A Magyarországra érkező ukrán menekülők tájékozódásának megkönnyítésére háromnyelvű táblákat és útirányjelzőket helyez el a magyar-ukrán határ közelében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Letartóztatásokról, gyilkosságokról és potenciális célpontok megjelöléséről szólnak a kijevi hírek, már-már hisztérikus szintre emelve a pánikot és a paranoiát.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov kedden közölte, Oroszország tagadja a vádakat, miszerint tiltott fegyvereket vetettek volna be az ukránok ellen, a nyugati szankciókról pedig csupán annyit mondott: nem érik el a céljaikat, Oroszország ezek miatt nem fejezi be az Ukrajna elleni inváziót.
Szijjártó Péter várakozása szerint az orosz-ukrán háborúnak komoly gazdasági hatásai lehetnek. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara külgazdasági évnyitó konferenciáján mondta. Parragh László, az MKIK elnöke köszöntőjében pedig azt emelte ki, hogy nagyon sok vállalkozás van, amely közvetlenül érintett az ukrán-or
A háborús helyzet a piaci folyamatokra is jócskán csak rányomta a bélyegét. Az aggasztó geopolitikai kilátások közepett ugyanis a nyugati szankciók nem csak az orosz gazdaságot dönthetik be, de az azt kiszabóknak is fájhatnak. A világ legnagyobb gázexportőrének számító oroszországgal való globális szembefeszülés ugyan ellátási gondokat még nem oko
„Fehéroroszország belépett a háborúba. A fehérorosz csapatok behatoltak a csernyihivi régióba” – jelentette be Vitalij Kirilov, az ukrán Északi Területi Védelmi Erők szóvivője.
Újabb merész fotóval sokkol Britney Spears. A tengerparton pózol az énekesnő, bikini nélkül, anyaszült meztelenül. A fotón emojival takarta ki azokat a testrészeit, amik ha látszódnának, az Instagram valószínűleg rögtön letiltaná a profilját.
A drágulás ez e-kereskedők szektorát is elérte, ráadásul közben nem csupán az ellátási láncban, hanem már a gyártás során is sok cég akadályokba ütközik. Hogyan lehet versenyelőnyhöz jutni az e-kereskedelmi szektorban? Mennyire márkahűek a vásárlók, ha egyik napról a másikra drágulnak a termékek? Árérzékenyek a baba-mama szektor vásárlói? Csereklei
Rengetegen menekülnek, mások készülnek a harcra. Elek Krisztián járt olyan ukrán önkénteseknél is, akik épp a tankok elrejtésére szolgáló álcahálókat készítettek.
Többféle igényt kielégítő, és egyben adóhatékony juttatási rendszert alakíthatnak ki a munkáltatók. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a juttatási formákat, amelyek szélesebb munkavállalói réteg számára lehetnek vonzóak, s a munkáltatók a bérkifizetésnél kedvezőbb adózás mellett tudják ezeket nyújtani.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra - mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes. A brit védelmi minisztérium kedden ismertetett hírszerzési értesülései szerint az utóbb
Elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy több európai ország területén amerikai nukleáris fegyver van - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden videóüzenetében.
Hogyan lehet versenyelőnyhöz jutni az e-kereskedelmi szektorban? Mennyire márkahűek a vásárlók, ha egyik napról a másikra drágulnak a termékek? Árérzékenyek a baba-mama szektor vásárlói? Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu ügyvezető igazgatója adott választ a kérdésekre.
Rengetegen menekülnek, mások készülnek a harcra. Elek Krisztián járt olyan ukrán önkénteseknél is, akik épp a tankok elrejtésére szolgáló álcahálókat készítettek.
Helyenként mínusz 10 Celsius-fokos hideggel kezdődött a tavasz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán kedden közétett bejegyzéséből.
Paks II. beruházás nélkül nincs fenntartható rezsicsökkentés és biztonságos áramellátás – hangsúlyozta Süli János, a Paksi Atomerőmű fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Századvég Rezsi Konferencia című rendezvényen.
Az Armani show a milánói divathéten a divattörténelem egyik olyan eseménye volt, amelyet biztos, hogy sosem fogunk elfelejteni. A márka nem használt zenét a divatbemutató alatt.
Harkov gyönyörű főterét bombázták le az oroszok kedden, a háború hatodik napján. Zelenszkij háborús bűnnek nevezte a támadást, hiszen az oroszok békés lakónegyedeket lőttek, ahol nincsenek katonai létesítmények.
Hamarosan itt a húsvét, és nincs is ennél jobb alkalom arra, hogy a fürdőszobánkba is becsempésszük a hangulatát. A Lush most elhozta a húsvéti kollekcióját, amelyben mindent megtalálhatunk, amire szükségünk van egy kényeztető fürdőzéshez.
Hogy méltó módon ünnepeljük az egyik legfinomabb édesség, a palacsinta világnapját, mutatjuk a tökéletes receptet, ami egyszerű, gyors és isteni finom.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint két év alatt másodszor fog megbomlani a világgazdasági status quo, és erre a magyar gazdaságnak is fel kell készülnie.
Az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók célja az, hogy összeomoljék az orosz gazdaság - jelentette ki kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
Hétfőn befejeződtek a béketárgyalások, a felek azt nyilatkozták, hogy lesz folytatás, de semmi konkrétumot nem tudni. Kötelezi a nemzetközi jog valamire is a feleket egy sikertelen tárgyalást követően? Kapcsoltuk Tóth Norbert nemzetközi jogászt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök várhatóan felszólal kedden az Európai Parlament (EP) rendkívüli, egynapos plenáris ülésének az Ukrajna orosz megtámadásáról szóló vitájában - közölte az uniós parlament.