van egy online és egy offline perszónája, és a mindennapos tevékenységei is két világban zajlanak: a digitális és a fizikai valóságban. E kettő már teljesen egybemosódott. Hogyan képes a pszichénk megbirkózni ezzel?
Néhány amerikai állam kormányzója elrendelte, hogy a kormány által működtetett italboltok ne áruljanak orosz gyártmányú vodkát és szeszes italokat, szolidaritást vállalva az ukrán néppel, miután Oroszország megszállta az országot. Magyarországon is van olyan kisbolt, ahol már nem kapható orosz vodka.
Már most is sok pénzt el lehet kérni egy ilyen autóért, de a jövőben még nagyobbat lehet kaszálni rajta. A teljes anyag Rekordmagas áron kelt el az egyik legelső Tesla címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök várhatóan felszólal kedden az Európai Parlament (EP) rendkívüli, egynapos plenáris ülésének az Ukrajna orosz megtámadásáról szóló vitájában - közölte az uniós parlament.
Hat héttel a Dakar után folytatódik a Tereprally-világbajnokság. A 31. Adu Dhabi Desert Challenge-en ott lesz a vb elitje, és újra összecsap Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb. Nasser Al-Attiyah nemcsak a tereprally-vb-t vezeti, hanem címvédőként tér vissza Abu Dhabiba. 2021-ben ő nyert itt Toyotával. Előtte a világjárvány miatt nem tartották meg
Kapcsoltunk az Európai Parlament plenáris ülésére, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szólal fel. A rendkívüli online bejelentkezést élőben közvetítjük.
Az Ukrajna ellen indított orosz háború okozta bizonytalanság miatt visszaesett a kínálat és a kereslet az ingatlanpiacon februárban éves összevetésben.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte: Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért.
Egy közmondás szerint sok jó ember kis helyen is elfér. De az egyszerű halandó akkor sem tudja képzelni, hogyan fér be hét házba 318 menekült. Mi már tudjuk.
A legnagyobb nemzetközi bankközi üzenetküldő rendszert üzemeltető SWIFT közölte, hogy végre fogják hajtani az EU-s szankciós csomagban előírtakat - írja a Reuters.
Endrei Judit kivételes karrierutat járt be: a 68 éves tévés számos ikonikus műsorban bizonyította be a tehetségét, ennek köszönhetően az egész ország ismeri őt. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy teljesen más néven látta meg a napvilágot.
Az igen pejoratív aranyásó jelzőt általában olyan nőkre aggatják, akikről azt feltételezik, hogy csak az anyagi előnyök miatt lépnek kapcsolatba egy férfivel. Vajon léteznek aranyásó férfiak is?
Ha egy színész vállalkozik egy szerepre, nemcsak a szöveggel, a színészi játékkal és hitelességgel kell megküzdenie, hanem sok esetben azzal is számolnia kell, hogy a forgatás során teljesen átalakítják.
A prémium minőségű anyaghasználatnak és kivitelezésnek köszönhetően a 2022-es MINI Lifestyle Kollekció termékei hosszan tartó élményeket garantálnak. A portugál biopamutból készülő ruhaneműk, a prémium minőségű újrahasznosított anyagokból készülő kiegészítők és a természetes anyagok ráadásul a friss termékpaletta fenntarthatóságát élteti. Az Urban
Több mint egy éve már, hogy világra hozta első gyermekét, majd néhány hónappal később a szakításukról keltek szárnya pletykák. Most úgy tűnik, kiderült miért hagyta el párját Emma Roberts.